Házasságunk Isten műhelyében 41. rész

/Kategória: , ,

Házasságunk Isten műhelyében 41. rész

Alázat

„Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is.”  /Fil.2,3-4/

Alázat? Nem tetszik ez a szó. Na, ne! Én nem alázkodok meg senki előtt! Természetünkből fakadóan inkább felé akarunk kerekedni a másiknak. „Én jobb vagyok”, „én ügyesebb”, „én szebb”, „én irányítok”, „én, én, én…”.

Azt gondolom ezt jól ismered te is, hogy hová vezet. Nincs olyan ember, akiben a fenti vágyak időnként ki nem türemkednének. Olyan sincs, aki ne tapasztalta volna ennek rossz ízét. Amikor legyőzzük a másikat és megromlik a kapcsolat, amikor uralkodunk és mégsem az történik, amire vágytunk, a szeretet, tisztelet biztosan elpárolog a kapcsolatból.

Akkor meg kell alázkodni? Az sem szeretet. Biztos nem az? Vizsgáljuk meg!

Először is Isten előtt kell megalázkodnunk. Játszunk egy kicsit szép magyar nyelvünkkel. Alázat: alá menni valaminek, valakinek. Őt engedni felülre. 

Isten egyedül méltó erre, mert erőseb, de erejét védelmünkre használja /Zsolt.68,8./, bölcsebb, de kész megosztani velünk bölcsességét, ha hittel, kételkedés nélkül kérjük /Jak.1,5-6./, Ő maga a tökéletes szeretet, a dicsőség királya, aki Jézusban nekünk adja dicsőségét, szeretetét /Jn.17,20-26./. Hű, akkor nem is olyan rossz aláállni. Ja, hogy Ő akkor is felettem van, ha én nem akarok aláállni! Milyen ostobák tudunk lenni. Mint a kis gyermek, aki nem hajlandó odaadni a kezében lévő játékát, mert akkor neki nem lesz, pedig a szülője gazdagon megjutalmazná érte. Valójában én nyerek azzal, ha engedem Istent magam felett uralkodni, ha lemondok arról, hogy én diktáljak. Ő fiává fogadott, családjának tagja, királyi gyermek, Jézus barátja és örökös társa vagyok. Van-e hiányom bármiben? Az Úr dicsősége ragyog rajtam. Mennyei Atyám Pártfogót küldött, aki által velem van, gondoskodik rólam. 

Milyen téves hozzáállás, amikor ezt elfelejtve önzővé válok, dicsőségre vágyom, a magam hasznát keresem. Mint egy árva, akinek egyedül kell az életben érvényesülnie, kikaparni a gesztenyét. Pedig pont ezt teszem, amikor házastársam hasznát nem keresem. Erre még külön is felhívja Isten a figyelmünket, segítve egy jó analógiával. Az Efezusi levél 5. része szépen kibontja ezt és 28 versben azt olvassuk, hogy aki feleségét (házastársát) szereti, az önmagát szereti, mert egy testté lettünk, tehát saját testemként szerethetem házastársamat.

Ahogy magamért sok mindent megteszek, ugyanígy tehetek érte is sok mindent, hiszen egyek vagyunk, akkor is magamnak teszem. Amikor másokkal beszélgetünk, akkor sem kell fényezni magamat, nem kell versengenem. Örömmel emelhetem, dicsérhetem társamat. sőt emelhetem őt. 

-Te kivel élnél szívesebben?

Aki nálad különb, szebb, okosabb, jobb, kedvesebb, előzékenyebb, szeretetteljesebb? Vagy inkább olyannal, aki lenézett, legyőzött, megalázott, ügyetlen, ostoba, semmire kellő, lusta, felelőtlen,… (csak idéztem dühünkben kimondott szavainkból – ha te ilyet még sosem gondoltál, bocsáss meg, ne vedd magadra!).

Ha az előbbi szimpatikusabb, akkor kezd el dícsérni, elismerni (biztos, hogy van mit), különbnek tartani, szeretettel keresni az ő hasznát is. Tapasztald meg a csodát: egyre jobban fogod szeretni, mert egyre jobban elhiszed, amit mondasz róla, és egyre jobban ezt gondolod, nemcsak mondod, és egyre jobban olyan is lesz. 

Ed Sheeran gyönyörű Perfect című dalát éneklik a Hamupipőke musicalben egy férfi és egy nő. Mindketten azt mondják, hogy nem érdemeltem meg ezt a szerelmet azt a másikat, akit karjaimban tarthatok. 

Amikor mindketten beteljesítjük a mai igénket, akkor Isten azzal az örömmel ajándékoz meg, hogy a másikban egy kincset kapunk, érdemtelenül -hát becsüljük meg!

Házasságunk Isten műhelyében 40. rész

/Kategória: , ,

Teherhordozás

„Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét.”    /Gal.6,2./

A múlt héten azzal a kérdéssel zártuk, hogy a párunk ellentétes álláspontja, nagyon más meggyőződése vajon nem Isten segítsége a javunkra?

Hogyan lehet segítőm az, akinek a gondolatai, tettei szöges ellentétei az én meggyőződéseimnek? Kérdezd csak meg az Urat, és ne lepődj meg a felismeréseden! Hadd segítsek néhány saját megdöbbenésemen:

Először egy könnyen érthető analógiát mutatok. Amikor az autópályán megyek, egyszer csak a GPS feldobja, hogy menjek le egy mellékútra, az gyorsabb lesz, mert itt később dugóba jutok. Bízom-e a GPS-ben, ráállok az ajánlatára, vagy nem, tudok jobbat? 

Isten így akar vezetni bennünket, néha a látásunkkal ellentétes irányba. Ezek a helyzetek tesztelik, hogy komolyan gondoljuk-e, vagy csak mondogatjuk: „Hitben járok, nem látásban”.

Saját házasságunkból ízelítőül:

1.) „-Már megint otthagytad a mosatlant!” Bosszant, amikor ezzel jön a feleségem. Egyezségünk szerint ő főz, én mosogatok. Miért nem hagyja meg nekem, hogy kivigyem a szemetet és elmosogassak akkor, amikor azt én gondolom. Még ma is dohogok emiatt, pedig megbeszélve a dolgot, az eszemmel már belátom, hogy miért lenne fontos az ő kéréséhez igazodnom. Ha este otthagyom a mosatlant, akkor reggel – amikor én még alszom – ő nem tud főzni, hanem először rendet kell raknia. Azért vállaltam a mosogatást, hogy megosszuk a terheket, de így csak papíron az enyém, valójában ez is rámarad. A szemét kérdésében sem vagyunk egységben. Én félig szemetes zsákot nem vinnék ki, mert pazarlás. Az ő orra viszont érzékenyebb. Vajon mi a nagyobb szeretet, ha beáldozom a fél zsákot, vagy ha megspórolom, de az ő szenvedése árán. A szeretet kreatív. Feleségem jobban szeretett, mert egy jó ötlettel állt elő. Használjuk a kisebbik kukát, kisebb zsákkal, ami hamarabb tele lesz. Így az én szempontom se lett leseperve! 

