Kategória archív: Áhitatok

Haragudj, de ne cimborálj az ördöggel 2. rész

„Haragudhattok, de ne vétkezzetek… se pedig az ördögnek ne adjatok helyet.” /Ef.4,26-27./

A múlt héti áhitatban bevallottam, hogy amikor munka után hazajön feleségem, néha belemélyedve talál valamilyen netezésbe. Ilyenkor alig veszem észre, ami fáj neki és dühös lesz, mert nem figyelek rá. Persze nem kell, hogy minden kiessen a kezemből, mert ő hazajött. Van, amikor ő is megvárja, amíg kapcsolódni tudunk egymáshoz.

Azonban lehet úgy is gondolkodni, hogy legfontosabb feladatom, hogy házastársammal keressem az egységet és építsem kapcsolatunkat. Ha neki fontos, hogy hazajőve kiöntse a szívét, megossza terheit vagy éppen örömeit, akkor erre készülhetek is. Tudom, hogy mikor érkezik, várjam őt örömmel, készüljek a randira! Igen, így tettük fiatalon, a szerelem idején. Az elhidegülés lassú folyamatára éppen ez jellemző, hogy már nem epekedve várjuk egymást, már nem azt keressük, hogy milyen jóval lepjem meg, miket meséljek el neki, hogyan vigasztaljam, hogyan örüljünk vagy sírjunk együtt. A szerelem idején ezt a lángoló érzelmeink segítették. Ma, amikor csak pislákol szerelmünk, tudatosan érdemes cselekednünk. 

Ha tesszük a szeretet cselekedeteit, az érzelmek majd felzárkóznak. Sokan mondják: nem akarok képmutató lenni, ezért, ha nem érzem a szeretetet, akkor nem is teszem. Képmutató akkor vagyok, ha nem jó szívvel (szívünk az értékrendünk, személyiségünk központja a Biblia szerint és nem az érzelmek székhelye) teszem és őszintén azt, amit teszek, hanem közben mást gondolok. Ha viszont őszintén akarom tenni a jót, akkor is, ha nem érzem közben a szeretetet, akkor nem képmutató vagyok, hanem felnőtt ember, akit nem a pillanatnyi érzelmei vezérelnek. Isten gondoskodik minden szükségünkről, ha mi a tőle kapott feladatot végezzük. A megfelelő érzelmek majd megjönnek. Így nem adok helyet, az ördögnek, ha nem helyezem az Istentől kapott feladatom elé a vágyaim vezérelte “nagyon fontos dolgaimat”. Ezekben is kapok segítséget, csak nem Istentől, hanem az ellenségtől. Szóval kire hallgatok? 

Ezt neked is tudatosan kell eldöntened. Akire hallgatsz, annak átadod az irányítást, annak engedelmeskedni fogsz. Akár tudod, akár nem, szolgája leszel!

„Mert amikor szolgái voltatok a bűnnek, szabadok voltatok az igazságtól. De milyen gyümölcsöt termett ez akkor nektek? Bizony, most szégyenkeztek miatta, mert ennek vége a halál! Most azonban, miután a bűntől megszabadultatok, és az Isten szolgái lettetek, már ez meghozta nektek gyümölcsét, a szent életet, amelynek vége az örök élet.” /Róm.6,20-22./

Ahhoz, hogy helyet se adjak az ördögnek, még egy dolog kell. Megvizsgálni gondolataimat, mert ott adunk a legtöbbször helyet a vádlónak, embergyilkosnak (ördög újabb nevei, melyek leleplezik szándékát). A saját sebzettségemet – mert ezt jelzi a haragom, mondjam ki az Úrnak /62.Zsoltár 9./, Ő megvigasztal és ad új meglátást. Megmutatja, hogy milyen indulatok vannak bennem. Leleplezi gondolataimat. Már bosszút forraltam, vagy saját sebeimet nyalogattam, talán eszembe jutott az a munkatársam, aki mindig meghallgat és megért (erről majd a jövő héten), innen már csak egy lépés és már házasságtörő gondolataim is megjelennek (paráznaság, válás). Ha az Úrnak mondom ki, akkor ő bűnlátásra, bűnvallásra segít. Erőt ad ahhoz, hogy visszatérjek a szeretethez. A harag igénk szerint nem bűn. Ha helyesen kezelem, kimondom Istennek, aztán a páromnak is, énközléssel, akkor nem bűn lesz belőle, hanem Isten szerinti építés.

