BHSZ–ESG BELSŐ AUDIT – 9. rész
A házasság mindennapi ökológiája
E – Environment: amit naponta beengedünk, kibocsátunk és magunk után hagyunk
„Semmiféle bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szátokon, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják.”
/Ef 4,29./
Van úgy, hogy az ember egy tó partján állva azt gondolja, minden rendben van, mert a víz még csillog, a nád megmozdul a szélben, s ha éppen alkonyodik, a lemenő nap olyan aranyhidat húz a felszínre, amelyen képzeletben akár át is lehetne sétálni a túlsó partra; közben azonban odalent, ahol már nem látunk olyan könnyen, lassan megváltozhat valami, mert egy kevés szennyezés önmagában még talán fel sem tűnik, aztán érkezik hozzá újabb, az is jelentéktelennek látszik, mígnem egyszer csak kiderül, hogy az élő rendszer sokáig hordozta ugyan mindazt, amit beletettünk, de nyomtalanul semmi sem tűnt el, lebontó káros folyamatok zajlottak.
A házasság mindennapi ökológiája is ilyen, mert ritkán egyetlen mondat teszi tönkre, és rendszerint nem egyetlen gyönyörű este teszi boldoggá, hanem azokból az apró, ismétlődő dolgokból épül fel, amelyek mellett hétfőn még könnyedén elsétálunk: hogyan köszönünk reggel, milyen arccal érkezünk haza, letesszük-e a telefont, amikor a másik beszél, tudunk-e még együtt nevetni, meddig hordozunk egy sérelmet, kimondjuk-e időben, hogy „- bocsáss meg!”, s marad-e a napnak olyan csendes szeglete, amelybe nem a képernyő, a munka, a szolgálat, vagy a világ zaja költözik be, hanem Isten örökérvényű élő és ható Igéje.
Az előző auditlépésben azt vizsgáltuk, milyen levegőt lélegzik mellettünk a társunk, most azonban közelebb hajolunk ehhez a láthatatlan családi légkörhöz, mert minden környezeti állapot mögött források, kibocsátások (emissziók), felhalmozódások (akkumuláció), terjedés (transzmisszió) és kölcsönhatások húzódnak meg míg nem környezeti hatás (immisszió) lesz belőle adott helyen és időben, s ugyanez igaz arra a közegre is, amelyet férj és feleség naponta egymás körül teremt.
A kérdés tehát most már nemcsak az, milyen nálunk a levegő minősége, az egészségügyi határétékeket, ill. a tervezési irányértékeket teljesítik-e az egyes komponensek, paraméterek – értjük ugye a hasonlatot? -, hanem az is, mit engedünk bele, mit bocsátunk ki, mit hagyunk benne felhalmozódni vagy tovább terjedni– és honnan érkezik az, ami újra megtisztíthatja.
FŐ ÜZENET
Házasságunk holnapi klímáját nagyrészt azokból az apró dolgokból építjük fel, amelyeket ma még jelentéktelennek gondolunk, ezért nem mindegy, mivel tápláljuk közös életünket, mit hordunk haza, mit engedünk be az ajtón, és mindenekelőtt az, hogy hagyjuk-e Krisztust Igéje és Szentlelke által újra meg újra megtisztítani annak forrását, ami belőlünk a másik felé árad.
IGE ÉS AUDIT
Pál apostol az Efezusi levél negyedik fejezetében meglepően gyakorlati módon beszél az új életről, mert nem engedi, hogy a Krisztus-követés valami vasárnapi, templomi magaslaton lebegjen fölöttünk, hanem lehozza oda, ahol csütörtök este már mindketten fáradtak vagyunk, valaki rosszul mond valamit, a másik még rosszabbul válaszol, s néhány perc múlva már egyikünk sem egészen arra reagál, ami elhangzott, hanem mindarra is, amit az elmúlt hónapokból gondosan megőrzött.
„A nap ne menjen le a ti haragotokkal” – írja Pál /Ef 4,26/, s ebben szinte környezetvédelmi pontossággal jelenik meg a felhalmozódás veszélye, mert ami ma még egyetlen sértettség, az holnapra már üledék lehet, később pedig olyan réteg, amely alatt alig találjuk meg, miről is kezdődött az egész.