2.) Párom szeret időben, vagy percekkel hamarabb odaérni, nekem ez nehéz és nem is olyan fontos, úgy gondolom, hogy néhány perc késés belefér. Az viszont nagyon zavar, amikor el kezd noszogatni. Azért is, mert sokszor én gondolok arra is, amit ő otthon felejtene. Ezért igazságtalannak tartom a sürgetést. Javasoltam neki, hogy ne sürgessen, hanem induljon el. Az sokkal jobb ösztönző. Egyszer megtette. Valóban segített: félig felhúzott nadrággal szaladtam utána, de így időben odaértünk. Láttam, hogy milyen jól érezte magát, hogy nem késtünk. Mivel nem a sürgetés miatti zúgolódás volt bennem, ekkor szabad lettem arra, hogy megértsem, neki milyen terhet jelent késni, amit miattam elszenved. Azóta, amikor sürget, azt átfordítom magamban és kérésnek tekintem (valójában az is), nem bántásnak, így nem harcolok, hanem terhet hordozok (ez segít gondolatban, hogy sokkal jobban tudjak hozzáállni).

3.) Párom sok mindenért aggódik. Kiakadok rajta, hogy miért nem viszi az Úrhoz, miért nem bízik benne jobban. Mai igénk úgy folytatódik, hogy „4Mindenki a saját tetteit vizsgálja meg…!” Megértettem, hogy szeretetlenül bánok vele, ahelyett, hogy imádkoznék érte. Isten a közbenjárásra akar ösztönözni.

Sok ilyen „apró” probléma van a hétköznapokban, amit, ha nem oldunk meg, akkor megkeserítik az életünket. Apróságok? Vajon ezeken keresztül az Úr miben, hogyan akar formálni? Újra olvasva nevetségesnek tűnik, hogy milyen apróságok és mennyire félre tudunk menni, harcot csinálunk egy megoldandó feladatból. A másikat korholjuk, ahelyett, hogy magunkat vizsgálnánk.

Megértettem, hogy a szeretet, a másik terhének hordozása fontos, és nem söpörhetjük félre, kreatív szeretetre van szükség, erőfeszítésre. Ha megtesszük, az a jutalmunk és megelégedésünk, hogy betöltjük vele „Krisztus(szeretet) törvényét”. 

Te látod már, hogy szövetséges társadon keresztül Isten mit munkál benned? Ehhez alázatra van szükséged -erről legközelebb.

Házasságunk Isten műhelyében 39. rész

/Kategória: , ,

BIZALOM

„Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert Ő munkálkodik” /Zsolt.37,5./

– Á, ezt nekem kell intéznem, az a biztos, megtervezem és kivitelezem. Nos igénk nem az olyan esetekre vonatkozik, amit így lehetne intézni. Sokkal inkább azokra a spontán helyzetekre, amikor első felindulásból reagálunk. Erre utal a folytatás: „6világossá teszi igazságodat, jogodra fényt derít.7 Légy csendben, és várj az Úrra! Ne indulj fel, ha az alattomos embernek szerencsés az útja!8 Tégy le a haragról, hagyd a heveskedést, ne légy indulatos, mert az csak rosszra visz!”

Én azt tapasztalom, hogy Isten mindig kész leleplezni a tévedéseimet és segít a valódi igazsághoz igazodnom. Ehhez persze oda kell menni Hozzá, el kell mondanom neki, hogy mit gondolok, ahogy a zsoltáros is tette, kiöntötte a szívét Isten előtt, és azután kérte, hogy vizsgálja meg.

Ez sokszor önmegtagadást jelent, nehéz elengedni (vélt) igazamat. Egy házaspári, családi vitában, egy nézetkülönbségben hevesen tudunk ragaszkodni saját álláspontunkhoz. Többnyire érdekünk fűződik hozzá, kényelmünk, élvezetünk, máskor meg az értékrendünk, lelkiismeretünk diktálja a véleményünket. Ritkán gondolunk arra, hogy ez csak a saját nézőpontunkból látszik igaznak. Valóban önmegtagadásra van szükség ahhoz, hogy átmenjünk a másik oldalra és onnan is megvizsgáljuk a kérdést. Ebből az új nézőpontból megláthatjuk a másik igazát is. Ezt segíti az empátia – beleérezni a másik helyzetébe, majd felismerni az ő „igazát”, az ő nézőpontjából érvényes meglátását. 

– Akkor most kinek van igaza? Itt jön a bizalom. Hiszem-e, bízom-e Istenben, hogy Ő tényleg „6felhozza igazságodat, mint a világosságot, és jogodat, mint a delet”? (Károli fordítása -A nap egészen biztosan feljön, és eljön a dél feltartózhatatlanul. Bízom-e így Istenben? Bízom-e abban, hogy tényleg az lesz az igazság és jogosság, Ő látja jól?

Bízom-e abban, hogy házastársam felett is Isten az Úr, hogy van hatalma vele szemben is? Amikor a másik nagyon ragaszkodik a saját igazához, el tudom-e engedni, tudok-e várni csendben az Úrra? Hogyan tegyek le a haragomról? Azt érzem, hogy az elönt, és tehetetlen vagyok, indulataim uralkodnak rajtam. Nehéz kérdések!

Milyen áldás rendszeresen olvasni a Bibliát, Isten szerelmes levelét, mely által vezetni tudja azt, aki kész odabízni magát. Ahogy elmélkedtem mai igénken, Szentlélek sorba elém hozta az igéket, melyek választ adtak kérdéseimre.

62. Zsoltár 6-9. „Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok reménységet. Csak ő az én kősziklám és szabadítóm, erős váram, nem ingadozom. Istennél van segítségem és dicsőségem, erős sziklám és oltalmam az Isten. Bízzatok benne mindenkor, ti népek, öntsétek ki előtte szíveteket, Isten a mi oltalmunk!”  Ha neki öntöm ki szívemet, akkor Ő le tud csendesíteni, meg tud védeni.