Imádkozom, hogy visszatalálva az Úrhoz, visszataláljunk küldetésünkhöz: kitartóan és képmutatás nélkül szeressük házastársunkat, és ne csak szóval, se nyelvvel, hanem valóságosan és cselekedettel! Ámen.

Tartozás és biztonság

„Szerelmesem az enyém, s én az övé vagyok,  .” /Énekek éneke 2,16./

Attól a pillanattól, hogy igent mondtunk egymásnak, összetartozunk. Elvállaltuk egymást, s azt ígértük, hogy a házasság szent kötelékében szeretetben és hűségben élünk. Amikor igent mondtunk a párunknak, ugyanakkor nemet mondtunk mindenki másnak. A kizárólagosság a házasságban alapvetés. Azt jelenti, hogy számomra a párom az egyetlen, aki betölti minden szükségemet, akire kívánsággal tekintek, akiben gyönyörködöm, s arra törekszem, hogy ne szenvedjen hiányt semmiben mellettem. Támogatom őt a céljai megvalósításában, s örülök az elért eredményeinek. Úgy tervezem és szervezem az életünket, hogy abban mindenkor figyelembe veszem a társam kívánságait. Megbeszéljük az előttünk álló feladatokat. Örömmel vállalunk közös szolgálatokat a gyülekezetünkben. Megosztjuk egymással gondolatainkat, szánunk időt egymásra. Ha már gyermekeink is vannak, akkor a gyermeknevelés terén is szorosan együttműködünk. 

A kizárólagosság nem börtön, hanem biztonság. A „hozzád tartozom”-szövetség hűséget és védelmet jelent. – Így épül fel a bizalom. A bizalom nagyon törékeny, könnyen sérül, s nehéz helyrehozni. A legjobb megőrizni, vigyázni rá. Mindig őszintén beszéljünk egymással, ha bármi kételyünk merülne fel. S ne kerteljünk, hanem tiszta szívvel kérjünk bocsánatot, ha valamit elrontottunk, hibáztunk. S Isten kegyelme az, hogy az Úr Jézus Krisztusban megadta nekünk a bűnbocsánatot, s minket is arra tanít, hogy bocsássunk meg egymásnak. S olyan jó, hogy imádságainkat mindig meghallgatja az Úr, s segítséget ad nekünk.  

„ A mi segítségünk az Úr nevében van, aki az eget és a földet alkotta.” Zsolt.124,8./

A kapcsolatunkat védeni, erősíteni kell. 

Kérdés: Miben tudnátok erősíteni a kapcsolat védelmét: idő, határok online jelenlét, harmadik személy felé? 

„…..én az Úr, a te Istened , féltőn szerető Isten vagyok…” /2Mózes 20, 5./

A kizárólagosság Isten és népe kapcsolatában természetes. Nem azt jelenti, ami emberi értelemben a féltékenység. Ő ezáltal óv bennünket a világ (Sátán) támadásaitól, amelynek számtalan módja van, de a lényeg mindig ugyanaz: éket verni Isten és ember közé!  – Nem magát félti, hanem téged! A kizárólagosság alapja az Úr irántad táplált feltétel nélküli szeretete. Azt szeretné, hogy a szíved teljesen az övé legyen. Ne legyen benne hely bálványoknak. Ha tudni akarod, hogy mi a bálvány az életedben, vizsgáld meg magadat őszintén: mi az amit nem tudsz elengedni, ami nélkül nem tudod elképzelni az életedet? Mi az, ami Isten elé kerül a szívedben?

A házasság is kizárólagos kapcsolat. Nem fér bele más .A házasság célja Isten dicsőítése. Krisztus és az egyház kapcsolatának kiábrázolása az egymás iránti feltétlen szeretet, a hűség és megbocsátás által. 

