Kategória archív: Áhitatok

Bocsássatok meg!

„Legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban.” /Ef.4,32/

Vajon – a múlt heti áhitat nyomán – hogy sikerült naplózni reakcióidat, kit választottál az elmúlt napokban. Én megfigyeltem és be kell vallanom, gyakran nem az Új Emberem reagált. Mire észbe kaptam, már előugrott Óemberem és “megoldotta a problémát”. Házastársam felsóhajtott, hogy már megint napok óta nem segítek. Nyeltem és nem szóltam. 

Félreértés ne essék: ez is bűn, azaz céltévesztés. Nem attól vagyok jó keresztyén, hogy elhallgatok és lenyelem az indulataimat. Az elfojtott negatív érzelmektől csak megbetegszik a testem (infarktus, gyomorfekély, stb.). Megbetegszik tőle a kapcsolatunk is, persze akkor is, ha indulatom felgerjeszti haragomat és dühöm tüzét ráöntöm a társamra. Talán magadra ismersz a következő listában: kiabálás, káromkodás, eltúlzás, cinikus megjegyzések, a másik szidása, csapkodás, bosszúállás, stb., a másik véglet: csak gondolatban perelni, kifelé pedig mosolyogni, vagy elfordulni, nem reagálni a másikra, fagyos hallgatásba burkolózni, visszatartani információkat, szívességeket, jó cselekedeteket (mert nem érdemli meg).

Visszatérve a csendben maradásom nem tartott sokáig, mert egyre jobban feszített az a gondolat, hogy meg kell védeni magam (eszembe se jutott a két héttel korábbi áhítat, pedig olvastam! ☺). Csak később esett le, hogy nem Jézushoz menekültem.

A mai igénk azt mondja: “…ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban.” Istennek szüntelenül meg kell bocsátania, mert szüntelenül vétkezünk. Isten fiainak valljuk magunkat, de nem “Isten lelke vezérel. ”Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai.” /Róm.8,14./

Isten pedig igaz Bíró, aki nem hagyja büntetlenül a vétket. Az Ő kegyelme és irgalmas szeretete, hogy a büntetést nem rajtunk hajtja végre, hanem Fián. Krisztus miattunk, helyettünk halt meg, és értünk, hogy nekünk életünk lehessen. Tudok-e ilyen irgalmas lenni. Előtte pont ezt mondja: “Legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak,”

A jóságos szó jelentése: jóindulatú, becsületes, kegyes, barátságos, jó, alkalmas, hasznos. Az irgalmas szó jelentése: együttérző, könyörületes, megindulni képes.

Megvizsgáltam magam. Amikor feleségem kifejezte elégedetlenségét, együtt éreztem vele? Ő sokat tesz azért, hogy rend és tisztaság legyen, pedig ő még dolgozik, én meg már nyugdíjas vagyok. Becsületes voltam? Az elmúlt napokban többször rendetlenséget hagytam magam után, egyszer nem, de csak ezt veszem figyelembe és ezért akarok visszavágni? 

Hasznos, alkalmas voltam? Korábban azt olvassuk: “Semmiféle bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szátokon, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják.” /Ef.4,29/ Károli fordításában a “jó” helyett a “hasznos” szó szerepel. Ennek a szónak a jelentésében is ott van a jóindulat, jóakarat.

Már azt hittem, hogy most milyen jól reagáltam, nem szóltam, aztán csak megjegyeztem indulat és sértődöttség nélkül, hogy mi az “igazság”, vagyis az én meglátásom -és mégis elbuktam. Nem tudok ilyen lenni. Hát ezért kellett Krisztusnak keresztre menni. 

Hála néki! Ez a hála és öröm motiváljon, hogy akkor én is így bocsássak meg társamnak. Hogy legyek együttérző, jóságos. Ha ő vétkezik is -mert ahogyan kifejezte magárahagyottságát, az sem volt helyes -akkor is lássak mögé, lássam meg csalódottságát, szükségét. Tudjak megindulni sebzettségén, amit én okoztam, és ne a viszont sebzettségemet nyalogassam. Arra keressem az építő választ. Ehhez ad erőt az Úr. Ámen.