Vajon minden esetben igazam van? Arra is fényt derít az Úr, amikor csak vélt igazságom van. Ezt a folyamatot írja le a 139. Zsoltár vége. A zsoltáros heveskedik, azt gondolja igaza van, hiszen azokat gyűlöli, akik Istent gyűlölik (no meg neki is ellenségei lettek) és vágyik arra, hogy Isten megölje a bűnöst. Mégsem nyugszik itt meg, hanem kéri, hogy „Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat! Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján!” (139. Zsoltár 23-24) Milyen jó, hogy a Mindenható és Gondviselő Istenre bízhatom az igazságot, mert Ő az igaz bíró.

Van még egy kérdés, melyre végkép nem gondolunk: – Vajon Isten nem a házastársamon keresztül akar valamit üzenni vagy kimunkálni bennem?: Ha feleségem hozzám illő, segítőtárs, vagy férjem felelős vezetőm, akkor lehet, hogy általa nyitogatja a szememet arra, amit magamtól nem látok. Erről legközelebb!

Házasságunk Isten műhelyében 38. rész

/Kategória: , ,

Adjátok meg a tiszteletet!

A tiszteletről szólunk ebben a részben: a házassági együttélés keretein belül. 

Mielőtt Igénkre térünk, néhány szót ejtenék a tiszteletről általában: testi – lelki jóllétünk alapigényei közé tartozik a tisztelet iránti vágyunk. Ha tisztelnek, az azt üzemi, érezteti, jelenti számomra, hogy úgy viselkednek velem, hogy emberi méltóságom ne sérüljön, elismerik a jogaimat és értékelik a képességeimet. Elfogadnak engem, mint Isten teremtményét. Személyiségemet nem akarják feltétlen és gyökeresen megváltoztatni. 

A tisztelet a Bibliában az Isten iránti hódolattal kezdődik, és kiterjed a szülőkre a házastársakra, a világi hatóságokra, valamint minden emberre. A mai Igénkben a házastársunk iránti tiszteletet emeljük ki.

Mai Igénk: Péter apostol 1. levelének 3. részéből a 7. vers

„A férfiak hasonlóképen, együtt lakjanak értelmes módon feleségükkel, az asszonyi nemnek, mint gyöngébb edénynek, tisztességet tévén, mint akik örökös társaik az élet kegyelmében, hogy a ti imádságaitok meg ne hiúsuljanak.” /K.G.F./

„Ugyanígy férjek, ti is megértően bánjatok a feleségetekkel! Úgy tiszteljétek őket, mint a gyengébbeket illik! De tiszteljétek őket úgy is, mint akikkel együtt kaptátok az örök élet kegyelmét! Így bánjatok velük! Ellenkező esetben hiába imádkoztok, nem lesz semmi eredménye!” /EFO/

„És ugyanígy, ti férfiak is, megértően éljetek együtt feleségetekkel, mint a gyengébb féllel, adjátok meg nekik a tiszteletet, mint örököstársaitoknak az élet kegyelmében, hogy a ti imádkozásotok ne ütközzék akadályokba.” /UFO/.

Ha meg akarjuk érteni ennek a versnek az üzenetét, nem szabad kiragadni a szövegkörnyezetből. Ajánlom elolvasásra az egész részt, de legalább a 3. részt az elejétől. 

A 2. rész 18. verssorban az apostol a szolgákat inti Jézus iránti engedelmességre. 

A 3.1-ben : „Ehhez hasonlóan ti asszonyok is..”

Majd a 3.7-ben így: „A férfiak hasonlóképpen, „ „Ugyanígy férjek”..

Jól látható ebből, hogy a kölcsönös tiszteletre szólít fel, s ez egyezik a teljes írás emberképével, a Teremtés könyvétől a Jelenések könyvéig.

A férfi elsődleges szükséglete a tisztelet. Az asszony biztonságra, kiszámíthatóságra vágyik leginkább. Amíg a szülői házban él, ezt apja biztosítja számára. Az Ő oltalma alatt él. Ő gondoskodik róla. Férjhez menve ugyanezt várja el férjétől/ urától, ahogyan Sára nevezte férjét, Ábrahámot. /3.6./

A férfi vágyik a tiszteletre, elsősorban a családjában. Sajnos korunkban, társadalmunkban a tiszteletadás hanyatlóban van. Sokszor szülő-gyermek viszonylatban is.

Fenti Igénkben Péter apostol a férjeket szólítja fel a tiszteletadásra, s hogy megértően éljenek feleségükkel, sőt adják meg nekik az örököstársaknak kijáró tiszteletet! A „gyengébb edény” – kifejezés itt egyáltalán nem degradáló. Isten előtt egyenlőek vagyunk. Éppen a fizikai adottságok, s a társadalmi viszonyok miatt szorul védelemre az asszony. Ma már ez sem természetes, hiszen a nők is dolgoznak, jogaik vannak, vezető szerepet is betölthetnek, akár az ország vezetésében is. /Az ebből fakadó nehézségekről külön cikket írhatnánk./

A tiszteletlenség mérgezi a kapcsolatokat. A kölcsönös tisztelet épít. A házasságban megoszlanak a feladatok, a felelősségek. A házassági szerepeinkben nem versengünk, hanem egymás szolgálatában állunk. Akkor van öröm és tiszteletadás egy családban, ha mindenki a „helyén” van. Tudja és teszi a dolgát a másikért, a családért. S mindezt jókedvvel, örömmel, hálás szívvel. 

A kommunikáció fontosságát nem lehet túlbecsülni. Könnyen beleeshetünk abba a hibába, hogy érzéseinket kivetítjük a társunkra. „Miért mondta/csinálta, miért nem mondta/nem csinálta ezt?” (Nem tisztel!!) Egy rövid kérdéssel tisztázható a helyzet. Ha nem kérdezünk rá, magunkban forralgatjuk, s százszor elismételjük, ami történt… s mindeközben nem tisztázzuk – a helyzet elmérgesedhet, s falat építhetünk kettőnk közé. Az is előfordulhat, hogy a következő interakciót már ezen keresztül értékeljük, szinte megerősítést várva, a téves érzéseink igazolására. 

Úgy gondolom, hogy társunkat is megtiszteljük azzal, ha nem őrizgetünk vélt sérelmeket. 

