Ne ragadj le a jászolnál!

Az adventi időszakban számos rádióműsor foglalkozik a karácsonyra való felkészüléssel. Milyen fát érdemes vásárolni, hogyan kerüljük el a szélhámos internetes kereskedőket, vagy, hogy mire vigyázzunk, ha elmegyünk egy adventi vásárba. Ebbe a sorba illik bele az a rádióműsor, amelyet a csokoládéról hallgattam. Ebben elmondták, hogy erőteljesen visszaszorult a tejbevonó masszából készített termékek gyártása, és az ilyen termékek iránti kereslet. Ezután a riporter feltette a kérdést: Milyen az igazi csokoládé? A megkérdezett szakértő azt válaszolta, hogy azt a Magyar Élelmiszerkönyv pontosan tartalmazza. Vagyis azt, hogy milyen az igazi csokoládé, nem az emberek ízlése dönti el, az meg van írva a nagy élelmiszerkönyvben!

Amikor hallgattam a riportot, az jutott eszembe, hogy pontosan ez a helyzet a karácsonnyal. Az, hogy milyen az igazi karácsony, az meg van írva a Bibliában. Ettől kezdve az egyéni ízlésünknek nincs helye annak eldöntésében, hogy mitől advent az advent, és mitől karácsony a karácsony!

Megfigyeltem, hogy – a magukat istentagdónak vallók szűk rétegét leszámítva – az emberek kifejezetten szeretik a jászolban fekvő gyermek Jézust. Szívesen állnak meg és töltenek el hosszú perceket egy betlehem előtt, amelyben ott fekszik a „kisjézus”, akit némelyek „jézuskának” becéznek. De vajon mi van megírva erről a Jézusról a Nagy Könyvben? Úgy is kérdezhetném, hogy kicsoda Jézus? Csupán egy gyenge, gondoskodásra szoruló csecsemő, akit születése után jobb híján egy jászolba fektetett az édesanyja? Akire rá lehet mosolyogni és lehet hozzá egy kicsit gügyögni? A gyermek Jézust azért könnyű szeretni, mert nem vár tőlünk semmit. Nem mond olyat, amit nem szívesen hallunk. Nem mondja, hogy ne legyünk önzők, hogy bocsássunk meg annak, aki rosszat tett velünk, akkor is, ha nem kér tőlünk bocsánatot. Nem mond olyan első hallásra képtelenségnek tünő dolgot, hogy szeressük az ellenségeinket. Nem szólít fel olyan dolgok elhagyására, amelyeket szeretünk, de amelyek bennünket és a környezetünkben élőket is rombolják. A gyermek Jézust ezért könnyű szeretni. De Jézus rég kinőtte a jászlat. A felnőtt Jézushoz való viszonyulásunk meg is változott! Őt már sokan nem szeretik, némelyek egyenesen gyűlölik, mert olyanokat mond, amiket nem szeretünk hallani. Mint például, hogy „szeresd a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből, és szeresd felebarátodat, mint magadat!” Meg olyat, hogy „a ti beszédetekben az igen legyen igen, a nem pedig nem, amit ezen kívül még hozzátesztek, az már a Gonosztól van.” Az sem emelte Jézus népszerűségi indexét, hogy azt találta mondani kora egyik jól ismert vallási vezetőjének, hogy ha nem születik újonnan, meg se láthatja Isten királyságát! Ami azt jelentette, hogy még a legjobb, a magát legvallásosabbnak tartó ember sem méltó arra, hogy alanyi jogon Isten országába jusson.

A mennybe kizárólag Jézus Krisztuson át vezet az út. Pontosabban, oda Ő maga az Út! Az adventi időszak egyik elengedhetetlen hozzávalója a fényár. Jézus is világosságot hozott, de nem olyat, mint az adventi fényfüzéreink, amelyeket az ablakokba, fára vagy éppen a házakra teszünk. Az Ige [Jézus] volt az igazi világosság – írja János apostol –, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. (Jn.1:9) Jézus érkezése többet hozott egyszerű hangulatvilágításnál. Az ő szavai és tettei bevilágítottak oda is, ahova az emberek nem szerették volna: a szívükbe. És ezzel leleplezte az ott megbújó hazugságokat.

A Jézusban érkező világosságot az emberek kétféleképpen fogadták. Voltak, akik befogadták, a bűneiket pedig elhagyták. Hittek Jézusban, ami által Isten gyermekeivé, és a mennyország örököseivé lettek. Mások azon fáradoztak, hogy kioltsák ezt a világosságot, és azt gondolták, hogy ezt meg is tették, amikor megölték a kereszten. De Jézus nem maradt ott, levették és eltemették, de a sírban sem maradt, mert harmadnapra feltámadt a halálból, majd visszament a mennybe, és hitünk szerint, onnan fog eljönni ítélni élőket és holtakat.

Advent kérdése ezért nem az, hogy meg vannak-e már az ajándékok, hanem az, hogy mit kezdünk Isten ajándékával, hogy készen állunk-e a vele való nagy találkozásra? Hadd javasoljam, hogy ha meg is állunk a jászolnál, ne ragadjunk ott le, menjünk el a kereszthez, mert ott találkozhatunk az Üdvözítővel, aki megígérte, hogy egy napon visszajön. Kívánom, hogy ezzel az élő reménységgel teljen meg a szívünk, és az egész adventünk!

 

Filemon Zsolt

babpista lelkipásztor, Fót

Gyere, beszélgess velem!

Ha igazán szereted őt, akkor a beszélgetés arra szolgál, hogy megajándékozd a jelenléteddel, a vigasztalásoddal, figyelő fülekkel…

Íme új jött létre

A régi kötelékek, ha teljesen el nem is múlnak, el nem szakadnak, mégis halványodnak. Mert valami új jön létre…

Öröm a házasságban

Az esemény címe: Öröm a házasságban.
Dátum: 2018. 02. 17.
Előadók: Weber István és Weberné Zsikai Mária.

Többet szeretettel, mint erővel

Mikor végre szóhoz jutottam, azt mondtam neki, hogy nem azért jöttem, hogy meggyőzzem őt, hanem azért, hogy…

” …nem nyíltan, hanem titokban.”

Jézus jelenlétét gyakran ma is így tapasztaljuk meg. Úgy, hogy nem is látjuk, s még ha sokan kérdezik is, hogy hol van Ő…

Korsó a kúton

Egy asszony Sikárban a kúthoz megy vízért. Viszi a korsót a fején a tűző napon. S még nem tudja, hogy víznél frissítőbbet visz majd haza. Még nem tudja, hogy nem a korsója telik majd meg, hanem a szíve.

„A világ pedig elmúlik…”

„A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is,

de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.”

1 Jn 2, 17.

 

Elmúlás és örökkévalóság. Éppen az év vége és kezdete. Az előző év elmúlt nemrég. A maga kívánságaival, a maga újdonságaival, a maga örömeivel és bánataival együtt. De Isten szeretete, a hitünk Jézus Krisztusban, a bizalmunk Istenben örökké megmarad.

              Azt mondja János, ne szeressük ezt a világot. Aki ezt a világot szereti nem szeretheti Istent. Karácsonykor pedig azt olvastuk, hogy Isten viszont szerette ezt a világot, mégpedig annyira, hogy elküldte érte az ő fiát. Hogy van ez? Úgy, hogy mi magyarul olvassuk és nincs jobb szavunk rá, de a görög megkülönbözteti a kozmosz kifejezésnek különböző jelentéseit. A világot, amely a teremtett világ, amelyet Isten alkotott és amelyre azt mondta, hogy jó és tökéletes; valamint a korszellemet, amelyet az emberek alkotnak.

