Riportbeszélgetés Dr. Pálhegyi Ferenccel

Megjelent: 
2008.02.10.
Szerző: 
Riporter: Galgóczy Zsuzsanna
Forrás: 
Reformátusok Lapja 2008. február 10.

 

A Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz)  február 8. és 14. között rendezvénysorozatot tervez Budapesten a XI. kerület Magyar Tudósok körútja 3. szám alatti Magyar Ökumenikus Tanács dísztermében. A rendezvénysorozat keretében február 11-13. között (hétfőn, kedden és szerdán) este 6 órától Dr. Pálhegyi Ferenc pszichológus professzor tart előadássorozatot olyan kérdésekről, mint hogy "Mivégre házasodunk?",  "Mire jó a papír és a szertartás?", valamint az önismeret szerepe a párkapcsolatban. A sorozat fő címe az "Életre szóló kapcsolat", amely után már rögtön kínálkozik is a kérdés:

Melyik kapcsolat szól az életre?

Az a párkapcsolat, amelyben két egymást szerető ember, egy férfi és egy nő, felelős döntést hoznak, hogy egy életen át vállalják egymást, mert bíznak egymásban és önmagukban is. A kétszemélyes libegőbe sem azzal a gondolattal szállunk be, hogy legfeljebb kiszállunk menetközben, ha megunjuk egymás társaságát.

Akik nem házasságot kötnek, hanem élettársi kapcsolatban élnek, talán nem bíznak egymásban? Hiszen most már szinte mindenhez joguk van, ami eddig csak a házastársakat illette meg. Az élettársi kapcsolat majdnem házasság.

A „majdnem” jelzőhöz az a megjegyzésem, hogy aki majdnem elérte a vonatot, az lekéste. Akinek majdnem sikerült a vizsgája, az megbukott.

Biztos vagyok abban, hogy a „majdnem-házasság” pszichológiai háttere a bizalomhiány. Korunk egyik rákfenéje, hogy az emberek nem bíznak egymásban, de önmagukban sem, hogy ahhoz tudják tartani magukat, amit ígértek. Az élettársi kapcsolatban élő párok lelkük mélyén arra számítanak, hogy később kiderülhet: mégsem olyan jó együtt élni, és elkerülhetik a válással együtt járó procedúrát és költségeket, ha nem házasok, hanem csak élettársak. A libegő-hasonlathoz visszatérve: az ilyen embereknek nem való libegő, hanem az a városligeti lassú körhinta, amelyen a kis lovacska, kis autó és hasonlók abszolút veszélytelenek és kockázatmentesek. Ezek a „járművek” azonban nem visznek sehová, nem viszik fel az embert a hegycsúcsra.

Mitől házasság a házasság?

Keresztyén emberek számára attól, hogy Isten színe előtt szövetséget kötnek egymással. Más szóval: az Úr a tanúja annak, hogy szövetséget kötöttünk (Mal 2, 14). A szövetségkötés tartalmát jól kifejezi a református esküvői fogadalomtétel szövege, mely szerint „holtomig vagy holtáig” elkötelezem magam a hűségre. Az nincs benne a szövegben, hogy csak akkor kötelez a hűség, a gondoskodás és a párom segítése, ha soha nem okoz nekem kellemetlenségeket és csalódást. Előre lehet tudni, hogy lesznek nehéz percek vagy napok, hiszen a társam is ember. A Házasság Hete szervezésekor, amikor a hét jelmondatát kerestük, volt egy javaslat, amely így hangzott: „A házasság Isten tökéletes ajándéka tökéletlen embereknek.” Nekem ez tetszett, de a többiek leszavazták, mert a „tökéletlen” szónak pejoratív zöngéje van. Szerintem pontosan azt jelenti, hogy „nem tökéletes”, ami igaz. A házasság nem arra való, hogy attól boldogok legyünk (nincs olyan boldog-mondás a Bibliában, hogy „boldogok a házasok”), hanem két boldog ember házassága lehet boldog házasság. A házasság nem az Ígéret Földje. De boldogok vagyunk, hogy együtt haladhatunk az Ígéret Földje felé akár „negyven éven át a pusztában”, hiszen látjuk az előttünk haladó felhőoszlopot, az Úr jelenlétének biztosítékát.

A házasság tehát felvisz a „hegycsúcsra”?

Nem automatikusan. Szövetségkötésre éppen azért van szükség, hogy kitartsunk egymás mellett, és közös jövőnket szemmel tartva dolgozzunk a kapcsolatunkon. A szerelmi lángolás idején nem látjuk egymást reálisan, mert rávetítjük a másikra a bennünk élő ideális nő vagy férfi képét. Ha már nem működik a projekció, kiderül, hogy a társam nem egészen olyan, mint amilyennek képzeltem. De szép és izgalmas munka felfedezni, valóságosan megismerni és újra elfogadni egymást abban a tudatban, hogy Isten ajándéka ő számomra. De ez még mindig nem a „csúcs”, csak a „hegy lába”. Fel kell fedeznünk és meg kell tanulnunk társunk „szeretet-nyelvét” ( Chapman ír erről „Egymásra hangolva” c. könyvében), a bensőséges kapcsolatot ugyanis csak a folyamatos szeretet-közlés erősíti és tartja életben. A „csúcsot” akkor közelítjük meg, amikor megértjük egy szemlélet-váltás szükségességét, és ezt a gyakorlatban is sikerül megvalósítanunk. Nevezetesen azt, hogy önzésemet és elvárásaimat félretéve a társamat helyezzem önmagam elé és fölé, és azt kutassam, hogy neki mire van szüksége: mit adhatnék neki, ami őt segítené és emelné, amitől teljesebbé lehetne a testi-lelki közösségünk, „megemlékezve az Úr jézus szavairól. Mert Ő mondta: Nagyobb boldogság adni, mint kapni.” (ApCsel 20, 35)

