Házastársi bújócska

„Csontváz a bokorban: mi az?” – kérdezi a kissé avas és meglehetősen morbid vicc. „A tavalyi bújócska győztese.” Az ember első lázadása után rögtön elrejtőzött Isten elől, és ez a bújócska a legkedvesebb játékává vált. Nemcsak Alkotója elől akar eltűnni, ugyanígy igyekszik embertársai előtt is elleplezni magát. Pedig a vicc fontos figyelmeztetést fogalmaz meg játékos formában: ha ez túl jól sikerül, ha végleg megszakad másokkal a kapcsolatunk, az maga a halál.

Belepusztulunk a bújócskába. Izsák és Rebeka történetében leplezetlenül, teljes sötétségében áll előttünk, hogy hová vezethet, amikor férj és feleség egymás elől igyekeznek elrejtőzni. Maga a gondolat is groteszk annak fényében, hogy a házasságot Isten épp ellentétes szándékkal találta ki, hogy annak keretei között egy férfi és egy nő teljes egységre jusson. „A férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté.” (1Móz 2:24) – áldott védettséget jelenthet egy család számára, ha ez megvalósul. Izsák és Rebeka mégis kölcsönösen rejtőzködik egymás elől.

Több alkalommal olvashatjuk az Ószövetség nagyjairól, hogy haláluk előtt kis ünnepség keretében megáldották szeretteiket. Vigaszt adó reménység volt, hogy az apával nem hal ki a család. Isten eltervezte és elkészítette a folytatást. Összegyűltek ilyenkor a gyermekek, és a távolabbi rokonok.

Izsák mégis egy félhomályos sátorban, lopva beszéli meg fiával – egyik fiával! – a részleteket. Az idősödő édesapa tervei szerint az egész esemény ilyen titokban megy majd végbe. Nincs, és ne is legyen ott a felesége, a kisebbik fia, a szolgák, a rokonok! Még nem tudja halála lassan közelgő napját (1Móz 27:2), de ez nem is baj: ha a halálos ágyán fekszik, mindenki számít majd rá, hogy jön a búcsúzás és az áldás perce, nem valósíthatná meg azt a saját terve szerint. Jobb a többieket kész helyzet elé állítani!

Izsák bújócskázik – és nem sejti, hogy ugyanakkor a sátor falának túloldalán ott bújik felesége, Rebeka is. Mert neki is vannak titkos elképzelései, amelyeket nem férjével oszt meg, hanem a másik fiával; mely szerint becsapják Izsákot és Ézsaut.

A bűnbeesett, egymás kiirtására felfegyverkezett világban sajnos gyakran indokolt mások, Isten rendje ellen lázadó környezetünk elől elrejtőzni. De hogyan vezethet egy istenfélő házaspár útja odáig, hogy egymás elől bújjanak el?

Izsák és Rebeka története arra figyelmeztet, hogy még a legjobb alapokról induló házaspár is eljuthat ide. Ha valakik, hát ők mélyen megtapasztalhatták Isten jóságát, szeretetét, védelmét. Izsák sokak meglepetésére akkor született meg, amikor már mindenki lemondóan legyintett, még sokáig reménykedő, idős szülei is. De az emberi hitetlenséggel szemben Isten ígérete győzött. Egyetlen ember élt a földön, aki Izsáknál jobban értette, hogy mit jelent a helyettes áldozat: Jézus. Ő valóságosan elszenvedte minden bűnünk következményét – Izsák viszont azt tapasztalta meg valóságosan, hogy mit jelent a halál fenyegetése, és az élet öröme, ha az élet Ura kész mást odaadni helyette (1Móz 22).

Gyönyörű történet szól arról, ahogy Isten Izsáknak ajándékozta Rebekát. Mialatt az atyai házban, a fiú magányos elcsendesedésében és a háztűznézőbe indult szolga ajkairól is hangzik az imádság, kivételesen világossá lesz, hogy ki az a leány, aki az egykor Ábrahámnak adott ígéretek továbbhordozásában és továbbadásában társa lesz Ábrahám fiának; a leány pedig, értve Isten akaratát, vonakodás nélkül kész cselekedni azt (1Móz 24). Izsák kitartó – két évtizedes! – könyörgése előzi meg gyermekei születését, és a vajúdó Rebeka is az Úrhoz kiált, aki válaszol is neki (1Móz 25:20-26).

