Házasságunk Isten műhelyében – Elvitte egy fogadóba – 6. rész

6. rész

Elvitte egy fogadóba

Azután feltette őt a saját állatára, elvitte egy fogadóba, és gondját viselte.” /Lk.10,35./

A sebzett házastárs nem feltétlen az út szélén és azonnal gyógyul meg. Ott legfeljebb életben marad, ott legfeljebb túlél, de a gyógyulásnak más levegő kell. Fedél kell. Csend kell. Biztonság kell. Olyan hely, ahol a veszély nem ér utol újra, ahol nem muszáj védekezni, ahol nem kell menekülni, ahol a lélek kifújhatja magát.

Ezért az irgalmas samaritánus történetében a következő mondat már nem a sebekről, nem is a bajról szól, hanem „a” helyről:

„elvitte egy fogadóba.”

A samaritánus nem végzett félmunkát. Nem mondta: “- Én ennyit tudtam.” Nem mondta: “- A többi már a te dolgod.” Hanem vitte tovább. A segítségnek lett folytatása. Az irgalomnak lett meghitt otthona.

S milyen sokszor itt merül ki a házasságunkban is az irgalmasság – előző részekben tárgyalt – lépéssorozata. Mert sok mindenben eljutunk a “bekötözésig”. Néha odalépünk, néha bekötjük, néha már-már úgy tűnik, rendeződik is, a helyzet javul, a tünetek múlnak, a vihar elcsendesedett. Aztán visszazuhanunk a hétköznapokba, a munkába, a fáradtságba, a régi ritmusba… és a seb megint felszakad. Óh! Mintha a kötszer csak átmeneti lenne, mintha az irgalom csak egyetlen estére volna elegendő, mintha a kiengesztelődésnek nem lenne folytatása, nem állandósul.

Pedig a gyógyulás helyet igényel. Fogadót (nem kórházat).

A “fogadó” nem csupán egy épület. A fogadó inkább légkör. A (be)fogadó az a tér, ahol nem támadás van, hanem biztos menedék. A fogadóban nem a kérdés jön szembe először, nem a vád, nem a tanítás, hanem a befogadás. S ami a legfontosabb: ott is marad. Mert a sebzett ember mellett maradni aranyat ér.

Testvéreim, ez a házasság egyik legszebb és legnehezebb szolgálata: fogadóvá lenni egymás számára. Olyan hellyé, ahová a másik bármikor visszajöhet. Olyan otthonná, ahol nem fél kimondani, hogy fáj. Olyan közeggé, ahol nem kell mindig erősnek lenni. Olyan házzá, ahol a gyógyulásnak lehetősége van, s még sincs benn kórházszag.

De ehhez sokszor előbb nekünk kell megtérni. Mert a mi otthonunk könnyen lehet ítélőszék is. A mi szavaink könnyen válhatnak ostorozóvá. A mi csendünk könnyen lehet büntetés. A mi tekintetünk könnyen emelhet falat. És ilyenkor az otthon már nem fogadó, hanem csatatér.

Ezért a fogadóba-vitel valójában ezt jelenti: a házasságot olyan hellyé tenni, ahol Krisztus uralkodik. Mert ahol Krisztus uralkodik a szívekben, ott van kiáradó kegyelem. Ott lehet bűnt vallani, ott lehet sírni, ott lehet újrakezdeni, ott van “második esély”. Ott nincs végleg eldobva senki, ott az igazság nem pusztít, hanem gyógyít.

És ismét evangéliumhoz érünk: mert mi is ilyen fogadóba kerültünk. Nem a világ fogadott be, hanem Krisztus. Ő a mi menedékünk. Ő a mi rejtekünk. Ő az a hely, ahol a bűnös ember nem meg-, de nem elítéltetik, hanem örök életre támad fel. S ha mi kegyelemből ilyen otthonra találtunk, akkor a házasságunk sem lehet más: menedék, gyógyulás, helyreállítás a szövetséges társam számára.

Kedves Férj/Feleség! Vajon a te otthonod fogadó-e? A te szavaid menedéket adnak-e a párodnak? A te jelenléted gyógyít-e, vagy inkább nyomaszt? Nem az a kérdés: tökéletes-e? Nem is az, hogy nincsenek-e sebeitek. Hanem az: a sebzett hitvesed talál-e nálad helyet, ahol gyógyulhat?

A samaritánus elvitte egy fogadóba. (Vigyétek el ti is egymást egy fogadóba!) Nem hagyta az út szélén. És ezzel a történet új mélységbe lép: gondját viselte. Folytatjuk, jön a sorozat utolsó része…

Körforgalom elhagyó Házassággondozási házi feladatok

Körforgalom elhagyó Házassággondozási házi feladatok

UTAZÁS A HÁZASSÁGUNK KÖRÜL 5. rész – Körút cikkhez kapcsolódóan, de önállóan is elvégezhető

  1. Házi Feladat: Napi 15 perc kapcsolódás

Minden nap találjatok egy negyed órát, ami csak a kettőtökről szól! Nincs telefon, nincs tévé, internet, kütyű, nincs munka, nincs gyerek – csak beszélgetés egymással. Kérdezzétek meg egymástól: „Hogy vagy úgy igazából?” Ez az idő arra szolgáljon, hogy egymásra hangolódjatok, függetlenül attól, milyen hektikus a napotok! (Hé, csak 15 percről volt szó egy másfél órával ezelőtt!)

„Ne fizessetek senkinek rosszal a rosszért. Arra legyen gondotok, ami minden ember szemében jó.” /Róm.12,17./

  • Házi Feladat: Kis gesztusok hete

Mindketten válasszatok ki egy-egy apró gesztust, amivel a másik kedvében jártok minden nap legalább egy héten át mától számítva! Lehet ez egy mosoly a reggeli kávé mellé, egy szeretetteljes üzenet a munka közepén, vagy egy ölelés, amikor hazaértek. Az apró figyelmességek folyamatosan táplálják a szeretetet és törődést.

„Minden áldozatot sóval mutass be.” /3Móz.2,13./

3. Házi Feladat: Szombat esti „randik”

Havonta legalább egyszer legyen egy „randiestétek”. Nem kell nagyszabású eseménynek lennie, elég egy közös vacsora, egy séta, vagy akár egy film közös megnézése otthon, de a lényeg, hogy ez az időszak csak rólatok szóljon. A gyerekek túlélnek havi egy-egy órát nélkületek, csak legyen, aki vigyáz rájuk (s lesz is kirendelve, ha nagyon akarjátok). Újítsátok meg a régi „randi hangulatot,” amivel új energiát hozhattok a kapcsolatotokba!

„Újuljatok meg lelketekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert!” /Ef.4,23./

4. Házi Feladat: Írjatok szerelmes levelet egymásnak!

Ehhez talán nem is kell segítség, ugye? Ebben a hónapban írjatok egy levelet a másiknak. Ebben a levélben fejezzétek ki, miért értékelitek a másikat, mit szerettek benne manapság, milyen közös emléketekre gondoltok vissza szívesen! A levélírás segít szavakba önteni azokat az érzéseket, amelyek a mindennapok forgatagában talán nem kapnak elég figyelmet.

„Új parancsot adok nektek: szeressétek egymást! Ahogyan én szerettelek titeket, nektek is úgy kell szeretnetek egymást! Arról ismeri majd fel mindenki, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretitek egymást.” /Jn.13,34-35./

5. Házi Feladat: Heti egy „csapatmegbeszélés”

Hetente egyszer üljetek le, és beszéljétek meg a következő hét legfontosabb teendőit, kihívásait, valamint azokat a pontokat, ahol segítséget várnátok a másiktól. Ez a megbeszélés nem a veszekedésről szól, hanem a közös megoldáskeresésről, hogy elkerüljétek a stresszt és a feszültséget. Tudatosítsátok, hogy egy csónakban eveztek, ráadásul egy irányban!

„Mert ahogyan a test egy, és sok tagja van, és a test tagjai, bármennyien is vannak, egy testet alkotnak, ugyanúgy a Krisztus is.” /1Kor.12,12./

6. Házi Feladat: Közös célkitűzések

Írjátok össze, milyen közös célokat szeretnétek elérni az év során – legyen az a kapcsolatotok fejlesztése, közös hobbi találása, vagy egy régóta vágyott utazás. A közös célok megerősítik a kapcsolatot, és a mindennapi mókuskerékben egy olyan irányt adnak, amely felé együtt haladtok.