Az apostol azonban nem áll meg a haragnál, hanem rögtön a „kibocsátásokhoz” érkezik: „Semmiféle bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szátokon…”, s az eredeti kép ereje éppen abban rejlik, hogy olyan szóról beszél, amely romlott, rothadó, pusztító, vagyis Pál számára a beszéd nem ártalmatlan hanghullám, hanem olyan valóság, amely vagy építi, vagy rontja azt a közösséget, amelybe bekerül.
A házasságban ezt különösen jól ismerjük, mert vannak mondatok, amelyek után szinte több lesz az oxigén a szobában, és vannak olyanok, amelyek kimondásuk után még órák múlva is ott maradnak a levegőben; vannak hangsúlyok, amelyek biztonságot teremtenek, s vannak félmondatok, vagy akár mozdulatok, gesztusok amelyekhez ugyan jogilag talán nehéz volna kifogást fűzni, mégis pontosan tudjuk, hogy arra szolgáltak, hogy a másik érezze, hol a helye.
Ezért kérdez olyan kellemetlenül pontosan az E-audit is: „-Építőbb a hangom, mint a hallgatásom?”, „-Könnyű mellettem őszintének lenni?”, „-Több reményt viszek haza, mint feszültséget?”, s végül azt is, hogy mellettem könnyű-e hibázni és bocsánatot kérni.
Ezek a kérdések azért kemények, mert nem engedik, hogy a házasság környezeti állapotát a másik kibocsátási adataiból számítsam ki, miközben a saját kéményemre gondosan nem telepítek AMS-t: folyamatos emisszió mérőműszert; nekem kell megvizsgálnom, mit viszek haza a munkából, milyen hangon beszélek, mennyi figyelmet adok, hogyan hallgatok, s vajon azok, akik velem élnek, több reményt kapnak-e tőlem, mint amennyi feszültséget kénytelenek elhordozni miattam.
Csakhogy az otthon levegőjét nemcsak az alakítja, amit mi kibocsátunk, hanem az is, amit beengedünk, mert a ház ajtaján ma már úgy is be lehet hozni a világot, hogy közben senki sem nyitja ki az ajtót: elég hozzá egy telefon, amelyen keresztül hírek, képek, munkák, összehasonlítások, reklámok, idegen vélemények, politika és a korszellem egész hangzavara beköltözhet közénk, miközben az a két ember, aki valaha azért kereste egymás társaságát, mert alig győzött beszélni egymással, egyszer csak egymás mellett ül, és két különböző világot görget az ujjával. Háááááát….
Az ESG belső audit ezért korábban már feltette a kérdést, hogy – több időt töltünk-e Isten Igéjével, mint amennyire a közösségi média formál bennünket, és Krisztus vagy a korszellem alakítja-e erősebben a gondolkodásunkat? Ez nem technológiaellenes riadó, hanem annak felismerése, hogy valami mindig formál bennünket, s amit sokáig engedünk a szemünkön, fülünkön és gondolatainkon keresztül belénk áramlani, abból előbb-utóbb valami a házastársunkra is jut. „Az odafelvalókkal törődjetek!”
Éppen ezért a házasság lelki ökológiájában nem lehet mellékes kérdés a rendszeres közös áhítat, bibliaolvasás és imádság, amelynek helyét minden házaspár a saját életének ritmusában találhatja meg, akár reggel, mielőtt szétszalad velük a világ, akár este, amikor már mindketten magukkal hozták a nap porát.
Környezetvédelmi szakemberként persze képzeletben néha keresek valami berendezést, amely kiszűri a hét során felgyülemlett ingerültséget, leválasztja a sértettséget, megköti a rossz szavakat, és lehetőleg folyamatos üzemben Krisztus jó illatát bocsátja a családi légtérbe, csakhogy ilyen gépet még egyetlen műszaki katalógusban sem találtam, s magam sem tudtam megtervezni; Isten azonban adott valami sokkal egyszerűbbet és mélyebbet, amikor férjet és feleséget újra meg újra ugyanahhoz az Igéhez hív, hogy reggel, mielőtt szétszalad velük a világ, vagy este, amikor már mindketten magukkal hozták a nap porát, együtt nyissák ki a Bibliát, együtt csendesedjenek el, és együtt hajtsák meg fejüket az előtt, aki mindkettőjük Ura.
Ez tehát nem műszaki megoldás, hanem (Gyökössy Endre bácsi szavaival élve:) első, felső és belső: első, mert minden más házasságjavító próbálkozást meg kell előznie; felső, mert nem belőlünk, hanem Krisztustól érkezik; és belső, mert nem a körülményeinket kozmetikázza, hanem a szívünkben kezdi el azt a munkát, amelynek jó illatát aztán a mellettünk élő ember is megérezheti.
Pál apostol éppen erről a különös illatról beszél, amikor azt írja, hogy Isten „Krisztus ismeretének illatát” terjeszti általunk, és hogy „Krisztus jó illata vagyunk” /2Kor 2,14–15/; ez pedig megóv bennünket attól a félreértéstől, mintha a keresztyén családnak saját lelki teljesítményéből kellene valamilyen mesterséges kegyességillatot előállítania, hiszen a jó illat forrása nem mi vagyunk, hanem Krisztus, akinek közelségében mi magunk is átjáródunk valamivel abból, amit aztán továbbviszünk.
Ezért lehet a közös Biblia valóban nyitott ablak a házasságban, amelyen keresztül újra és újra beáramolhat közénk Isten Igéjének tiszta levegője, a közös imádság pedig az a hely, ahol két ember végre abbahagyja egymás auditálását, és együtt áll oda az egyetlen Úr elé, aki mindkettőjüket ismeri, mindkettőjük bűnét leleplezi, mindkettőjüknek kegyelmet kínál, és mindkettőjüket képes megváltoztatni.
Milyen nehéz ugyanis néhány perccel később ugyanazzal a hideg haraggal nézni arra az emberre, akinek a kezét az imént megfogtam, és akinek terheit név szerint Isten elé vittem; s milyen különös változás történhet egy házasságban, amikor a megszokott mondat, hogy „Uram, változtasd meg őt!”, lassan átalakul azzá, hogy „Uram, mutasd meg, mit akarsz bennem megváltoztatni, és segíts úgy szeretnem őt, ahogyan Te szeretsz engem.”
Itt ér össze az E-láb azzal a bibliai védőernyővel is, amelyet auditunk korábbi szakaszában már megvizsgáltunk, hiszen az 50 kulcskérdés között ott áll: „Megfelel-e házasságunk a bibliai esernyő-modellnek?” Amikor férj és feleség együtt hajol Isten Igéje fölé, nem egyikük áll a másik fölé, hanem mindketten újra tudatosan Krisztus uralma alá húzódnak, ahol a férj vezetése sem önkény, a feleség tisztelete sem alávetett némaság, hanem mindkettőjük életét ugyanannak az Úrnak a szeretete és rendje határozza meg.
Talán ezért nem az a legnagyobb veszély egy keresztyén házasságban, amikor egyszer nagy vihar támad, mert a vihart legalább mindenki észreveszi, hanem amikor hónapokon át nem nyitjuk ki együtt az ablakot Krisztus felé, s közben észrevétlenül hozzászokunk a levegőhöz, amelyben élünk. Ismerős?
Pál azonban az efézusi szakasz végén nem hagy bennünket egy hosszú környezetvédelmi tiltólistával, hanem elvezet az evangéliumig: „Legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek Krisztusban!” /Ef 4,32./
Ez a mondat mindennek a forrása, mert nem azt mondja, hogy bocsáss meg, hátha akkor Isten is megbocsát neked, hanem éppen fordítva mutatja az utat: abból adj tovább, amit Krisztusban már te is kaptál!
A házasság mindennapi ökológiájának megújulása ezért nem ott kezdődik, hogy két ember elhatározza, mostantól kulturáltabban kommunikál, kevesebbet telefonozik és rendszeresen megtartja az esti áhítatot, mert ezek fontos gyümölcsök lehetnek, de a gyökér mélyebben van; ott kezdődik, ahol két bűnös ember újra felismeri, hogy ugyanabból a kegyelemből él, ugyanannak a keresztnek az árnyékában áll, és egyiküknek sincs olyan erkölcsi magaslata, ahonnan biztonságosan lefelé auditálhatná a másikat.
AUDITMEGÁLLAPÍTÁS
Házasságunk lelki környezete a mindennapok apró be- és kibocsátásaiból épül fel, de valódi megújulása nem pusztán jobb szokásokból születik, hanem abból, hogy férj és feleség újra meg újra Krisztus uralma, Igéje és kegyelme alá áll, s abból a békességből, megbocsátásból és jó illatból ad tovább a másiknak, amelyet előbb maga is Tőle kapott.
AUDITKÉRDÉSEK
1. Mi formálja erősebben házasságunk mindennapi légkörét: Krisztus Igéje és a közös imádság, vagy mindaz a zaj, amelyet naponta beengedünk az életünkbe?
2. Amit nap mint nap „kibocsátok” a hangommal, figyelmemmel, hallgatásommal és reakcióimmal, abból több reményt, biztonságot és építést kap-e a társam, mint feszültséget?
3. Van-e rendszeres közös időnk, amikor férjként és feleségként együtt állunk Isten Igéje elé, együtt imádkozunk egymásért, és újra tudatosan Krisztus védőernyője alá húzódunk?
HETI LÉPÉS
A következő héten jelöljünk ki legalább három reggelt vagy estét, amikor húsz percre félretesszük mindazt, ami egyébként sürgősnek látszik, együtt elolvasunk egy rövid igeszakaszt, majd nem általában a családért, a munkáért és a világ nagy dolgaiért imádkozunk először, hanem név szerint egymásért, végül pedig megkérdezzük: „Uram, mit szeretnél ma bennem megváltoztatni, hogy a társam számára több legyen rajtam keresztül Krisztus jó illatából?”
IMÁDSÁG
Urunk Jézus Krisztus, bocsásd meg, hogy olyan sok mindent beengedünk otthonunkba, miközben olykor éppen Téged hagyunk az ajtó előtt, s hogy könnyebben találunk időt a világ zajára, mint arra, hogy együtt elcsendesedjünk Igéd fölött; bocsásd meg azokat a szavainkat, amelyek nem építettek, a haragot, amelyre ráment a nap, a sértettséget, amelyet gondosan megőriztünk, és mindazt, amit a másiknak kellett belőlünk naponta elhordoznia.
Vonj bennünket újra a Te uralmad alá, taníts férjként és feleségként együtt hallgatni Igédre és őszintén imádkozni egymásért, hogy ne magunkból próbáljunk békességet, türelmet és szeretetet előállítani, hanem abból adjunk tovább, amit Tőled kaptunk; tisztítsd közös életünk forrását, hogy otthonunkban a Te békességednek legyen tere, gyermekeink pedig ne csupán azt lássák, hogy szüleik Bibliát olvasnak és imádkoznak, hanem azt is megtapasztalják, hogy Krisztus kegyelme valóban megváltoztatja azt, ahogyan egymással beszélünk, megbocsátunk és szeretünk. Ámen.
KÖVETKEZŐ AUDITLÉPÉS
Az E-láb végére érve már láttuk, milyen levegőkörnyezetet teremtünk egymás számára, majd azt is, hogyan alakítják ezt a levegőminőséget mindennapi szokásaink, szavaink, figyelmünk, sértettségeink és lelki forrásaink, a következő auditlépésben azonban elérkezünk ahhoz a kérdéshez, amely minden házasságban előbb-utóbb ott áll előttünk: ha Isten férfit és nőt egyaránt a maga képmására teremtett, majd kettőjüket eggyé kapcsolta, vajon az egység azt jelenti-e, hogy ugyanolyanná kell válniuk, vagy éppen az a Teremtő bölcsessége, hogy egyként, de nem egyformán éljenek?
BHSZ–ESG BELSŐ AUDIT – 10. rész
Egyként, de nem egyformán
S – Social: azonos méltóság, különböző elhívás, közös Úr
A módszer új. Az üzenet örök.
„…de a te szavadra mégis…” /Lk 5,5./
Krisztusközpontú Biblia Házasságirányítási Rendszer – BHSZ ISO 777:2026 – ESG Belső audit