Mindannyian azt szeretnénk, ha jó házasságunk lenne. Ez nem lehetetlen vállalkozás, de tudnotok kell, hogy sokszor lemondással, áldozatvállalással jár. Lemondok a magam kényelméről a páromért.(elmosogatok) Lemondok a magam …sorolhatnám miről. A lényeg az, hogy tedd meg a férjednek/ feleségednek azt, amivel örömöt szerezhetsz neki. Ne magadra gondolj!

A házasság Isten tervében szerepelt:

„Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő társat.” /1 Mózes2,18./

A társunkon keresztül formál minket az Úr ! Ahogy az évek alatt együttműködünk, kiegészítjük egymást, s megtapasztalhatjuk azt a sok örömöt, ajándékot, amit a házasságon belül kaphatunk egymáson keresztül az Istentől. A biztonság, a békesség, az öröm, mind az Ő ajándéka! 

Szeretet a hétköznapokban

„ Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr.” /1 Kor.13,7./

Pál első levele a Korinthusiakhoz 13. fejezetét a „Szeretet himnusza „néven emlegetjük. Ez a 13. fejezet 13 versből áll. Szívből ajánljuk elolvasásra az egész fejezetet! (Megtanulni is érdemes.)

A 7. versről, alapigénkről szeretnénk veletek megosztani néhány töredékes gondolatot. A 7-es szám a Bibliában a teljesség, a tökéletesség szimbóluma. Istenre utal, hiszen egyedül Ő teljes és tökéletes.  Ő maga a „Szeretet”.

Az 1 Ján.4,7-8-ból így olvassuk: „Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet az Istentől van, és aki szeret az Istentől született, és ismeri az Istent, aki pedig nem szeret, az nem ismeri az Istent, mert az ISTEN SZERETET.”

Alapigénknben (7. vers) négyszer ismétlődik a „mindent” szó :

1. mindent elfedez

2. mindent hisz

3. mindent remél

4. mindent eltűr

1. Mindent elfedez

A „stego” szó a Bibliában (újszövetségi, görög) elsősorban azt jelenti: fedni, betakarni, elviselni, kibírni. Az egyéni életünkben, mindennapjainkban ezt úgy élhetjük meg Isten szerint, ha elfedezzük, betakarjuk a párunk hibáit, gyengeségeit. Nem emlegetjük fel, nem dörgöljük az orra alá, nem teregetjük ki és nem akarjuk megszégyeníteni. Nem futkosunk házról-házra panaszkodni. Az agapé önzetlen szeretet. Kitartó és jóindulatú. Nem hibákat könyvel, hanem a kapcsolatot építi. Spurgeontől olvastuk: 

„Természetesen sok hibám van, ha benned kevés a szeretet. ” 

Próbáld a párodat Isten szemével nézni a hétköznapokban!

Könnyű dolog ez? –Nem! A párunkkal mindenképpen beszélni kell róla és segíteni, támogatni abban, hogy észre vegye a hibát. Nevén nevezze a bűnt, s imádkozzunk együtt is Isten szabadításáért.

2. Mindent hisz

A tejes bizalom állapota. Azt jelenti, hogy házastársamban tökéletesen megbízok. Minden szavát elhiszem, nem kételkedem benne, a legjobbakat feltételezem róla. Nincs takargatni valónk, nincsenek titkaink egymás előtt. – Ez a megelőlegezett bizalom sérülékeny, mivel emberek vagyunk, hibázhatunk, tévedhetünk, eleshetünk, de nem titkoljuk, nem hallgatjuk el egymás elől. Elmondjuk egymásnak hibáinkat, megbeszéljük a dolgainkat, s együtt próbáljuk helyrehozni, ami elromlott. Ez csodálatos, „idilli állapot”, békés, feszültségmentes és harmonikus helyzet lehetne. de sajnos kapcsolatainkban megjelenhet a bizalmatlanság, a kételkedés. Sérülhet, sőt elromolhat a „paradicsomi állapot”. 

Amikor a kígyó megjelent az Édenkertben, kételkedést keltett az első emberpár szívében. „Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek?” /1Mózes 1,3./ Ez a kérdés a bizalom aláásására, s a kételkedés elindítására szolgált. Házasságunkban mély sebeket ejthetünk egymás szívén, s ezek a sebek fájdalmakat okoznak és bizalmatlanságot eredményeznek. Házassági válságokban, válásközeli állapotokban nagyon gyakori a bizalom elvesztése. 