Nagyon szépen indul tehát Izsák és Rebeka közös élete – a folytatás viszont arra figyelmeztet, hogy ez önmagában kevés is lehet. Nem elég, hogy ígéreteink vannak, nem elég, hogy Isten kegyelme megmentett a haláltól, nem elég, hogy imádságban és az Úr vezetésére figyelve kezdtük meg közös utunkat, nem elég, hogy sok mindenről bizonyságot tehetünk. Mindez elég a legnagyobb ajándékhoz, az örök üdvösséghez; de Isten azt akarja, hogy már földi évtizedeink során minél teljesebben, minél valóságosabban átéljük az ő jóságának a gazdagságát! Hogy fedezzük fel ezt a kincset, és egész életünket – házaséletünket is – ez határozza meg! Ne csak tegnap, az első napokban, hetekbenvagy években: a folytatásban is – holnap is, holnapután is! Minden nap!

Izsák és Rebeka nem a körülményeik áldozatai. Az okozta a fájdalmukat, hogy közös útjuk egy pontján elfordultak Isten védelmet adó rendjétől: ezért aztán egymástól is tragikusan eltávolodott az életük. A Szentírás szerint Krisztus házának a biztonságában vagyunk, ha „a bizalmat és a reménység dicsekedését mindvégig szilárdan megtartjuk” (Zsid 3:6). Társaddal együtt ma újra megtapasztalhatod az Ő szeretetének sokféle valóságát. Ne veszítsd egy napra se szem elől, mert tönkremehet emiatt az életed, a társad élete, a családod élete!

Mi okozott gondot Izsák és Rebeka szövetségében? Különös módon Isten ajándéka! Húsz éven át imádkoztak gyermekért. Komolyan vették, és végül átélték a zsoltáros vallomásának valóságát: „Bizony, az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom” (Zsolt 127:3). Könyörögtek legalább egy gyermekért – és kaptak egyszerre kettőt. Ez viszont már túl soknak bizonyult nekik!

„Izsák Ézsaut szerette…, Rebeka viszont Jákóbot szerette” (1Móz 25:28). Tragikus mondat ez. A két gyermek elválasztotta egymástól a szülőket. A Biblia eredeti szövege finom iróniával különbözteti meg az ikerpár tagjait: ezekben a feszült pillanatokban Ézsaut Izsák fiának nevezi, Jákóbot pedig Rebekáénak (27:5-6). A szülők szívük mélyén így tekintettek a két testvérre, pedig mindketten az ő fiaik voltak!

Mindkettőt közösen kapták! Mindkettőben kettejüknek együtt kellett volna Isten ajándékát meglátniuk!
A baj az volt, hogy az ajándék túlnőtt önmagán. Bálvánnyá vált! A gyermekek vélt érdekei lassacskán eltakarták Isten szavát, az Ő tervét, kijelentett akaratát. Ha egy házaspár életét Uruk helyett gyermekeik vezénylik, óhatatlanul tönkremegy a rájuk bízott család!

Mit felejtett el Izsák és Rebeka? Mindenekelőtt azt, hogy mindkét gyermek nagyon értékes, hiszen mindketten Isten képét hordozzák. Szem elől tévesztették, hogy a világ Ura igényt tart rájuk. Vajon mi az Ő elgondolása, akarata, terve ezekkel a gyermekekkel?

Helyén vannak-e Isten ajándékai? Helyén vannak-e külön-külön az életünkben? És a házasságunkban? Mennyei Atyánk szeretetének a jegyei sokfélék: a munka, a barátok, a kedvtelések, a mozgás… Mire adta ezeket kegyelmes Urunk? Nem fordítunk egyikre vagy másikra túl sok gondot, időt, energiát, pénzt? Ha igen: mástól vesszük el!

Házastársakat nem csak rosszindulatú csábító, kíméletlen főnök, szenvedélybetegség, alkohol, vagy más személyes vagy személytelen rabtartó választhat el. Az Istentől kapott ajándék is eltávolíthat egymástól, ha hagyjuk, hogy fontosabbá legyen, mint a társunk. Pedig Aki mindezt elkészítette, Az tudja, hogy minek hol a helye, és meg tud óvni attól, hogy rosszra használjuk az Ő javait.

