Házasságunk Isten műhelyében – 9. rész

Maradjunk együtt!

„Irgalmasság és hűség összetalálkoznak, igazság és békesség csókolgatják egymást. Hűség sarjad a földből, és igazság tekint alá az égből.”

/Zsolt 85,11–12/

Békesség Istentől, Kedves Házaspárok!

Aki látott már kivágott erdőt, az tudja: a tarvágás után nemcsak a fák tűnnek el, hanem valami a lélekből is. Rideg szél jár akadálytalanul a tuskók között, s a táj mintha azt kiáltaná: itt vége van mindennek. A forgácsot elfújja a szél, a csend megsűrűsödik, s minden az elmúlásról tesz tanúbizonyságot.

Ilyennek látszik néha egy házasság is. Mikor elfogy a madárdal. Mikor kihűl a fészek melege. Mikor a közös élet lombja lehull, s az ember már nem is meri kimondani, amit gondol: vajon van-e innen visszaút? Érdemes-e még? Van-e még jövő? Nem kellene-e inkább kidönteni, elengedni, továbblépni, „újrakezdeni” – valaki mással?

És itt kell megállnunk, mert a Szentírás egészen mást mond, mint a világ:
a válás nem opció (pont).

Amit Isten egybekötött, ember azt el ne válassza! Nem azért, mert Isten örömét leli a szenvedésben, hanem mert Ő a szövetség Istene – s mert Ő tud olyat, amit mi nem: életet támasztani a halálból.

Van a gemenci erdőben egy fa, amelyet okkal neveznek Titánnak. Kivágott nyárfák gyökereiből sarjadt, s a sarjak összefonódva eggyé lettek: három tuskó maradékából 100 év alatt egy óriás nőtt ki, az ország legnagyobb fája. Mintha a föld mélye azt mondta volna: „Nem adom fel.” Mintha az élet, Isten teremtő rendje, a halál fölé emelte volna a zászlót.

S testvérek: ilyen a kegyelem is. A kegyelemnek van egy „csakazértis”-e. Amikor egy házasság eljut oda, hogy már “kivágandó”-nak ítélik egyesek, az Úr még akkor is tud sarjat fakasztani. Ha a gyökér ott marad az öntözött földben, ha a szív nem szakad el teljesen, ha a térd le tud hajolni, s a két ember – ha már kézen fogva nem is, de legalább könyörgésben – Isten elé borul: akkor a “gyökérből” még lehet újra élő fa.

A Zsoltár azt mondja: „Irgalmasság és hűség összetalálkoznak…”

Nem csupán szép költészet ez, hanem házassági titok. Ha Isten irgalma találkozik a mi hűségünkkel, akkor a reménytelenség erdeje is újra zöldülhet. Ha a mennyből alátekint az igazság, s a földből sarjad a hűség, akkor nem csak a békesség jön vissza, hanem a rend is. Nem az „én igazam”, nem a „te igazad”, hanem a Teremtő igazsága.

S van még egy kép, amit nem feledhetünk: a hármas kötél. Férj és feleség sarjai egymásba kapaszkodnak – de közéjük kell a harmadik. Mert két ember szeretete elfogyhat. Az Úré nem. Az Úr jelenléte az, ami eggyé fon, s ami nem könnyen szakad el.

Ezért, ha most úgy érzed: a házasságod erdeje kopár, a te fád kivágásra meg van jelölve, a remény kevés, a szél hideg – akkor nem azt mondd: “könnyebb lesz”, hanem azt: „-Maradjunk együtt!” És ha kell: -„Kezdjük újra!”

Mert az Úr megadja a jót, és a föld újra megtermi gyümölcsét. Ámen.

„Újra gyökeret vernek lenn, és gyümölcsöt hoznak fenn.” /2Kir.19,16./