És akkor hogyan tovább?! 

Isten Krisztusban elkészítette számunkra a bűnbocsánatot, s ha megvalljuk bűneinket, s elhagyjuk bűnös cselekedeteinket, akkor újraépíthetjük a kapcsolatunkat, s  a bizalmat. Nem könnyű, sőt, nagyon nehéz, de aki már megtapasztalta a kegyelmet, az meg tud bocsátani a házastársának is. Új alapra kell helyezni a házasságot. Ez az alap pedig az egyetlen szilárd alaphoz, Jézus Krisztushoz való visszatérést jelenti. Ő tud és akar segíteni ebben, ha imádságban kérjük tőle.

3. Mindent remél

Amikor egy pár elköteleződik, s házasságot köt, azt remélik, hogy életük során minden jól fog alakulni, s boldogok lesznek, míg meg nem halnak. Bíznak egymásban, s pozitív jövőképük van. Azt remélik, hogy céljaikat együtt (könnyen v. könnyebben) megvalósítják, s saját vágyaikat közösen beteljesítik. Nyílván sejtik, hogy lesznek váratlan események, nehézségek is, de remélik, hogy  ők ketten meg fogják oldani a problémákat. Optimizmussal tekintenek a jövőre, s Isten ígéreteire alapoznak. A keresztyén élet alappilére a hit-remény-szeretet, amely a nehézségek közepette is megerősít. 

S mi a helyzet, amikor minden összedől, s csalódásokat élünk meg, becsapott, megalázott, kifosztott a társunk, akiben bíztunk, amikor úgy tűnik, hogy nincs remény, amikor mélységbe zuhanunk, fejünk fölött összecsapnak a hullámok, s minden szürke lesz.

Isten hív és vár téged.

„Kiálts hozzám és meghallgatlak.” /Jer.33,3./

„Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak és te dicsőítesz engem!” /Zsolt.50,15./

Jó, ha beszélsz a házastársaddal, s együtt kerestek segítséget. Keressetek házasságújító hétvégét, vagy csendeshetet, ahol segítséget kérhettek lelkigondozóktól. 

4. Mindent eltűr

Amikor összeházasodtunk, ünnepélyesen fogadalmat tettünk Isten színe előtt, s ezt is megfogadtuk, aláírtuk: vele tűrök, vele szenvedek.

Amikor valamit el kell tűrni, el kell viselni, az azt jelenti, hogy állhatatosan ki kell tartanom egy kemény próbatételben. Valamiben, ami nem kellemes számomra. Söt! Nem szállhatok ki menet közben, nem fordulhatok vissza félúton, hanem cipelnem kell a terhet, amit én kaptam, ami az enyém. Emberi természetünkből fakadóan szívesebben kiszállnánk, elfutnánk, elbújnánk, de Isten képessé tesz arra, hogy megerősödjünk, s hűségesen kitartsunk. Az /Ef.4:,2./-ben ezt olvassuk: 

„Teljes alázatossággal és szelídséggel, hosszútűréssel , elszenvedvén egymást szeretetben.”

Gyökössy Endrétől olvastuk: „Minél jobban szeretek valakit, annál jobban megszenvedem. Nincs szeretet szenvedés nélkül, és csak az tud igazán szenvedni, aki szeret. Krisztus életét adta értünk a kereszten.”

Kérdezd meg magadtól: melyik „mindent” a legnehezebb most megtartanod? (1-elfedez, 2-hisz, 3-remél, 4-eltűr?)

Beszéljetek meg egymással egy konkrét lépést ! Miben kellene  változnotok ezen a héten Isten igéjének fényében, az Ő dicsőségére? Sok áldást!