Jövő vasárnap tovább vizsgáljuk a megbocsátás kérdését, azt követő vasárnap pedig azt, hogy hogyan tudjuk megtenni mindezt, ha nekünk is fáj vérző sebünk.

Gondolataink Krisztus szolgálatában

„…és foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre,…” /2Kor.10,5./

Mivel a házasság Isten akaratából LETT az ember javára és védelmére, a Sátán egyik fő működési területe a házasság. Nem könnyű feladat egy házaspárnak megmaradni a szent életben. A Sátán folyamatosan azon mesterkedik, hogy elbukjunk.

Nézzük milyen támadásokat indít a házasságunk ellen:

– Ahogy Istenbe vetett hitünket, úgy házastársunk iránti bizalmunkat is támadva, kétkedést támaszt bennünk! Csakugyan ezt mondta?

Kérdés:

– Milyen visszatérő gondolatok mérgezik a kapcsolatotokat? (Például: Ő sose.!, Én mindig!)

– Milyen meg nem bocsátott bűn bukkan fel újra és újra, s mérgezi a kapcsolatotokat? (Meg kell bocsátani, s a tenger mélyére dobni!)

– A szétdobáló nagyon ravasz. Ismeri a gyengeségeinket. Isten alkotta testünket is felhasználva kísért a szemünkön, a fülünkön keresztül vágyakat gerjeszt, vagy elgyengíti akaratunkat. Elbagatellizálja a bűnt. Utána vádol és kétségbe ejt. A megbocsátás útjába gördít akadályt: büszkeséget, haragot. Egyszóval mindent tagad, ill. visszájára fordít, amit az Úr Jézus parancsolt. Mit tehetünk? „Öltsétek fel magatokra az Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben.” /Ef.6,11./

A konfliktusok gyakran gondolatainkban kezdődnek, s ha nem „csípjük nyakon” , nem „ejtjük foglyul”  ezeket a romboló  gondolatokat, akkor bizony  cselekedetekben is megnyilvánulhatnak, s azok már komoly károkat okozhatnak a kapcsolatokban.

Isten tökéletes leírást, kezelési útmutatást adott nekünk a Bibliában, amelyben le van írva, hogyan éljünk.  „Megismerteted velem az élet útját, teljes öröm van tenálad, örökké tart a gyönyörűség jobbodon”. /Zsolt 16,11./

Ahhoz, hogy tudjunk az isteni tanítás szerint élni, tanulmányoznunk kell az Igét naponta, s meg kell ismerni Jézust. „Meg kell tanulnunk úgy gondolkozni, ahogyan Jézus gondolkozott. „Krisztus értelmére” van szükségünk. Azokat a dolgokat kell értéknek tartanunk, amelyeket Ő értéknek tartott, és megvetni mindazt, amit Ő megvetett. Magunkévá kell tenni Jézus fontossági sorrendjét, azt tekintve fajsúlyosnak, amiről Ő is így vélekedett.” /Forrás: R: C: Sproul: Isten szentsége /

S, ha tudjuk, hogy mennyei Atyánk milyen útmutatást adott nekünk, hogy életünk örömteli és gyümölcsöző legyen, s házasságunkkal Őt dicsőítsük, akkor van igazodási pontunk, világító tornyunk! Micsoda ajándék! A Szentlélek elvezet minket minden igazságra. Tanít minket szeretetben élni, s szolgálni ott ahol élünk. A családunkban, szűkebb környezetünkben, s ahová küld. Az Úr megenged próbatételeket, kisértéseket az életünkben, s azokkal tanít, nevel, nyeseget minket, hogy teremjük a Lélek gyümölcsét.

„Teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel viseljétek el egymást szeretettel, igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével.” /Ef. 4, 2./

Isten szívcserére hív: ne a sértett értelmezés, megsértődés, hanem Krisztus igazsága vezesse reakcióinkat.Szívünkbe írja az Ő törvényét. „Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet és hússzívet adok nektek. /Ez.36,26./

Becsüljétek meg egymást, tiszteljétek a társatokat. Tanuljátok meg és gyakoroljátok hogyan kell kifejezni a szeretetet és a tiszteletet egymás iránt. Nem elég, ha te belül, a szíved mélyén szereted, tiszteled a párod. Ő csak akkor fogja megtudni, ha te kifejezed szóval, cselekedettel, érintéssel, érzelmi támogatással, konkrét fizikai segítségnyújtással, virággal, mosollyal.. stb.

„Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál, és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is.” /Fil.2,3./

Kérdés: Hogyan lehet mindezt megtenni? Válasz: Szeretettel, lemondással, áldozathozatallal. Krisztus annyira szeretett minket, hogy lemondott a mennyei dicsőségről, s eljött a világba, s odaadta magát a mi bűneinkért. Ámen.

Szánj időt a társad meghallgatására!

„Tanuljátok meg tehát, szeretett testvéreim: legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra,….” /Jak.1,19./

A Jakab levele 1,19 Igevers 5 különböző fordítását vizsgálva megállapítható, hogy a kezdő megszólítás után Istenünk üzenete számunkra 3 fordításban is (MRE Kálvin kiaó 2008, ÚR. Károli, Károli) szó szerint ugyanaz: „legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra,…”

A Csia fordításban a „szólás” helyett a „beszéd”-et használja. Legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a beszédre, késedelmes a haragra.

Az Egyszerű fordítású Bibliában a bevezető megszólítás után így hangzik a központi üzenet: mindenki készségesen hallgassa meg a másikat és jól gondolja meg mit beszél, s emellett ne legyen hirtelen haragú.

Kedves Házaspárok! Most, a bevezető megszólításra hadd hívjuk fel a figyelmeteket!

Két fordítás is így kezdődik: „Tanuljátok meg tehát szeretett testvéreim:”(MRE Kálvin kiadó, Egysz. Ford. )

Egy fordítás Így kezdődik: Tudjátok, szeretett testvéreim. (Újonnan Rev. Károli)

Egy másik így: Tudjátok ti ezt jól, szeretett testvéreim. (Csia L. ford.)

Egy pedig így: Azért szeretett atyámfiai. (Károli G.)

A különböző kezdő szavak arra engednek következtetni, hogy az olyan „művészi” szintre fejleszthető készségek, mint a „gyors hallás, ”a „késedelmes szólás”,  „késedelmes harag”- megtanulhatók, elsajátíthatók. Kellő gyakorlattal és türelemmel a tanulásból tudás lehet.

Kérdezlek testvérem! Mikor hallgattad meg a párodat, úgy, hogy szívből figyeltél rá, s megpróbáltad megérteni az ő gondolatait? Mikor volt úgy, hogy közben nem a válaszon gondolkodtál, nem az ellenérveidet fogalmaztad? Mikor hallgattad végig úgy, hogy nem szóltál közbe, nem igazítottad ki?

A türelmes, figyelmes meghallgatás a szeretet cselekedete, s a beszélgetőtárs (házastársunk) iránti tisztelet kifejezése is. Azt fejezzük ki vele, hogy fontos vagy nekem, érdekel, amit mondasz, meg akarlak érteni. Sok férjnek/feleségnek csak az a fontos, hogy elmondja a saját gondolatait (hogy elmondja a magáét). A beszélgetőtársát (férjét/feleségét, apját/anyját, gyermekét…) nem hallgatja meg. Tele van magával.

Amikor imádkozunk, Istennel beszélgetünk. Isten is válaszol, ha meghallgatjuk. Ha tudunk csendben várni a szavára.

Felgyorsult életünkben gyakran előfordul, hogy valóban nincs elegendő időnk egymásra. Arra, hogy, megosszuk egymással lényünk belsejét, s kitárjuk a szívünket egymás előtt, s megmutassuk magunkat. Vigasztaljon minket az, amit az Igéből kiolvastunk, hogy ez megtanulható.  Gyakorolni kell! A mi Atyánk ismeri a mi benső gondolatainkat is. Tudja, mire van szükségünk, mire vágyunk, s azt pedig mi tudjuk, ha kiáltunk hozzá, Ő meghallgat. „Ha kiált hozzám én meghallgatom, vele leszek a nyomorúságban” /Zsolt.91,15./

A mindennapi életünkben előfordul, hogy csak logisztikai feladatokat, sürgős elintézendőket tudunk egymással megbeszélni. Az élet gyors iramot diktál, szinte „pörgünk”, percre be van osztva az időnk, nincsenek üres járatok. Nap végére majd elszédülünk, s azt mondjuk, nincs időnk, elfáradtunk. Időt kell biztosítani a meghitt házastársi beszélgetésre. A házaspári kohézió, s az intimitás megőrzése miatt is fontos a jó kommunikáció fenntartása. Érdemes hetirendet készíteni, s a teendőket úgy beosztani, hogy legyen idő a logisztikán kívül is beszélgetni egymással, csakazértis. Ügyes szervezéssel megoldható. Jó, ha van egy viszonylag stabil, a család életéhez igazított rendje ezeknek a beszélgetős alkalmaknak.

Nekünk a legjobb beszélgetéseink általában a két lányunkkal közös erdei sétákon, kirándulásokon voltak. Útközben mindenki elmondhatta, ami a szívét nyomta. Menet közben a beszélgető partnerek is cserélődtek, s közben csodálhattuk a teremtett világ szépségeit is, s tiszta levegőt szívhattunk, mókázhattunk, nevethettünk, énekelhettünk.

Konfliktusok, sértődések minden kapcsolatban előfordulhatnak, s ha nem tudjuk időben, s szeretettel tisztázni az esetleges félreértéseket, akkor abból harag lehet. A haragból pedig nem származik semmi jó, az rossz tanácsadó. A harag indulatot szül, s tovább mérgesedhet egy rendezetlen helyzet, „.mert az ember haragja nem munkálja Isten igazságát” /Jak.1,20./ „A szeretet nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel.” /1 Kor.13,5./

Ha Isten akarja és élünk, a jövő héten arról olvashattok, hogyan mondjuk meg jól az igazat?

Gondját viselte

„Azután feltette őt a saját állatára, elvitte egy fogadóba, és gondját viselte.” /Lk.10,35./

A házastársi szeretet igazi próbája nem ott ér végett, amikor hirtelen fellángol bennünk az együttérzés. Nem is ott, amikor egyszer odalépünk, egyszer megölelünk, egyszer rendezzük a dolgainkat. Az igazi próba sokkal később jön: amikor elmúlik a meghatottság, és marad a valóság. Maradnak a szürke hétköznapok, a visszatérő terhek, a régi beidegződések, a fáradtság, a kísértések és elmarad a mindvégig való kitartás. Az irgalmas samaritánus története ezért ér végtelenül komoly mondattal:

„…és gondját viselte.”

Nem csak egyszer segített. Nem csak “rááldozott” egy estét. Nem csak eljátszotta a jó embert. Hanem ott maradt. Vállalta a folyamatot. Értette, hogy a gyógyulás nem villámcsapás, hanem út. Nem “pillanat”, hanem hordozás. Férjek, férfiak! Összecseng ez bennünk a házassági eskünk szövegével?

S testvérek, valahol itt dől el a házasságunk gyógyulásának, megújulásának kérdése is. Mert a házasság nem ígéret, nem egyetlen “szép korszak”, szikra, szalmaláng. A házasság mindennapi gondviselés, vagy a másik oldalról segítő, támogató tiszteletteljes szolgálat. A házasság a társunk életének felvállalása. Nemcsak akkor, amikor erős és kedves, olyankor könnyű, arról nem is kell beszélnünk, hanem akkor is, amikor sebzett, nehéz, türelmetlen, fáradt, erről már érdemes, hogy bátorítsuk egymást, s hogy újra könnyű legyen. Aki házasságot köt, az nem csupán örömet választ, hanem felelősséget is vesz fel.

S van a házasságban egy nagyon veszedelmes pont (néha ki sem mondva): “eddig és ne tovább.” “én már mindent megtettem.” “én ezt már nem bírom.” “ha nem változik, én sem fogok.” Ez emberileg néha érthető, de biblikusan nézve mégis ijesztő, mert a házasság nem csupán emberi síkon, hanem legfőképpen Isten előtt kötött szövetség. És az Úr a szövetség Istene. Ő nem csak elkezd velünk valamit, hanem véghez is viszi a Krisztus Jézus napjára. Ő nemcsak felkarol, hanem hordoz is, nem adja fel soha, velünk van minden napon a világ végezetéig. Ő nemcsak megbocsát egyszer, hanem újra és újra és megint. „Irgalma minden reggel megújul.” És aki ebben él, annak a házasságában is meg kell jelenjen valami ebből: nem végtelen türelem a bűnhöz, hanem hit Jézusban és hűséges kitartás a gyógyulás reményében egymáshoz. A „gondját viselte” azt jelenti: figyelt rá, figyelemmel kísérte. Megnézte, hogyan van. Nem hagyta magára. Nem adta vissza a rablóknak. Nem mondta: “most már oldd meg!”. Hanem ott maradt, míg erő nem lett a tagokban, míg az élet vissza nem tért.

És itt hadd legyen egy kemény kérdés: Ki viseli ma a gondját a házasságunknak?

Mi magunk, ketten? Mert gondviselés nélkül a házasság is elvadul. A kertet is gondozni kell, különben benövi a gaz. A sebet is ápolni kell, különben felszakad. A csecsemőt is tisztába kell tenni, s időnként a házasságunkat is. A szeretetet is táplálni kell, különben megfárad. A házasság nem önfenntartó. A házasság nem „megy csak úgy, magától”, „boldogan éltek, míg meg nem haltak”. – Mit gondoltok, miért itt van a népmesék vége, s nincs folytatás? Mert arról már nincs meseszép tapasztalata a vágyálmot kergető és azt utolérő, mérsékelten fiatalnak. A házasság kegyelem, de a kegyelmet nem szabad félvállról véve elhanyagolni.

És most érkezünk el oda, ahol az evangélium újra átjár bennünket: mi magunk alkalmatlanok vagyunk erre a hűségre. Nincs bennünk elég türelem, tisztaság, szelídség. Főként ott nincs, ahol már sok sebet adtunk és kaptunk. S ezért van szükség arra, hogy Krisztus legyen irgalmas samaritánus a mi házasságunkban is.

Mert Jézus nem csak megmentett – hanem gondunkat is viseli naponként. Nem csak elkezdte – be is fejezi a jó munkát bennünk és ezáltal közöttünk. Nem csak mellénk állt – velünk is marad minden napon a világ végezetéig. És ha ő viseli a mi gondunkat, akkor mi sem mondhatjuk könnyedén a társunknak: “old meg egyedül”, inkább „segítek, hogy együtt oldjuk meg.”

Kedves Férj/Feleség! A sorozat zárásként legalább csak ennyit vigyetek magatokkal: a házasságban nem az a művészet, hogy egyszer jól indultunk, hanem az, hogy a gondját viseljük napról napra, imádságban, bocsánatkérésben és megbocsátásban, hordozásban.

És ha majd egyszer a mi erőnk elfogy, akkor ne feledjük: a samaritánus Krisztusban nem fárad el. Ő ma is az, aki odajön, felemel, kötöz, visz, és gondunkat viseli. S ha Ő így szeretett minket, akkor általa mi is képesek lehetünk így szeretni egymást. Szeressünk hát így! Ámen.

Egymásnak terhét, ha hordozzátok,
úgy tesztek Jézus szava szerint.
Egymásnak terhét csak hordozzátok,
mint arra Jézus példája int!