BHSZ–ESG BELSŐ AUDIT – 5. rész

/Kategória: , ,

Kik a házasságunk érintettjei?

Szektoranalízis és stakeholder-elemzés – a házasság sohasem magánügy

„Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.”
/Mt 5,16./

Vannak házak, amelyekről messziről meg lehet mondani, merről fúj leggyakrabban a szél, mert a kert végében álló öreg fák koronája, bár esztendőről esztendőre új leveleket hajt, mégis valamelyest mindig ugyanabba az irányba hajlik, mintha a sok ezer széljárás lassan beleírta volna törzsükbe annak a vidéknek az uralkodó időjárását; s aki csak egyetlen nyári délutánon látja őket, talán azt gondolja, ilyen formára nőttek, holott alakjukban évtizedek láthatatlan nyomása őrződik.

Valamiképpen így élünk mi is a házasságunkkal együtt, mert bármennyire szeretnénk azt hinni, hogy közös életünk két ember szabadon választott, zárt világa, amelynek ajtaját este magunk mögött becsukjuk, s odakint marad a zajos világ minden tévedésével együtt, a valóság ennél jóval bonyolultabb: korunk gondolkodása, a körülöttünk látott életminták, a reklámok, filmek, közösségi oldalak, munkatársak beszélgetései, szüleink házasságának emlékei, gyermekkori sebeink és örömeink, azokból fakadó ellenkormányzó túlkapásaink, mind-mind olyan szelek, amelyek időről időre nekifeszülnek közös életünk falainak.

Nem minden szél ellenség, és nem minden, amit a korunk mond, szükségképpen hamis, mégis ostobaság volna úgy tenni, mintha a házasságunk valami légüres üvegbúra alatt élne, amelybe nem szivárog be semmi abból a világból, amely reggeltől estig körülvesz bennünket.

Egy auditor ezt nevezné szektoranalízisnek, vagyis mielőtt részletesen megvizsgálja a működést, előbb körülnéz: milyen világban működik ez a „szervezet”, milyen erők, szokások, elvárások és változások veszik körül, s ezek közül melyek segítik, melyek terhelik, és melyek próbálják lassan olyan irányba hajlítani, amely talán már messze esik az Alapító eredeti tervétől.

A keresztyén házasság számára tehát a kérdés nem az, hogy hat-e ránk a korszellem, hanem az, hogy észrevesszük-e, amikor és ahogyan hat.

FŐ ÜZENET

A házasság nem két ember magánügye és nem is a környezetétől elszigetelt sziget, mert miközben korunk, családi örökségünk és kapcsolataink folyamatosan hatnak ránk, mi magunk is áldást vagy sebeket hordozó hatást gyakorlunk mindazokra, akiket Isten körénk rendelt.

IGE ÉS AUDIT

Az ESG világában az audit egyik első feladata az úgynevezett stakeholderek, vagyis érintett felek azonosítása, ami első hallásra ismét olyan szó, amelyet szívesebben hagynánk egy tárgyalóasztal mellett, mintsem behoznánk a nappalinkba, holott mögötte meglepően egyszerű emberi kérdés rejtőzik: kik azok, akikre hatással van az, ahogyan mi élünk, és kik azok, akiknek az élete, szava, döntése vagy jelenléte hatással van ránk?

A Biblia világában ez a kérdés egyáltalán nem idegen, mert az ember szinte sohasem pusztán önmagában áll Isten előtt; Ábrahám elhívása sem ér véget Ábrahámnál, hanem úgy hangzik, hogy „áldássá leszel”, a szülők hite és hitetlensége nyomot hagy gyermekeiken, egy ember döntése egész családok történetét fordíthatja más irányba, s Jézus sem azt mondja tanítványainak, hogy rejtsék el hitüket valami gondosan lezárt belső szobában, hanem úgy éljenek, hogy világosságuk másokhoz is elérjen.

Az eredeti BHSZ-auditunk ezért tett egy merész, de teológiailag nagyon fontos lépést, amikor az érintettek sorában nem a férjet vagy a feleséget írta az első helyre, hanem Istent, hiszen ha Ő a házasság Alapítója, és ha közös életünk végső célja az Ő dicsősége, akkor házasságunk működése mindenekelőtt Vele kapcsolatban hordoz felelősséget. 

Ez különös módon átfordítja a megszokott kérdezésünket, mert ettől kezdve egy konfliktusban már nemcsak az lesz fontos, hogy kinek van igaza, ki kezdte, ki mondta először, és kinek kellene végre belátnia a maga hibáját, hanem az is, hogy amit most teszek, mondok vagy hallgatok, az dicsőíti-e azt az Istent, akinek nevében ezt a szövetséget kötöttük.

A következő érintett természetesen maga a házastársunk, csakhogy itt is könnyű észrevétlenül rossz irányból olvasni a stakeholder-térképet, mert amikor meghalljuk, hogy „érintett fél”, ösztönösen arra gondolunk, milyen jogos elvárásaink vannak vele szemben, holott az Ige újra meg újra éppen ellenkező irányba fordít bennünket: nem elsősorban azt mondja meg, hogy mit követelhetek a társamtól, hanem azt, hogy mivel tartozom neki.

A férjet nem azzal kezdi tanítani, hogy milyen feleséget érdemel, hanem arra hívja, hogy úgy szeresse feleségét, mint Krisztus az egyházat; a feleségnek sem valamiféle követeléskatalógust ad férjével szemben, hanem saját Istentől kapott felelősségéhez vezeti, s ez az egész gondolkodás élesen szembemegy korunk egyik legerősebb sodrásával, amely kapcsolatainkat oly gyakran abból az irányból értékeli, hogy mit kapok belőlük én.

A bibliai kérdés ennél kényelmetlenebb és egyben felszabadítóbb:

Mit adok én?

És még mielőtt ezt szépen megválaszolhatnánk, megjelennek a következő érintettek is: a gyermekeink, akik talán akkor is auditálják a házasságunkat, amikor mi erről mit sem sejtünk, csakhogy ők nem kérdőívet töltenek ki, hanem figyelnek; látják, hogyan szól apa anyához, hogyan néz anya apára, hogyan hordozunk egy sérelmet, hogyan kérünk vagy nem kérünk bocsánatot, hogyan imádkozunk, hogyan beszélünk egymásról mások előtt, és hogyan változik meg a levegő a szobában, amikor valamelyikünk belép az ajtón.

A gyermek számára a szülők házassága ugyanis nem elmélet a szeretetről, hanem az első hosszú tanfolyam, amelyen megtanulja, hogy mit jelent férfinak és nőnek, férjnek és feleségnek, hűségesnek, irgalmasnak vagy éppen keménynek lenni; s ezért különösen súlyos az auditori kérdés:

Örülnénk-e, ha gyermekeink egyszer olyan házasságban élnének, mint amilyet most tőlünk látnak? 

Ez a kérdés nem azért van, hogy szülőként bűntudatba taszítson bennünket, mert tökéletes házasságot egyetlen gyermek sem kapott örökül, hanem azért, hogy felismerjük: még a hibáink kezelésével is tanítunk, hiszen gyermekünk számára talán éppen az válik az egyik legfontosabb örökséggé, ha azt látja, hogy apa és anya tud bocsánatot kérni, újrakezdeni, megalázkodni Isten előtt, és nem szégyelli kimondani azt, hogy valamiben tévedett.

A stakeholder-térkép pedig itt még korántsem ér véget, mert ott állnak körülöttünk a szülők és apósok-anyósok, testvérek, rokonok, barátok, gyülekezeti közösség, sőt bizonyos értelemben a következő nemzedék is; mindannyian kapcsolódnak ahhoz a szövetséghez, amelyet ketten kötöttünk, noha természetesen nem azonos módon és nem azonos joggal.

Ezért majd később külön is vissza kell térnünk az elhagyás és tisztelet különös bibliai egyensúlyához, mert az új házassági egység megszületésével a prioritás valóban megváltozik, miközben a szülők iránti tisztelet nem szűnik meg; az eredeti anyagunk ezt nagyon pontosan így fogalmazza: a prioritás megváltozik, de a tisztelet nem szűnik meg. 

Mindez azonban már előkészít bennünket a következő auditlépéshez is, mert ha egyszer föltérképeztük, kik és milyen erők hatnak a házasságunkra, valamint azt is, kikre hatunk mi, akkor szinte magától megszületik a következő kérdés: melyek ezek közül a valóban lényeges hatások, kockázatok és lehetőségek?

Ott kezdődik majd a kettős lényegesség vizsgálata.

AUDITMEGÁLLAPÍTÁS

A házasságunk falai nem állítják meg sem a világ felől érkező hatásokat, sem a belőlünk kifelé induló következményeket, ezért felelőtlenség volna úgy élni, mintha csak az számítana, mi ketten hogyan érezzük magunkat benne; a bibliai házasság Isten előtt áll, társunk életét formálja, gyermekeink jövőjébe ír, és akarva-akaratlanul tanúságot tesz valamiről azok előtt is, akik körülöttünk élnek.

AUDITKÉRDÉSEK

1. Ha őszintén elkészíteném házasságunk „szektoranalízisét”, melyik három külső hatást nevezném meg, amely ma a legerősebben formálja gondolkodásunkat, döntéseinket és egymáshoz való viszonyunkat?

2. Ha pedig elkészíteném az érintetti térképet, kik azok az emberek, akik ma a legtöbb áldást — vagy éppen a legtöbb terhet — kapják abból, ahogyan mi férjként és feleségként élünk?

HETI LÉPÉS

Ezen a héten vegyünk elő egy papírlapot, írjuk középre a két keresztnevünket, húzzunk köré egy kört, majd lassan rajzoljuk föl mindazokat, akiknek élete valamiképpen kapcsolódik a házasságunkhoz: Istent természetesen ne valamiféle „külső stakeholderként” helyezzük el a rajzon, hanem inkább az egész fölé és köré, hiszen Ő az Alapító és az Úr; azután kerüljenek mellénk gyermekeink, szüleink, rokonságunk, gyülekezetünk, barátaink és mindazok, akik valóban részei közös életünknek.

Amikor elkészült a térkép, ne egymás kapcsolatait kezdjük minősíteni, hanem válasszunk ki egyetlen nevet, és tegyük föl ezt a kérdést:

„Mit kap ez az ember abból, ahogyan mi ketten élünk?”

Talán áldást, biztonságot és reménységet, talán feszültséget vagy bizonytalanságot, talán pedig olyasmit, amit eddig észre sem vettünk; ám éppen ezért készítünk auditot, mert csak azzal tudunk felelősen kezdeni valamit, amit előbb hajlandók vagyunk meglátni.

IMÁDSÁG

Urunk Jézus Krisztus, bocsásd meg nekünk, amikor úgy éltünk házasságunkban, mintha annak minden következménye megállna saját otthonunk falainál, és nem vettük észre, hogy szavaink, döntéseink, hűségünk, szeretetünk és mulasztásaink hullámai mások életéhez is elérnek; kérünk, adj tiszta látást ahhoz, hogy felismerjük korunknak azokat a hangjait is, amelyek lassan, észrevétlenül távolítanának bennünket a Te rendettől, miközben azt hisszük, csupán úgy gondolkodunk, ahogyan ma mindenki más.

Taníts bennünket úgy élni egymás mellett, hogy társunk ne követeléseink terhét, hanem szeretetünk biztonságát tapasztalja; gyermekeink ne tökéletes szülőket lássanak bennünk, hanem olyan apát és anyát, akik tudnak megtérni, megbocsátani és újrakezdeni; családunk és közösségünk pedig ne pusztán szép szavakat halljon tőlünk a házasságról, hanem valamit megsejthessen abból a hűségből, amellyel Te hordozol bennünket. Őrizz meg attól, hogy a világ sodrása észrevétlenül magával vigyen, és add, hogy ott is a Te szavad legyen számunkra irány, ahol minden más hang az ellenkező irányba hív. Ámen.

KÖVETKEZŐ AUDITLÉPÉS

Most már körülnéztünk abban a világban, amelyben házasságunk él, és elkezdtük fölrajzolni azokat is, akik hatnak ránk, illetve akikre mi gyakorolunk hatást; ám egyetlen audit sem állhat meg annál, hogy hosszú listát készít minden lehetséges tényezőről, mert előbb-utóbb meg kell kérdeznie azt is, mi ezek közül valóban lényeges.

A következő részben ezért két irányba fordítjuk egyszerre a tekintetünket: megvizsgáljuk, mi történik velünk a világ hatására, és mi történik a körülöttünk élőkkel a mi működésünk következtében, vagyis elérkezünk ahhoz a különös ESG-fogalomhoz, amely első hallásra talán még a „stakeholdernél” is távolibbnak tűnik a házasságtól, mégis meglepően pontos kérdéseket tud föltenni nekünk.

BHSZ–ESG BELSŐ AUDIT – 6. rész

Kettős lényegesség: mi hat ránk, és mi hogyan hatunk?

DMA – Double Materiality Assessment

„Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet!”
/Péld 4,23./

A módszer új. Az üzenet örök.

BHSZ–ESG BELSŐ AUDIT – 4. rész

/Kategória: , ,

A házasság alapító okirata

Ki alapította, kié, és miért van?

„Azután ezt mondta az ÚR Isten: Nem jó az embernek egyedül lennie; alkotok hozzáillő segítőtársat.”
/1Móz 2,18./

Vannak iratok, amelyek különös türelemmel őrzik az ember életének nagy fordulópontjait, s bár évekig hozzájuk sem nyúlunk, mégis elég egyszer kihúzni azt a bizonyos fiókot, felnyitni egy régi dossziét, vagy ujjaink közé venni egy megsárgult papírlapot, és máris visszatér valami abból, ami mögötte történt: egy születési vagy halotti anyakönyvi kivonat, amely egy élet kezdetéről vagy végéről tanúskodik; egy keresztlevél, mely a hitélet alapjairól üzen, egy iskolai bizonyítvány, amely mögött vizsgák, félelmek és ifjúkori remények sorakoznak; egy ház tulajdoni lapja, amelyhez talán húsz esztendő munkája tapad; vagy éppen a házassági anyakönyvi kivonat, a fogadalomtétel emléklapja, amelyet többnyire más fontos iratok közé teszünk, s amelyen egy dátum, két név és néhány hivatalos bejegyzés hirdeti, hogy valamikor két ember úgy döntött: innentől az élet többé nem két külön úton halad tovább.

A hivatal nyelvén ezen a napon létrejött egy házasság, ám ha a történetet ennél a bélyegzőnél, dátumnál és aláírásnál kezdjük, úgy járunk, mint aki egy öreg fa életét attól a naptól számítja, amikor először észrevette az udvar végében, miközben annak gyökerei már jóval korábban, mélyen a föld alatt elindultak valami felé, amit akkor még senki sem látott.

A házasság alapító okiratát ugyanis nem az anyakönyvvezető asztalán kell keresnünk, hanem egy sokkal régebbi irattárban, ott, ahol még nem volt házasságkötő terem, templomtorony, családjogi törvény, ünnepi fénykép, sőt még após és anyós sem, ami már önmagában is jelzi, hogy a történelemnek volt egy különösen békés korszaka.

A teremtés hajnalán járunk, ahol Isten végignéz mindazon, amit alkotott, s újra meg újra ugyanaz a nagy, tiszta minősítés hangzik el: jó; jó a világosság és a föld, jók a növények, az égitestek és az élőlények, s végül az ember is úgy áll a teremtett világban, mint akinek léte nem véletlen, hanem az Alkotó akaratából fakad, mígnem egyszer csak először megszakad ez a visszatérő dallam, és Isten valami egészen mást mond:

„Nem jó az embernek egyedül lennie…”

Nem azért, mert a teremtésben hiba csúszott volna, hanem mert Isten rendjében az ember története eleve kapcsolat felé mutatott, s az a társ, aki még nem állt mellette, már ott volt a Teremtő gondolatában.

Így a házasság története nem azzal kezdődik, hogy az ember egyszer csak felismeri saját szükségleteit, majd megalkot magának egy megfelelő életformát, hanem azzal, hogy Isten látja az ember helyzetét, Isten mondja ki, mi hiányzik, Isten alkot társat, és Isten vezeti egymáshoz a férfit és a nőt; s ha ezt komolyan vesszük, akkor már az audit elején olyan ponthoz érünk, ahol egészen másként kell olvasnunk saját közös történetünket.

FŐ ÜZENET

A házasságot nem mi találtuk ki, ezért végső soron nem is mi határozzuk meg, miért létezik és hogyan működjék: Alapítója Isten, Ura Krisztus, legfőbb küldetése pedig az, hogy közös életünkben és egymás iránti szeretetünkben az Ő dicsősége váljék láthatóvá.

IGE ÉS AUDIT

Egy valamirevaló auditor, mielőtt belevetné magát a folyamatok, feladatok, hatások és eltérések részletes vizsgálatába, először megpróbálja megérteni, hogy az adott szervezet miért jött létre, mert amíg nem ismerjük az alapító szándékát, célját, eszközeit, addig azt sem tudhatjuk biztosan, mi számít jó működésnek, mi eltérésnek, és vajon az, ami első pillantásra sikernek látszik, valóban közelebb visz-e az eredeti célhoz (hogy minden ember üdvözüljön).

Így érkezünk el házassági auditunk egyik legfontosabb pillanatához, amikor képzeletben elkérjük a házasság „alapító okiratát”, ám ezt az iratot hiába keresnénk ügyvédi irodák levéltáraiban vagy vastag jogi kötetek lapjain, mert annak első sorait maga Isten írta bele a teremtés rendjébe:

„Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté.”
*/1Móz 2,24./

Ebben a mondatban már benne rejlik mindaz, amit később a házasság szövetségi természetéről megtanulunk: az elhagyás bátorsága, a ragaszkodás hűsége, az egység titka, valamint annak felismerése, hogy férj és feleség kapcsolata nem egyszerűen két különálló élet jól megszervezett együttműködése, hanem olyan közösség, amelyben a két történet valamiképpen egyetlen közös történetté kezd összeszövődni.

Ha azonban ma valaki megkérdezné tőlünk, hogy tulajdonképpen miért is van a házasságunk, bizonyára sok szép és részben helyes választ tudnánk adni: azért, hogy szeressük egymást, hogy ne legyünk egyedül, hogy otthont építsünk, hogy gyermekeink legyenek, hogy egymás terheit hordozzuk, hogy legyen társunk örömben és bajban, s hogy reménység szerint boldogabban járjuk végig az életet együtt, mint ahogyan külön-külön tennénk.

Mindezek valóban fontos ajándékai a házasságnak, a Biblia azonban még mélyebbre vezet bennünket, mert Pál apostol az Efézusi levélben, miközben férjről és feleségről, szeretetről, önátadásról és egymás iránti hűségről beszél, egyszer csak olyan függönyt húz félre előttünk, amely mögött a házasság földi történeténél sokkal nagyobb valóság rajzolódik ki:

„Nagy titok ez, én pedig ezt Krisztusról és az egyházról mondom.”
*/Ef 5,32./

Ezzel Pál mintha azt mondaná, hogy a keresztyén házasság sohasem zárulhat önmagába, mert férj és feleség szeretetében, hűségében, megbocsátásában, önátadásában és egymáshoz való ragaszkodásában valami halvány, töredékes, mégis valóságos módon láthatóvá válhat abból a szeretetből, amellyel Krisztus szereti az övéit; vagyis a házasság nem csupán arra kapott rendeltetést, hogy két ember számára jó legyen, hanem arra is, hogy általuk Isten jósága láthatóbb legyen a világban.

Éppen ezért válik az eredeti BHSZ-ESG-auditanyag egyik kérdése annyira kényelmetlenné és mégis annyira szükségessé: valóban Isten dicsősége a házasságunk legfőbb célja, vagy menet közben lassan, észrevétlenül átírtuk az alapító okiratot?

Mert az ember különös képességgel tudja a jó dolgokat is a legfőbb jó helyére emelni, s így történhet meg, hogy a boldogság, amely eredetileg ajándék volt, idővel követeléssé válik, majd lassan minden más ennek szolgálatába rendeződik, és a házastársunkat is aszerint kezdjük értékelni, hogy mennyiben járul hozzá személyes elégedettségünkhöz.

Ha figyel rám, ha úgy szól hozzám, ahogyan szeretném, ha támogatja a terveimet, ha időben és megfelelő módon észreveszi a szükségleteimet, akkor a kapcsolatot hajlamos vagyok jónak minősíteni, ám amikor csalódást okoz, amikor nem ért meg, amikor miattam vagy értem változtatást kér, vagy amikor egyszerűen nem képes betölteni mindazt, amit tőle várnék, hamar megszülethet bennem az ítélet, hogy „ez a házasság már nem adja azt, amit kellene”.

Csakhogy az Alapító eredeti tervében a házastárs nem arra rendeltetett, hogy betöltse Isten helyét az életünkben, s a házasság sem valamiféle lelki szolgáltatóközpont, amelynek folyamatosan biztosítania kell személyes boldogságunk zavartalan ellátását; sokkal inkább olyan ajándék és szövetség, amelyben Isten örömmel vigasztal bennünket, de közben formál, metszeget, alázatra tanít, türelmet növeszt, önzésünket leleplezi, szeretetünket tisztítja, s lassanként olyan emberekké alakít bennünket, akik kevésbé követelnek és egyre inkább tudnak adni.

Így kap különös súlyt Pál másik mondata is:

„Akár esztek, akár isztok, akármit tesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek!”
*/1Kor 10,31./

Ha ez az egyszerű étkezésre és a hétköznapok apró cselekedeteire is igaz, akkor mennyivel inkább igaz arra a szövetségre, amelyben éveken és évtizedeken át egymás mellé rendelten élünk, s amely által gyermekeink, családunk, gyülekezetünk és környezetünk naponta lát valamit abból, hogyan szeretünk, hogyan bocsátunk meg, hogyan hordozzuk el egymást, és vajon Krisztus valóban Úr-e közöttünk.

Ettől a ponttól kezdve a kérdésünk sem maradhat ugyanaz, mert már nem csupán azt tesszük föl magunknak, hogy boldoggá tesz-e engem ez a házasság, hanem azt is, hogy dicsőíti-e Istent az, ahogyan én ebben a házasságban élek.

AUDITMEGÁLLAPÍTÁS

Eltérés akkor keletkezik az Alapító eredeti tervéhez képest, amikor házasságunkat lassan saját céljaink szolgálatába állítjuk, és miközben továbbra is szeretetről, hűségről és közös életről beszélünk, valójában már nem azt kérdezzük, mire hívott bennünket Isten, hanem azt, hogy a másik mennyiben szolgálja személyes boldogságunkat; a bibliai rend azonban ennél magasabbra mutat, mert házasságunk nemcsak ajándék számunkra, hanem küldetés is, amelyben Krisztus szeretetének és Isten dicsőségének kell valamiképpen láthatóvá válnia.

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy Isten közömbös volna örömünk, békességünk vagy házasságunk boldogsága iránt, mintha a keresztyén házasság valami komor, fogcsikorgatva teljesített szolgálat volna; éppen ellenkezőleg, sokszor akkor találjuk meg az öröm mélyebb és kevésbé törékeny formáját, amikor már nem egymástól várjuk mindazt, amit csak Istentől kaphatunk meg, hanem ketten ugyanabba az irányba fordulunk, és közösen kérdezzük:

Uram, mire alapítottad ezt a házasságot, és mit akarsz általa megmutatni ebből a világnak?

AUDITKÉRDÉSEK

1. Ha valaki ma megkérdezné tőlem, mi a házasságunk küldetése, vajon milyen választ adnék akkor, ha nem a „helyes keresztyén mondatot” keresném, hanem azt mondanám ki, ami a hétköznapjainkból valóban látszik?

2. Milyen konkrét jelekből ismerhető föl életünkben, hogy Krisztus valóban Ura a kapcsolatunknak, és hol rajzolódik ki már most olyan eltérés, ahol vissza kellene igazodnunk az Alapító eredeti tervéhez?

HETI LÉPÉS

Ezen a héten keressük elő házasságkötésünk valamely régi emlékét, legyen az az anyakönyvi kivonat, egy kissé kifakult esküvői fénykép, a meghívónk, egy megsárgult üdvözlőkártya vagy bármi más, amely visszavisz bennünket ahhoz a naphoz, amikor egymásnak kimondtuk az igent, majd próbáljunk rá úgy nézni erre az emlékre, mintha nem csupán közös történetünk kezdetét tartanánk a kezünkben, hanem egy olyan küldetés indulását is, amelyet Isten akkor ránk bízott, és amelyről talán azóta sem beszéltünk eleget.

Azután, lehetőleg nyugodt este, amikor nem az órát és nem a következő feladatot figyeljük, próbáljuk meg ketten befejezni ezt a mondatot:

„Isten azért bízta ránk ezt a házasságot, hogy…”

Ne legyen belőle ünnepi jelmondat, ne akarjuk azonnal bekeretezni, s ne is törekedjünk olyan mondatra, amely jól mutatna egy keresztyén konferencia vetítővásznán; legyen inkább őszinte, közös és olyan, amelyben talán az is földereng, merre szeretne bennünket továbbvezetni az Alapító.

IMÁDSÁG

Teremtő és megtartó Istenünk, hálát adunk Neked azért, hogy házasságunk gondolata nem velünk kezdődött, hanem Benned, s hogy mielőtt mi egymást választottuk volna, Te már megalkottad azt a rendet, amelyben férfi és nő egymás társává, segítőjévé és egy testté lehet; bocsásd meg nekünk, amikor úgy éltünk ebben a szövetségben, mintha kizárólag a mi tulajdonunk volna, amelynek célját, szabályait és határait kedvünk szerint átírhatjuk, s különösen is bocsásd meg, amikor házastársunktól vártuk, hogy betöltse mindazt az ürességet és vágyat, amelyet egyedül Te tölthetsz be.

Urunk Jézus Krisztus, kérünk, légy valóban Ura házasságunknak, ne csupán szép hitvallásainkban és vasárnapi szavainkban, hanem döntéseinkben, vitáinkban, hallgatásunkban, megbocsátásunkban, egymás terheinek hordozásában és mindennapi szeretetünk apró, sokszor senki által nem látott mozdulataiban is; taníts úgy fordulni egymás felé, hogy kapcsolatunkban valami fölragyoghasson abból a hűséges és önmagát adó szeretetből, amellyel Te szereted egyházadat, s amikor saját boldogságunkat lassan mindenek fölé emelnénk, fordíts vissza bennünket ahhoz a nagyobb és szebb küldetéshez, hogy közös életünk Téged dicsőítsen, és áldássá lehessen mindazok számára is, akiket mellénk rendeltél. Ámen.

KÖVETKEZŐ AUDITLÉPÉS

Ha már ismerjük az Alapítót és kezdjük megérteni azt is, miért hozta létre ezt a különös, két emberből formált szövetséget, akkor egy auditor következő kérdése szinte magától következik: kik azok, akiket ennek a kapcsolatnak a működése érint, kik kapnak belőle áldást, kik hordozzák esetleges sérüléseinek következményeit, és kik azok, akik maguk is hatással vannak rá?

A következő részben ezért kilépünk egy pillanatra abból a szűk körből, amelyben csak férj és feleség áll egymással szemben, és körülnézünk, mert hamar kiderül majd, hogy a házasság sohasem marad két ember magánügye, hanem hullámokat vet maga körül, s ezek a hullámok gyermekekhez, szülőkhöz, gyülekezethez, barátokhoz és talán olyanokhoz is elérnek, akiknek a nevét ma még eszünkbe sem jutna fölírni az „érintettek” sorába.

BHSZ–ESG BELSŐ AUDIT – 5. rész

Kik a házasságunk érintettjei?

Stakeholder-elemzés – kikre hat az, ahogyan mi ketten élünk?

„…és áldássá leszel.”
/1Móz 12,2./

A módszer új. Az üzenet örök.

BHSZ–ESG BELSŐ AUDIT – 3. rész

/Kategória: , ,

Mit keres az ESG a házasságban?

Egy XXI. századi példázat

„Mindezeket példázatokban mondta Jézus a sokaságnak, és példázat nélkül semmit sem mondott nekik.”
/Mt 13,34./

Különös társaság érkezik ma a házasságunk ajtajához, mert az E, az S és a G betűk első pillantásra nagyjából úgy festenek egy keresztyén házasságról szóló cikksorozat címében, mint három sötét öltönyös hivatalnok egy falusi lakodalomban: talán udvariasan hellyel kínáljuk őket, de azért fél szemmel figyeljük, vajon ki hívta meg őket, mit keresnek itt, és mikor veszik elő a nyomtatványokat.

A gyanakvás ráadásul nem is teljesen indokolatlan, hiszen az ESG a XXI. századi gazdasági és vállalati élet nyelvéből érkezik közénk, ahol környezeti, társadalmi és vállalatirányítási kérdéseket rendeznek e három betű alá, s innen valóban meglehetősen hosszú útnak látszik eljutni a férjhez, aki este fáradtan ér haza, a feleséghez, aki talán már egész nap várta, hogy végre beszélhessen vele, a gyerekekhez, a vasárnapi ebédhez, a közös imádsághoz vagy ahhoz a régi mondathoz, amelyet tíz éve nem sikerült egészen megbocsátani.

Mégis van valami érdekes abban, ahogyan Jézus tanított, mert amikor Isten országának örök valóságairól beszélt, nem valamiféle földi élettől gondosan megtisztított vallásos nyelvet használt, hanem körülnézett azon a világon, amelyben hallgatói éltek, s egyszer csak beszélni kezdett a magvetőről, aki kiment vetni, a pásztorról, aki elveszített egy juhot, a gazdáról, aki munkásokat fogadott, a kereskedőről, aki igazgyöngyöt keresett, a sáfárról, akinek egyszer számot kellett adnia, s a szőlőről, amelyről a gazda joggal várt gyümölcsöt. A kép a hétköznapokból érkezett, az igazság azonban Istentől.

Valami hasonlóra vállalkozunk mi is, természetesen azzal a fontos különbséggel, hogy az ESG-t nem tesszük bibliai tanítássá, és a Bibliát sem próbáljuk egy modern vállalati rendszer kézikönyvévé alakítani; egyszerűen kölcsönveszünk egy mai szemüveget, hogy segítségével olyan kérdéseket vegyünk észre, amelyekre azután már nem az ESG, hanem Isten Igéje ad választ.

FŐ ÜZENET

Az ESG ebben a sorozatban nem új mérce a Biblia mellett, hanem egy mai kérdezési rend, amely segít több oldalról megvizsgálni házasságunk működését; a módszer lehet új, de a mérce, az igazság és a helyreállítás útja változatlanul Isten Igéjében és Krisztusban van.

IGE ÉS AUDIT

Az előző részben letettük az audit mércéjét az asztalra: nem a közvéleményhez, nem a kor divatjához, nem más házasságokhoz és még csak nem is saját érzéseinkhez mérünk, hanem Isten Igéjéhez. Éppen ezért most már biztonságosan elővehetünk egy modern módszert is, mert tudjuk, hol a helye: nem ülhet a bírói székbe, legfeljebb kérdéseket tehet föl.

Az ESG három betűje három nagy nézőpontot jelöl. Az E – Environmental a környezetre kérdez rá; az S – Social az emberi kapcsolatokra, felelősségekre és egymásra gyakorolt hatásokra; a G – Governance pedig arra, hogyan történik a vezetés, milyen rend szerint születnek döntések, és ki vagy mi határozza meg végül az irányt.

Ha ezt a három ablakot óvatosan átemeljük a házasság házára, egyszerre érdekes kérdések jelennek meg előttünk.

Az E (Environment/Környezet) – ablakán át majd azt vizsgáljuk, milyen „környezetet” teremtünk egymás számára, mert egy otthonnak nemcsak hőmérséklete, világítása és levegője van, hanem lelki klímája is; lehet olyan hely, ahol az ember mer beszélni, hibázni, örülni és hazatérni, de lehet olyan is, ahol mindenki előbb a másik arcáról olvassa le az aznapi időjárás-jelentést. Hogy mindez pontosan mit jelent, azt később külön auditáljuk majd.

Az S (Social/Társadalom) ablakán át kapcsolataink kerülnek látótérbe: férj és feleség, egység és különbözőség, Istentől kapott szerepek, egymás szolgálata és az a különös valóság, hogy a házasság sohasem csupán két ember magánügye, mert ami közöttünk történik, annak hullámai elérik gyermekeinket, családunkat és másokat is.

A G (Goverment/Vezetés) ablakán át pedig majd a Szentlélek a kormányzáshoz vezet bennünket, ahol azt kérdezzük meg, ki vezeti valójában közös életünket, hogyan születnek döntéseink, minek van vétójoga fölöttünk, s vajon Krisztus uralma csak szépen hangzó alapelv-e házasságunk „irányítási politikájában”, vagy hétfő este is jelent valamit, amikor két különböző akarat ül ugyanannál az asztalnál.

Ennyit azonban most elég látnunk belőlük, mert a következő hetekben mindhárom ajtót külön kinyitjuk; ha már most bejárnánk minden szobát, mire odaérnénk, nem maradna mit fölfedeznünk. ☺

Az ESG számunkra tehát nem tanítás, hanem rendszerező eszköz, s talán éppen ebben lehet hasznos. A házasság ugyanis olyan összetett élő valóság, amelyben könnyen arra a területre figyelünk, amely éppen fáj, miközben észrevétlen marad valami más, ami lassan ugyan, de évek óta formál bennünket. Egy jól fölépített audit ezzel szemben arra kényszerít, hogy ne csak oda nézzünk, ahová amúgy is néznénk, hanem végigjárjuk a teljes rendszert.

AUDITMEGÁLLAPÍTÁS

Az ESG nem mondja meg, milyen legyen a biblián alapuló házasság; csupán segít rendszerezni a kérdéseinket arról, milyen környezetet teremtünk, hogyan élünk kapcsolatainkban, és mi irányítja közös életünket. A válaszokat és a mércét továbbra sem a módszertől, hanem Isten Igéjétől várjuk.

Talán ezért nevezhetjük ezt az egész vállalkozást egy XXI. századi példázatnak: mai fogalmakat veszünk kézbe, de nem azért, hogy azok átírják az örök igazságot, hanem hogy segítsenek odavezetni bennünket hozzá.

S itt kell egy másik veszélyre is figyelnünk, mert minden rendszernek megvan az a kísértése, hogy önmagát fontosabbnak gondolja annál, amit szolgál. Ha tizennyolc rész után remekül tudjuk majd, mi az auditkritérium, a GAP, a gyökérok vagy a helyesbítő intézkedés, de közben nem lettünk alázatosabb férjek és feleségek, nem tanultunk jobban szeretni, megbocsátani, szolgálni és Krisztusnak engedelmeskedni, akkor legfeljebb sikeresen auditáltuk a kudarcunkat.

A jó módszer ugyanis nem cél, hanem szolga.

AUDITKÉRDÉSEK

1. Kész vagyok-e úgy végigjárni ezt a tizennyolc részes auditot, hogy ne csupán érdekes gondolatokat gyűjtsek, hanem engedjem, hogy a kérdések valóban elérjék házasságunk működését és benne az én felelősségemet?

2. Ha ma e három ablakon át néznék rá közös életünkre — a közöttünk uralkodó légkörre, kapcsolatainkra és döntéseink irányára — melyiknél érezném leginkább, hogy érdemes lesz majd hosszabban megállnunk?

HETI LÉPÉS

Ezen a héten még ne akarjunk javítani, elemezni vagy pontozni semmit, hanem egy nyugodt alkalommal próbáljuk meg három szóval leírni házasságunk jelenlegi állapotát, majd — ha társunk is szívesen részt vesz benne — kérjük meg őt ugyanerre, anélkül, hogy egymás három szavát azonnal megmagyaráznánk, megcáfolnánk vagy kijavítanánk!

Ez még nem minősítés és nem hibajegyzék, csupán egy pillanatfelvétel arról, honnan indulunk; mert egy auditnak, akárcsak egy hosszabb útnak, nemcsak célja, hanem kiindulópontja is van.

IMÁDSÁG

Urunk Jézus Krisztus, köszönjük, hogy Igéd igazsága nem változik együtt a korok divatjával, s miközben körülöttünk új fogalmak, módszerek és rendszerek születnek, Te ugyanaz maradsz, és szavad ma is világosság az utunkon. Adj nekünk bölcsességet ahhoz, hogy mindabból, amit korunk eszközként a kezünkbe ad, azt használjuk, ami segít tisztábban látni, de semmit ne engedjünk arra a helyre, amely egyedül Téged és Igédet illet.

Kérünk, amikor házasságunk környezetét, kapcsolatainkat, vezetését és döntéseit vizsgáljuk majd, őrizz meg bennünket a puszta elemzés hidegségétől, és ne engedd, hogy a módszer fontosabbá váljék annál, akit szolgálnia kell. Add, hogy minden kérdés végül Hozzád vezessen, minden felismert eltérés bűnbánatra indítson, minden bűnbánat a keresztedhez vigyen, és kegyelmedből valódi változás szülessen bennünk, hogy ne csupán többet tudjunk a házasságról, hanem egyre inkább úgy szeressünk, ahogyan Te szerettél minket. Ámen.

KÖVETKEZŐ AUDITLÉPÉS

Most már tudjuk, kit vizsgálunk: önmagunkat, tudjuk, mihez mérünk: Isten Igéjéhez, és azt is tisztáztuk, mire használjuk az ESG-t: kérdezési és rendszerezési keretként.

Most végre beléphetünk az auditált „szervezet” ajtaján, ahol egy valódi auditor talán először az alapító okiratot, a tevékenység célját és a felelősségi rendet kérné el tőlünk; a házasság esetében azonban különös dokumentum kerül majd az asztalra, mert kiderül, hogy ezt a szövetséget nem mi találtuk ki, s még az alapításának gondolata sem tőlünk származik.

BHSZ–ESG BELSŐ AUDIT – 4. rész

A házasság alapító okirata

Ki alapította, kié, és miért van?

A módszer új. Az üzenet örök.

BHSZ–ESG BELSŐ AUDIT – 2. rész

/Kategória: , ,

Ki mondja meg, hogyan működjön a házasság?

Az audit mércéje

„A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.”
/2Tim 3,16–17./

Régi műhelyek falán még látni olykor olyan mérőeszközöket, amelyeknek fája megsötétedett az évtizedektől, fémrészein nyomot hagyott a sok kéz, mégis féltve őrzik őket, mert aki valamit készít, annak előbb-utóbb szüksége lesz valamire, amihez a munkáját hozzámérheti. A szem ugyanis csal, a megszokás még inkább, s ami mellett hosszú időn át naponta elmegyünk, annak görbeségét egy idő után már észre sem vesszük, különösen akkor, ha minden más körülötte ugyanabba az irányba hajlik.

Egy rosszul beállított mérleggel mérve minden mérésünk következetesen pontosnak látszhat, miközben következetesen rossz; egy iránytű, amely néhány fokkal eltér északtól, az út elején alig okoz észrevehető különbséget, ám ha elég sokáig haladunk utána, egyszer csak olyan vidéken találjuk magunkat, ahová sohasem készültünk. S ha valaki ekkor azt bizonygatja, hogy ő mindvégig hűségesen követte a műszert, bizonyára igaza van — csak éppen nem mindegy, hogy a műszer mihez volt igazítva, volt-e kalibrálva, hitelesítve, s mi volt az eredeti etalon.

A házasságunkban is sok ilyen iránytűt hordunk magunkkal, többnyire anélkül, hogy valaha tudatosan választottuk volna őket. Hoztunk mintákat apánktól és anyánktól, láttunk jó és rossz házasságokat, hallottunk tanácsokat, olvastunk könyveket, figyeljük a körülöttünk élőket, s közben korunk is szüntelenül magyarázza nekünk (bár ne tenné!), mit jelent férfinak és nőnek, férjnek és feleségnek, szabadnak, boldognak vagy önmagunkhoz hűnek lenni.

Mindezek között azonban előbb-utóbb föl kell tennünk azt a kérdést, amely nélkül a múlt héten megnyitott belső auditunknak sem volna sok értelme folytanunk:

Ki mondja meg, hogyan kell működnie a házasságnak?

FŐ ÜZENET

A házasság auditjának mércéje nem a saját érzésünk, nem a környezetünk gyakorlata és nem is az, hogy másokhoz képest hogyan teljesítünk, hanem Isten kijelentett Igéje, mert a házasság Alkotójának joga és bölcsessége van meghatározni annak rendjét.

IGE ÉS AUDIT

Egy valamirevaló auditban az auditor (ellenőr) nem saját hangulata szerint dönti el, mi megfelelő és mi nem, hanem előbb rögzíti az auditkritériumot (elvárásokat, peremfeltételeket), vagyis azt a követelményt s elvárt szintet, amelyhez az aktuális tényleges állapotot viszonyítani fogja; különben a megállapítás nem volna több ízlésnél, véleménynél vagy benyomásnál, amelyekből egy házasságban rendszerint amúgy is legalább kettő áll rendelkezésre.

A mi BHSZ-ESG auditunkban azonban különös helyzetben vagyunk, mert nem mi írtuk a szabványt: a Bibliát, azt csak felismertük s követni szándékozunk magunk is.

A Szentírás első lapjain a házasság nem úgy jelenik meg, mint valamely emberi társadalom lassan kialakult, majd később vallásos tartalommal megtöltött szokása, hanem úgy, mint amelynek gondolata megelőzi a mi véleményünket róla: Isten teremti az embert férfivá és nővé, Ő mondja ki, hogy „nem jó az embernek egyedül lenni”, Ő szerez társat, s az Ő teremtő rendjében hangzik el az a mondat is, amely évszázadokon át minden házasságról való bibliai gondolkodás egyik alapköve marad: „Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté.” /1Móz 2,18.24./

Ha pedig Isten a házasság Alkotója, akkor aligha volna bölcs dolog a használati utasítást kizárólag a felhasználók tapasztalatai alapján megírni. Egy bonyolult berendezés mellett sem az a legbiztatóbb mondat, hogy „mi ezt mindig így szoktuk”, különösen akkor, ha a gyártó dokumentációja közben egészen mást mond; márpedig házasságainkban meglepően sok olyan működési szabályt őrzünk, amelynek végső indoka nem több annál, hogy ezt láttuk otthon, nálunk ez vált be, mindenki így csinálja, vagy egyszerűen nekünk ez tűnik természetesnek mai (elfajult) világunkban.

Pál ezért nem azt mondja Timóteusnak, hogy az Írás hasznos mindaddig, amíg megerősít bennünket abban, amit egyébként is gondolunk, hanem azt, hogy tanít, fedd, megjobbít és nevel. Már ezek az igék is arra figyelmeztetnek, hogy Isten szava olykor szembe fog jönni velünk, megállít, helyreigazít, sőt esetenként visszaküld ahhoz az útelágazáshoz, ahol valamikor magabiztosan rossz irányba fordultunk.

A Szentírás ezért nem díszes családi szabályzat, amelyet ünnepélyesen elhelyezünk a polcon, hanem olyan mérce, amelynek éppen az a dolga, hogy akkor is egyenes maradjon, amikor mi már hozzászoktunk a görbéhez. Szabjuk hát rendszeresen, reggel-este közös családi áhítatot tartva imádsággal magunkat az Ige mércéjéhez!

AUDITMEGÁLLAPÍTÁS

Ha a mércét hozzáigazítjuk a saját életünkhöz, előbb-utóbb minden megfelelőnek fog látszani; a bibliai audit azonban éppen fordítva működik: nem Isten Igéjét igazítjuk magunkhoz, hanem saját életünket tartjuk oda az Ige változatlan mércéjéhez.

Ezért ezen az auditon nem az a kérdés, hogy jobb férj vagyok-e a szomszédnál, hogy a mi házasságunk rendezettebb-e másokénál, vagy hogy kívülről példás keresztyén családnak látszunk-e, hanem az, hogy amit szeretetről, hűségről, egységről, szolgálatról, megbocsátásról, férjről és feleségről, döntésekről és egymás hordozásáról Isten mond, ahhoz képest hol tartunk mi?

S itt válik a mérés igazán személyessé, mert az ember hajlamos rövidebbre vágni a mérőrudat éppen azon a területen, ahol ő maga nem fér bele a követelménybe; könnyebb átértelmezni az önfeláldozást, amikor nekem kellene engednem, a megbocsátást, amikor engem bántottak meg, vagy a szeretetet, amikor a másik éppen egyáltalán nem szeretetre méltó.

Jakab ezért különös pontossággal nevezi az Igét tükörnek, amikor arról ír, hogy aki hallgatja az Igét, de nem cselekszi, hasonló ahhoz az emberhez, aki megnézi arcát a tükörben, majd elmegy, és azonnal elfelejti, milyen volt /Jak 1,22–24/. A mérés ugyanis önmagában még semmit sem javít meg, ahogyan egy gondosan elkészített auditjelentés sem változtat egyetlen folyamaton sem, ha azt lefűzzük, iktatjuk, majd minden folytatódik ugyanúgy, mint előtte.

AUDITKÉRDÉSEK

1. Valóban Isten Igéje házasságunk legfőbb mércéje, vagy csak addig tekintjük annak, amíg egybeesik azzal, amit egyébként is gondolunk?

2. Van-e olyan területe a házasságomnak, ahol pontosan tudom, mit mond Isten Igéje, mégis kialakítottam magamnak egy kényelmesebb, rövidebb „házi szabványt”?

HETI LÉPÉS

Ezen a héten ne próbáljuk meg egyszerre az egész házasságunkat hozzámérni a Bibliához, hanem válasszunk ki egyetlen visszatérő helyzetet, amelyben gyakran feszültség támad közöttünk — lehet ez a hangnemünk, az időnk, egy régi sérelem, a megbocsátás, a döntések módja vagy az egymásra fordított figyelem, bármi —, és mielőtt eldöntenénk, kinek van igaza, keressük meg először azt, mit mond erről Isten Igéje.

Majd tegyük föl a nehezebb kérdést is: ha az Ige nem engem igazol, hanem engem igazít helyre, hajlandó vagyok-e engedni neki?

IMÁDSÁG

Urunk Jézus Krisztus, olyan könnyen mérjük magunkat másokhoz, korunk szokásaihoz, családunkból hozott mintáinkhoz vagy saját igazságunkhoz, és közben észre sem vesszük, hogy a mérőrúd lassan a kezünk között rövidül meg. Köszönjük, hogy Te nem változó véleményt, hanem örök Igéd világosságát adtad nekünk, amely tanít, megfedd, helyreigazít és nevel, s amely akkor is igaz marad, amikor nekünk kényelmetlen igazodnunk hozzá.

Kérünk, ne engedd, hogy Igédet egymás ellen használjuk, hanem taníts először önmagunkat odatartani elé; mutasd meg, hol neveztük már jónak azt, amit csupán megszoktunk, hol igazítottuk saját életünkhöz azt, amihez nekünk kellett volna igazodnunk, s adj alázatot ahhoz, hogy amikor szavad keresztezi akaratunkat, ne magyarázni kezdjük, hanem engedelmeskedjünk! S amikor meglátjuk, milyen messze vagyunk attól, amire elhívtál bennünket, ne engedd, hogy kétségbeessünk, hanem vezess újra a kereszthez, ahol igazságod és kegyelmed találkozik, s ahol nemcsak megmérettetünk, hanem Krisztusért bocsánatot és erőt is kapunk az újrakezdéshez. Ámen.

KÖVETKEZŐ AUDITLÉPÉS

Most már tudjuk, kit vizsgálunk: önmagunkat, és azt is, mihez mérünk: Isten Igéjéhez. Mielőtt azonban megnyitnánk házasságunk első konkrét „auditfejezetét”, tisztáznunk kell egy különös rövidítést, amely végigkísér majd bennünket ezen az úton: mit keres egyáltalán az ESG a házasságban, és hogyan lehet egy XXI. századi vállalati gondolkodási keretből úgy kölcsönvenni kérdéseket, hogy közben egyetlen milliméterrel se mozdítsuk el a bibliai mércét?

BHSZ–ESG BELSŐ AUDIT – 3. rész

Mit keres az ESG a házasságban?

Egy XXI. századi példázat

A módszer új. Az üzenet örök.

BHSZ-ESG Belső audit – 1. rész

/Kategória: , ,

A háló, amelyet magunkra vetünk

Megnyílik a házassági belső audit

„Mester, egész éjszaka fáradtunk ugyan, és semmit sem fogtunk, de a te szavadra mégis kivetem a hálókat.”
/Lk 5,5./

Van az úgy, hogy az ember, miután hosszú időn keresztül becsülettel, erejét nem kímélve, talán még hittel is próbálkozott valamivel, egy idő után elfárad, leül a vízpart szélére, s miközben a kezében maradt kötél erős szálai lassan beleállnak a tenyerébe, már nem annyira azt mérlegeli, hogyan kellene még egyszer nekifognia, hanem inkább azt, vajon van-e egyáltalán értelme újra elindulni, vagy inkább lábat lógatni, mert az éjszaka hosszú volt, a víz sötét, a háló üres, az ember pedig minden becsületes igyekezete ellenére is egyre nehezebben hiszi el, hogy ugyanabban a tóban, ugyanazokkal a társakkal, ugyanabból a csónakból és ugyanazzal a hálóval bármi más történhet, mint ami eddig történt.

Péter valami ilyesmit élhetett át azon a hajnalon, amikor az egész éjszakai munka után a parton mosta az üres hálókat, s bizonyára nem sejtette, hogy éppen akkor készül életének egyik legemlékezetesebb halfogása, amikor ő „szakmailag már lezártnak tekintette a műszakot”; hiszen nem kezdő halász volt, nem könyvből tanulta a mesterséget, hanem egész életét a vízhez kötötte, ismerte annak szagát és szeszélyét, a szél járását, az éjszaka óráit és a háló súlyát, s emberi tapasztalata joggal mondhatta volna: ennek most már nincs értelme.

Jézus azonban megszólal, Péter pedig nem tagadja le az elmúlt éjszakát, nem tesz úgy, mintha nem volna fáradt, s nem kényszerít magára valamiféle kegyes derűlátást sem, hanem egyetlen mondatban odateszi Jézus elé mindazt, amit tud, amit átélt, ami emberileg a nemet indokolná, majd egyetlen apró szóval mindezek fölé emeli Krisztus szavát:

„…de a te szavadra mégis…”

Ebben a mégisben benne van az egész éjszaka hiábavalósága, a kudarc, a józanész, az üres háló és az a keserű belső mondat is, amelyet oly sokszor mondunk magunknak: – „én már megpróbáltam”; ugyanebben a mondatrészben azonban ott feszül valami mindezeknél erősebb is, mert Péter nem a következő kivetés sikerében kezdett hinni, hanem annak szavában, Aki szólt hozzá.

Talán a házasságban is vannak ilyen hosszú éjszakák, amikor az ember már annyi beszélgetést lefolytatott, annyi jó elhatározást tett, annyi sértődést elsimított vagy éppen a szőnyeg alá söpört, hogy lassanként már nem azt kérdezi, hogyan lehetne jobban csinálni, hanem azt, vajon lehet-e még egyáltalán másként; s talán éppen ilyenkor kell meghallanunk ugyanazt a kérdést: mi van akkor, ha az Úr mást mond, mint amit mi már régen kész tényként elfogadtunk?

El tudjuk-e mondani Péterrel: „Uram, én eddig így láttam, így tanultam, így próbáltam, talán még igazam is van sok mindenben – de a te szavadra mégis…”?

Fő üzenet

A házassági ESG belső audit első szabálya az, hogy nem a házastársamat vizsgálom, hanem engedem, hogy Isten Igéje először engem vizsgáljon meg.

MI EZ A SOROZAT, ÉS HOVÁ TARTUNK?

Ezzel a cikkel egy tizennyolc részes közös ESG belső auditra hívjuk a házaspárokat, amelyben hétről hétre más oldalról tartjuk majd Isten Igéjének világosságába közös életünket, miközben egy mai, első hallásra kissé idegennek tűnő gondolkodási keretet, az ESG és a belső audit (felülvizsgálat) világát vesszük kölcsön a világból, mint módszertant ahhoz, hogy régi és örök kérdéseket egy merészen új rendben tegyük föl, ha vállaljátok velünk ezt a kockázatot. ☺

Nem azért, mert a házasság vállalat volna, szó sincs róla, s még kevésbé azért, mert Isten Igéjét korszerűsíteni kellene, az is kizárva, hanem éppen ellenkezőleg: a módszer lehet új, az üzenet azonban örök elve mentén felrázva az érdeklődésünket, s a következő hónapokban mindig a Szentírás marad a mérce, amelyhez nem egymást, hanem önmagunkat szeretnénk odatartani.

Először tisztázzuk majd, ki mondja meg, hogyan működjön a házasság, és mit keres egyáltalán az ESG ebben a különös történetben; azután megismerjük az auditált „szervezetet”, vagyis magát a házasságot, annak Alapítójával, küldetésével és mindazokkal, akikre közös életünk hatással van; később megvizsgáljuk azt a környezetet, amelyet egymás számára teremtünk, kapcsolatainkat, Istentől kapott szerepeinket, közös életünk vezetését és döntéseit, végül pedig eljutunk a feltárt eltérésekhez, azok gyökereihez, a helyesbítéshez és a megújuláshoz.

ESG := E – Environmental (Környezet) – S – Social (Társadalom) – G – Governance (Vezetés)

Mérnöki nyelven valahogy így rajzolható föl előttünk az út:

jelen állapot → mérce → megállapítás → eltérés → gyökérok → helyesbítés → megújulás

Csakhogy mindez nem egy Excel-táblázat hideg rubrikái között történik majd, hanem két ember élő szövetségében, ahol minden eltérés mögött történet, seb, döntés és mulasztás van, s ahol a helyesbítő-megelőző intézkedés, helyreállítás végső reménysége sem valamiféle tökéletes házassági menedzsment, hanem Krisztus kegyelme.

IGE ÉS AUDIT

Van azonban ennek az egész sorozatnak egy szabálya, amelyet már a nyitóértekezlet bejáratánál vastag betűkkel kellene az ajtó fölé írnunk: ezen az auditon nem a házastársunkat vizsgáljuk.

Mert milyen könnyű volna ezt az egész módszert úgy kézbe venni, mint valami gondosan kifent eszközt, amelynek segítségével végre szakszerűen is bizonyíthatjuk, amit amúgy régóta sejtünk, hogy a házasságunk problémáinak tekintélyes része a másik oldalon található; s milyen különös tehetségünk van ahhoz, hogy még a Szentírás tükrét is úgy tartsuk, hogy valamiképpen mindig a mellettünk álló arca látszódjék benne.

Dávid egészen másként áll Isten elé:

„Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat! Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján!”
/Zsolt 139,23–24./

Ebben az imádságban nincs vádlottként odahívott házastárs (Betsabé pl. – mit illeget-billeget ugye a királyi palota ablaka előtti ház fürdőjébe?), nincs összehasonlítás és nincs magyarázat arra, hogy a másik miért nagyobb hibás, hanem egy ember áll Isten előtt, s olyan ajtót nyit ki előtte, amely mögött ő maga lakik.

Az Ige ugyanis nem kézi reflektor, amellyel a másik hiányosságait világítjuk meg, hanem tükör, amely elé nekünk kell odaállnunk, s ennek a tükörnek az a kellemetlenül becsületes tulajdonsága, hogy nem azt mutatja, akiről éppen gondolkodunk, hanem azt, aki előtte áll.

Ugyanakkor éppen itt válik el ez az audit minden puszta önfejlesztő módszertől, mert amikor Isten világosságot gyújt bennünk, nem azért teszi, hogy megszégyenítve ott hagyjon, hanem azért, hogy Krisztusban visszahívjon önmagához; amit bűnnek mutat meg, arra bocsánatot, amit elrontottunk, arra újrakezdést, amit pedig saját erőnkből már nem tudunk megváltoztatni, arra kegyelmet készített.

AUDITMEGÁLLAPÍTÁS

Az önvizsgálat nélküli házassági audit könnyen a társunk elleni vádirattá válik, miközben az Ige nem arra adatott, hogy másokat mérjünk vele, hanem arra, hogy először mi magunk álljunk meg előtte.

AUDITKÉRDÉSEK

1. Készen állok-e arra, hogy ma s a következő hetekben ne a házastársamat, hanem önmagamat vizsgáljam?

2. Amikor Isten Igéje valami kellemetlent mutat meg bennem, kész vagyok-e engedelmeskedni, vagy előbb megkeresem, miben hibásabb nálam a másik?

HETI LÉPÉS

Ezen a héten egyetlen helyzetet figyeljünk meg tudatosan: amikor társunk valamely jól ismert gyengesége fölbosszant, mielőtt megszólalnánk vagy a régi védekezési rend szerint reagálnánk, tegyük föl magunkban ezt a kérdést:

„Uram, ebben a helyzetben mit szeretnél bennem elvégezni?” (WWJD)

Nem kell egy hét alatt megjavítani a házasságunkat, s még csak látványos eredményt sem kell produkálnunk; az első helyesbítő lépés most csupán annyi, hogy a vizsgálat irányát a másikról visszafordítjuk önmagunk felé. Aztán, ha élünk, folytatjuk….

IMÁDSÁG

Urunk Jézus Krisztus, Te jobban ismersz bennünket annál, mint ahogyan mi ismerjük önmagunkat, s látod házasságunknak azokat a szép részeit is, amelyekért hálásak lehetünk, és azokat az elrejtett zugait is, amelyekbe mi már talán régóta nem szeretünk benézni. Kérünk, adj bátorságot ahhoz, hogy ne társunk hibáit gyűjtsük össze, hanem először önmagunkat engedjük a Te Igéd világosságába állítani; őrizz meg attól, hogy a Szentírást fegyverként használjuk egymás ellen, és taníts úgy hallgatni szavadra, hogy amikor mást mondasz, mint amit mi megszoktunk, akkor is ki tudjuk mondani: „de a te szavadra mégis”!

Vizsgálj meg bennünket, Urunk, ismerd meg szívünket, mutasd meg, hol járunk téves úton, s ahol bűnt találunk magunkban, vezess bennünket Krisztus keresztjéhez, ahol nemcsak ítéletet, hanem bocsánatot és újrakezdést is találunk. Add, hogy ezen az úton ne egymás bíráivá, hanem egymásért imádkozó, alázatosabb társakká váljunk, és munkáld bennünk azt, amit mi saját erőnkből nem tudunk elvégezni! Ámen.

KÖVETKEZŐ AUDITLÉPÉS

Ha már tudjuk, kit vizsgálunk, a következő kérdés az lesz, mihez mérjük azt, amit találunk, mert eltérésről csak akkor beszélhetünk, ha van hiteles mércénk.

BHSZ–ESG BELSŐ AUDIT – 2. rész

Ki mondja meg, hogyan működjön a házasság?

Az audit mércéje

„…de a te szavadra mégis…”

A módszer új. Az üzenet örök.
Krisztusközpontú Biblia Házasságirányítási Rendszer – BHSZ ISO 777:2026 – ESG Belső audit

HAMAROSAN ÚJ SOROZAT INDUL A BHSZ OLDALÁN!

/Kategória: ,

Mi lenne, ha egyszer nem a házastársunkat vizsgálnánk meg – hanem a házasságunkat engednénk Isten Igéjének fényébe állítani?

Első hallásra talán furcsán fér meg egymás mellett néhány szó: házasság, ESG, belső audit, stakeholder- kettős lényegesség elemzés (DMA), IRO, GAP, CAPA… Mintha három öltönyös auditor tévedt volna be egy házaspáros vagy családos hétre, aktatáskával a kezében.

Pedig lehet, hogy éppen egy mai módszer segít új kérdéseket feltenni egy nagyon régi, Istentől kapott szövetségről.

Hamarosan induló, 18 részes sorozatunkban ötven kérdésen keresztül járjuk körül házasságunk légkörét, kapcsolatainkat, Istentől kapott szerepeinket, vezetését, kockázatait, eltéréseit – és a megújulás lehetőségeit.

Az első kérdéstől:

  1. ) „Mi az a legnagyobb áldás, amit a házasságunkban Istentől kaptunk?”

egészen az ötvenedikig:

50.) „Mit szeretnénk, hogy rólunk mondjanak gyermekeink, unokáink a házasságunk láttán?”

És közben végig ugyanaz marad a mérce.

Nem az ESG. Nem a kor divatja. Hanem Isten Igéje.

Az ESG csak eszköz lesz a kezünkben.

A módszer új. Az üzenet örök.

📖 BHSZ–ESG BELSŐ AUDIT
Krisztusközpontú Biblia Házasságirányítási Rendszer – BHSZ ISO 777:2026

Hamarosan péntek esténkénti megjelenéssel indulunk. Érdemes velünk tartani.

#BHSZ #Házasság #BibliaiHázasság #ESG #BelsőAudit #Házassággondozás #Párkapcsolat #KrisztusKözpontúHázasság

Utazás a házasságunk körül – 21. rész

/Kategória: , , ,

HAZAÚT

„Felkelek, elmegyek az én atyámhoz, és ezt mondom néki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened.” /Lk.15,18./

ÚTI IMÁDSÁG:

Mennyei Édesatyánk!

Hálás szívvel állunk meg most Előtted, utazásunk végéhez érkezve. Köszönjük Neked, hogy házaspárként útnak indítottál bennünket, és figyelmeztettél, hogy ügyeljünk arra, merre tart a lábunk. Köszönjük, hogy szereteteddel kísértél bennünket akkor is, amikor a helyes úton jártunk, és akkor is, amikor mellékutakra tévedtünk.

Köszönjük, hogy újra és újra figyelmeztettél bennünket, amikor rövidebbnek látszó megoldásokat kerestünk, amikor tévutak csábítottak bennünket, vagy amikor saját elképzeléseink körforgalmában keringtünk. Köszönjük, hogy nem mondtál le rólunk akkor sem, amikor hosszú kerülőket tettünk, vagy amikor úgy éreztük, hogy egy helyben toporgunk.

Köszönjük, hogy zarándokként vezettél bennünket ezen a földi úton, és emlékeztettél arra, hogy itt nincs maradandó városunk. Köszönjük, hogy elkészítetted előttünk az utat, hogy rávezettél a régi, jól bevált ösvényekre, és megmutattad nekünk az élet útját.

Köszönjük, hogy a kísértések idején mindig elkészítetted a menekülés útját is. Köszönjük, hogy újra és újra választás elé állítottál bennünket a széles és a keskeny út között, és Szentlelked által segítettél felismerni a helyes irányt. Köszönjük, hogy megtanítottál bennünket az egyenes útra, és mindenekelőtt megmutattad nekünk az egyetlen utat, Jézus Krisztust, aki által Hozzád juthatunk.

Köszönjük a kerülőutakat is, amelyeket sokszor nem értettünk, de amelyek által formáltál bennünket. Köszönjük a válaszutakat, ahol döntéseket kellett hoznunk, és köszönjük, hogy nem hagytál magunkra az útkereszteződésekben sem. Köszönjük, hogy amikor eltávolodtunk Tőled vagy egymástól, mindig nyitva hagytad számunkra a visszautat.

Köszönjük az útpadkákat, ahol megpihenhettünk, amikor elfáradtunk. Köszönjük, hogy velünk voltál a lefelé vezető szakaszokon, és Te emeltél fel bennünket, amikor már nem volt erőnk továbbmenni. Köszönjük, hogy az útvesztőkben sem engedtél elveszni bennünket, hanem újra és újra kezedbe vetted életünk térképét.

Urunk, most, amikor megérkeztünk a hazaút gondolatához, különösen is hálát adunk azért, hogy minden utunk végső célja nem egy földi állomás, hanem Te magad vagy. Köszönjük, hogy házasságunkkal nem csupán egymáshoz akarsz közelebb vinni bennünket, hanem végsősoron Önmagadhoz.

Kérünk, segíts, hogy a mögöttünk lévő házaspári nagy utazás tanulságai ne maradjanak puszta gondolatok vagy szép emlékek. Add, hogy mindazt, amit megértettünk, meg is éljük. Segíts, hogy férjként és feleségként egyre inkább Krisztus tanítványaivá váljunk, és egymást támogatva járjuk tovább az előttünk álló utat.

Taníts bennünket megbocsátani, újrakezdeni, szolgálni, szeretni, hordozni és hűségesnek maradni. Őrizz meg bennünket a jövő mellékútjaitól, tévútjaitól és útvesztőitől, és vezess bennünket napról napra közelebb Hozzád HAZA.

Hadd legyen életünk és házasságunk végső vallomása ugyanaz, mint a tékozló fiúé:

„Felkelek, elmegyek az én Atyámhoz…”

Az Úr Jézus Krisztus nevében kérünk. Ámen.

Vannak bibliai történetek, amelyek annyira mélyen beleivódtak az emberiség emlékezetébe, hogy szinte valamennyiünk történetévé váltak, függetlenül attól, hogy életünk melyik szakaszában járunk; ilyen a tékozló fiú példázata is, amelyet hallva legtöbben az elveszésre, a lázadásra és a visszatérésre gondolunk, pedig a történet ennél sokkal többet mond nekünk utazó házapároknak is, hiszen nem csupán azokhoz szól, akik egyszer (többször) nagyon messzire sodródtak, hanem azokhoz is, akik ugyan az atyai ház felé vezető úton maradtak végig, mégis újra és újra meg kell tanulniuk, hogy a hazafelé vezető út valójában nem egyszeri esemény, hanem egész életünkön át tartó zarándoklat.

Mert félreértés ne essék: házasutunkon nem szükséges elvesznünk ahhoz, hogy hazataláljunk. Nem kell feltétlenül távoli országutak porát felverve, eltévelyedve bolyonganunk, nem kell minden örökségünket eltékozolnunk, nem kell a kudarc legmélyebb gödréig jutnunk ahhoz, hogy vágyakozzunk az Atya háza után. Lehet csendesen, hűségesen, botladozva ugyan, de mégis jó irányban haladnunk; vannak, akiknek életében nem a nagy bukások, hanem a mindennapi kitartás, a csendes engedelmesség és a sokszor látens hűség írja a történetet. Mégis, zarándokló házaspárként akár a távoli ország felől érkezünk, akár az otthon körüli mezőkről, valamennyien ugyanarra a házra tekintünk, ugyanazt a világító ablakot keressük az alkonyodó életút végén, s valamennyien ugyanannak az Atyának gyermekei vagyunk, a férj is, a feleség is, a család is.

És mégis milyen jó tudni, hogy ha valamikor a gyengeség eltévesztő lejtőjén letértünk volna a helyes, egyenes és igaz életútról, ha valahol egy mellékút csábítása erősebbnek bizonyult volna az engedelmességnél, ha rövidebb utakat kerestünk volna a szeretet türelmes munkája helyett, ha tévutakra sodródtunk volna, vagy elvesztünk volna saját körforgalmainkban és útvesztőinkben kiutat sokáig nem lelve, akkor sem a reménytelenség az utolsó szó, hanem a visszafordulás lehetősége midig adott; mert Isten országában mindig van visszaút, és a kegyelem házasút térképén soha nincs olyan pont, ahonnan ne lehetne újra elindulni hazafelé.

Amikor a házasság hetén február elején az utazás a házasságunk körül sorozattal útnak indultunk, talán még nem láttuk, milyen hosszú és kanyargós vidékeken vezet majd keresztül az út. Azóta jártunk poros mellékutakon és szűk ösvényeken, láttunk napsütötte fennsíkokat és ködbe burkolózó völgyeket, megálltunk útpadkákon, ahol megfáradt szívünk pihenőt keresett, és áthaladtunk olyan útkereszteződéseken is, ahol a helyes irány felismerése fontosabb volt minden sebességnél. Olykor olyan volt ez az utazás a házasságunk körül, mint amikor a hosszú nyári nap végén a távoli dombok mögött lassan elcsendesedik a táj, s a vándorló pár egyszer csak megáll egy magaslaton, visszanéz az egész bejárt vidékre, átöleli egymást, felsóhajt, és megérti, hogy a sok különálló ösvény, kanyar és emelkedő valójában egyetlen nagy út része volt.

Talán a házasságunkban is ez az egyik legnagyobb felismerés, ugye?

A házasfél kezdetben azt hiszi, hogy a cél a másik ember megtalálása, később pedig azt, hogy a cél a közös élet felépítése, azután a gyermekek felnevelése, az otthon megteremtése, a gondok megoldása, a nehézségek túlélése; ám az évek múlásával lassan feltárul egy mélyebb titok is, amely szerint mindezek mögött ott húzódik egy még magasztosabb eredő cél: hogy férj és feleség bűneiket Jézus keresztjénél letéve együtt találjanak vissza ahhoz, Akitől valaha elindultak.

Ezért olyan megrendítő a tékozló fiú történetében az a pillanat, amikor tudjuk jól, nem a lába fordul meg először, hanem a szíve. Házasutunkon is egyikönk-másikunk, óh ha mindketten, előbb belül kezdünk hazafelé indulni, és csak azután lépünk az földútról a főútra, onnan autópályára kanyarodva a cél felé. Mert minden valódi hazatérés ott kezdődik, ahol a házasember újra felismeri, hogy Kinek köszönhetően, Kihez is tartozik mindörökké.

S milyen különös, hogy a Jelenések könyvében a feltámadott Krisztus nem azzal vádolja gyülekezetét, így benne bennünket, házaspárokat sem, hogy teljesen elhagytuk Őt, nem azt mondja, hogy már semmi köze hozzánk, hanem ezt a fájdalmas mondatot mondja:

„Az a panaszom ellened, hogy nincs meg már benned az első szeretet.”

Milyen sok házasság története rejtőzik ebben az egyetlen mondatban!

Hiszen nem mindig a nagy bűnök, nem mindig a látványos bukások jelentik a legnagyobb veszélyt, hanem az, amikor lassan kihűl a sparhelt, az otthon központi melegét kevésbé árasztva, ami valaha élt, lángolt; amikor a közelség megszokássá válik, a csoda hétköznapivá lesz, az ajándék természetessé, és az első szeretet tüze helyett kályhánkba a szürke hamu alatt már csak a kötelesség parazsa pislákol. S talán a hazaút egyik legfontosabb állomása éppen az, amikor nem csupán Istentől kérünk bocsánatot elveszett éveinkért, hanem újra felfedezzük és a felismerést követő sarkon fordulás lendülete által keltett szellővel fel is gerjesztjük annak a szeretetnek a tüzét is, amelyet Ő ültetett a szívünkbe egymás iránt kezdetben, s akar és tud tápláni áhítatos imádság révén naponta.

A tékozló házaspár végül nem egy házhoz érkezik vissza, hanem egy szívhez. Az atyai ház azért egy otthon sparhelttal, mert az Atya ott van/volt/lesz. A mennyei haza sem elsősorban hely, hanem állandó jelenlét. Ezért minden földi házasság végső értelme sem önmagában rejlik csupán, akkor kár lett volna erről ennyit elmélkednünk is, hanem abban, hogy két ember egymást segítve, egymást hordozva, olykor egymás helyett is remélve, imdákozva egyre közelebb jusson ahhoz az Atyához, aki kezdettől fogva várja őket.

S milyen különös kegyelem, hogy miközben a tékozló fiú egyedül indult vissza az atyai ház felé, nekünk megadatott az a lehetőség, hogy ezt az utat egymás kezét fogva házas-útitársként járjuk végig; olykor egymást támogatva, olykor egymást hordozva, olykor egymás helyett is remélve, de mégis ugyanabba az irányba haladva, amelynek végén nem pusztán lelki otthonunk, hanem egy várakozó Atya áll.

S amikor egyszer majd mögöttünk marad valamennyi földi út, amikor elcsendesedik minden vita, megszűnik minden félreértés, letesszük minden terhünket, és az idő országútja végleg elfogy a lábunk alól, akkor talán megértjük, hogy egész életünk, egész házasutunk minden kerülőútjával, minden visszafordulásával, minden örömével és fájdalmával együtt nem volt más, mint hosszú és kegyelemmel övezett hazatérés.

És ahol megszületik a szívben ez a felismerés, ott már most el is kezdődött a HAZAÚT.

Ámen.

Ezzel befejeztük utunkat a házasságunk körül. A gyakorlatba átültetés következik.

Áldott utazást nektek kedves házaspárok!

Utazás a házasságunk körül – 20. rész

/Kategória: , , ,

Útvesztő

 „Mert jobb lett volna ezeknek, ha meg sem ismerték volna az igazság útját, mint hogy megismerve elforduljanak a nekik adott szent parancsolattól.”
/2Péter 2,21/

Kevés nyugtalanítóbb hely van az útvesztőnél, másnéven a házassági labirintusnál. A házasember lát maga előtt utakat, folyosókat, kanyarokat, lehetőségeket, mégis olykor egyre bizonytalanabbá válik benne, hogy valóban jó irányba halad-e. Minden ösvény járhatónak tűnik, minden forduló ígéretesnek látszik, mégis újra és újra ugyanoda jut vissza.

A keresztyén házaspár élete sem mentes az ilyen útvesztőktől.

Vannak időszakok, amikor világos minden. Tudjuk, mit kell tennünk, merre vezet az út, mit kíván tőlünk az Úr. Máskor azonban köd ereszkedik a lélekre. Betegség, csalódás, gyász, anyagi gondok, gyermeknevelési nehézségek, meg nem értettség vagy éppen a jövőtől való félelem vesz körül bennünket. Ilyenkor mintha a korábban egyenesnek látszó út hirtelen labirintussá változna.

S az útvesztőben különösen aktív az ellenség.

A Szentírás azt mondja: „ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán szerte jár, keresve, kit nyeljen el.” Nem véletlenül éppen a bizonytalan időszakokban támad. Nem feltétlenül nagy bűnökkel kezdi. Sokszor csak összezavar, elbizonytalanít, kérdéseket suttog, kétségeket támaszt, egymás ellen fordít, uszít. lázít. Azt sugallja, hogy egyedül vagyunk, hogy nincs kiút, hogy az Úr megfeledkezett rólunk, hogy a házastársunk lett minden bajunk legfőbb oka. Bezzeg én és bezzeg te!

Pedig az útvesztő nem azért veszélyes, mert nincs belőle kijárat. Van, csak épp nem találjuk a nagy frusztráltságban. Hanem azért, mert a házasember pánikba eshet.

Amikor a menekülés fontosabbá válik, mint a vezető: Jézus követése.

Aki járt már nagyobb útvesztőben, tudja, hogy a kapkodás ritkán segít. A másikkal való kiabálás sem hoz gyakran jó megoldást. Az egymás hibáztatása, a következetesség hiánya ésa hígadt, józan mérlegelés hiánya és az össze-vissza rohanás csak növeli az eltévedés veszélyét. Amely házaspár a krízis nevű labirintusból egyszer-többször kijut, az rendszerint nem azért jut ki, mert gyorsabb, okosabb vagy erősebb a többieknél, keresztényibb, hanem mert megtalálja a helyes tájékozódási pontot, s követi a Pásztor hangját és tanácsát.

A keresztyén ember számára ez a tájékozódási pont Krisztus.

Férjek! Amikor nem látjátok a következő kanyart, ne engedjétek el az Úr kezét!

Asszonyok! Amikor az áthatolhatatlan labirint falak egyre magasabbnak tűnnek, ne veszítsétek el a reménységet!

Házaspárok! Bármilyen kusza is az útvesztő, egy megoldás volt/van/lesz, csak ne veszítsétek el egymást sohasem! Mert milyen szomorú lenne, ha a kijárat keresése közben szem elől tévesztenénk azt, akit az Úr ránk bízott. Hiszen nem egyedül indultunk erre az útra. Szövetségben járunk., egymásért is felelősek vagyunk.

Az útvesztők idején különösen fontos közelebb húzódni egymáshoz, többet imádkozni, többet kérdezni az Urat, s kevesebbet hallgatni a félelmekre. Mert a félelem elszigetel, Krisztus azonban megerősítve magához ölel bennünket, mint eltévedt juhait a Pásztor.

És milyen vigasztaló, hogy Urunk nemcsak az egyenes út Istene. Nemcsak a napsütötte országutakon jár velünk. Az útvesztők kanyarulataiban sem veszít szem elől bennünket. Ő ott is tudja, hol vagyunk, s merre a kijárat, hiszen Ő maga készítette el nekünk, hogy azon ki-be járjunk és legelőre találjunk. Akkor is látja a kijáratot, amikor mi már csak sötét falakat látunk magasodni magunk körül.

Ezért, ha egyszer úgy érezzük, hogy elvesztünk, ne a reményt adjuk fel, hanem inkább hangosabban kiáltsunk együtt az Úrhoz!

Mert aki Krisztust nem veszíti el, az valójában sohasem veszett el egészen.

Vezessen az Úr szövetséges házastárként bennünket az útvesztőkön keresztül is, hogy se a hitünket, se a reménységünket, se az egymás iránti szeretetünket el ne veszítsük végleg sohase, míg végül megérkezünk az örök hazába, Jézushoz. Ámen.

Folytassuk a következő számban utunkat a házasságunk körül! Hazaút következik.

Utazás a házasságunk körül – 19. rész

/Kategória: , ,

LE IS ÚT, FEL IS ÚT

„Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül.” /Fil.3,20./

„Van út, amely helyesnek látszik az ember előtt, végül mégis a halálba vezet.” /Péld.14,12./

„- Le is út, Fel is út!”– mondogatjuk olykor búcsúzóul könnyedén, szinte félvállról, mintha csupán afféle jóindulatú, vidéki elköszönés volna ez, pedig a házasságunk körül való utazás során aligha találhatnánk ennél tömörebben kimondott, s mégis komolyabb igazságot, hiszen aki valaha hosszabb útra indult, különösen hegyes-völgyes vidéken, az jól tudja, hogy nem minden út egyforma, nem minden emelkedő ugyanoda vezet, nem minden lejtő ártalmatlan, s bizony nem mindegy, hogy miközben egyszer felfelé kapaszkodunk, másszor lefelé ereszkedünk, vajon ki ül a volánnál, ki mutat irányt, s egyáltalán tudjuk-e még, hová tartunk, s közbe még az Úrnak a dombok sorrendjére is gondja van.

Mert a keresztyén házaspár tagjai különös helyzetben élnek egyenként és együtt e világ rögös országútján: már megtért, de még kísérthető; már az Úré, de még itt jár a poros földi utakon; már mennyei polgárjoga van, mégis a hétfő reggeli kenyérgond, a gyermeknevelés, a megfáradás, a betegség, a ki nem mondott szavak, a félreértések, a napi robot, a számlák, az öregedés, s olykor a csendes sírás vagy épp a csendes nevetés között kell kormányoznia, vagy azt segítenie a házasság nevű járművük, miközben a mennyei haza ugyan ott dereng valahol előttünk, de oda földi szerpentineken, kaptatókon és olykor veszélyes lejtőkön keresztül vezet az út. (Láttuk ezt korábban, csak célját tekintve egyenes és keskeny, ugye emlékszünk?)

A „fel is út” többnyire nem kényelmes út, mert fölfelé kapaszkodni még a legerősebb motorral sem egyszerű, vissza kell olykor kapcsolni, több üzemanyag fogy, jobban melegszik a motor, lassabb a haladás, bár a táj látványosabb, mint odalenn, amikor könnyedén gurultunk suhanva nem is láttuk, s épp így van ez a házasság emelkedőin is, amikor egyszerre több teher kerül a járműre, amikor betegség, gyermekgond, anyagi bizonytalanság, megfáradt lélek, félrecsúszott mondatok, kiábrándulás vagy éppen lelki szárazság nehezíti az előrejutást, s az ember hajlamos volna azt kérdezni: Uram, miért ilyen nehéz ez most? Miért vagyunk egyszer fenn, egyszer lenn? Egyszer hopp, máskor kopp?

Pedig a fölfelé vezető út nem feltétlenül a büntetés útja, hanem gyakran a közelebb húzódásé, a megszentelődésé, annak a csendes és olykor verejtékes tanulásnak az útja, amikor a házaspár lassan megérti, hogy Krisztus után menni nem egyszeri döntés, hanem napi kapaszkodás, napi önmegtagadás, napi visszafordulás, amikor újra meg újra meg kell tanulni nem a sértettséget választani a megbocsátás helyett, nem a hallgatást a beszélgetés helyett, nem a saját igazunkhoz ragaszkodni, hanem közösen térdre borulni, mert a menny felé vezető út, bármennyire vigasztaló cél felé visz is bennünket, bizony nem mozgólépcső, amely kényelmesen felrepít, hanem keskenyebb ösvény, amelyen olykor lihegve, olykor elfáradva, olykor egymást támogatva kell fölfelé menni. DE, az izzadságszagú erőlködést kiváltandó mondja Pál: „Örüljetek! Ismét mondom, örüljetek!” Örömmel teli szívből énekelve könnyebb hegyet mászni is. Van egy mondás is erre: – „Ha süt a nap, örüljetek, ha nem, esik az eső, akkor is, hiszem, ha nem örültök, akkor is esik.”

Férfiak! Megkérdezitek-e olykor, különösen a meredekebb emelkedőkön, hogy valóban Krisztus felé megyek ráadásul örömmel (tiszta kezeket emelve fel imádkozva – vezettek-e, vagy csak előre, vakon, megszokásból, erőből, kissé büszkén, kissé fáradtan, kissé ingerülten, miközben mögöttetek a feleségetek s a gyermekeitek ülnek, akik nemcsak a vezetési rutinotokat figyelik, hanem azt is, tudtok-e imádkozó férfiemberek lenni, tudtok-e lassítani értük, ha kell, tudtok-e visszakapcsolni, ha túl meredek a kaptató, felemelni őket?

Asszonyok! Segítitek-e a mellettetek ülőt, amikor az út emelkedik, vagy inkább szemrehányóan figyelitek, miért nem megy gyorsabban, miért nem biztosabb a keze, miért nem olyan sima az út, mint valaha volt, mint a télen a lankán lefelé szánkázva, miközben lehet, hogy éppen az Úr tanít benneteket arra, hogy az emelkedőn nem a sebesség a fontos, hanem az, hogy együtt maradjatok, együtt kapaszkodjatok, együtt kérdezzétek: Uram, hogyan tovább? Köszönjük.

Mert bizony van „le is út” is, s talán ez a veszélyesebb, mert lefelé menni könnyebbnek tűnik, ott nem kell akkora erő, ott sokszor már szinte magától gurul az ember, s milyen alattomos dolog az, amikor a könnyebbség lassan megszokottá válik, amikor már nem imádkozunk úgy, mint régen, már nem beszélgetünk olyan mélyen, már nem kérdezzük az Urat, már nem nyitjuk ki az Igét, már nem sürgős a templomba indulás, már nem fontos a közös családi/házaspáros reggeli/esti áhítat (tartunk már/még ilyeneket?!), a közös bocsánatkérés, a közös sírás vagy hálaadás, hanem csupán hagyjuk, hadd guruljon a jármű, hiszen látszólag még minden rendben van.

Pedig a lejtő nem azért veszélyes, mert rögtön szakadékba visz, hanem mert alattomosan gyorsít, s az ember sokszor észre sem veszi, mikor engedte ki kezéből a kormányt, s ki tudja mikorra kopik el a fékbetét, mikor lehet a szeretetteljes odafordulásból közöny, a közös imádságból hallgatás, a vágyott együttlétből kötelesség, a türelemből ingerültség, a hitből megszokás, s végül mikor kezd az egész házasút egyre inkább lefelé sodródni, olyan irányba, amely eleinte még helyesnek, sőt kényelmesebbnek látszott, végül azonban a házassági árokhoz, a sértettség szakadékához, a hűtlenség vagy hidegség meredélyéhez, s végső soron Isten nélkül a lelki mélységhez, a kárhozat felé tartó úthoz kezdett vezetni.

Mert testvéreim, a pokol felé nem rohannak a házaspárok, oda olykor elegendő csak nem kapaszkodni, nem figyelni, nem imádkozni, nem visszakapcsolni, nem fékezni, s hagyni, hadd vigyen a lejtő, magától úgy is oda jutna, ha nem volna kegyelem. De hála a mi Urunknak, Jézusnak ma még van. – Térjetek meg! Hirdeti Keresztelő János, az útkészítő első felszólalásában.

Ám dicsőség az Úrnak, hogy Krisztus nemcsak a hegytetőn vár bennünket, hanem a mélybe is utánunk jött, s mielőtt fölment volna a mennyei dicsőségbe, leszállt a szenvedés, a halál, a fájdalom és az elveszettség legsötétebb völgyébe, hogy ha már félrecsúszni látszott volna is a házasságunk kereke, ha már recseg is a kapcsolatunk futóműve, ha már ott állunk ijedten egy lelki szerpentin vagy meredély szélén, akkor is legyen Kihez kiáltani, legyen Aki utánunk nyúl, legyen Aki nemcsak figyelmeztet, hanem visszairányít, megállít, fölemel és újra útra állít.

Így hát kérdezzük meg magunktól csendben, ma este, egymásra nézve: vajon fölfelé Krisztushoz kapaszkodunk-e, még ha lassan is, vagy már régóta csak gurulunk lefelé, s közben megszoktuk a sebességet?

Mert fel is út, Le is út! De Krisztussal egyik sem reménytelen. Ámen.

Vezessen az Úr tovább bennünket!

Folytassuk a következő számban utunkat a házasságunk körül! Útvesztő következik.

Utazás a házasságunk körül – 18. rész

/Kategória: , ,

ÚTPADKA

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltek vagytok, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű, és nyugalmat találtok a lelketeknek.”
/Mt.11,28-29./

Az útpadka a közlekedésben egy olyan forgalom elől elzárt terület, amelyet az úton kívüli kvázi biztonságos zónaként tartanak számon. Nincs rajta forgalom, nem vezet sehová, és mégis szükséges, hogy ott legyen. Véd. Az útpadka megadja a szükséges távolságot a szembeforgalomtól, hogy elkerüljük a balesetet, vagy épp megakadályozza, hogy véletlenül felhajtsunk a járdára (a még nem házasúton lévők) a gyalogosok közé, vagy behajtsunk más szépen gondozott, (vagy elhanyagolt, de akkor is csak) virágoskertjébe. Azonban, ha túl hosszú ideig ott maradunk, már nem tudjuk érdemben folytatni az utunkat, és végül a „haladás” helyett csak alapjáraton fogyasszuk az üzemanyagot, s folyatjuk az olajat az aszfaltra, szennyezve a környezetet, de legalábbis növeljük ennek s a baleset s a büntetés kockázatát.

Az útpadkán való megpihenés az élet valóságos, emberi megtapasztalásához tartozik. Néha úgy érezzük, hogy a házaséletünk útján, elérkezik egy olyan pillanat, amikor már nem haladunk, hanem csak létezünk, mint egy félreállt kisteherautó lehajtott platóval, amibe ki-be pakolják az árut. Csend van, és korán még, és úgy tűnik, mintha semmi sem változna percek (évek) óta. Ez lehet egy fáradt, kiégett pillanat, amikor kimerültünk, vagy egy olyan periódus, amikor úgy érzünk, hogy minden, amit eddig tettünk, nem hozott eredményt. 

Miért érezzük magunkat néha az útpadkán? 

A fáradtság miatt: Egy házasságban, ahogyan minden kapcsolatban, előfordulhat, hogy az egyik-másik fél elfárad. Fáradunk a hétköznapok terheitől, a csalódásoktól, a nehézségektől. Az út padkáján való pihenés a fáradtság elkerülhetetlen következménye. Itt nem feltétlenül a végállomásról van szó, hanem az időről, ami akkor se áll meg, ha mi igen; ami segít, hogy újra feltöltődhessünk. Nem mindegy, hogy hol és mikor állunk meg, a megállni és várakozni tilos táblától hány méterre, s mennyi ideig s mi okból? – Akinek van füle, hallja! – Életünk félreállt kisteherautójából mit rakodunk ki, s kinek a lába elé tesszük, hogy mit, mennyit, milyen nehezet és veszélyeset hagyunk a raktérben, s főleg nem, hogy mit rakunk bele az üres helyre?! Kiterheletlenül, vacuumot szállítva a Földön nem indulhatunk. A lelki árufeltöltés kifejezetten vasárnapra, a nyugalom megszentelt napjára való és szükséges „munka”, amit el kell végeznünk, ill. amit hagynunk kell, hogy az árufeltöltő elvégezzen bennünk. Ha már a templom előtt áll a kisteherautónk az útpadkán, hordjunk ki belőle minden bűnt s felcímkézett oda nem illő dolgot, s a kegyelem ajándékaival feltöltekezve gördüljünk le onnan újabb egy heti körjáratunkra!

A kiábrándulás miatt: Mi történik, amikor a másik fél hibáival, hiányosságaival szembesülünk, és úgy érezzük, hogy nem bírjuk tovább? Ilyenkor hajlamosak lehetünk arra, hogy leüljünk az út szélére, és úgy gondoljuk, hogy most már nincs értelme tovább menni együtt. Valaki kiszáll, s megnézi defektes-e valamelyik kerék. Itt érhetjük el a legnagyobb kísértést:- Egy másik autóban utazni kényelmesebb? – elmenekülni a problémák elől, feladni – Nem, nem soha! – Vagy kereket cserélni és hajtani tovább.

A bizonytalanság miatt: Sokszor előfordul, hogy a házaséletünkbe elérkezik egy olyan keresztút, ahol nem tudjuk, hogyan tovább. A biztos irányt, amit kezdetben láttunk, most elmosódott. Az útpadkán való pihenés egy pillanatra megnyugvást ad, de ha túl hosszú ideig tartjuk ott magunkat, elveszíthetjük a célt, a mozgást, az előrehaladást, a lendületet, s akadályozhatunk ezzel másokat is, hiszen nem egyedül vagyunk ám az úton, óh, de sokan néznek, követnek, vagy fordulnak vissza miattunk, vagy riadnak meg, s el se indulnak! Forgalmi dugót, sőt közlekedési káoszt is okozhatunk a jövő országútján. Legyünk megfontoltak, de ne tétovák, pihenjünk, ha kell, de hajtsunk is tovább, amint erőre kaptunk, nem feledve, hogy a gyorsításhoz, lassításhoz jóval több energia kell, mint a haladáshoz. Így csak akkor menjünk ki a boxutcába, ha a gumik megkoptak, s feltétlen csere kell, vagy másik évszak jön.

Hogyan jöhetünk le az útpadkáról?

Imádkozva és figyelve az Úr szavára: Isten nem hagyja, hogy ott ragadjunk az átmeneti megállóban. Ő mindig ott van, hogy visszavegye az irányítást, hogy meglökjön, hogy újra elinduljunk. 

Tudatos döntés a haladás mellett: Az útpadkán való tartózkodás nem egy végső állapotunk, hanem egy átmeneti időszak csupán, s a kitett vészvillogó épp azt jelzi, hogy mindjárt indulunk is. Itt van lehetőségünk arra, hogy mérlegeljük, miért is álltunk meg, és elhatározzuk, hogy újra hová indulunk együtt. S ha eddig nem a hivatalos sofőr vezette volna az autót, hanem a segítő helyettese, akkor át lehet adni a volánt az illetékes megbízottnak. És még sok egyéb tisztázásra is van lehetőség. A házasélet országútjának padkáján félreállva is szükség van arra, hogy ne csupán a problémákra koncentráljunk, hanem legfőképpen a megoldásra inkább.

Egymás támogatása: A házasság nem csak arról szól, hogy minden jól megy, hanem arról is, hogy amikor elérkezünk az útpadkára, ott van a másik fél, hogy felsegítsen, és visszavezessen minket az útra. Az egymásra figyelés, az odafigyelés és a közös megértés, hogy mindketten elfáradunk, de nem egyedül küzdünk, segít abban, hogy ne ragadjunk ott.

Az útpadkán ülve

Az útpadkán való megpihenés nem mindig vesztegelés ám! Annak során gyakran Isten munkálkodik. Talán épp most van szükségetek arra, hogy egy kicsit megálljatok, hogy ne a pánik, hanem a béke tölthessen el benneteket. Talán az útpadkán való álldogálás nem csupán a fáradtság jele, hanem a helyreállás első lépése is egyben. Mert ahogyan az útpadkát is azért hagyták meg, hogy biztonságot adjon, úgy lehet, hogy most ti is arra a helyre vagytok vezetve, hogy végre kicsit megpihenjetek, és átértékeljétek az utatok, hogy a következő kerékfordulatok valóban a helyes irányba vezethessenek.

Még ha most az útpadkán ültök is, ne búslakodjatok, az Úr ott is veletek van, és mindvégig szeretettel vezetni fog titeket! Ő ad nektek erőt, hogy felálljatok, és folytathassátok házasutatok – ha bíztok Benne, ha újra Őrá figyeltek magatok és az útmenti gyönyörű vagy épp zord táj helyett. Az út, amire ráléptetek, nem végtelen megállások sora, hanem egy cél felé vezet – és ti ott lehettek, hogy képessé váljatok újra felállni és együtt, kéz a kézben elindulni.

Hogyan érzitek, gondoljátok, mikor volt utoljára, hogy újra „úton” voltatok a házasságotokban? Mi segített abban, hogy újra felálljatok és tovább menjetek egy-egy „lepadkázás” után? Ha láttok valaha valakiket az útpadkán vesztegelni, ne menjetek el mellettük, mégha nem is stoppolnak, index jobbra és álljatok melléjük, mondjátok el, veletek hogy volt!

Ámen.

Vezessen az Úr tovább bennünket!

Folytassuk a következő számban utunkat a házasságunk körül! Fel is út, le is út következik.