Házasságunk Isten műhelyében 38. rész

Adjátok meg a tiszteletet!

A tiszteletről szólunk ebben a részben: a házassági együttélés keretein belül. 

Mielőtt Igénkre térünk, néhány szót ejtenék a tiszteletről általában: testi – lelki jóllétünk alapigényei közé tartozik a tisztelet iránti vágyunk. Ha tisztelnek, az azt üzemi, érezteti, jelenti számomra, hogy úgy viselkednek velem, hogy emberi méltóságom ne sérüljön, elismerik a jogaimat és értékelik a képességeimet. Elfogadnak engem, mint Isten teremtményét. Személyiségemet nem akarják feltétlen és gyökeresen megváltoztatni. 

A tisztelet a Bibliában az Isten iránti hódolattal kezdődik, és kiterjed a szülőkre a házastársakra, a világi hatóságokra, valamint minden emberre. A mai Igénkben a házastársunk iránti tiszteletet emeljük ki.

Mai Igénk: Péter apostol 1. levelének 3. részéből a 7. vers

„A férfiak hasonlóképen, együtt lakjanak értelmes módon feleségükkel, az asszonyi nemnek, mint gyöngébb edénynek, tisztességet tévén, mint akik örökös társaik az élet kegyelmében, hogy a ti imádságaitok meg ne hiúsuljanak.” /K.G.F./

„Ugyanígy férjek, ti is megértően bánjatok a feleségetekkel! Úgy tiszteljétek őket, mint a gyengébbeket illik! De tiszteljétek őket úgy is, mint akikkel együtt kaptátok az örök élet kegyelmét! Így bánjatok velük! Ellenkező esetben hiába imádkoztok, nem lesz semmi eredménye!” /EFO/

„És ugyanígy, ti férfiak is, megértően éljetek együtt feleségetekkel, mint a gyengébb féllel, adjátok meg nekik a tiszteletet, mint örököstársaitoknak az élet kegyelmében, hogy a ti imádkozásotok ne ütközzék akadályokba.” /UFO/.

Ha meg akarjuk érteni ennek a versnek az üzenetét, nem szabad kiragadni a szövegkörnyezetből. Ajánlom elolvasásra az egész részt, de legalább a 3. részt az elejétől. 

A 2. rész 18. verssorban az apostol a szolgákat inti Jézus iránti engedelmességre. 

A 3.1-ben : „Ehhez hasonlóan ti asszonyok is..”

Majd a 3.7-ben így: „A férfiak hasonlóképpen, „ „Ugyanígy férjek”..

Jól látható ebből, hogy a kölcsönös tiszteletre szólít fel, s ez egyezik a teljes írás emberképével, a Teremtés könyvétől a Jelenések könyvéig.

A férfi elsődleges szükséglete a tisztelet. Az asszony biztonságra, kiszámíthatóságra vágyik leginkább. Amíg a szülői házban él, ezt apja biztosítja számára. Az Ő oltalma alatt él. Ő gondoskodik róla. Férjhez menve ugyanezt várja el férjétől/ urától, ahogyan Sára nevezte férjét, Ábrahámot. /3.6./

A férfi vágyik a tiszteletre, elsősorban a családjában. Sajnos korunkban, társadalmunkban a tiszteletadás hanyatlóban van. Sokszor szülő-gyermek viszonylatban is.

Fenti Igénkben Péter apostol a férjeket szólítja fel a tiszteletadásra, s hogy megértően éljenek feleségükkel, sőt adják meg nekik az örököstársaknak kijáró tiszteletet! A „gyengébb edény” – kifejezés itt egyáltalán nem degradáló. Isten előtt egyenlőek vagyunk. Éppen a fizikai adottságok, s a társadalmi viszonyok miatt szorul védelemre az asszony. Ma már ez sem természetes, hiszen a nők is dolgoznak, jogaik vannak, vezető szerepet is betölthetnek, akár az ország vezetésében is. /Az ebből fakadó nehézségekről külön cikket írhatnánk./

A tiszteletlenség mérgezi a kapcsolatokat. A kölcsönös tisztelet épít. A házasságban megoszlanak a feladatok, a felelősségek. A házassági szerepeinkben nem versengünk, hanem egymás szolgálatában állunk. Akkor van öröm és tiszteletadás egy családban, ha mindenki a „helyén” van. Tudja és teszi a dolgát a másikért, a családért. S mindezt jókedvvel, örömmel, hálás szívvel. 

A kommunikáció fontosságát nem lehet túlbecsülni. Könnyen beleeshetünk abba a hibába, hogy érzéseinket kivetítjük a társunkra. „Miért mondta/csinálta, miért nem mondta/nem csinálta ezt?” (Nem tisztel!!) Egy rövid kérdéssel tisztázható a helyzet. Ha nem kérdezünk rá, magunkban forralgatjuk, s százszor elismételjük, ami történt… s mindeközben nem tisztázzuk – a helyzet elmérgesedhet, s falat építhetünk kettőnk közé. Az is előfordulhat, hogy a következő interakciót már ezen keresztül értékeljük, szinte megerősítést várva, a téves érzéseink igazolására. 

Úgy gondolom, hogy társunkat is megtiszteljük azzal, ha nem őrizgetünk vélt sérelmeket. 

„Ha haragusztok is ne vétkezzetek!” : a nap ne menjen le a ti haragotokkal.” /Ef.4,26./

Rendezzétek a problémás helyzeteket minél előbb, s béküljetek meg egymással!

A kiegyensúlyozott, békés együttélés alapfeltétele tehát a kölcsönös tiszteletadás, az egymást segítő és építő Istentől kapott szeretet. 

Aranyszabály: 

„Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük, mert ez a törvény, és ezt tanítják a próféták”