Egy hét, ami nem csak pihentet – hanem újraépít. Van, amikor a mindennapokban úgy érezzük: csak haladunk… szervezünk… dolgozunk… nevelünk… intézünk… és egyszer csak ott a kérdés: Hol marad közben a házasság? Hol marad a család lelki élete? Hol marad a közös, Isten előtti megállás?
Pedig a családot nem elég “egyben tartani”… A családot építeni kell. És van, amit nem lehet futtában, csak úgy félvállról.
Ezért hívunk benneteket idén nyáron is a BHSZ Családos hétre!
Családos hét – de nem “csak nyaralás”
Ez egy olyan tábor, ahol: együtt vagytok családként közben Isten Igéje vezet és formál a házasság és a szülői szolgálat is erősödik a gyerekek sem csak “elvannak”, hanem ők is kapnak útravalót
És a legfontosabb, amit sokan kérdeznek: A délelőtti alkalmakon és az áhítatok alatt a gyerekekre vigyázók / gyermekfoglalkozók sokasága várja a kicsiket és nagyokat, hogy a szülők valóban tudjanak figyelni, elcsendesedni, épülni – és egymás felé is fordulni. Bibiliai Házassággondozó Szolgá…
“Árral szemben” – mert ezt jelenti ma hűségesen élni
Nem titkolt vágyunk: hogy a családjaink ne sodródjanak a korral, hanem árral szemben menjenek.
„Az ÚRra tekintek szüntelen, nem tántorodom meg, mert a jobbomon van.” (Zsoltárok 16,8)
Miről szól ez az egy hét?
Arról, hogy Isten előtt megállva: megerősödünk hitben, megerősödünk házastársként, megerősödünk családként… hogy legyen miből élni, amikor újra beindul a “daráló”.
És hisszük: nem e pár napot kell csak “túlélni”… hanem ennek az egy hétnek kell segítenie, hogy a többit is jól éljük.
Kiknek szól?
Azoknak, akik fáradtak
Azoknak, akik küzdenek
Azoknak, akik szeretnék, hogy a gyermekeik “jól lássák” a házasságot
És azoknak is, akik csak ennyit mondanak:
„Nincs nagy baj, csak szeretnénk megelőzni… és tudatosan erősíteni a családunkat.”
„odament, olajat és bort öntött sebeire, és bekötötte azokat..” /Lk.10,34./
Házasságok néma mondata: „Ne várj tőlem többet!”
Nem feltétlenül így mondjuk. Néha csak úgy, hogy nem válaszolunk, hogy fáradtnak tettjük magunkat, a másik közeledésére elfordulunk, a beszélgetést rövidre zárjuk, gyakori más elfoglaltságot találunk. Hogy “nincs idő”, “nincs kedv”, “most nem alkalmas”. És a legfájdalmasabb: amikor már nem is vitázunk. Mert a vitához még társul némi remény. Sok házasság nem a haragba hal bele, hanem a távolságba. Az irgalmas samaritánus történetében azonban van valami, ami mindig vádol és mindig hív: a samaritánus nem csak meglátott és megszánt. A történetnek van egy harmadik lépése is – és ezen sok minden eldől:
meglátta → megszánta → odament
Mond csak testvérem, te odamentél s oda is értél a házastársadhoz? Legutóbb mikor, hogyan? Az irgalom nem marad meg érzésnek. Az irgalom mindig megmozdul. A részvét, ha valódi, nem elégedhet meg egy sóhajjal. Ha az irgalom Istentől van, akkor utat tör magának szívtől szívig, s egyszer csak ott találjuk magunkat: közelebb vagyunk, mint azelőtt, lélekben és valóságban.
És itt érkezünk a házasság egyik legkomolyabb fordulópontjához.
Mert a házasságban sokszor nem az a kérdés, hogy látjuk-e a másik nyomorúságát. Sokszor látjuk. Csak… nem megyünk oda; vagy lépünk ugyan, de nem érkezünk meg. Mert az odamenésnek ára van, lemondásba kerül, hát még, ha meg is érkezel, s felveszed a másik terhét a magadé mellé a válladra. Az odamenés önmegtagadás, feladása annak, hogy “én is sérült vagyok”, “én is fáradt vagyok”, “nekem is járna”, „jöjjön inkább ő énhozzám!” Az odamenés azt jelenti: kilépek a magam igazából és kényelméből, és belépek felemelő szándékkal a másik világába.