Mikor élünk helyesen szerető Istenünk ajándékaival? Ezt csak Ő mondhatja meg. Izsák és Rebeka bújócskája éppen azért vezet olyan sok fájdalomhoz, mert ők végső soron nem is egymás elől: életük Ura elől rejtőzködnek. Emiatt rejtőznek el egymás elől is. Izsák nem akarja igazán, hogy Isten kijelentett szándéka megvalósuljon. El szeretné kerülni, hogy az Alkotó elgondolása szerint a neki kedves nagyobbik szolgálja a kisebbet (25:23). Ezért kell lepleznie terveit felesége elől: hiszen Rebeka feltehetőleg számon tartja ezt a szokatlan rendelkezést, és figyelmeztetné is férjét arra. Rebeka egyetért Isten elgondolásával. Nehogy elhangozzék a kínos kérdés: de mi lesz az Úr elhatározásával? Jobb, ha Rebeka kimarad ebből az egészből!

Izsák Istentől akarja megvédeni Ézsaut, ezért bújik el Rebeka elől is. Pedig nem Isten veszélyezteti a nagyobbik fiút, hanem éppen Izsák. Hagyja, hogy kedvenc fia elsodródjon az áldást adó Úr közeléből, és egyetlen óvó szava sincsen, amikor Ézsau kánaáni asszonyokat hoz a házhoz. Tudja, mi lenne a helyes; Jákóbnak meg is mondja, hogy ne a pogányok között keresse a jövendőbelijét (28:1-2). Idősebb fiát mégsem figyelmezteti. Nem Isten elgondolása károsítja meg Ézsaut, hanem apja hanyagsága.
De miért rejtőzik el Rebeka? Hiszen ő azonosult Isten szándékával! Valóban: ő viszont Isten útját nem tudja elfogadni! Nem meri a mindenség Urára hagyni azt, hogy kijelentett akaratát véghezvigye; inkább saját kezébe veszi az ügyet. Majd én megoldom a magam biztos módszereivel!

Olyan jó felfedezni a Szentírásban azokat a csendes, alázatos embereket, akik komolyan vették, el merték hinni, hogy a mindenható Atya jobban ragaszkodik ígéreteihez, mint mi magunk. Hányszor próbálták társai rábeszélni a fiatal Dávidot, akinek Isten Sámuel prófétán keresztül királyi uralmat ígért, hogy ölje meg Sault, a hitet és az engedelmességet megtagadó elődjét, azért, hogy végre tényleg övé legyen a trón. Hiszen a kiválasztott nép szövetséges Ura döntött ekképpen! Dávid azonban nem felejtkezett meg arról, hogy Isten terveinek Isten akarata szerint kell megvalósulnia. Aki az Úr szeretetében részesült, nem emelhet kezet az Úr felkentjére! Majd Ő maga elvégzi, amit ígért, amikor ideje lesz! Legtündöklőbben mégis Dávid Fia, Jézus életében ragyog fel ez a lelkület. Mikor szolgálata kezdetén a kísértő azzal csábította, hogy megszerezheti a világ feletti uralmat, csak őt kell imádnia, Jézus világosan látta: ez az út könnyebbnek tűnhet, mégsem az Atya útja! Hogyan imádhatna Ő bárki mást, mint a mindenható Istent?! Még a kereszten is, mikor ellenségei bíztatták: szálljon le a keresztről, majd akkor hisznek Benne! – Jézus tisztában volt azzal, hogy nem ez a megoldás! Neki az Atyjától elrendelt keskeny ösvényen kell végigmennie; annak a végén, az Atya jobbján várja Őt a királyi dicsőség! Jó lenne, ha nem csak Isten céljaival értenénk egyet, nem csak az ígéreteit dédelgetnénk magunkban, ahogy Rebeka is tette, hanem az Ő utait is komolyan vennénk!