              Isten szereti ezt a teremtett világot az első perctől fogva. Annyira szereti rajta az embert, hogy emberi formába lépett, vállalva annak minden nyűgét. Nem azon gondolkodott, hogy megérdemeljük-e, hanem egyszerűen szeretetből emberré lett, tanított, példát adott, és megváltást hozott.

              Az a világ pedig, ami elmúlik, a világias gondolkodás az Isten nélküli létezés, az Urat elfelejtő, a mindent egybemosó emberi gondolkodás. A test kívánsága, a szem kívánsága és a vagyonnal való kérkedés. E szó mindazt képviseli és jelenti, ami meggátolja az embert, hogy szeresse Teremtőjét. Többé-kevésbé ugyanazt jelenti Jánosnál, mint a sötétség. Korunk nagy veszélye, hogy hajlamosak vagyunk enyhíteni ezt a figyelmeztetést. Miért, mi a baj a világgal?

              Annyi jó dolog van benne. Vannak lehetőségek, alkalmak, hogy jobban megismerjük egymást, a technika fejlődését kipróbáljuk, megtapasztaljuk, sok program van, színház, sportok, filmek, közösségi lehetőségek.

              Mi a baj a világgal? Az a baj a világgal és a világias korszellemmel, gondolkodással, hogy nagyon sok mindent kínál, ami önmagában talán még nem is okoz gondot. De elfordítja a tekintetünket Istenről. Elfordítja a figyelmünket a célról. S aki nem látja a célt, hogy tudna afelé haladni?

              Kínálnak lehetőséget önmegváltásra, öngyógyításra, hihetetlen tudásra, az élet, a test, a tudás élvezetére, kényelemre és önmagunk felé fordulásra. Ki ne szeretné magát kényeztetni? Megérdemeljük! Valóban! Hiszen egész nap dolgozunk, ki ne érdemelné meg a pihenést, a lazítást, a vidámságot? De ez mind elmúlik, figyelmeztet János.

              Viszont az életünk, mi magunk Isten kezében vagyunk! Mennyire másként hangzik ez! Örökké megmarad. Valami örökkévaló részének lenni. Benne lenni valamiben, amiért érdemes küzdeni, és élni. Amely nem változik a divattal, a korral, a lehetőségekkel; mert maga az örökkévalóan létező része. Milyen kegyelmes az Isten, hogy ezt megengedi nekünk! Válasszuk Őt! Szolgáljuk Őt! Ismerjük meg őt napról napra jobban! Mert ő örökké megmarad!

Nagy Krisztina

Miért született Jézus?

23„Íme, a szűz fogan méhében, és fiút szül, és Immánuélnak nevezik majd” – ami azt jelenti:

Velünk az Isten. Máté evangéliuma 1:23

Mindenki céllal születik erre a földre! Nincs senki, aki véletlenül van itt. Éppen ezért születünk úgy, hogy keressük „önmagunkat”, életünk célját, értelmét. Isten belénk teremtette, mindenkiben ott van erre a vágy, az ösztön – de nem mindenki találja meg. Van, akinek félresiklik az életpályája, nem „úgy alakulnak a dolgok” az élete körülményei, vagy rossz döntései miatt, ahogyan szeretné. Van, aki mindenki szemében sikeres, befutott, bálványozott, „bejött neki az élet” – és kiderül, mégse találta meg, mert öngyilkosságba menekül. Te miért születtél? Mivégre vagyunk a világon?

Sokan azt mondják: értelmetlen, önmarcangoló, örömtelen kérdés – pedig szerintem pont ellenkezőleg: felszabadító, az életnek megingathatatlan alapot, tartást adó, ha valaki erre meggyőződéssel, hittel tud felelni.

A mi életünk (szinte) mindenben hasonlít az Úr Jézuséra. Úgy született, mint mi, úgy élt, mint mi – ugyanazokkal kihívásokkal, nehézségekkel szembesült, mint mi. Ugyanúgy volt örömben és hálaadásban része – egészen hasonló volt hozzánk. Miért születetett Jézus?