Ön a Bibliai Házassággondozó Szolgálat alapítója. Hogyan jött létre ez a misszió? Mesélne a kezdetekről?

„A pszichológiának hosszú a múltja, de rövid a története” – írta egykor Ebbinghaus, a 19. század jeles pszichológusa. Ezt ő akkor úgy értette, hogy a kezdetei „már a régi görögöknél” megvoltak, de a tudományos igényű kutatás csak az ő korában indult el. Hasonló a helyzet a mi szolgálatunkkal is, ha nem is évezredes léptékben. A nyolcvanas évek közepén döbbentünk rá, hogy erre a munkára igen nagy szükség van. A saját házasságunk került válságos helyzetbe, mintegy 20 év után. Segítséget kaptunk egy amerikai misszionárius házaspáron keresztül, akik az akkor még nyilvánosan nem ismert Timóteus Társaság munkatársai voltak. Ők hajlandók voltak hetenként találkozni velünk, hogy a házastársi kapcsolat alapvető problémáit a Biblia alapján átbeszéljük. Rácsodálkoztunk arra, hogy Isten tanácsainak engedve újra kivirul a házasságunk. Ez a négyesben folytatott kurzus csaknem egy évig tartott. Ekkor mintegy körülnézve láttuk, hogy sokan mások is bajban vannak. Ettől kezdve a küldetésünk a házaspárok felé nyilvánvaló volt: ha rajtatunk segített az Úr, nekünk is segítenünk kell másoknak. Először szűk házi körben néhány házaspárral, majd a gyülekezet keretében adtuk tovább azt a tanítást, amit kaptunk. 89 nyarán szerveztünk először házassággondozó hetet Tahiban, a Református Egyház konferenciatelepén. Nyári heteink azóta is vannak, Tahi, Berekfürdő, Albertirsa, Szépalma, Piliscsaba voltak a legfontosabb helyszínek. Sokáig informálisan működtünk, 5 és fél éve vagyunk Bibliai Házassággondozó Szolgálat (rövidítve: BHSz) néven közhasznú egyesület.

Milyen alapvető céljai vannak a BHSz-nek?

Hármas célt tűztünk magunk elé. Arra törekszünk, hogy 1/ a házasságra készülő fiatalokat felkészítsük a testi és lelki egységet építő harmonikus kapcsolatra a Biblia útmutatása alapján; 2/ a házasságban élőkkel megismertessük a társkapcsolat építésének bibliai alapelveit egységük mélyítése és a mély válságok megelőzése érdekében; 3/ a házastársi kapcsolatukban bajba jutott pároknak megmutassuk a Szentírásban megfogalmazott kivezető utat.

Milyen szolgálati területeken igyekeznek megvalósítani ezeket a célokat?

Részben a már említett házassággondozó heteken. Ilyen heteket ma már gyülekezetek is szerveznek, melyekre többnyire munkatársaink közül hívnak szolgálókat. Ugyanez érvényes a családos táborokra, házaspári csendesnapokra, előadásokra és előadás sorozatokra. Saját szervezésű alkalmainkat negyedévenként megjelenő Biblia és Család c. folyóiratunkban tesszük közzé, esetenként más egyházi lapokban is.

2008-at a történelmi egyházak a Biblia évének nyilvánították. Mivel járul hozzá a BHSz a Biblia évéhez?

Az eddig elmondottakból kiderülhetett, hogy kezdettől fogva a Biblia tanítása alapján dolgozunk. Munkatársaink között vannak képzett pszichológusok, képesített lelkigondozók, sőt egy pszichiáter is. De a „főnök” az Úr, aki az embert házasságra teremtette, és ehhez az alkotásához „használati utasítást” is adott a Bibliában. A pszichológia „kisinas” a főnök mellett. Magunkévá tettük Lawrence Crabb (keresztyén pszichológus és lelkigondozó az Egyesült Államokban) véleményét: „A képzett pszichoterapeuták hasznos munkáját ugyanolyan jól vagy még jobban elláthatnák a szakképzetlen, de érett személyiségű emberek, akik jól viszonyulnak másokhoz.” Ehhez még hozzátesszük Carl Rogers megállapítását: „A pszichoterapeuta a személyiségével gyógyít.” Munkatársaink kiválasztásának legfontosabb szempontja az, hogy házasságban élő, harmonikus személyiségű, érett keresztyének legyenek, akik a saját házasságukat is karban tartják – Isten igéje alapján.