Pedig a házasság nem két magányos ember békés egymás mellett élése, nem is csak közös igahúzás. A házasság szövetség. És ahol szövetség van, ott a másik sebei – valamiképpen – az enyémek is, nekem fáj a másik sérülése (ha én okoztam, különösen is).
Kedves testvérem! Mikor “mentél oda” és „értél oda” utoljára a házastársadhoz? Nem fizikailag, hiszen otthon vagytok egymás mellett, hanem lélekben? Oda a másik szívéhez. Oda a másik terhéhez. Oda a másik elfojtott könnyeihez. Oda hozzá, közel.
Mert lehet együtt lakni és távol élni. És lehet odamenni úgy is, hogy közben nem mondunk sokat, vagy semmit. Csak jelen vagyunk. Közelebb lépünk, hogy az elfojtott sóhajt is halljuk. Nem a kritika, nem a “bezzeg”, nem a “már megint” hangján érkezzünk meg! Hanem azon a hangon, amelyet Krisztus is használ, amikor odalép hozzánk: az irgalom hangján.
Nem véletlen, hogy a Szentírás sokszor a szeretetet nem érzésként, hanem cselekvésként írja le. A szeretet “odamegy”. A szeretet “odahajol”. A szeretet “hordoz”. A szeretet “keres”. A szeretet “megáll”. Mert a lehajló szeretet végső soron nem más, mint Krisztus útja. A tékozló fiú elé is odament az Atya. Jézus sem várta meg, míg mi elindulunk felé. Ő előbb szeretett, odajött, a mi világunkba, a mi összetört állapotunkba. És éppen ez az: az Úr nem távolról mentett meg. Hanem megtestesült, közénk lépett, kezébe vette a szenvedésünket.
Aki ezt a Krisztust ismeri, annak a házasságában is megjelenhet az odaérkezés kegyelme. Nem mindig nagy gesztusokkal. Sokszor egészen kicsi lépésekkel. De ezek a lépések életet hordoznak.
Uram! Mi az az egy lépés, amit nem halogathatok tovább?
Mert az út szélén fekvő embernek nem magyarázat kellett, hanem közelség. A samaritánus odament, és folytatjuk …
Van egy mondat, amit sokszor kimondunk – néha csak félhangosan, néha a szívünkben: „De jó lenne egy kis idő egymásra, a kapcsolatunkra a sok feladat mellett! Jó lenne megújulni, felfrissülni, vagy újra egymásra találni, a dolgainkat rendezni!”
És most hadd mondjunk rá valamit teljes komolysággal: Nem álom. Nem luxus. Nem “majd egyszer”. Hanem egy döntés – és Isten kegyelméből valóság is lehet.
Hívunk benneteket a BHSZ Házaspári csendeshétre Dömösre, a festői Dunakanyarba – egy olyan egyhetes elvonulásra, ahol nem a világ sürget, hanem Isten Igéje állít meg, és ahol újra időt kaptok arra, hogy: egymás szemébe nézzetek, beszéljetek, rendezzetek, újrakezdjetek, és megerősítsétek a szövetségeteket az Úrral és egymással.
Helyszín: (Dunakanyar) Biblia Centrum, Dömös, Kossuth Lajos utca 221 Időpont: 2026.06.28–07.04. (vasárnaptól szombatig)
Mert a házasság nem egy gyors “frissítés”. Ennél többet érdemeltek.
E hétnek lelki íve van. Ahogy egy jól felépített szimfóniának, úgy egy házasságnak is van felépítménye, ritmusa: megérkezés – elcsendesedés – felismerés – kimondás – rendezés – elengedés – új ígéret – új irány.
Egy hét alatt: lelassul a belső zaj, csillapodik a feszültség, felszínre tud jönni az, ami eddig el volt nyomva, megérkezik a bátorság a változáshoz és – ami mindennél fontosabb – Isten Igéje nem csak megérint, hanem munkát is végez.
Ezért hisszük és tapasztaljuk évtizedek óta: a házasság megérdemel ennyit.
Sőt: a gyermekeink, a környezetünk, a gyülekezetünk is megérdemli, hogy egy megújult, megerősödött szövetségből éljünk tovább.
És igen: jó ezt x évente megtenni. Tervszerűen. Tudatosan. Hittel. Bátran. Jelentkezzetek!
Kiknek szól a csendeshét?
Röviden: minden házaspárnak.
Bővebben: Nemcsak azoknak, akiknek zátony van a láthatáron – azoknak is. Hanem még azoknak is, akik „csak” azt mondják: “Nem akarjuk megvárni, míg nagy baj lesz.” “Szeretnénk megelőzni.” “Szeretnénk új lendületet.” “Jól vagyunk, de lehetünk még jobban.” “Szeretnénk az Úr elé vinni a kapcsolatunkat.”
Ugyanakkor tudjuk, hogy minden válságból van kiút, és ennek megtalálására is egy áldott lehetőség ez a hét.
Ez a hét tehát nem szégyenpad, hanem kegyelem-hely. Nem “házassági vizsga”, hanem házassági ajándék.
A házasságotok nem akkor fontos, amikor már ég a ház. Hanem most is.
És igen: ez a hét a házaspároké
Fontos és szeretetteljes határ: Gyermekeket nem lehet hozni.
Tudjuk, hogy ez sok szervezést igényel – de épp ezért olyan értékes: most csak ti ketten vagytok “napirenden”.
Aki viszont a gyerekekkel együtt szeretne táborozni / lelki épülni, annak ott a BHSZ Családos hét is (honlapunkon tájékozódhattok) – de ez a csendeshét kifejezetten a házasságra épít.
Miről fog szólni e hét 2026 nyarán? (Témák – valóságosan, biblikusan)
A hét során a Biblia igazságai alapján nézünk rá többek között olyan kérdésekre, amelyek minden házasságot érintenek: Mi Isten terve a házassággal? Mi a célja, alapja, értelme? Hogyan építjük a kapcsolatunkat nap mint nap – vagy hogyan romboljuk észrevétlenül? Mit kezdjünk a konfliktusokkal, sérelmekkel, elhallgatásokkal? Kommunikáció: hogyan lehet újra érthető, tiszta, szeretetteljes? Bizalom: hogyan épül, hogyan omlik, hogyan áll helyre? Megbocsátás: nem csak érzés – hanem döntés, út, kegyelem Érzelmek, harag, bántódás: biblikus kezelés, gyógyulás Szeretet, szerelem, intimitás – Isten szemével Élethelyzetek: friss házastól nyugdíjas nagyszülőkig (munka, gyereknevelés, életközépi válság stb.)
És mindezt úgy, hogy közben az Úr a saját történetünkben szólít meg.
Hogyan épül fel egy nap?
A csendeshét nem “előadás-maraton”, de nem is csupán pihenős nyaralás.
Egy kipróbált, bevált „BHSZ” módszertani felépítésű lelki út, ahol: vannak közös igei alkalmak, vannak kiscsoportos beszélgetések és vannak kettesben végzett házastársi feladatok / beszélgetések, illetve személyes lelkigondozói beszélgetésre is van lehetőség (ha igénylitek).
Mindehhez adja magát Dömös és a Dunakanyar: csend, Duna-part, séták, panorámák, fellélegzés…
Házasság Hete 2026 – sokan keresnek, de kevesen döntenek
február 14-én indul az országos Házasság Hete, és ilyenkor egy egész ország “rákeres” a házasságra.
De mi most szeretnénk kérdezni valamit: nem csak keresni akarjátok… hanem építeni is?
Mert a házasság nem magától lesz erősebb. Hanem amikor időt, figyelmet, imát, őszinteséget kap.
És ha van olyan hét, amikor ezt ajándékba lehet kapni Istentől: ez az a hét: BHSZ – Dunakanyar – 2026. június/július forduló – Házaspáros csendeshét nektek.
https://bhsz.hu/wp-content/uploads/2026/02/fb-borito.jpg315851Varsányiné Bagdi Krisztinahttp://bhsz.hu/wp-content/uploads/2018/07/logo3.pngVarsányiné Bagdi Krisztina2026-02-14 10:57:002026-02-13 20:57:30Egy hét, ami új irányba állítja a házasságotokat
A Házasság hete alkalmából a Duna televízió Ridikül című műsora ezúttal a hűség témáját állította a középpontba. A beszélgetés különösen közel állt szolgálatunkhoz, hiszen a meghívott vendégek között a Bibliai Házassággondozó Szolgálat elnöke: Nemeskéri Pál is helyet kapott.
A műsor egy fontos, ma sokszor félreértett kérdést járt körül: vajon a hűség korlátoz — vagy éppen szabaddá tesz?
A beszélgetés rámutatott arra, hogy a hűség nem pusztán erkölcsi elvárás vagy szabályrendszer, hanem kapcsolatot őrző döntés. Nem a lehetőségek elvesztése, hanem egy személy melletti elköteleződés, amely biztonságot, bizalmat és valódi szabadságot teremthet a házasságban.