„Ha haragusztok is ne vétkezzetek!” : a nap ne menjen le a ti haragotokkal.” /Ef.4,26./

Rendezzétek a problémás helyzeteket minél előbb, s béküljetek meg egymással!

A kiegyensúlyozott, békés együttélés alapfeltétele tehát a kölcsönös tiszteletadás, az egymást segítő és építő Istentől kapott szeretet. 

Aranyszabály: 

„Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük, mert ez a törvény, és ezt tanítják a próféták”

Házasságunk Isten műhelyében 37. rész

/Kategória: , ,

TISZTASÁG – Legyen megbecsült a házasság!

Kedves Házaspárok!

Ezen a vasárnapon a Zsidókhoz írt levél 13. részének 4. versével kapcsolatban osztunk meg veletek néhány gondolatot. Az Igét több fordításban tanulmányoztuk. Most csak néhányat hozunk elétek:

1. „Legyen megbecsült a házasság mindenki előtt és a házasélet legyen tiszta! A paráznákat és a házasságtörőket pedig ítéletével sújtja az Isten.” /Újfordítású Biblia/

2. „Mindenki tisztelje és becsülje a házasságot! A férj és a feleség közötti szexuális kapcsolatot tartsátok tisztán, mert Isten elítéli a szexuális bűnben élőket és a házasságtörőket!” /Egyszerű ford./

3. „Tiszteletre méltó a házasság és a szeplőtelen házaságy. A paráznákat és a házasságtörőket ugyanis az Isten meg fogja ítélni.” /Csia Lajos ford./

Mindhárom fordításban hangsúlyt kap a házasság tisztelete, megbecsülése, s a testi kapcsolat tisztasága, vagyis a kizárólagosság, a monogámia. 

Isten a házasságot

egy férfi és egy nő

közötti örök szövetségnek adta.

A házaspárok  életre szóló örök hűségben, megbonthatatlan  egységben élhetnek együtt, s nehéz helyzetekben is  kitarthatnak egymás mellett, s ezáltal még mélyebbé, értékesebbé válhat a szövetségük. Atyánk oltalomból és szeretetből adta a házasságot, hogy örömünk legyen benne. Éljünk hát ezzel a csodálatos ajándékkal és lehetőséggel!

A szívünk az értékrendünk centruma, ezért tanácsolja Isten az övéinek: 

„Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet!” /Péld.4,23./

A szívünkből indulnak ki a gondolataink, s az azt követő cselekedeteink. Ezért kell idejében foglyul ejteni a kártékony gondolatokat. 

„Fogjátok meg a rókákat, a kölyökrókákat, mert pusztítják szőlőinket, virágzó szőlőinket!” /Énekek éneke 2,15./

„Bezárt kert az én húgom, menyasszonyom, bekerített forrás, lepecsételt kút.” /Énekek éneke 4,12./

A kiskertünkben is könnyebb dolgunk van, ha gondozzuk, s idejekorán megtisztítjuk a gazoktól, s nem hagyjuk felnőni, elburjánzani azokat.

Ha Istenhez ragaszkodó keresztyén értékrendet valló házaspárok vagyunk, vagy azokké szeretnénk formálódni, akkor is érnek bennünket kísértések, csábítások. Bárhol, bármikor. Váratlanul, de reménység szerint nem felkészületlenül. Pl.: Munkahelyen, iskolában, edzőteremben, tömegközlekedési eszközön… stb. Ha felismerjük ezeket, s időben Isten elé visszük imádságban, Ő megerősít, s képessé tesz minket az ellenállásra. 

Alapigénk /Zsid.13,4./ második részéből kitűnik, hogy teremtő Atyánk meg fogja ítélni mindazokat, akik megszegik a fogadalmukat. Érdemes ezen is elgondolkodni. Tehát amikor a társam ellen vétek a hűtlenségemmel, megszegem Isten tilalmát, ugyanúgy, mint az első emberpár az édenkertben elkövetett első bűneset során. Az elkövetett hűtlenség mélységesen fájdalmas károkat okoz a házasságban és annak valamennyi közvetett-közvetlen érintettje életében is. Megrendül a bizalom, s beszennyeződik mindaz, ami egykor tiszta volt és szeplőtelen! Jaj!

Van azonban reménységünk! Jézus Krisztus! 

„Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz Ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.” /1Ján.1,9./

Ahhoz hogy a bizalom helyre álljon a kapcsolatban, el kell hagyni a bűnt. Bocsánatot kell kérni, s megszakítani minden kapcsolat, amely a bűnhöz láncolhatna. Nem könnyű feladat, de lehetséges. 

Tudjuk, hogy az egér és a róka bármilyen bájos kis teremtmények is, számunkra kárt okozhatnak. Ezért igyekszünk távol tartani őket az otthonunktól, gazdaságunktól. Ha azonban a Tom és Jerryt, vagy a Vuk-ot nézzük a tv-ben, egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy a macskával szemben az egérnek, a vadásszal szemben pedig a rókának drukkolunk. Hoppá! Kész átverés, ugye? – gondoltuk volna, olyan ártatlan kedves kis mesék. A filmművészetben is számtalan olyan alkotás van, ahol felszabadító pozitív önmegvalósításként ábrázolja a megcsalást. S ezáltal a hűtlenséget „megszelídíti”, s általánosan elfogadhatóvá igyekszik tenni. Jó ezeket kritikával nézni, vagy még inkább, elkerülni.

Sajnos nem csak a filmekben, de a valódi életünkben is megjelenik a hűtlenség. Sok esetben a félrelépett fél nem akarja abbahagyni a külső kapcsolatát, s ezzel leírhatatlan fájdalmat okoz házastársának, gyermekeinek. A becsapott, megcsalt fél leértékelődik a saját szemében is. Úgy érzi nem volt elég jó a párjának, lecserélték… A veszteség vagy válás okozta trauma feldolgozása mind a szülőket, mind a gyerekeket megviseli. A kisebb gyermekek gyakran magukat hibáztatják szüleik kisiklása, életgerinctörése, válása miatt. Egyre több csonka család van, s ebből számos nehézség következik. Anyagi és lelki következményekkel egyaránt. Nem akarjuk ezeket most részletezni, hiszen sajnos túl gyakran is találkozunk mindannyian ilyen szomorú valós borús helyzetben élőkkel. 

Tegyétek fel a kérdést önmagatoknak: Miben kell ma tudatosabban őriznetek a házasságotokat?!