Tisztelet és megbecsülés

„…a feleség pedig tisztelje férjét.” /Ef.5,33./

A tisztelet fogalmát gyakran félreértjük és összekeverjük a teljes egyetértéssel vagy az alárendeltséggel. Valójában a megbecsülés nem azt jelenti, hogy mindenben azonos a véleményünk, hanem azt, hogy őrizzük a másik méltóságát, még a nézeteltérések idején is. „Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!” (1Kor 16,14)

Amikor egy feleség tisztelettel fordul a férje felé, egy olyan biztonságos érzelmi talajt hoz létre, amelyben a férfi bátrabban vállal felelősséget. A férfiak számára a tisztelet olyan létszükséglet, mint a levegő: ha érzi, hogy bíznak benne és értékelik az erőfeszítéseit, az motiválja őt arra, hogy valódi védelmezővé és gondoskodó társsá váljon. A tisztelet maga az építő erő, melyből fakadó felelősségvállalás teremti meg a feleség számára azt az érzelmi és egzisztenciális biztonságot, amelyre a női lélek vágyik.

Kedves feleségek! Mivel ez egy körforgást eredményez, éppen ezért jó látni, hogy a tisztelet nem csupán egy belső attitűd, nem megalkuvás, nem az egyéniség feladása, hanem sokkal inkább a közös életút elősegítése. A tisztelet a férj iránt apró, hétköznapi döntések sorozata, amivel a házasságot így a férfi és a feleség egymással karöltve, Krisztus Urunk segítségével közösen építi és fejleszti.

Fontos, hogy ne csak az eredményt dicsérjük meg, hanem a szándékot és a munkát is. Egy rövid üzenet napközben: „Köszönöm, hogy ennyit dolgozol értünk, hálás vagyok érte” – hatalmas erőt tud adni. Nem helyes, ha tiszteletlenül beszél a feleség a férjéről barátok, családtagok vagy a gyerekek jelenlétében. A lojalitás a tisztelet legmagasabb foka. Jó néven veszi egy férj, ha a feleség kikéri a tanácsát, és azt érzi, hogy számít a látásmódja. Ez erősíti benne az érzést, hogy ő a család szellemi és gyakorlati építő köve. Még akkor is, ha nem ért egyet minden lépéssel a feleség, fejezze ki, hogy bízik párja képességeiben. A kritika lebont, a bizalom épít.

Amikor a feleség megelőlegezi ezt a tiszteletet (még akkor is, ha a férje épp nem „teljesít” 100%-osan), valójában a férje szívében lévő Krisztus-arcot hívja elő. A férfi, akit tisztelnek, vágyik arra, hogy szeressen. A férfi, akit értékelnek, vágyik arra, hogy adjon. A tisztelet tehát nem azért jár, mert a férj hibátlan, hanem azért, mert ő az a társ, akit Isten rendelt a feleség mellé, akinek a tisztelete a leggyorsabb út az ő szívéhez, amin keresztül a szeretet visszaáramolhat.

Ez a tisztelet tehát nem egy néma behódolás, hanem egy aktív, építő erő, amely képessé teszi a férfit arra, hogy úgy szeresse feleségét, ahogy Krisztus szerette az egyházat: féltőn, óvón és mindent odaadva, egyben rámutatva arra, hogy a házasság Isten terve szerint egy olyan különleges szövetség, amelyben a felek kölcsönösen segítik egymást a teljesség felé. Míg az előző heti igevers a férjeket Krisztus-i önfeláldozó szeretetre hívja, a mostani igevers pedig a feleségekhez szól, egy olyan kulcsot adva a kezükbe, amely alapjaiban határozza meg az otthon légkörét: a tiszteletet.

Ez az a körforgás, amit a Biblia felette nagy „titoknak” nevez, ami megmutatja, hogy hogyan válhat a feleség tisztelete a férj „üzemanyagává”, amiből az erőt merítheti az önfeláldozáshoz. 

Krisztus szeretete az egyház iránt önfeláldozó volt. Ahhoz, hogy egy férfi képessé váljon „meghalni” a saját vágyainak, kényelmének vagy igazának, és a felesége érdekeit tegye Krisztus utáni első helyre, éreznie kell, hogy van miért és kiért áldozatot hoznia, éppen ezért elengedhetetlen, ha úgy tetszik Isteni törvényszerűség, hogy „…a feleség pedig tisztelje férjét.” Ámen.