Szó esett a mai kapcsolatok törékenységéről, a kitartás jelentőségéről, valamint arról is, hogyan lehet a mindennapokban megélni az egymás felé forduló, felelősséget vállaló szeretetet.
” Csak légy erős és igen bátor, tartsd meg és teljesítsd mindenben azt a törvényt, amelyet Mózes, az én szolgám parancsolt neked! Ne térj el attól se jobbra, se balra, hogy boldogulj mindenütt, amerre csak jársz!” /Józs.1,7./
Sokszor a világ és a saját vágyaink mást súgnak, mint amit Isten Igéje mond és mellékutakra csábítanak. Azt mondják, hogy éljünk a pillanatnak, hogy mindenáron kerüljük a konfliktusokat, hogy minden vágyunkat azonnal kielégítsük, mert „csak egyszer élünk”. De Jézus arra hív, hogy tagadjuk meg magunkat, vegyük fel a keresztünket, és kövessük Őt. Ez az út néha áldozatokkal jár, de a végeredmény az örök életre visz.
Ha letévedünk a főútról, tudnunk kell, hogy a mellékutakon lassabb lesz a haladás, több mindenre kell, majd figyeljünk, nehezebb lesz elkerülnünk, hogy el ne tévedjünk. Házaspárként ngyobb szükségünk lesz a bátor kitartásra az iránymegőrzéshez. Foglalkozhatunk mi férjek, ill. feleségek mellékes dolgokkal, csak nem érdemes, amik nem ártanak ugyan se a másiknak, se a házasságunknak, se a családnak, de nem a lényegi problémákra fókuszálnak erőforrásainkat leköthetik. Mellékút, ha emberi megoldásokkal, módszerekkel, praktikákkal, pszichológiai eszközökkel igyekszünk csupán családi- és házaséletünk megjobbításán munkálkodni, hogy könnyebb és kényelmesebb legyen az utazás a pokolba. Ennek révén is juthatunk ugyan egyről-kettőre, de a haladást valójában csak míveljük, mert bár egész végig úton leszünk, de a végcélt elkerüljük, mert a mennyek országának kapuja a keskeny főút végén vár ránk, a mellékút végén valami más van. (De figyelem, ott is van „valami”, óh, ha csak a semmi lenne!) A mellékutakon való járás fáraszt és leköt, de ha nem csatlakozik végül a főúthoz, felesleges koptatnunk rajta a cipőnket. Sőt!
A törvényt, a tízparancsolatot, a nagyparancsot és Jézus nagyparancsait nem szabad elhagynunk, attól való egyéni és/vagy közös eltérés jobbra-balra, bármerre vakvágányra futtatja a házaséletünk. „Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát” /Mt 7,21./.
A házasság tehát nem csupán egy földi szövetség, hanem egy mennyei hivatás is. Két ember szövetséges közössége, akik együtt, kéz a kézben, Jézus követésére törekszenek. Ez a szövetség amely elkezdődik az oltárnál, egy élethosszig tartó utazás Krisztussal. Ennek az utazásnak az egyik legfontosabb kérdése: merre tart a lábunk? Vajon tényleg Krisztus nyomdokait követjük? Azt tesszük-e, amit Ő tenne ma a mi helyünkben? WWJD. Vajon az Ő szava, az Ő igéje világítja meg ma is az utunkat, vezeti lépteinket? Vagy a vágyaink által kijelölt mellékutakon járunk? Ha utóbbi, akkor ideje visszatalálnunk!
A főútra való visszatalálásunkra kiváló lehetőségként itt van a Házasság Hete – A Hűség szabadsága. Éljünk a lehetőségekkel keressük az alkalmakat és Krisztust. Áldott utazást!
Folytatjuk. Következik jövő héten a rövide(bb)út.
https://bhsz.hu/wp-content/uploads/2026/01/image-1-e1769329861828.png224668Varsányiné Bagdi Krisztinahttp://bhsz.hu/wp-content/uploads/2018/07/logo3.pngVarsányiné Bagdi Krisztina2026-02-13 16:09:012026-02-13 16:09:01Utazás a házasságunk körül – 2. rész
„Egy arra utazó samaritánus pedig, amikor odaért hozzá és meglátta, megszánta.” /Lk.10,33./
A házasságban nem az a legnagyobb veszély, hogy néha feszültség támad, vagy olykor vita. A legnagyobb veszély sokkal csendesebb, s éppen ezért alattomosabb: amikor a szívünkben lassan kialszik a részvét. Amikor a másik terhe már nem terhel, a másik fájdalma már nem fáj, a másik könnye már nem kérdez. Részvétlenség. Pedig a mi Urunk nem így bánik velünk. Az irgalmas samaritánus történetében két szó, mintha kulcs volna a boldog házasság ajtajához is:
meglátta → megszánta.