„Ugyanazt akarjátok: ugyanaz a szeretet legyen bennetek, egyet akarva ugyanarra törekedjetek. és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is.” /Fil.2,2-3./

7. Házi Feladat: Vasárnapi csendes félóra és közös imádság

Próbáljátok ki, hogy vasérnaponként egy fél órát teljes csendben vagytok együtt. Nem kell beszélgetni, csak együtt lenni. Gyönyörködjetek egymás szemében! Ez az időszak arra ad lehetőséget, hogy a fizikai jelenlétet értékeljétek, és közelebb kerüljetek egymáshoz anélkül, hogy a szavak vagy a hétköznapi zaj elvonná a figyelmeteket.

„Jó csendben várni az Úr szabadítására.” /JerSir 3,26./

Minden este, de kezdetben legalább vasárnap, szánjatok 10 percet közös imádságra. Kérjétek az Úrtól egymás támogatását az életetek különböző területein, és öntsétek ki szíveteket az ÚR és egymás előtt. Ez segít az együttérzés és a kölcsönös támogatás erősítésében.

„Ti azonban, szeretteim, épüljetek szentséges hitetekben, imádkozzatok a Szentlélek által!” /Júd,1,20./

Szorgalmi Feladat: Felelősségmegosztás – „kicserélt nap”

Próbáljátok ki, hogy egy napra „kicserélitek” a feladataitokat: amit az egyik fél általában csinál, azt most a másik veszi át és fordítva Ez nemcsak a másik fél munkájának és terheinek megértésében segít, de újfajta közelséget és együttérzést is teremthet.

„Egymásnak terhét, ha hordozzátok,/ úgy tesztek Jézus szava szerint./ Egymásnak terhét, csak hordozzátok,/ mint arra Jézus példája int!”

Ezek a feladatok segíthetnek megtörni a hétköznapi rutinokat, és abban erősíthetnek, hogy tudatosan dolgozzatok a kapcsolatotokon. Találjatok ki mást! Bármit. S ha működi, akár meg is írhatjátok a szerkesztőségünknek egy bizonyságtételként névvel, vagy név nélkül, de hittel és örömmel. A legfontosabb, hogy ne halogassátok ezeket, hanem azonnal kezdjetek bele! Hagyjátok el a körutat! Ebben utat nektek az Úr mutat. Bár az ismétlés a tudás anyja, de aki életét Jézusért elhagyja, az megnyerve Tőle a koszorút is megkapja. „Ne ígérj, cselekedj! Öveket becsatolni!”

„Ezt mondja az Úr: Álljatok meg az utakon és lássatok, kérdezősködjetek a régi ösvények felől, hogy melyik a jó út, és azon járjatok; akkor nyugalmat találtok lelketeknek. De azt mondták: Nem megyünk!” /Jer.6,16./

Válasszunk! S ha jót akarunk magunknak, mi válaszoljuk azt, hogy Itt vagyok Uram, hallja a te szolgád a te szódat!

Utazás a házasságunk körül – 5. rész

KÖRÚT

„Ahol nincsen tanácskozás, ott elbukik a nép; de sok tanácsadó által van üdvösség.” /Péld.15,22./

Ahogy egy hegyen épült város felé haladva a szerpentinről messzire látva és körül tekintve, vagy egy nagyobb város körútján korzózva részleteiben felfedezhetjük a város sokszínűségét, úgy a házasságunk útján is fontos, hogy rendszeresen áttekintsük, merre tartunk, és hol is tartunk. A szerpentin úton lehetőség van arra, hogy friss szemmel tekintsünk vissza a kapcsolatunkra és a közös életünkre, a korábbi örömökre és nehézségekre.

A házasságban, ahogy a körforgalom előtt is, szükség van arra, hogy lassítsunk, ha jön valami, néha megálljunk, és tanácsot kérjünk, hogy biztosan a helyes irányba haladjunk. A tanácsadás segíthet abban, hogy tisztán lássuk a céljainkat, és új perspektívát adhat a kihívások kezeléséhez, de nem mindegy, kire hallgatunk. Kik a tanácsadóink, s mi az alapja a tanácsuknak? Ha nem a Szentírás, a bukásban biztosak lehetünk. Ahogyan a városi körúton a közlekedési táblák, irányjelzők és útmutatók segítenek döntéseinkben, úgy a házasságban is fontos, hogy figyeljünk azokra a bölcs tanácsokra, amelyeket Isten Igéje és a keresztény közösségünk nyújt.

– Itt már jártunk. De javu érzés. Vagy inkább: – Így már jártunk! – Éreztünk már ilyet minnyájan, ugye?