A gyermek ajándék 

„Bizony, az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom.” /Zsolt.127,3./

Szülőnek lenni, a teremtésbe bevont isteni megajándékozottság élménye. A gyermek ajándék, jutalom az Úrtól. Nem a házaspár érdemeiért kapott, hanem kegyelemből származó adomány, ami természetesen nem birtoklásra, hanem felelős és bevonó nevelésre, plántálásra és a rácsodálkozás állandó lehetőségét kínáló, életutakat meghatározó élmény, annak minden felvillanyozó örömével és fáradtságával, időnként szomorúságával is akár, de eredőjét tekintve felfelé, Krisztusra mutató közös nagyprojektje a legtöbb, erre elhívott házaspárnak.

A gyermeknevelés óriási témája – terjedelmes szakirodalmát tekintve, és a Szentírás által is kiemelten kezelt útmutatásai alapján – egy rövid áhítatban kifejteni legalább akkora művészet volna, mint egy Beethoven szimfóniát egy 3 másodperces tömörített verzióban kiemelve bemutatni. Nem is ezt várjátok tőlünk, kérünk, kedves olvasó házaspárok! Ezúttal inkább csak világítsunk rá az ajándék szóra!

Akik e sorokat olvassátok, bizton tudjátok, hogy a gyermekeitek, ha vannak, lesznek, ajándékok a számotokra. A kérdés, hogy hogyan bánunk az ajándékkal? A legfontosabb mindig azt tudni, a legnagyobb örömök, ünnepek, de a nehézségek, bajok, sötétség közepette is, hogy kitől, az Úrtól és mire, sáfárságra kaptuk a házasságunkba csöppent egy-egy gyümölcsét a kegyelemnek. Arra kell törekednünk, hogy ezt lássuk be, érezzük át a hétköznapokban is, ne csak az ünnepi pillanatokban. A dackorszakban, a kamaszkorban is. A gyermek életútjának minden fázisában ajándék, akkor is, ha még csak váradalom, s akkor is, ha már felnőtt. 

Ha mindennapi sáfárságra kapott ajándék a gyermekünk, akkor szülőként az adott életszakaszhoz igazodó nevelésükbe nem fáradhatunk bele! Akkor a jelenlétben visszasugárzó szeretet fényében örülve és az odaadó áldozatot pillanatnyilag elnyelni látszó nehézségek közepette is tudnunk kell, hogy ez is, az is ajándék. Mikor mi jön, azzal a formálódik a család. 

Kedves házaspárok!

Mitől tartotok leginkább, amikor gyermekről, gyermekvállalásról, gyermeknevelésről beszélgettek egymással? Attól, hogy kevés (lesz) az erőtök, szűkös a kenyeretek, fogyatékos a türelmetek, bizonytalan a jövőtök, vagy attól, hogy amit Isten örökségnek nevez, azt ti talán tehernek látjátok, mert a félelem köde ráült a hitetekre?

Tudjuk pedig a gyermek nem tulajdon, hogy birtokoljuk, nem élettervünk díszítőeleme, hogy kedvünk szerint illesszük be, nem önmagunk folytatása, hogy benne magunkat építsük tovább, hanem az Úr öröksége, anyaméh gyümölcse, ránk bízott szent sáfárság, amelyben nemcsak mi neveljük őt, hanem Isten – sokszor éppen általa – minket is nevel: önzésünkből kifelé, kényelmünkből szolgálatba, félelmünkből bizalomba, számítgatásainkból az Ő gondviselő tenyerébe.

Beszéljetek hát erről nem egymást ijesztgetve, nem a világ napjainkban különösen felerősödő, nem alaptalan, riadalmait visszhangozva, nem a körülmények negatív hatását, a magatok ellenálló erejét méricskélve, hanem az Úr előtt, térdre hajló szívvel, mert a hit nem azt jelenti, hogy nem látjuk a terheket, hanem azt, hogy a terhek fölött is meglátjuk Őt, aki életet ad, kenyeret szel, erőt újít meg naponként, s aki nemcsak gyermeket bíz ránk, mint Őelőtte járó házaspárra, hanem kegyelmet is ad a házuk népének.

A gyermek ajándék. Fogadjuk hát nem félelemmel, hanem hittel; nem tulajdonosként, hanem sáfárként; nem önmagunkban bízva, hanem abban az Úrban, aki az örökséget adja, s az örökség hordozásához is megadja a szükséges időben az elégséges jót. Ámen.