Ne ragadj le a jászolnál!

Az adventi időszakban számos rádióműsor foglalkozik a karácsonyra való felkészüléssel. Milyen fát érdemes vásárolni, hogyan kerüljük el a szélhámos internetes kereskedőket, vagy, hogy mire vigyázzunk, ha elmegyünk egy adventi vásárba. Ebbe a sorba illik bele az a rádióműsor, amelyet a csokoládéról hallgattam. Ebben elmondták, hogy erőteljesen visszaszorult a tejbevonó masszából készített termékek gyártása, és az ilyen termékek iránti kereslet. Ezután a riporter feltette a kérdést: Milyen az igazi csokoládé? A megkérdezett szakértő azt válaszolta, hogy azt a Magyar Élelmiszerkönyv pontosan tartalmazza. Vagyis azt, hogy milyen az igazi csokoládé, nem az emberek ízlése dönti el, az meg van írva a nagy élelmiszerkönyvben!

Amikor hallgattam a riportot, az jutott eszembe, hogy pontosan ez a helyzet a karácsonnyal. Az, hogy milyen az igazi karácsony, az meg van írva a Bibliában. Ettől kezdve az egyéni ízlésünknek nincs helye annak eldöntésében, hogy mitől advent az advent, és mitől karácsony a karácsony!

Megfigyeltem, hogy – a magukat istentagdónak vallók szűk rétegét leszámítva – az emberek kifejezetten szeretik a jászolban fekvő gyermek Jézust. Szívesen állnak meg és töltenek el hosszú perceket egy betlehem előtt, amelyben ott fekszik a „kisjézus”, akit némelyek „jézuskának” becéznek. De vajon mi van megírva erről a Jézusról a Nagy Könyvben? Úgy is kérdezhetném, hogy kicsoda Jézus? Csupán egy gyenge, gondoskodásra szoruló csecsemő, akit születése után jobb híján egy jászolba fektetett az édesanyja? Akire rá lehet mosolyogni és lehet hozzá egy kicsit gügyögni? A gyermek Jézust azért könnyű szeretni, mert nem vár tőlünk semmit. Nem mond olyat, amit nem szívesen hallunk. Nem mondja, hogy ne legyünk önzők, hogy bocsássunk meg annak, aki rosszat tett velünk, akkor is, ha nem kér tőlünk bocsánatot. Nem mond olyan első hallásra képtelenségnek tünő dolgot, hogy szeressük az ellenségeinket. Nem szólít fel olyan dolgok elhagyására, amelyeket szeretünk, de amelyek bennünket és a környezetünkben élőket is rombolják. A gyermek Jézust ezért könnyű szeretni. De Jézus rég kinőtte a jászlat. A felnőtt Jézushoz való viszonyulásunk meg is változott! Őt már sokan nem szeretik, némelyek egyenesen gyűlölik, mert olyanokat mond, amiket nem szeretünk hallani. Mint például, hogy „szeresd a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből, és szeresd felebarátodat, mint magadat!” Meg olyat, hogy „a ti beszédetekben az igen legyen igen, a nem pedig nem, amit ezen kívül még hozzátesztek, az már a Gonosztól van.” Az sem emelte Jézus népszerűségi indexét, hogy azt találta mondani kora egyik jól ismert vallási vezetőjének, hogy ha nem születik újonnan, meg se láthatja Isten királyságát! Ami azt jelentette, hogy még a legjobb, a magát legvallásosabbnak tartó ember sem méltó arra, hogy alanyi jogon Isten országába jusson.

A mennybe kizárólag Jézus Krisztuson át vezet az út. Pontosabban, oda Ő maga az Út! Az adventi időszak egyik elengedhetetlen hozzávalója a fényár. Jézus is világosságot hozott, de nem olyat, mint az adventi fényfüzéreink, amelyeket az ablakokba, fára vagy éppen a házakra teszünk. Az Ige [Jézus] volt az igazi világosság – írja János apostol –, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. (Jn.1:9) Jézus érkezése többet hozott egyszerű hangulatvilágításnál. Az ő szavai és tettei bevilágítottak oda is, ahova az emberek nem szerették volna: a szívükbe. És ezzel leleplezte az ott megbújó hazugságokat.

A Jézusban érkező világosságot az emberek kétféleképpen fogadták. Voltak, akik befogadták, a bűneiket pedig elhagyták. Hittek Jézusban, ami által Isten gyermekeivé, és a mennyország örököseivé lettek. Mások azon fáradoztak, hogy kioltsák ezt a világosságot, és azt gondolták, hogy ezt meg is tették, amikor megölték a kereszten. De Jézus nem maradt ott, levették és eltemették, de a sírban sem maradt, mert harmadnapra feltámadt a halálból, majd visszament a mennybe, és hitünk szerint, onnan fog eljönni ítélni élőket és holtakat.

Advent kérdése ezért nem az, hogy meg vannak-e már az ajándékok, hanem az, hogy mit kezdünk Isten ajándékával, hogy készen állunk-e a vele való nagy találkozásra? Hadd javasoljam, hogy ha meg is állunk a jászolnál, ne ragadjunk ott le, menjünk el a kereszthez, mert ott találkozhatunk az Üdvözítővel, aki megígérte, hogy egy napon visszajön. Kívánom, hogy ezzel az élő reménységgel teljen meg a szívünk, és az egész adventünk!

 

Filemon Zsolt

babpista lelkipásztor, Fót


Közzétéve

itt:

, írta:

Cimkék: