Bekötötte

Házasságunk Isten műhelyében – 52 vasárnapi áhítat házaspároknak

„odament, olajat és bort öntött sebeire, és bekötötte azokat.” /Lk.10,34./

A házaspárbajban szerzett sebeknek van egy különös tulajdonsága: nemcsak fáj, hanem beszél is. Akkor is beszél, ha hallgatunk róla. Akkor is üzen, ha úgy teszünk, mintha nem lenne. És minél tovább maradnak fedetlenül, annál inkább mérgeznek. A nyílt testi sebet, ha nem kötözzük be, elfertőződik. A lélek sebét, ha nem kezeljük, megkeményíti a szívet.

Az irgalmas samaritánus történetében az irgalom nem áll meg ott, hogy

meglátta → megszánta → odament → bekötötte

Az irgalom nem marad meg érzésnek. Nem elég, hogy sajnáljuk egymást. Nem elég, hogy ismerjük a házastársunk történetét, élethelyzetét. A szeretetnek el kell jutnia odáig, hogy hozzáérjen ahhoz, ami fáj.

A házasságban a sebek sokszor nem ordító nagy tragédiák. Inkább apró vágások, karcolások: egy rossz hangsúly, egy türelmetlen mondat, egy elfordulás, egy meg nem adott idő, egy elmaradt ölelés. Minden nap csak egy kicsi, s a hiány nő, a seb mélyül. És évek alatt tele lesz keserűséggel még a szív is.

Ilyenkor kétféle út van.

Az egyik: nem nyúlunk hozzá.

A másik: bekötözzük.

Azt hisszük, a hallgatás gyógyít, pedig csak fagyasztva érzéstelenít, mint focistákat a jegelés, de utána, jaj! Azt reméljük, a seb majd „magától elmúlik”, pedig a lélek sebei nem szoktak maguktól begyógyulni. Gyógyulni akkor kezdenek, amikor valaki szeretettel odahajol.

S figyeljük meg: a samaritánus nem kérdez először ítélkezve. Nem nyomoz, ki a hibás. Nem áll neki felsorolni, mit kellett volna másként csinálni. A sebeket látja, és azzal foglalkozik. Valljuk meg, házastársunkkal mi sokszor pont fordítva tesszük: a hibást keressük, az igazunkat védjük, a bűnöst nevezzük meg – s közben a seb nyílt marad, kitéve a fertőzésnek, elmélyülésnek.

A történet azt is mondja: „olajat és bort öntött rá.” A bor csíp. Az olaj gyógyít. Nem lehet gyógyítani úgy, hogy előbb ne fájjon. A seb tisztítása gyakran kellemetlen. A házasságban is: a bűnvallás, a bocsánatkérés, a megbocsátás – mind csípnek. De aki átéli ezt a csípést, az utána megtapasztalhatja az olaj gyógyítását.

Ez már az evangélium. Mert Krisztus is így bánt velünk. Nem távolról sajnált, hanem odahajolt. Nem elfordult, hanem bekötözött. Nem azt kérdezte, megérdemeljük-e, hanem irgalmat gyakorolt. És aki Krisztus kegyelméből él, annak otthon is tanulnia kell ezt: nem sebet mélyíteni, hanem sebet kötözni.

Kedves Férj/Feleésg! – Van-e seb köztetek, amit már túl régóta nem kötöztetek be? Van-e mondat, amit ki kellene mondani végre: „fáj”? Van-e bűn, amit meg kellene vallani? Van-e harag, amit le kellene tenni?

Az Úr adjon irgalmas szívet, hogy a házastársunk mellett ne papok és léviták legyünk, hanem samaritánusok: akik nem csak látnak és sajnálnak – hanem elsősegélybe is réészesítenek.

De testvérem, fontos az is nagyon, hogy az elsősegélyt nyújtó kéz tiszta legyen! Jézus vére által – a bűn fertőjétől – megmosott, áldott kezek legyenek, melyek a Szentlélek vezetése által „ápolnak”, operálnak!

Csak akkor nem tetézzük a bajt, ha bennünk az az indulat van, amely Krisztus Jézusban is megvolt: az alázat, az engedelmesség, a másik előbbre való tartása. Csak így lehetünk — kegyelemből — felebarátunk “orvosa”, sőt: házunk népének házi orvosa.

S még valami: a sebeket úgy kell bekötözni, hogy amikor majd a kötszert levesszük, ne tépjük fel újra. Ami már be lett kötözve, az még nem gyógyult be! Ápold tovább, hogy a gyógyulás tartós lehessen! Folytatjuk…