Házasságunk Isten műhelyében – 14. rész
Ne halogass!
„Ha haragusztok is, ne vétkezzetek”: a nap ne menjen le a ti haragotokkal,” /Ef.4,26./
Szeretjük a Napot. Amikor nem takarják el felhők, jól esik sütkérezni melegében, és látni a sok szépséget, amit Isten teremtett. Különösen így tavasszal, amikor virágba borul minden, szívünk megtelik csodálattal és hálával.
Házasságunk tavasztán is olvadozott a szívünk valahányszor párunkra néztünk. Fiatal volt, szép, kecses a járása édes a hangja, érintésébe beleborzongtunk a gyönyörűségtől. Ahogy Salamon megénekli: “Mint liliom a tövisek közt, olyan kedvesem a lányok közt. Mint almafa az erdő fái közt, olyan szerelmesem a legények közt. Árnyékában vágyom ülni, gyümölcse édes ínyemnek.” /Én.Én.2,2-3./
Amilyen jó egy fa árnyékba húzódni a forró napsütésben, olyan biztonságot adó párunk védelmébe menekülni a világ perzselő tüzei elől. Nincs olyan vihar, vagy hőség, vagy jégeső -elbukás, bántás, megszégyenítés, durvaság, megalázás, kisemmizés, stb. -aminek nyomása ne enyhülne, amikor szerető társunk megértően átölel. Ha együtt menekülünk Isten ölelő karjaiba, nincs, amit ne tudnánk kiheverni, amiből ne tudnánk gyógyulni, ott megnyugodhatunk, gyógyulhatunk, erőre kaphatunk.
De mi van akkor, amikor felhő takarja el a Napot? Amikor napokig nem látjuk éltető sugarait, vagy amikor viharfelhők tornyosulnak az égen, amikor sűrű fekete fellegek rémítenek, vagy amikor ólomszürke felhők sejtetik a hózáport vagy jégesőt? Az elmúlt időszakban többször tapasztaltuk, hogy milyen pusztító tud lenni az ilyen idő. Ilyenkor azért imádkozunk, hogy tisztuljon ki az ég és süssön fel újra a Nap.
A házasságunkban mit teszünk, mit gondolunk? Miért hisszük azt, hogy ott mindig napsütésnek kell lenni? Miért gondoljuk azt, hogy az “idő elromlása” azt jelenti, hogy baj van a másikkal, vagy rosszul választottunk?
A régi parasztember azt mondta, hogy Isten mindennel üzen, tanít. Pl. a virágokkal Isten az Ő virágos jókedvéről mesél. Vajon a fellegekkel nem arra akar tanítani, hogy ne aggódjunk, mert a felhők felett ott van a Nap, és ha türelemmel várunk, újra előbújik. A viharral nem arra akar tanítani, hogy a legnagyobb orkán is elmúlik egyszer és újra kisüt a Nap. Építkeznünk meg úgy kell, hogy kibírja a nagy szelet is! Nem erről beszélt Jézus is a kősziklára épült ház hasonlatával? Te mire építesz? Te mit gondolsz a házasságodról?
A legutóbbi (13.) áhítatban pont erről volt szó, hogy milyen fontos a gondolatainkat fegyelmezni, odavinni Jézushoz.
Amikor baj van, amikor konfliktus van köztetek, vagy csak megbántott a másik, amikor olyat tett, amitől haragra lobbantál, mit teszel? Ha hitben élsz, mindig 2 út áll előtted, neked kell választani! Engeded saját természetedből fakadó megoldásaidat előjönni, vagy odamenekülsz Jézushoz?
Különböző megoldásokat tanultunk származási családunkban. Ott tanultuk el szüleinktől, hogyan kell élni, mit kell tenni. Te mit tanultál? Ha felbosszantották szülődet, akkor nyelte indulatait, majd belefájdult a feje és napokig nem szólt? Vagy dühében kiabált, talán csapkodott, vagy meg is legyintette azt, aki felingerelte? Vagy földhöz vágta azt, ami kezében volt? Vagy sértő, esetleges cinikus megjegyzésekkel próbált felülkerekedni? Amikor ebben növünk fel, ezt visszük örökségül magunkkal. Nagyon tud fájni, amikor a társunk meg is jegyzi: “Olyan vagy mint apád/anyád”. (a következő heti áhítatok során megnézzük, hogy Ő mit szól ehhez, hogyan tud segíteni, amikor “beborul az ég”.)
Jézus azt mondta, hogy a világosságban tudunk cselekedni, jót tenni, a sötétben már nem. Igénk ezért figyelmeztet, hogy “a nap ne menjen le…”.
A következő napokban kérd az Urat, hogy leplezze le, hogy melyik utat szoktad választani. Az “atyainktól örökölt hiábavalót” vagy Őt, a mindenhatót?
Ha Őt akarod választani, akkor amíg “világos” van, addig kell keresned Őt, majd a társadat. Legközelebb megnézzük, hogyan!
Várunk jövő vasárnap is!