Milyen érdekes, hogy élete első harminc évéről alig tudunk valamit. Élt, tanult, dolgozott – felkészült. Viszont már gyermekként is tudta, hogy miért született. A 12 éves Jézus a szüleivel felment Jeruzsálembe a templomba az ünnepre. Már hazafelé tartottak, amikor észrevették, hogy Jézus nincs a rokonok, ismerősök közt. Visszamentek. 46Három nap múlva találták meg a templomban, amint a tanítómesterek körében ült, hallgatta és kérdezte őket, 47és mindenki, aki hallotta, csodálkozott értelmén és feleletein. 48Amikor szülei meglátták, megdöbbentek, anyja pedig így szólt hozzá: Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Íme, apád és én kétségbeesetten kerestünk téged. 49Ő pedig így válaszolt: Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem? (Lukács 2:46–49)

Egész életére jellemző volt, hogy nem a változó körülmények határozták meg – hogy éppen tisztelik, kikezdik, ünneplik, vagy bántják: hanem az, hogy tudta, miért született. Nagyon sokféleképpen, sokaknak, sokszor elmondta, bemutatta, hogy miért jött és ki ő. Azt mondta: 10…én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek. (János 10:10) És ezt ki is fejtette: én vagyok… út, igazság, élet; jó pásztor; juhok ajtaja; a feltámadás és az élet… Kivégzése előtt ezt mondta az őt faggató római helytartónak, Pilátusnak: Én azért születtem, és azért jöttem a világba, hogy bizonyságot tegyek az igazságról: mindenki, aki az igazságból való, hallgat az én szavamra. (János 18:37) Amikor meghalt nem azt mondta: itt a vége, elvesztem – hanem azt: 30Elvégeztetett! (János 19:30) Vagyis, amiért jöttem, azt betöltöttem, az készen van. Ez pedig a bűnbocsánat és az örök élet! Elvégezte, hogy békességünk legyen az Istennel, hogy helyreálljon a tönkrement kapcsolat, és újra atyánkká legyen a Teremtő, a Mindenható Isten.

Mindezt egyedül értünk tette, értünk jött, végezte el – hogy Benne, szabadításában legyen életünk biztos alapja, horgonya, kősziklája. Hogy ne sodorjon az élet: a világ, a divat, a rendszer, a szerencse vagy balszerencse, a kiszámíthatatlan körülmények, rossz döntéseink, bűneink vagy mások bűneinek, rossz döntéseinek következményei – hanem sziklaszilárd alapon állva, mindenkor reménységben, hitben, erőben és szeretetben éljük az életünket: mert tudjuk, hogy már az Övéi vagyunk, aki önmagát adta értünk! Ott van, mindent lát, intéz, tud. Gondja van rám, a gyermekére – mindig formál, nevel, mert figyelnem kell rá, tanulnom, keresnem akaratát. Mindig, amíg élek!

Mert, ha az Övé vagyok, ha neki adom életem, akarata alá rendelem magam önként – akkor él bennem hit által. Akkor megértem helyem, küldetésem, célom a világban. Akkor helyére kerül mindaz, ami össze-vissza és zavaros. Akkor tapasztalom, hogy jelen van az életemben: szól, kijelent, meghallgat, válaszol, intéz, alakít, formál… mint Atyám, a Jézus Krisztus által. 23„Íme, a szűz fogan méhében, és fiút szül, és Immánuélnak nevezik majd” – ami azt jelenti: Velünk az Isten. (Máté 1:23)

Veled, velem, velünk. Tapasztalod-e, élsz-e már az ő jelenlétében? Karácsonykor ismét ez az evangélium, örömhír hangzik: Velünk az Isten! 17…eljött, békességet hirdetett a távoliaknak, és békességet a közelieknek. (Efézus 2:17) Legyen velünk: legyen békesség Istennel, élettel, önmagunkkal, egymással – karácsonykor (is)! És mindörökké!

Szigeti Miklós