A múlt heti meglátás önmagában még nem elég, ha közben semmi sem mozdul(t) meg bennünk. A pap és a lévita is látott. Mégsem történt semmi. Csak egy gyors elfordulás, egy “nem az én dolgom”, egy “ma nincs időm rá”. A látás nem eredményezett szánalomra indulást, áldozathozatalt. Ezért kell kimondanunk: a házasságban sokszor nem az a kérdés, hogy észrevesszük-e egymást, hanem az, hogy mi történik bennünk, amikor észrevesszük a másikat. Megszánjuk-e? A szánalom szó mögött ma sokan valami lekezelőt hallanak ki, pedig az evangéliumban ez egy igen mély értelmű pozitív és felemelő szó: nem lenézés, hanem odafordulás. Nem fölény, hanem közösségvállalás. Nem ítélet, hanem irgalom. És végső soron: krisztusi szív.
Itt érkezünk meg a házasság egyik legnehezebb pontjához. Idegenek iránt könnyebb irgalmat gyakorolni, mint a saját társunk iránt? Az idegen nem bántott meg tegnap. Nem mondott olyat tíz éve, ami azóta is visszhangzik bennünk. Nem sértette meg a méltóságunkat, nem sebzett meg, nem okozott csalódást. A házastársam viszont “közel van”, és a közelről kapott sebek mélyebbek, s jobban fájnak.
És éppen ezért a házasságban az irgalom nem magától értetődő, az gyakran harc önmagunkkal. Sokszor úgy kell kérni, mint a kenyeret: – Uram, add meg nekem ma az irgalmas szívet!
Mert a mi szívünk hajlamos megkeményedni, különösen, ha sokat szenvedett. De a mozdulatlanság valójában már védekezés, ami mögött gyakran meg nem vallott fájdalom és önzés áll. A samaritánus azonban megszánta. És ez a szó leleplez bennünket. Mert a megszánás azt jelenti: az ember nem a saját igazát, hanem a másik életét tartja többre. Nem azt kérdezi: “Nekem mi hasznom?” – hanem azt: “Neki mire van most szüksége?” Ez nem természetes. Ez kegyelmi ajándék.
És itt kell az evangéliumot kimondanunk: a házasság irgalma Jézus Krisztusból fakad. Nem belőlünk. Nem a jó természetünkből. Nem a régi szép idők emlékéből. Hanem abból, hogy mi magunk is olyanok voltunk, mint az út szélén fekvő ember. Félholtak, kifosztottak, sebzettek voltunk és néha érezzük még magunkat. És Jézus Krisztus nem ment el mellettünk. Meglátott. Megszánt. Lehajolt. Bekötözött.
Aki ezt igazán érti, az nem tud többé kőszívvel élni otthon.
Kedves férj / feleség! Lehet, hogy nem most kell “mindent megbeszélni”. Nem biztos, hogy most kell a nagy rendezés. Nem most kell a végső mondatok csatája. Lehet, hogy ma csak ennyit kér az Úr tőled, aki olvasod (nem a másiktól): ne fordulj el tőle! Ne menj tovább! Ne tedd magad keménnyé! Mert a házasság sokszor ott kezd újra élni, ahol a részvét újra megjelenik. Egy sóhajban. Egy imában. Egy odatett kézben. Egy mondatban: “Látom, hogy nehéz neked.” “Bocsáss meg.” “Segíteni akarok és fogok.” “Imádkozzunk együtt ketten!”
A megszánás nem gyengeség, az a kegyelem ereje. És aki irgalmat tanúsít otthon, házasfelebarátja iránt, az megérti, mit jelent igazán az Úr imádsága:
„…és bocsásd meg a mi vétkeinket…” – mert hogy lehet irgalmat kérni Istentől, és közben irgalmatlanul élni a házasságban? Folytatjuk …
Hadd hívjunk benneteket, mint házastársakat egy „út-azásra”, amit mindenki a maga házassága körül tehet meg, imádságos szívvel és a Szentírást forgatva és az Urat segítségül hívva. Sokszor hallottuk már, hogy a házasság olyan, mint egy nagy utazás (van, aki egyenest a 40 éves pusztai vándorláshoz hasonlítja). Vizsgáljuk hát meg, hogy honnan hová tartunk, milyen utakon is járhatunk házaséveink alatt, milyen adottságaink, lehetőségeink, válaszutaink lehetnek? Gondoljuk át – többek között – mi lehet a különbség, ha a házasságunkat más és más típusú utakon járatjuk, éljük, hogy miként lehet útelágazáshoz érve változtatni a kitaposott ösvényen, a széles útról a keskenyre kanyarodva, mitől lehetünk boldogabbak, földes mellékútról négysávos főútra érve miként gyorsíthatunk, hogyan segíthet egy-egy hosszabb kerülő út a mielőbbi célhoz, vagy például mi óvhatja meg házassági szövetségünk a tévutak belógó tövisbokrainak megtépázásától. Ilyen és ehhez kapcsolatos témák feldolgozására hívunk benneteket e cikksorozatban. Akinek van kedve, utazzon velünk a házassága körül! Öveket becsatolni!
„Ügyelj, hogy merre tart a lábad, akkor minden utad biztos lesz!” /Péld.4:26/
Sofőrként legtöbben a főutakat, autópályákat szeretjük, mert az kényelmesebb, gyorsabb, kevésbé rázós, mint az alsóbbrendű mellékutak, amiknek bár tudjuk, hogy van létjogosultságuk, de rohanó világunkban mégis inkább a praktikusságot kedveljük.
A házaséletünkben is azt szeretjük, ha száguldhatunk, ha egyszerűen és gyorsan célba érhetünk, ha nem akadályoznak a haladásban, ha nem jön szembe senki és semmi, s ha még a szemünkbe sem világít, az különösen komfortos. Lehetőségünk volt-van-lesz ilyen sztrádán haladnunk, csak a fenti Ige szerint, ügyelnünk kell arra, hogy merre tart a lábunk!
Helyes irányba kell, fordítsuk a szekérrudat, ha a göröngyös, kátyús, mélyen ázott saras földutakat, veszélyes szerpentineket el akarjuk kerülni. Szükséges, hogy a legfőbb utat megtaláljuk, s azon akarjunk járni. Ehhez azonban elsőként a célt kell, meghatározzuk! Hová is akarunk együtt eljutni? Az oltártól az első házavatón át, a keresztelőkig, onnan a ballagásokig, majd az érettségi bankettek, diplomaosztók, örömszülőség áldásai, unokák zsivaja, nyugdíj fémjelezte állomásokon át a semmibe ugrásig? Bizonnyal nem csak ennyi az úticélunk, hogy az út menti virágok illatától megrészegülve azok gyümölcseiből minél többet betakarítsunk, hanem ennél jóval messzebb tekintünk. Ezekről sem elfeledkezve, hálás szívvel az Úrtól kapott ajándékként elfogadva, de az el nem múló hervadhatatlan koszorú megszerzése lehet csak egy keresztény házaspár közös élet- és úticélja. Ehhez pedig azon a főúton kell járnunk, amely út maga Jézus, Aki azt mondta magáról, hogy „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak Énáltalam.” /Jn.14,6./
A legalapvetőbb tehát, hogy tisztázzuk: keresztény-e valójában a házasságunk? 0-1-2 átadott életű, hívő keresztyén ember alkotja-e? Minden kerekünkkel a főúton vagyunk-e, vagy – később látni fogjuk – tévúton? Hisszük-e valóban, hogy egyedül Jézus az út, hogy csak Ő vezethet el bennünket az Atyához, az örök boldogsághoz? Ha nem, meg kell térnünk! Mert különben céltalanul úton haladunk, mely a kárhozatba visz, s a házasságunkat szépítgetni olyannyira felesleges, mint a múmiákat sminkelgetni. Ha pedig igen, s nem csak névleg, hanem tényleg, akkor ez úton követnünk kell Jézust /Mk.8,34./ bármi áron! Akkor van értelme és lehetőség arról gondolkodnunk, hogy mi módon lehet biztos és egyre virágosabb közös életutunk, merre tartson a lábunk? Ki vezessen? Az Úr, a férj vagy az asszony? Melyik úton induljunk tovább s mit (ne) vigyünk magunkkal. Tisztázzuk tehát elsőként az Úr előtt megállva, hogy kicsoda nekünk, nekem életemben és halálomban Jézus Krisztus?! A FŐ úton haladunk?
A keresztyén házasságban mindkét félnek az a legfontosabb feladata, hogy saját életét Krisztusnak szentelje, s az ezáltal nyert világossággal és erővel szolgálja a házastárását. Ez nem csupán egy egyszeri döntés, hanem mindennapos odaadást és a naponkénti szövetség megerősítést igényel. (Hogy a főútról a mellékútara, a tévútra pedig végképp le ne kanyarodjunk, sodródjunk.) Ahogyan Pál apostol is írja: „Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus.” /Gal.2,20./. Ez az élet Krisztusban egy folyamatos fő úton való előrehaladás (ami nem feltétlen jelent könnyű és kényelmes, kihívásoktól mentes utazást, de mindenképpen a fő célra tekintést igen) az Ő vezetése alatt. Az igazi boldogság és harmónia abban rejlik, hogy nem mi akarjuk irányítani és a főúton tartani az életünket és házasságunkat, hanem átadjuk a gyeplőt, a kormányt (az ostort is) Jézusnak, hogy Ő vezessen az élet (mikor milyen szükség szerinti) útjain.
De mit jelent ez a gyakorlatban? Hogyan lehet az, hogy Jézus vezesse a házasságunkat? Először is, mindkét félnek el kell fogadnia, hogy Krisztus a legfőbb vezető. Ez nemcsak azt jelenti, hogy elismerjük az Ő uralmát, hanem hogy készek vagyunk engedelmeskedni az Ő akaratának, s hogy ismerjük az Ő hangját, aminek engedelmeskedni akarunk. Másodszor, hogy a kormánynál egy fő ülhet csak, a férj, akinek a vezetésre az ÚR jogosítványt és ahhoz szükséges képességekkel ellátva kötelezvényt is adott. A segítőtárs pedig segítő és társ szerepében teljesedik ki. Ez az engedelmesség pedig gyakran nem kényelmes sem az Urat követni igyekvő férjnek sem, s a férjnek engedelmeskedve, kettejüket követni szándékozó feleségnek sem. A „fő” minősítő jelző az út szó előtt nem (mindig) az egyszerűbb utat jelenti, sőt, sokszor a nehezebb, kanyargósabb út a főút, amelyen Isten vezet minket. De ha ezt az utat járjuk, az végül a legbiztosabb és hőn óhajtott célhoz vezet: a mennyei Atyához.
Az autós példát elhagyva a házasság Krisztus kezében olyan, mint egy tandem kerékpár, ahol mindkét félnek egyensúlyban kell lennie, de az irányt egyértelműen az elöl ülő, Jézust követő szabja meg. Ezért is elengedhetetlen, hogy mindkét fél személyesen járjon hitben, hogy tudjanak együtt előre és kissé felfelé tekinteni. Ha az egyik fél letér az útról, az a közös haladást is akadályozza. Így a gyakori közös imádság, a Biblia naponkénti olvasása, az Isten előtt való elcsendesedés kulcsfontosságú ahhoz, hogy megtaláljuk a főutat és őrizzük a helyes irányt.
https://bhsz.hu/wp-content/uploads/2026/01/image-1-e1769329861828.png224668Varsányiné Bagdi Krisztinahttp://bhsz.hu/wp-content/uploads/2018/07/logo3.pngVarsányiné Bagdi Krisztina2026-02-06 08:00:002026-02-06 21:11:55Utazás a házasságunk körül – 1. rész
A hűségben válok szabaddá – A házasság hete évről évre arra késztet bennünket, hogy megálljunk egy pillanatra, és ne csak az érzésekről, hanem a döntésekről, a felelősségről, a közösen vállalt útról is beszéljünk. Mit jelent ma hűségesnek lenni, és miért nem teher, hanem lehetőség az elköteleződés? Kovács Károly keresztyén pszichológust, családterapeutát, a Bibliai Házassággondozó Szolgálat munkatársát kérdeztük az idei programsorozathoz kapcsolódva. A házasság hete alkalmából országszerte számos program és rendezvény várja az érdeklődőket. A részletes programkínálat – a központi eseményektől a helyi kezdeményezésekig – a hazassaghete.hu oldalon érhető el. Számos alkalom online formában is követhető lesz, így bárhonnan be lehet kapcsolódni az eseménysorozatba február 8–15. között. Mire van ma a legnagyobb szükség egy házasságban? Erre is választ kapnak hatodik lapszámunkban. #házassághete#hűség#szeretet#szabadság
Fotó: Zelenka Attila
A Reformátusok Lapját keressék a gyülekezetekben, az újságárusoknál és online is: www.reformatusoklapja.hu
https://bhsz.hu/wp-content/uploads/2026/02/627844436_2029697661195717_5928211435864153572_n.png355960Varsányiné Bagdi Krisztinahttp://bhsz.hu/wp-content/uploads/2018/07/logo3.pngVarsányiné Bagdi Krisztina2026-02-05 22:56:452026-02-05 22:56:46Kovács Károly – interjú a Reformátusok Lapjában
Házasságunk Isten műhelyében – 52 vasárnapi áhítat házaspároknak
„Egy arra utazó samaritánus pedig, amikor odaért hozzá és meglátta, megszánta.” /Lk.10,33./
Van egy fájó igazság, amelyet ritkán merünk kimondani: az ember sokszor épp azt nem látja, ami a szeme előtt van.
A távolit megpillantjuk, az idegent észrevesszük, a hírek megrendítenek – de a mellettünk élő arca lassanként a háttérbe olvad. A megszokás finom pora rátelepszik a tekintetünkre, és mire észbe kapnánk, már nem látunk, csak nézünk. Vagy még úgy sem: csak elmegyünk egymás mellett.
A házasságban sok minden nem viharban törik össze, hanem némaságban. Nem mindig az a baj, hogy nagy vétkek történnek, hanem az, hogy a kicsik napirenddé lesznek: elfordított tekintetek, elharapott mondatok, kimondatlan kérések, meg nem hallott sóhajok, meg nem sejtett vágyak. S az első szeretet, amely, úgy feszített, megfárad. Nem azért, mert elfogyott, hanem mert nem tápláljuk a tüzet eléggé.
Az irgalmas samaritánus történetében van egy fontos szó: meglátta. Nem csodát tett. Nem beszélt hosszan. Nem tartott kiselőadást: – miért nem volt tanácsos erre az útra lépni. Csak meglátta. Mert volt szeme a látásra. Pedig ő is úton volt. Ahogy mi is mindig úton vagyunk. Úton a munkába, rohanunk a feladataink után, a gyerekek körül szaladgálunk, űznek a gondok, a teendők terhe nyom, az “ezt még el kell intézni” súlya szorítja össze a szívünket. De íme: lehet úgy menni, hogy a fókuszt nem veszítjük el.
Kedves férj/feleség! – Hadd kérdezzelek meg: – Látod-e még (vagy már újra) a társadat?
Nem a szerepét, úgy, mint férj, feleség, anya, apa, hanem a személyét, a szívét, a szerelmedet, látod-e még?
Nem úgy, mint problémát: aki már megint „ilyen/olyan”, aki már megint „így/úgy” reagál(t). Hanem úgy, mint embert: Isten teremtményét, lelki testvéredet, akit neked formált az Úr, akit rád bízott, s akivel nem szerződést, hanem életszövetséget kötöttél a Teremtőd színe előtt téve fogadalmat.
Mert a „házastársunk” – mondjuk ki – nem csupán “párunk”, hanem a „felebarátunk” is. És ez a felismerés egyszerre megnyugtató és felelőségteljes. Vigasztaló, mert Isten szövetségbe rendezte az életünket. Félelmes, mert a felebarát iránti szeretet parancsa nem áll meg a templomajtó küszöbén. Belép velünk az otthonunkba. S ott kérdez meg (pl. a 4.269-dik napon): szereted-e őt igazán ma is? Nem csupán érzelmileg, hanem krisztusi módon: hogy meglátod, megszánod, odalépsz, hordozod?!
S amikor itt elakadnánk – mert mindannyian elakadunk néha –, akkor kell az evangélium: nem az a gond, hogy nem ismerjük a jót, hanem az, hogy nincs hozzá erőnk megtenni. Látjuk a társunkat, és mégsem szánjuk meg. Tudjuk, hogy szólni kellene, de hallgatunk. Tudjuk, hogy odalépni lenne jó, de elfordulunk. Tudjuk, hogy szeretni kellene, de keménnyé válunk. Miért? Mert a bűn nemcsak nyílt romlottság, hanem szívbeli közöny is lehet. A bűn az, amikor nem látjuk a másikat önmagunktól.
És ezért van szükségünk Krisztusra a házasságunkban is. Jézus úgy szeretett előbb, hogy meglátott bennünket a nyomorúságunkban, és nem fordult el. Nem ment tovább. Lehajolt. Megkönyörült. És bekötözött olyan sebeket is, amiket mi okoztunk magunknak.
Taníts Uram, meglátni! – kiáltsunk fel! Mert ahol a házastársunk valódi szükségletét meglátjuk, ott az Úr is elkezd munkálkodni, előbb bennünk, majd általunk: bűnbánatot ad, alázatot ad, új szívet ad és változásra ösztönöz. És ha új szív van, új szavak is jönnek. Új hang. Új tekintet. Új érintés. Új élet. Folytatjuk…