Házasságunk Isten műhelyében 36. rész

/Kategória: , ,

A szeretet türelmes, nem rója fel a rosszat

Bibliánkban Pál első levele a Khorintusiakhoz 13. részének 4-5 verséből szeretnénk kiemelni néhány szót, s leírni néhány gondolatot. Javasoljuk előtte azonban az említett verseket olvassuk el egészében. A szeretet türelmes, jóságos, a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. 

Ha magamba nézek, be kell látnom, hogy alapvetően türelmetlen vagyok. Régi természetem szerint olyan nagyon jóságos sem vagyok, s a régi sérelmek is fel-fel bukkannak néha! Ha éppen nem vigyázok, nem figyelek, szóhoz is jutnak. Akkor nem is szeretem a feleségemet!? Dehogynem! Nem akarok türelmes és jóságos lenni!? Hogyne akarnék! Vagy a valós, vagy vélt sérelmeimet gondosan feljegyzem a kis noteszembe? Szó sincs ilyesmiről! Nincs is rá szükség. Néha egészen élesen felbukkannak gondolataimban régi emlékek. Jók és rosszak egyaránt, anélkül, hogy feljegyzést készítettem volna róluk. Istenünk a megtérésünk pillanatától elkezdte bennünk a jó munkát. A megszentelődés folyamatában tanít minket, s Krisztusra tekintve, tőle tanulva gyakorolhatjuk a türelmet. Az Efézusiakhoz írt levél 4,2-ben az apostol arra kéri a testvéreket, hogy éljenek elhívásukhoz méltó életet: „Teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel viseljétek el egymást szeretettel.” 

Ez a kérés a ma élő hívő emberekre is vonatkozik. Imádságban kérhetjük Istentől a türelmet, s az Ő Szentlelke képessé tesz minket a nehézségek, kellemetlen, fájdalmas események türelmes elhordozására. Az életünk nehéz próbatételei között Isten egészen közel jön hozzánk.  Szinte átölel, vigasztal, erősít. Olyan dolgokra is képessé tesz, amit nem is feltételeztünk volna magunkról. Aki bizalommal fordul hozzá, azt hihetetlen erővel és türelemmel ruházza fel. Mi hajlamosak vagyunk felemlegetni régi sérelmeket. pedig ez nem helyes! Ahogyan Isten megbocsátotta a mi bűneinket, s a tenger mélyére vetette, nekünk is úgyanúgy kell megbocsátani. Többé már nincsenek azok a bűnök, mert eltörölte álnokságainkat, mint a felleget. Krisztus felvitte a keresztre minden undokságunkat, haragunkat, s az Ő halála egyszeri, tökéletes, mindenre elég áldozat! 

  • Te mit „tartasz számon” a párodban, amit ideje lenne elengedni?

Az agapé szeretet elengedi a tartozáslistát, nem könyvel, hanem épít és remél. 

Az apostol az AGAPÉ-ról , az önzetlen, Isteni szeretetről beszél! Egyedül Ő képes feltételek –és személyválogatás nélküli, soha el nem múló szeretetre. Mi lesz akkor így a mi házasságainkkal, s egyéb kapcsolatainkkal, közösségeinkkel?

Az újjászületett ember, aki az élő Istennel és az Ő fiával, Jézus Krisztussal éli földi életét, kapja ajándékul, hogy Isten szeretetét megtapasztalja és tovább adja azt. . Elengedve minden sérelmet, nem bosszút forralva, hanem felmentést keresve a fájdalmat okozó számára. Kegyelmet nyert bűnösként megbocsátva az ellene vétkezőnek. 

Ez nem könnyű! Az agapé idegen óénünk számára. A szeretet nem csak érzelem, amit egymás iránt táplálunk. Ha így lenne Jézus nem parancsolta volna meg, hogy egymást szeressük! Amikor azt mondta: „Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!” /János 13, 34-/ –egy tudatos döntésre, s engedelmességre szólít fel. Ha engedelmeskedünk a felszólításának, s követjük Őt, betölt minket Szentlelkével, s képessé tesz a türelemre, s a sérelmek elengedésére. 

Az 1 Kor. 13 tehát nem a mi ideig való és feltételekhez kötött szeretetünkről, hanem Teremtő Urunk soha el nem múló, önzetlen szeretetéről szól. 

Kérjük Istent, hogy a mi szíveinkbe is adja ezt a szeretetet, s tegyen képessé minket mások javát keresve békességben élni, az Ő dicsőségére! Ámen.

Házasságunk Isten műhelyében 35. rész

/Kategória: ,

Megbocsátás művészete

„Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy bocsássatok meg ti is.” /Kol. 3,13./

Életünk során mindannyian sebeket szerzünk és okozunk. Különösen igaz ez a legszorosabb kapcsolatainkra, a családi körre és ezen belül is a házasságra. Amikor két különböző ember egy tető alatt, közös életet próbál felépíteni, elkerülhetetlenek a súrlódások, a csalódások és a fájdalmas pillanatok. Ilyenkor mindannyiunkban felmerül a kérdés: hogyan tovább? A válasz a Kolosséiekhez írt levélben rejlő isteni felszólításban találja meg a gyökerét: „bocsássatok meg egymásnak!”.

Az emberi természetünkből adódóan úgy gondolhatjuk, hogy a megbocsátás egy spontán érzelmi folyamat. Azt várjuk, hogy majd „idővel elmúlik a fájdalom”, „magától megoldódik a konfliktus”, vagy egyszerűen csak megérkezik a megbocsátás meleg, felszabadító érzése a szívünkbe, és csak ezután leszünk képesek elengedni a sérelmet. Emiatt sokan rekednek meg a várakozásban, arra várva, hogy a seb magától begyógyuljon, mielőtt bocsánatot kérnénk, vagy megbocsátanánk, de nem gyógyul…

A bibliai megbocsátás azonban nem az érzelmeinkre épít, hanem egy tudatos döntést vár el tőlünk Jézus, a megbocsájtás királya. Pál apostol parancsba adja: „bocsássatok meg!”. De vajon lehet parancsra megbocsátani? A megbocsátás nem azt jelenti, hogy a fájdalom azonnal megszűnik. Nem szabad teret adni annak, hogy az érzéseim vezéreljenek. Bocsássatok meg egymásnak, miként az Úr is megbocsátott nekünk. Elhatározom, hogy a másikat nem a bűne vagy a hibája alapján fogom többé megítélni, hanem leteszem a bosszú, a neheztelés és a folytonos emlegetés jogát és átadjuk az Úr Jézus Krisztusnak, aki mindannyiunk bűnéért elhordozta a büntetést, és ahogy Mikeás prófétánál olvassuk: „Újra irgalmas lesz hozzánk, eltapossa bűneinket, minden vétkünket a tenger mélyére dobja!” /Mik. 7,19./

Ez a döntés nem a mi emberi nagyságunkból fakad, hanem Krisztusból merít erőt. Pál hozzáteszi a kulcsot: „ahogyan az Úr is megbocsátott nektek”. Jézus nem azért bocsátott meg nekünk, mert az érzései ezt diktálták, vagy mert mi megérdemeltük volna, hanem mert a szeretet mellett döntött a kereszten. Amikor mi bocsátunk meg, Krisztus példáját követjük, a saját sebzettségünk dacára a kegyelmet választjuk.

