„A világ pedig elmúlik…”

„A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is,

de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.”

1 Jn 2, 17.

 

Elmúlás és örökkévalóság. Éppen az év vége és kezdete. Az előző év elmúlt nemrég. A maga kívánságaival, a maga újdonságaival, a maga örömeivel és bánataival együtt. De Isten szeretete, a hitünk Jézus Krisztusban, a bizalmunk Istenben örökké megmarad.

              Azt mondja János, ne szeressük ezt a világot. Aki ezt a világot szereti nem szeretheti Istent. Karácsonykor pedig azt olvastuk, hogy Isten viszont szerette ezt a világot, mégpedig annyira, hogy elküldte érte az ő fiát. Hogy van ez? Úgy, hogy mi magyarul olvassuk és nincs jobb szavunk rá, de a görög megkülönbözteti a kozmosz kifejezésnek különböző jelentéseit. A világot, amely a teremtett világ, amelyet Isten alkotott és amelyre azt mondta, hogy jó és tökéletes; valamint a korszellemet, amelyet az emberek alkotnak.

              Isten szereti ezt a teremtett világot az első perctől fogva. Annyira szereti rajta az embert, hogy emberi formába lépett, vállalva annak minden nyűgét. Nem azon gondolkodott, hogy megérdemeljük-e, hanem egyszerűen szeretetből emberré lett, tanított, példát adott, és megváltást hozott.

              Az a világ pedig, ami elmúlik, a világias gondolkodás az Isten nélküli létezés, az Urat elfelejtő, a mindent egybemosó emberi gondolkodás. A test kívánsága, a szem kívánsága és a vagyonnal való kérkedés. E szó mindazt képviseli és jelenti, ami meggátolja az embert, hogy szeresse Teremtőjét. Többé-kevésbé ugyanazt jelenti Jánosnál, mint a sötétség. Korunk nagy veszélye, hogy hajlamosak vagyunk enyhíteni ezt a figyelmeztetést. Miért, mi a baj a világgal?

              Annyi jó dolog van benne. Vannak lehetőségek, alkalmak, hogy jobban megismerjük egymást, a technika fejlődését kipróbáljuk, megtapasztaljuk, sok program van, színház, sportok, filmek, közösségi lehetőségek.

              Mi a baj a világgal? Az a baj a világgal és a világias korszellemmel, gondolkodással, hogy nagyon sok mindent kínál, ami önmagában talán még nem is okoz gondot. De elfordítja a tekintetünket Istenről. Elfordítja a figyelmünket a célról. S aki nem látja a célt, hogy tudna afelé haladni?

              Kínálnak lehetőséget önmegváltásra, öngyógyításra, hihetetlen tudásra, az élet, a test, a tudás élvezetére, kényelemre és önmagunk felé fordulásra. Ki ne szeretné magát kényeztetni? Megérdemeljük! Valóban! Hiszen egész nap dolgozunk, ki ne érdemelné meg a pihenést, a lazítást, a vidámságot? De ez mind elmúlik, figyelmeztet János.

              Viszont az életünk, mi magunk Isten kezében vagyunk! Mennyire másként hangzik ez! Örökké megmarad. Valami örökkévaló részének lenni. Benne lenni valamiben, amiért érdemes küzdeni, és élni. Amely nem változik a divattal, a korral, a lehetőségekkel; mert maga az örökkévalóan létező része. Milyen kegyelmes az Isten, hogy ezt megengedi nekünk! Válasszuk Őt! Szolgáljuk Őt! Ismerjük meg őt napról napra jobban! Mert ő örökké megmarad!

Nagy Krisztina


Közzétéve

itt:

, írta:

Cimkék: