Utazás a házasságunk körül – 1. rész

Békesség Istentől! Kedves Testvérek!

Hadd hívjunk benneteket, mint házastársakat egy „út-azásra”, amit mindenki a maga házassága körül tehet meg, imádságos szívvel és a Szentírást forgatva és az Urat segítségül hívva. Sokszor hallottuk már, hogy a házasság olyan, mint egy nagy utazás (van, aki egyenest a 40 éves pusztai vándorláshoz hasonlítja). Vizsgáljuk hát meg, hogy honnan hová tartunk, milyen utakon is járhatunk házaséveink alatt, milyen adottságaink, lehetőségeink, válaszutaink lehetnek? Gondoljuk át – többek között – mi lehet a különbség, ha a házasságunkat más és más típusú utakon járatjuk, éljük, hogy miként lehet útelágazáshoz érve változtatni a kitaposott ösvényen, a széles útról a keskenyre kanyarodva, mitől lehetünk boldogabbak, földes mellékútról négysávos főútra érve miként gyorsíthatunk, hogyan segíthet egy-egy hosszabb kerülő út a mielőbbi célhoz, vagy például mi óvhatja meg házassági szövetségünk a tévutak belógó tövisbokrainak megtépázásától. Ilyen és ehhez kapcsolatos témák feldolgozására hívunk benneteket e cikksorozatban. Akinek van kedve, utazzon velünk a házassága körül! Öveket becsatolni!

„Ügyelj, hogy merre tart a lábad, akkor minden utad biztos lesz!” /Péld.4:26/

Sofőrként legtöbben a főutakat, autópályákat szeretjük, mert az kényelmesebb, gyorsabb, kevésbé rázós, mint az alsóbbrendű mellékutak, amiknek bár tudjuk, hogy van létjogosultságuk, de rohanó világunkban mégis inkább a praktikusságot kedveljük. 

A házaséletünkben is azt szeretjük, ha száguldhatunk, ha egyszerűen és gyorsan célba érhetünk, ha nem akadályoznak a haladásban, ha nem jön szembe senki és semmi, s ha még a szemünkbe sem világít, az különösen komfortos. Lehetőségünk volt-van-lesz ilyen sztrádán haladnunk, csak a fenti Ige szerint, ügyelnünk kell arra, hogy merre tart a lábunk! 

Helyes irányba kell, fordítsuk a szekérrudat, ha a göröngyös, kátyús, mélyen ázott saras földutakat, veszélyes szerpentineket el akarjuk kerülni. Szükséges, hogy a legfőbb utat megtaláljuk, s azon akarjunk járni. Ehhez azonban elsőként a célt kell, meghatározzuk! Hová is akarunk együtt eljutni? Az oltártól az első házavatón át, a keresztelőkig, onnan a ballagásokig, majd az érettségi bankettek, diplomaosztók, örömszülőség áldásai, unokák zsivaja, nyugdíj fémjelezte állomásokon át a semmibe ugrásig? Bizonnyal nem csak ennyi az úticélunk, hogy az út menti virágok illatától megrészegülve azok gyümölcseiből minél többet betakarítsunk, hanem ennél jóval messzebb tekintünk. Ezekről sem elfeledkezve, hálás szívvel az Úrtól kapott ajándékként elfogadva, de az el nem múló hervadhatatlan koszorú megszerzése lehet csak egy keresztény házaspár közös élet- és úticélja. Ehhez pedig azon a főúton kell járnunk, amely út maga Jézus, Aki azt mondta magáról, hogy „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak Énáltalam.” /Jn.14,6./ 

A legalapvetőbb tehát, hogy tisztázzuk: keresztény-e valójában a házasságunk? 0-1-2 átadott életű, hívő keresztyén ember alkotja-e? Minden kerekünkkel a főúton vagyunk-e, vagy – később látni fogjuk – tévúton? Hisszük-e valóban, hogy egyedül Jézus az út, hogy csak Ő vezethet el bennünket az Atyához, az örök boldogsághoz? Ha nem, meg kell térnünk! Mert különben céltalanul úton haladunk, mely a kárhozatba visz, s a házasságunkat szépítgetni olyannyira felesleges, mint a múmiákat sminkelgetni. Ha pedig igen, s nem csak névleg, hanem tényleg, akkor ez úton követnünk kell Jézust /Mk.8,34./ bármi áron! Akkor van értelme és lehetőség arról gondolkodnunk, hogy mi módon lehet biztos és egyre virágosabb közös életutunk, merre tartson a lábunk? Ki vezessen? Az Úr, a férj vagy az asszony? Melyik úton induljunk tovább s mit (ne) vigyünk magunkkal. Tisztázzuk tehát elsőként az Úr előtt megállva, hogy kicsoda nekünk, nekem életemben és halálomban Jézus Krisztus?! A FŐ úton haladunk?

A keresztyén házasságban mindkét félnek az a legfontosabb feladata, hogy saját életét Krisztusnak szentelje, s az ezáltal nyert világossággal és erővel szolgálja a házastárását. Ez nem csupán egy egyszeri döntés, hanem mindennapos odaadást és a naponkénti szövetség megerősítést igényel. (Hogy a főútról a mellékútara, a tévútra pedig végképp le ne kanyarodjunk, sodródjunk.) Ahogyan Pál apostol is írja: „Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus.” /Gal.2,20./. Ez az élet Krisztusban egy folyamatos fő úton való előrehaladás (ami nem feltétlen jelent könnyű és kényelmes, kihívásoktól mentes utazást, de mindenképpen a fő célra tekintést igen) az Ő vezetése alatt. Az igazi boldogság és harmónia abban rejlik, hogy nem mi akarjuk irányítani és a főúton tartani az életünket és házasságunkat, hanem átadjuk a gyeplőt, a kormányt (az ostort is) Jézusnak, hogy Ő vezessen az élet (mikor milyen szükség szerinti) útjain.

De mit jelent ez a gyakorlatban? Hogyan lehet az, hogy Jézus vezesse a házasságunkat? Először is, mindkét félnek el kell fogadnia, hogy Krisztus a legfőbb vezető. Ez nemcsak azt jelenti, hogy elismerjük az Ő uralmát, hanem hogy készek vagyunk engedelmeskedni az Ő akaratának, s hogy ismerjük az Ő hangját, aminek engedelmeskedni akarunk. Másodszor, hogy a kormánynál egy fő ülhet csak, a férj, akinek a vezetésre az ÚR jogosítványt és ahhoz szükséges képességekkel ellátva kötelezvényt is adott. A segítőtárs pedig segítő és társ szerepében teljesedik ki. Ez az engedelmesség pedig gyakran nem kényelmes sem az Urat követni igyekvő férjnek sem, s a férjnek engedelmeskedve, kettejüket követni szándékozó feleségnek sem. A „fő” minősítő jelző az út szó előtt nem (mindig) az egyszerűbb utat jelenti, sőt, sokszor a nehezebb, kanyargósabb út a főút, amelyen Isten vezet minket. De ha ezt az utat járjuk, az végül a legbiztosabb és hőn óhajtott célhoz vezet: a mennyei Atyához.

Az autós példát elhagyva a házasság Krisztus kezében olyan, mint egy tandem kerékpár, ahol mindkét félnek egyensúlyban kell lennie, de az irányt egyértelműen az elöl ülő, Jézust követő szabja meg. Ezért is elengedhetetlen, hogy mindkét fél személyesen járjon hitben, hogy tudjanak együtt előre és kissé felfelé tekinteni. Ha az egyik fél letér az útról, az a közös haladást is akadályozza. Így a gyakori közös imádság, a Biblia naponkénti olvasása, az Isten előtt való elcsendesedés kulcsfontosságú ahhoz, hogy megtaláljuk a főutat és őrizzük a helyes irányt.