A megbocsátás nélkül a kapcsolataink börtönné válnak. Ha nem tudunk megbocsátani, akkor a múlt sérelmeit magunkkal cipeljük, mint egy nehéz hátizsákot, és minden újabb konfliktusban ezeket a régi sebeket vesszük elő fegyverként. A megbocsátás az egyetlen út Jézus Krisztuson keresztül, aki kivezet ebből a helyzetből.

Ahol megbocsátás van, ott újrakezdés van. A megbocsátás megtisztítja a levegőt, eltörli a múlt adóslistáját, és tiszta lapot ad a felek, házastársak kezébe. Nem arról szól, hogy a szőnyeg alá söpörjük a problémát, hanem arról, hogy a sebet átadjuk Istennek, és közösen, tiszta szívvel lépünk tovább. Ez a kegyelem teremti meg a biztonságos légkört ahhoz, hogy a házasságunk ne a múlt hibáinak ismételgetése legyen, hanem egy folyamatosan megújuló, növekvő szövetség.

Ha a sérelmek felhánytorgatása helyett szembe nézünk önmagunkkal, ha megvizsgáljuk életünket az Ige tükrében, akkor vajon mivel szembesülünk?

  • Kinek nehezebb bocsánatot kérni, ill. megbocsátani a házasságokban? Nekem, vagy a társamnak?
  • Lehet, hogy a büszkeségünk tart vissza minket attól, hogy kimondjuk: „bocsáss meg, kérlek!”?
  • Vagy az igazunkhoz való görcsös ragaszkodás akadályoz abban, hogy elengedjük a sérelmet, mert félünk a gyengeség látszatától?

A megbocsátáshoz szeretet, alázat és bátorság szükséges. Kérjük ma Istentől az Ő Szentlelkét, amely képes legyőzni a büszkeségünket, hogy a sérelmek őrzése helyett a megbocsátás gyógyító útját válasszuk, teret nyitva ezzel a valódi, tiszta újrakezdésnek. Ámen.

Házasságunk Isten műhelyében 34. rész

/Kategória: , ,

Naplemente

„Ha megharagszotok, ne vétkezzetek: a nap le ne menjen a ti haragotokon, ne adjatok helyet az ördögnek.” /Ef. 4,26-27./

A naplemente egy Istentől kapott csodálatos ajándék, természeti jelenség. A narancssárga, vörös és lila árnyalatokban pompázó égbolt gyakran a béke, a megnyugvás és a lecsendesedés pillanatát hozza el számunkra. Amikor a nap lemegy, a természet elcsendesedik, és kezdetét veszi az éjszakai pihenés. Pál apostol azonban az Efezusiakhoz írt levelében egy egészen más, sokkal élesebb jelentést társít a naplementéhez: a harag lezárásának sürgető határidejét adja meg benne.

Sokan élünk azzal a hallgatólagos megegyezéssel a konfliktusainkban, hogy „az idő majd mindent megold”. Úgy gondoljuk, ha egy feszültséget nem bolygatunk, az magától elsimul, és a sérelmek hamar a feledés homályába vesznek. Azonban a valóságban ennek az ellentettje történik.

A halogatott konfliktus olyan, mint a meg nem tisztított seb: idővel begyulladhat, és mérgezni kezdi az egész testet. Amikor elkerüljük a nehéz beszélgetéseket, és hagyjuk, hogy a nap úgy menjen le, hogy a feszültség még mindig köztünk izzik, akaratlanul is teret adunk a távolságtartásnak, mígnem a végére mély szakadék nem lesz közöttünk. A konfliktus megoldás halogatásáért komoly árat fizethetünk, szép lassan csendesen elhidegülünk egymástól.

Nem történik hangos veszekedés, nincs ajtócsapkodás, mégis napról napra vékonyabbá válik a láthatatlan szál, amely összeköt bennünket. A kimondatlan szó, a meg nem bocsátott sérelem és a hűtlenkedő hallgatás lassan, de biztosan felemészti a bizalmat. Ahogy Pál mondja: ezzel „helyet adunk az ördögnek” – teret engedünk a gyanakvásnak, a keserűségnek és fájdalomnak. Korábbi áhítatokban –emlékesztek – ezt már taglaltuk. Azért beszélünk róla harmadjára is, mert fontos.

A Szentírás nem azt mondja, hogy soha ne haragudjunk. Emberi létünkből adódóan a feszültségek, a csalódások és a nézeteltérések elkerülhetetlenek, és ez a házasságunkban sincs másként, a kérdés hogy hogyan rendezzük. A harag önmagában még nem bűn; reakció egy sérelemre. A veszély ott kezdődik, amikor a haragunkat állandósítjuk, és teret adunk neki a szívünkben.

A bibliai megoldás radikális és felszabadító: gyors rendezés. A naplemente itt egy határvonal. Azt üzeni, hogy ne vigyük át a tegnapi sérelmet a holnapi napba. Ne hagyjuk, hogy az éjszaka sötétsége még mélyebbre ássa a sebeket a lelkünkben. A gyors rendezés azt jelenti, hogy még mielőtt lepihennénk, időt szánunk a tisztázásra. Nem söpörjük félre a gondokat azzal, hogy „hagyj most békén”, hanem elszánjuk magunkat a bocsánatkérésre, a megbocsátásra és a kibékülésre. Ez alázatot kíván, mert le kell győznünk a büszkeségünket, de ez az egyetlen útja annak, hogy megvédjük a kapcsolatainkat a pusztulástól. Ez magától nem fog menni, de Jézus Krisztus Urunk segítségével – aki képes összekötni a házaspárokat összekötő, esetleg már teljesen elvékonyodott szálat is – igen. („A hármas fonál nem szakad el egyhamar” – Préd. 4,12b.)

Most álljunk meg egy pillanatra, és engedjük, hogy Isten igéje tükröt tartson elénk:

  • Vajon mit szoktunk a „szőnyeg alá söpörni” a mindennapjainkban?
  • Melyek azok a visszatérő apró sérelmek vagy bosszúságok, amelyeket inkább elhallgatunk, mert félünk a konfrontációtól?
  • És ha őszinték vagyunk magunkhoz: ezek az elhallgatott dolgok idővel mivé váltak? Nem nőttek-e át parányi magból hatalmas, áthatolhatatlan falakká köztünk és a szeretteink között?

Ne engedjük, hogy a mai nap úgy érjen véget, hogy terheket cipelünk a szívünkben. A kegyelem lehetőséget ad arra, hogy még most, mielőtt lemenne a nap, elrendezzük a dolgainkat. Kérjük Istentől a bátorságot és a szelídséget az Ő Lelke által, hogy szavainkkal ne a távolságot növeljük, hanem a békességet építsük újjá. Ámen.

Házasságunk Isten műhelyében 33. rész

/Kategória: , ,

Szavaink jelentősége

„A szelíd válasz elfordítja a haragot, a bántó beszéd pedig fölszítja az indulatot.” 

/Péld. 15,1./

Életünk során rengeteg szót ejtünk ki a szánkon, jót is, rosszat is. Szavaink nem csupán információk átadására szolgálnak, hanem láthatatlan építőkövei a mindennapi kapcsolatainknak. Amikor megszólalunk, nemcsak mondanivalót közlünk, hanem egy bizonyos „légkört” teremtünk magunk körül. A Példabeszédek könyve éles kontrasztot állít elénk: a szelíd válasz és a bántó beszéd között.

Gondoljunk csak bele egy hétköznapi szituációba! Amikor konfliktusba kerülünk – legyen az a munkahelyen, baráti körben vagy leginkább a házasságunkban –, a szavak tartalma gyakran háttérbe szorul a hangnem mögött. A hangsúly, a hanglejtés és a mimika sokkal hangosabban beszél, mint maguk a mondatok.

Egy házaspár életében a vita gyakran nem az ügyről szól, hanem arról, hogyan beszélünk egymással. Milyen „hangszínben, frekvencián” kezdjük a párbeszédet? Kritikus, vádló, ingerült éppen rezignált a hangnemünk? Ha a hangnemünk támadó, az automatikusan védekezésre kényszeríti a másikat. Ahogy Newton óta tudjuk: a fizikai világban a hatás-ellenhatás törvénye működik, úgy a kapcsolatainkban is: a bántó beszéd, a cinizmus vagy a gúny azonnal „fölszítja az indulatot”, és falakat emel két ember, adott esetben a szeretett házaspár tagjai közé egyik-másik, vagy rosszabb, mindkét oldalról emelve azt egy-egy téglával. A harag tüzére a bántó szó olyan, mint a benzin: nem oltja, hanem éppen ellenkezőleg, pusztítóbbá teszi a lángokat.

Sokan tévesen a szelídséget a passzivitással vagy a gyengeséggel azonosítják. Azt gondolják, hogy aki szelíd, az hagyja magát elnyomni, vagy egyszerűen nincs bátorsága kiállni az igazáért. A Biblia tanítása azonban gyökeresen más: „A szelídek pedig öröklik a földet, és élvezik a béke teljességét.”/Zsolt. 37,11./

A szelídség bibliai értelemben fegyelmezett erő. Olyan, mint a megzabolázott paripa: a ló ereje nem vész el attól, hogy van rajta zabla, hanem célzottá és irányítottá válik. A szelídség azt jelenti, hogy képes vagyok uralkodni az indulataimon, nem hagyom, hogy a pillanatnyi dühöm irányítsa a szavaimat. Ehhez nem emberi erőlködésre van szükség, hanem a Szentlélek gyümölcsére. Amikor „szelíd választ” adunk, valójában a Lélek hatalmát engedjük be a konfliktusba. Ez a fajta visszafogottság nem az elnyomott gyengeség jele, hanem az Úr jelenlétét tükrözi.

Ha megállunk meg egy pillanatra, és végig gondoljuk a legutóbbi feszült pillanatunkat, vajon milyen hangnemben beszéltünk, amikor éreztük, hogy a vitánk élesedik? Vajon a győzni akarás vezérelt, vagy a megértés keresése? Mindig legyen szemünk előtt, hogy vajon hogyan reagál a házastársunk arra a bizonyos hanglejtésre, amit használunk! Gondoljuk csak végig, az ő védekezése vagy elhallgatása nem éppen a mi szavaink „hőmérsékletének” a következménye volt?

A Példabeszédek tanácsa nem azt kéri, hogy hallgassunk el, vagy hogy a problémákat söpörjük a szőnyeg alá. Nem! Épp ellenkezőleg. Arra hív, hogy váltsunk stratégiát! A szelíd válasz „elfordítja” a haragot – ez nem passzív, hanem egy igen aktív – szeretetből fakadó – cselekvés. Isten segítségével megvan a hatalmunk arra, hogy egy feszült helyzetben ne olajat, hanem vizet öntsünk a tűzre, ha csak nincs feszültség alatt, mert akkor a porhintés a jobb megoldás ☺. A szelídség a kapcsolatunk „légkondicionálója”: lehűti a forró indulatokat, és teret enged annak, hogy a másikra figyeljünk. Nem csak az elhangzott szóra, mondatokra figyelünk, hanem a másik szívébe is belelátunk.

Kérjük hát a Szentlélek vezetését, hogy amikor legközelebb megszólalunk, szavaink ne fegyverek legyenek, hanem hidak, amelyek közelebb visznek minket az Úrhoz, egymáshoz, és dicsőséget szereznek Istennek a mindennapi kapcsolatainkban. Ámen.

Házasságunk Isten műhelyében 32. rész

/Kategória: ,

Türelemmel

„Teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel; viseljétek el egymást szeretetben, igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével.” /Ef 4,2–3./

Békesség Istentől, Kedves Házaspárok!

Aki valaha elültetett egy facsemetét, tudja, milyen különös vállalkozás a kertészkedés: az ember dolgozik valamiért, aminek növekedését valójában nem tudja siettetni, mert kiáshatja a gödröt, fellazíthatja a földet, vizet hordhat a gyökerekhez, karót verhet a vékony törzs mellé, hogy el ne törje a szél, megmetszheti a beteg ágat, sőt még beszélhet is hozzá, ha úgy tetszik – de egyetlen centiméterrel sem tudja fölfelé húzni anélkül, hogy éppen azt ne sértené meg, aminek növekedését annyira szeretné.

A növekedést nem lehet erőltetni.

Talán azért olyan nehéz ezt elfogadnunk a házasságban, mert amikor éveken, évtizedeken keresztül ugyanannak az embernek a közelében élünk, lassan már nemcsak szépségeit ismerjük olyan közelről, ahogyan senki más, hanem gyengeségeinek térképét is; tudjuk, hol botlik meg újra, melyik mondatát hallottuk már százszor, melyik rossz szokása kíséri makacsul közös életünket, s melyik az a tulajdonsága, amelyet valaha talán kedves különcségnek láttunk, de amelyet a sokadik közös év hétköznapjaiban már egyre nehezebb mosolyogva elviselnünk.

S valahol itt születik meg a türelmetlenség, s ha nem vigyázunk, a hűtlen szív melegágyává válhat.

Nem feltétlenül hangos haraggal érkezik, hanem először csak egy sóhajban, egy szemforgatásban, egy félbehagyott mondatban, abban a bizonyos hangsúlyban, amelyet rajtunk kívül talán senki sem venne észre, de a társunk pontosan ismer; aztán egyre gyakrabban gondoljuk: „-Hányszor mondjam még?” „-Miért nem érted?” „-Miért nem tudsz végre megváltozni?”

S talán észre sem vesszük, hogy közben lassan kertészből hajcsárrá lettünk.

Már nem öntözzük azt, amit Isten növeszt a másikban, hanem húzzuk fölfelé a hajtást, mert szerintünk gyorsabban kellene nőnie; nem megtámasztjuk, amikor gyenge, hanem bosszankodunk rajta, hogy miért nem erősebb; nem örülünk annak a néhány friss rügynek, amely már megjelent rajta, hanem azt az ágat nézzük, amely még mindig csupasz.

Pedig közben elfeledjük, mit mond az Ige a növekedés csodálatos titkáról:

„..Újra gyökeret vernek lenn, és gyümölcsöt hoznak fenn. […] A Seregek Urának féltő szeretete műveli ezt.” /2Kir 19,30–31./

Ő műveli ezt – nem mi!

Milyen nehéz ezt elfogadnunk éppen a házasságban, ahol olykor észrevétlenül nemcsak társai, hanem kertészei, metszőollói, növekedési felügyelői, már-már átformálói szeretnénk lenni egymásnak, mintha rajtunk múlna, mikor ereszt végre mélyebb gyökeret a másik, mikor hajt lombot azon az ágán, amelyet mi már oly régóta türelmetlenül csupasznak látunk, és mikor terem végre olyan gyümölcsöt, amilyet mi már réges-régen elvárnánk tőle.

Pedig a növekedés titka nem a mi kezünkben van. Mi öntözhetünk szeretettel, megtámaszthatunk szelídséggel, inthetünk igazságban, hordozhatjuk egymást imádságban, de életet fakasztani, gyökeret mélyíteni, rügyet pattantani és valódi gyümölcsöt érlelni csak az Úr tud. De Ő biztosan.

S talán éppen itt kezdjük megérteni Pál szavát: „türelemmel; viseljétek el egymást szeretetben.”

A bibliai türelem ugyanis nem közöny, nem mindent ráhagyó engedékenység, s nem azt jelenti, hogy a bűnt jónak nevezzük vagy a romboló dolgokat szó nélkül eltűrjük; hanem szeretetből vállalt lelassulás, amely teret enged annak, hogy Isten is munkálkodjék a társamban, és nem akarja mindenáron a saját órájához igazítani azt, amit az Úr talán egészen más ritmusban és eszközökkel formál.

Mert lehet, hogy amit mi odafent mozdulatlanságnak látunk, annak mélyén már növekszik a gyökér.

Lehet, hogy miközben mi még a csupasz ágat nézzük, Isten már a tavaszt készíti; sőt az is lehet, hogy miközben türelmetlenül várjuk a másik változását, az Úr éppen az ő lassúságán keresztül munkálja a miénket, tanítva bennünket szelídségre, alázatra, önmegtagadásra, arra a szeretetre, amely már nem azért szeret, mert a másik végre megfelel az elvárásainknak, hanem mert őt kaptuk társul Istentől.

Talán ezért kerül egymás mellé Pálnál az alázatosság, a szelídség és a türelem, mert a türelmetlenségünk mélyén sokszor ott lapul a saját menetrendünk is: ennyi év után ezt már tudnia kellene, ezt már meg kellett volna értenie, ezen már túl kellene lennie.

Csakhogy Isten kertjében nincs két egyformán növekvő fa.

Van, amelyik korán virágzik, van, amelyik később; az egyiknek előbb mélyre kell eresztenie gyökereit, mielőtt látványosan növekedni kezd, a másikat megtépázta egy régi vihar, s idő kell, amíg újra koronát nevel – de a jó Kertész egyik mellett sem áll türelmetlenül, az órájára mutogatva.

És vajon velünk hány esztendeje türelmes az Úr? Hányszor botlottunk ugyanabba, hányszor ígértük meg, hogy mostantól másképp lesz, majd álltunk ismét ugyanazzal a régi gyengeségünkkel Előtte – Ő pedig mégsem tépett ki bennünket kertjéből, hanem metszett, öntözött, visszahívott, megbocsátott, és újabb tavaszt adott.

Talán innen kezdődik a házastársi türelem is: annak felismeréséből, hogy én magam is Isten türelméből élek.

Ezért amikor legközelebb azt érzed, hogy már megint elfogyott a türelmed, ne csak azt kérdezd: „Miért ilyen ő?”, hanem azt is: „Mi az, ami bennem most türelmetlenséget szül a társam felé – és mi áll mögötte?”

S aztán talán könnyebb lesz újra mellé állni, öntözni azt, ami növekszik, megtámasztani azt, ami gyenge, örülni annak az egyetlen apró rügynek is, amely tegnap még nem volt ott – a növekedés titkát pedig visszaadni Annak, aki egyedül képes életet fakasztani.

Mert a szeretet nem húzza fölfelé a növényt.

Öntöz, megtámaszt, remél – és türelmesen vár.

Hiszen:

„A Seregek Urának féltő szeretete műveli ezt.”

Ámen.