Izsák szövetségese nem lehet Rebeka, csak az erőszakos Ézsau: mert őt nem érdeklik Isten szándékai! Ő kész arra, hogy pogány lányokat vegyen feleségül, nem tartja értéknek az életét, ahogy nem tartja annak az istenfélelmet sem! De Rebeka szövetségese sem lehet Izsák, csak a csaló Jákób, akiről már korábban kiderült, hogy nem nagyon érdeklik a tiszta eszközök: bármire képes, hogy elérje a célját! Ő vágyik ugyan arra, amit Isten ajándékozni akar, de hidegen hagyják Isten útjai! A cél számára is mindent szentesít.
Pedig életünk Alkotója éppen ezért helyez két embert, férjet és feleséget egymás mellé, hogy aztán egymást felhasználva munkálkodjon bennünk: hogy egymást erősítsük a jó úton egészen a jó célig; hogy Isten szavával segítsük egymást egyre közelebb Hozzá. Azt akarja, hogy mi figyelmeztessük a társunkat az Ő beszédével. Ezt tagadta meg Izsák és Rebeka, amikor elrejtőztek egymás elől. Ezért csúsztak egyre mélyebbre a bűnükben. Mikor az ember a társát elutasítja, akit élete Urától kapott, aki nem csak úgy, véletlenül került melléje, akkor végső soron Istennek mond nemet! A házasságra nézve különösen is mélyen igaz az, amit János apostol általánosságban megfogalmaz: „Ha valaki azt mondja: ‚Szeretem Istent’, a testvérét viszont gyűlöli, az hazug, mert aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát.” (1Jn 4:20) Amikor Izsák nem szereti annyira Rebekát, hogy bevonja őt a terveibe, és amikor Rebeka nem szereti annyira Izsákot, hogy elmondja neki vívódásait, akkor Istent nem szeretik, Tőle fordulnak el. Nem a társadnak kell szót fogadnod, hanem Teremtő Uradnak, ezért nyitottnak kell lenned mindig a társad előtt, hiszen azért kaptad őt, hogy az ő szemével meglásd, mi van valójában a szívedben! Az ő nézőpontjából szemlélve megértheted, hogy Isten milyennek látja szándékaidat és útjaidat!

Minden Izsák és minden Rebeka önmagát vezeti félre, amikor azt képzeli, hogy a mindenség Ura sem tud a szívében lévő hamisságról, ha az emberek elől el tudja leplezni azt. Pedig Isten elől nem lehet elrejtőzni! Jó lenne mielőbb szembenézni azzal, hogy mi mindent próbálunk elfedni mások, akár a hozzánk legközelebb állók elől! Mit teszünk olyankor, amikor azt hisszük, hogy senki sem lát? Mit hagynánk villámgyorsan abba, ha valakinek a közelgő lépteit meghallanánk? Mennyei Atyánk tud mindenről, amit titokban teszünk. Magunkat áltatjuk csak azzal, hogy ezek nem okoznak senkinek fájdalmat! Éppen azt bántjuk meg ilyenkor, aki annyira szeret, hogy legdrágább kincsét, egyszülött Fiát adta oda értünk! Vajon mit rejtegetünk a társunk elől? Mennyit tisztulna az életünk, ha csak olyat tennénk és mondanánk, amit Isten előtt is és előtte is vállalunk!

Izsák és Rebeka bújócskája szomorú következményekkel jár. Izsák tervei meghiúsulnak, az áldást Jákób kapja, Ézsau és utódai pedig végleg elvadulnak. De Rebeka sem örülhet, mert a családjuk szétesik: kedvesebbik fia hosszú időre menekülni kényszerül, távoli földre, ahol saját rokonai csapják be szemérmetlenül, és úgy tűnik a Bibliából, hogy anyja már soha többé nem látja viszont Jákóbot.

Sötéten zárul az egymás elől rejtőző házaspár története. Mégis, Izsák és Rebeka rossz döntései, leplezett bűnei felett, csendben, titokban, de valóságosan ott munkálkodik Isten megmásíthatatlan szeretete. Nem Izsák elképzelése, vagy Rebeka gondolata valósult meg, hanem Isten terve, az ő mesterkedéseik ellenére is. Ahogy a Szentírás fogalmazza róluk: „Még ugyanis meg sem születtek gyermekei, és nem tettek semmi jót vagy rosszat, de hogy az Istennek kiválasztáson alapuló elhatározása érvényesüljön, ne a cselekedetek alapján, hanem az elhívó akarata szerint, megmondatott Rebekának, hogy a nagyobbik szolgálni fog a kisebbiknek” (Rm 9:11-12). És a kiválasztott Jákób végül megtanulta sok szenvedés árán, amire szülei nem tanították meg: hogy Isten útján járjon. Mert Isten akarata mindenképpen végbemegy. Olyan jó lenne, ha ebben Izsák és Rebeka az Ő munkatársai lehetnének. Ketten, együtt.

A bújócska halálhoz vezet. Csakhogy nem a halálé a végső szó. Istené a végső szó. Jó lenne előjönni rejtekhelyünkről, felfedni magunkat végre Előtte, és felfedni magunkat egymás előtt, hogy mennyei Atyánk jó terve valósuljon meg minden napunkon, nemcsak a múltban, hanem a jelenben és a jövőben is, magunk, házastársunk, családunk, környezetünk örömére! Hogy a bújócskából visszamaradt csontvázak helyett az életet ajándékozó Úr munkáját szemléljük hálás szívvel!

Pataki András Dávid


Közzétéve

itt:

, írta:

Cimkék: