Többet szeretettel, mint erővel

Ezen a héten az egyik órán egy negyedikes kislány úgy jött be az órára, ahogy szokott. Kicsit durcásan, kicsit ellenkezve. Hetek óta figyelem őt, mikor mi okozza nála ezt az állapotot. Mint minden hittanossal, vele is egy héten csak egyszer találkozom. Évek óta karácsony után jön egy ilyen gondolata, hogy ő többet nem jön hittanra, aztán eltelik a második félév, eljön a táborba és utána nagy vidáman kezdjük a következő tanévet. Az okot még nem találtam meg. Most sem azért írok róla, mert megtaláltam volna, hanem azért, mert ami ezen az órán történt, az megérdemel néhány sort.

Elkezdtük az órát, mint mostanában zsoltárokat tanulunk énekelni. Egyszer csak közölte, hogy ő nem csinál semmit, és különben is miért akarja mindenki őt meggyőzni arról, hogy Isten van, amikor ő nem is hiszi ezt, és hittanra is csak azért jár, mert az anyukája szerint az erkölcstan butaság. Mielőtt még reagálhattam volna szóban a kirohanásra, a gyerekek a csoportban elkezdtek neki válaszolni. Kíváncsian vártam, mi lesz belőle. Nem sikerült meggyőzniük, csak még jobban belelovallta magát a saját gondolataiba.

Mikor végre szóhoz jutottam, azt mondtam neki, hogy nem azért jöttem, hogy meggyőzzem őt, hanem azért, hogy elmondjam mi minden van leírva a Bibliában Istenről, Jézusról, a Lélekről, a szeretetről. Hogyan jött Isten Fia a világba, és miért jó ez nekünk.

Ez megakasztotta, s nem értette miért nem akarom én meggyőzni őt, mikor mindenki más ezt akarja. Sokáig beszélgettünk még, az egész óra elment vele, de nem bántam. Főként mert még egy érdekesség történt. A beszélgetés alatt azt mondta, jobb lenne, ha az Isten láthatóan eljönne ebbe a világba, mert akkor ő is el tudná fogadni. Így, hogy nem látja, nem akarja hinni. Mire válaszoltam neki, hogy már megtette.

Erre egy másik kisgyerek emelte fel a tekintetét csodálkozva. Tényleg? Az Isten itt volt a földön? S jött a rengeteg kérdés, hogy mikor, miért, hogyan, és meddig?

Nem tudom és nem is szeretném az egész beszélgetést idézni, de ez egy kegyelmi idő volt. Nincs karácsony, még csak húsvét sem, mégis erről beszélgettünk. Miért? Azért, mert a gyerekeknek most lett érhető az, amiről már olyan sokszor olvastak karácsonykor. Eddig a történet mint egy mese jelent meg, most pedig valamit már a szívükkel is megértettek belőle.

A keresztyének sokszor esnek abba a hibába, hogy meg akarják győzni a többi embert: Higgy! Jobb lesz neked! De az emberek ezt nem érzik, nem értik, mitől lenne jobb. Nem meggyőzni kell őket! Egyszerűen csak élni a magunk tiszta keresztyén életét, beszélni Isten országáról, szeretetéről, és eljön az a pillanat, amikor majd jöhet a bizonyságtétel, a meggyőzés.

Ahogy az ige mondja: Isten üdvözítő kegyelme minden embernek megjelent. De azt az ember csak akkor tudja befogadni, amikor odaér a lelke. Addig nem kell meggyőzni. Addig szeretni kell!