Házasságunk Isten műhelyében – 43. rész
Ketten a pénztárca két oldalán
„…ha bőségben él is valaki, életét akkor sem a vagyona tartja meg.” /Lk 12,15./
Az elég több mint a sok.
Békesség Istentől, Kedves Házaspárok!
Különös jószág a pénz. Megdolgozunk érte, számolgatjuk, beosztjuk, olykor aggódva figyeljük fogyatkozását, máskor elégedetten gyarapodását. S miközben azt hisszük, mi rendelkezünk fölötte, észrevétlenül megtörténhet, hogy már ő rendelkezik velünk. Sőt, házasságunkkal is! Mert ugyanannak a pénztárcának két oldalán állva egyikünk biztonságot keres, a másik lehetőséget; egyikünk félretenne, másikunk végre élni szeretne. S mindketten meg vagyunk győződve arról, hogy családunk javát szolgáljuk.
Vajon ki az úr a családi kasszánk fölött?
Jézus a bolond gazdag példázatában leleplezi az ember tragikus tévedését: mindent gondosan elrendezett, csak arról feledkezett meg, hogy az élete sem az övé. Gazdag volt, ám nem Isten szerint. /Lk 12,16–21./ S milyen könnyen összetéveszthetjük mi is a gondviselésbe vetett bizalmat bankszámlánk egyenlegével! Krisztus figyelmeztet: nem szolgálhatunk egyszerre Istennek és a mammonnak. /Mt 6,24./ Mert a pénz jó szolga, de kegyetlen úr: biztonságot ígér, miközben újabb félelmekkel kötözhet meg bennünket.
Ágúr bölcs imádsága ezért különösen szíven találhat:
„Se szegénységet, se gazdagságot ne adj nekem! Adj annyi eledelt, amennyi szükséges…” /Péld 30,8./
Nem a szegénységet magasztalja, sem a tisztességes gyarapodást kárhoztatja. Önmagát ismeri! Fél, hogy nélkülözésében vétkezik, bőségében pedig megfeledkezik az Úrról. Nem egyszerűen anyagi egyensúlyt, hanem Istennel megőrzött közösséget kér.
Az elég több mint a sok.
A sok mennyiség, az elég azonban a megelégedett szív szabadsága.
Csakhogy hol húzódik kettőnk számára az elég határa? Aki gyermekkorában nélkülözött, talán minden megtakarított forintban biztonságot lát; aki szűkmarkúság között nőtt fel, annak egy váratlan ajándék a szeretet kézzelfogható bizonyítéka. Mielőtt hát könnyelműnek vagy fösvénynek bélyegeznénk társunkat, kérdezzük meg: mitől félsz, mire vágysz igazán? Mert olykor nem a pénzről vitatkozunk, hanem régi sebeink, kimondatlan félelmeink beszélnek helyettünk.

S vajon mit jelent az egy testté létel a családi kasszánál? Egy házaspár egy kassza egy számla. Bizonyosan nem azt, hogy aki többet keres, annak több joga van dönteni! A gyermeknevelés, az otthon gondozása, a családért végzett megannyi láthatatlan munka nem válik értéktelenné attól, hogy nem érkezik róla fizetési értesítő. Lehet külön bankszámlánk, de ne legyen egymás elől elzárt pénzügyi világunk! Ha közös az Istenünk, az ágyunk, akkor a pénztárcánknak vajon közösnek kell-e lennie? A titkolt adósság, eltitkolt kiadás vagy a pénzzel gyakorolt hatalom a bizalmat sebzi meg. Jelentősebb anyagi vonzatú döntéseinkhez legyen szükség mindig két igenre! Hiszen a házasságban nem két egymással versengő tulajdonos, hanem két, Isten előtt felelős sáfár, férj-feleség akár eltérő nézőpontból keresi a közös jót.
A gondviselésbe vetett hit nem ment fel a józan számvetés felelőssége alól. Jézus a tanítványság áráról szólva a toronyépítőt említi, aki előbb leül, és kiszámítja a költségeket. /Lk 14,28./ Tervezzünk hát együtt, ismerjük kötelezettségeinket, lehetőségeink szerint képezzünk tartalékot! A kölcsönnel olykor jövendő napjaink szabadságából is zálogba adunk valamennyit. Tanuljunk meg nemet mondani arra, amire vágyunk, hogy maradjon igenünk, erőnk és időnk arra, amire valóban szükségünk van! Nem minden eladó!
Mindeközben nehogy takarékosságunk váljék újabb bálvánnyá! A szorosan összezárt kéz nemcsak megtartani, adni sem tud. Pál arra biztat, hogy legyünk gazdagok jó cselekedetekben, készek javaink megosztására. /1Tim 6,17–19./ Gyermekeink vajon mit tanulnak tőlünk: csupán a pénz értékét, vagy az irgalomét is? A felelős gazdálkodás, a hálás, önkéntes adakozás, tized gyakorlás példája nemzedékeken át öröklődhet.
S még valami! Mennyi időt áldozunk fel azért, hogy többet adhassunk azoknak, akik talán leginkább ránk vágynak? Micsoda keserű számvetés volna, ha életünk végén derülne ki, hogy miközben családunk jövőjét építettük, elmulasztottunk jelen lenni annak mindennapjaiban!
Nem minden többlet nyereség, s nem minden lemondás veszteség.
Szeretett Házaspárok! Krisztus nem földi jólétünkre kiállított garancialevelet kínál, hanem önmagát adja. „Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged.” /Zsid 13,5./ Ezért nem kell a pénztől várnunk azt a biztonságot, amelyet egyedül Ő adhat meg.
Talán már holnap este leülhetnénk egymás mellé, s nemcsak kiadásainkat, hanem vágyainkat, félelmeinket is számba vehetnénk. Mit kellene elengednünk? Miből adhatnánk másoknak? Mire mondhatnánk végre hálás szívvel: elég?
Mert a pénztárcának lehet két oldala, de a házasságunknak egy közös kincse van: az Istentől kapott, egymásra bízott életünk. Nehogy a többért küzdve éppen ezt veszítsük szem elől!
A soknak nincs feltétlenül vége. Az elégben azonban már helye van a hálának, a békességnek, egymásnak. S mindenekelőtt Jézusnak, akitől mindent kaptunk.
Ámen.