Amikor a szívünkhez kapunk, hogy ebben a cipőben már voltunk, ebbe a folyóba már léptünk, azóta is fázunk tőle, s megfogadtuk, hogy többé ezt a hibát nem követjük el! Sőt, bűnbánatot is tartottunk, letettük a kereszt alá, újévi és úrvacsorai fogadalmat is tettünk utána, s mégis újra és újra, egyhelyben járva, topogva, a sarat dagasztva, néha felüdülve, felgyorsítva, a kanyar előtt nagyot fékezve, de végül mindig ugyanoda érkezve, leroskadunk, belehalni, feladni készülünk.

– Á, ebben az utcában már voltam! Hogy ronthattam el ismét? Ráadásul pont ugyanúgy?
(Egyes szám egyes személyben a felkiáltás arra hívja fel a figyelmünket, hogy az olvasónak csak erre legyen gondja! A királyi többes szám, a továbbiakban csak a szorongásunk hivatott oldani, hogy tudjuk, nem vagyunk a problémával egyedül. J De hogy a házastársam mit rontott el – főleg ismét – az más lapra, az övére tartozik Nem mindegy, hogy Ön vizsgálatot tart? vagy Önvizsgálatot tart az ember?)

Képzelt riportok egy „ugandai” házasságból:

A mókuskerékből kitörni nem sikerült, pedig férjként megfogadtuk, hogy bár a családért dolgozunk, de a családban akarunk maradni, a karriert, a hivatást, amiért égünk – aminek terhét persze a családért cipeljük (de ezt az érzést csak alibizésből engedjük a felszínre) – hátrébb soroljuk, foglalkozunk a feleségünkkel, minőségi időt szánunk a gyerekeinkre, ezentúl máshogy lesz, más lesz a prioritás, meglássátok!

S azon vesszünk észre magunk, hogy megint az értekezletről írjuk a messenger üzenetet: – „Gratulálok fiam a második gólodhoz, kár, hogy nem láttam (amint az elsőt sem), de harmadikat majd megnézem!” (Ha ugyan egy másik apuka – akinél úgy érzem, én jobb vagyok, mert többet keresek neked, ő csak ott van, a tiedet is felveszi videóra és megosztja, mert a jövő héten is üzleti úton leszek, ugye megérted?.)

– „Majd elmegyek, lányom, az énekkari fellépésedre is a székesegyházba, elvileg karácsony előtt, az adventben már szabad leszek a melótól, véget ér a nagy hajtás és, bár nem szeretem, nem is értem az 5-6 szólamú barokkos darabokat, de megyek, mert vársz. Puszi! (S ha nem érek oda, majd bocsánatot kérek, s megyek a húsvétira.)

– „S óh, Szerelmem, neked is viszek egy csokor virágot a házassági évfordulónkra”; de már megint bezárt az összes virágbolt mire hazaindultam (mint tavaly), de majd egy sima hétköznap pótlom (csak el ne felejtsem!), akkor úgy sem várja, jobban örül neki, ja, tavaly is így volt, s lesz jövőre is.

„Sok szép ígéretem, ó, hányszor megtagadtam, / A nagy fogadkozást, hogy csak tiéd szívem. / A bűnös gyengeség bús rabjának maradtam,  / És törvényed szerint nem éltem semmiben.” /Ref. 445. ének 2. vers/.

Feleségként megfogadtuk: – „Este hagyjuk a dagadt ruhát másra, a férjünkkel megyünk fel a padlásra!” S a gyerekek csak szálltak és suhogtak a vizes lepedők között a házifeladataikkal kergetve anyát, s mindenkinek a kedvenc pudingját megfőzve, megint nem maradt erő a hárombetűsre.

– „Holnap tényleg kinézek a garázsba, min ügyködik az ember, s ha nem is értem, s tán nem is érdekel igazán, de megkérdezem, mit szerel, s mi lesz a haszna abból a családnak, s megdicsérem, hogy értünk fárad”, de jaj, a barátosnőm válni készül (már évek óta), s sírva hív fel, hogy kiöntse a szívét az álnok férje miatt, s megint nem értem ki, de már be is ért az emberem, akire ráförmedek, mert sáros cipővel bejött, s olajfoltosan hagyta maga után ott a mosdót! – De mit is akartam? Zsörtölődni, vagy megtisztelni őt legalább érdeklődésemmel? No, mindegy, majd holnap (ha nem volna szülői értekezlet, de lesz, s a ház is fut.)

S nap-nap után az ugandai házaspár futja a hasonló ördögi köröket, bár néha érzékelik, hogy a cél megint a startvonal, melyen újra áthaladtak, de még bíznak, hogy majd jobb lesz, újabb mérföldek után (csak úgy magától?), s ha nem fáradnak el, majd kitörnek és változtatnak, vagy betörnek és összetörnek, s felemelt kézzel teszik fel a miérteket. Miért hagytuk, hogy így legyen?!

Ne feledd! Minden fogadkozásod csak annyit ér, amennyit megvalósítasz belőle. Ne ígérj, cselekedj! Hadd bíztassalak magammal együtt! Ne halogasd, hagyd abba e cikk olvasását, ha ideáig eljutottál (folytasd később) és tedd meg azt a szolgálatot házastársad felé, ami először adósságodként magadnak felróttál!

A körforgalomból való kijutáshoz mindkettőtök erőfeszítése, de legalább egyikőtök tudatos kezdeményezése szükséges. Úgye milyen jó, hogy megtetted s így olvasod már tovább?

Kitűzhettek magatoknak olyan közös – a körön kívüli és távoli – célokat, amelyekhez a centrifugális erőtér elhagyásával konvergálni tudtok. Segítségképpen néhány konkrét, bátorító feladatot próbálunk felvázolni (több házassággondozással foglalkozó irodalom felhasználásával) – ha gondoljátok, amelyek segíthetnek, hogy valódi változást érjetek el a kapcsolatotokban. Ezek a segítő szándékú házi feladat ajánlások célzottak, gyakorlatiasak (voltak, akik ilyet kértek), és arra irányulnak, hogy segítsenek megtörni a megszokott mintákat, újraépíteni a közelséget, és tudatosabbá tenni a mindennapi figyelmességeket.

Egy külön bejegyzésben itt éritek el: Körforgalom elhagyó Házassággondozási házi feladatok

Házasság Hete – beszélgetés az Európa Rádióban

Az Európa Rádió Kontinentális reggeli műsorában – 2026.02.10-én – Kovács Károly pszichológussal és családterápiával, mint a BHSZ tagjával

Mitől marad meg egy házasság?

A mai világ sok mindenre azt tanít: ha elromlik, cseréld le.
A gond ott kezdődik, amikor ez a szemlélet az emberi kapcsolatokra is átterjed.

A konfliktus nem azt jelenti, hogy rosszul választottunk.
Két különböző ember él együtt – különböző hozott mintákkal, vágyakkal és reakciókkal – ezért az ütközés természetes. A kérdés nem az, hogy lesz-e, hanem az, hogy mit kezdünk vele.

A beszélgetés egyik fontos felismerése:
nem szerződésben, hanem szövetségben élünk.
A keresztény házasság lényege nem az érzelem állandósága, hanem a hűség döntése – akkor is, amikor nehéz.

A hit azért ad erőt, mert amikor már egyik fél sem elég „okos”, van kihez fordulni segítségért.
Ilyenkor nem a másik hibája kerül előtérbe, hanem az: én mivel járultam hozzá a helyzethez – és innen indul a helyreállás.

A házasság nem attól marad meg, hogy nincs benne feszültség,
hanem attól, hogy mindig van visszatalálás.

Olvasd el a teljes interjút

Európa Rádió – Kontinentális Reggel 2026. február 10.

Interjú Kovács Károllyal – BHSZ – hangzó élőbeszéd alapján szerkesztve

Műsorvezető:

A következő percekben Kovács Károly pszichológussal, családterapeutával beszélgetünk arról, hogy mennyire érték ma a házasság intézménye, és milyen könnyen mondanak le egymásról a párok egy-egy konfliktus helyzetben. Miért fordul meg a nők és a férfiak fejében az a gondolat, hogy rosszul választottam? Mi az, ami erősíti a kapcsolatokat? Kivel osztjuk meg gondjainkat, hogyan jelenik meg a házasság a Bibliában? Ezen kérdések mentén készült következő beszélgetésünk.

Kovács Károly, klinikai szakpszichológus, családterapeuta. Mennyire könnyen mondanak le ma egymásról az emberek egy párkapcsolatban?

▀ Kovács Károly:

Ez jó kérdés. Én azt gondolom, hogy igenis, meg nem is, könnyen is, meg nem is. Nem gondolnám, hogy bárki, ha már összeházasodott, akkor utána ezt olyan nagyon könnyen megtenné. Biztos megszenvedi, míg eljut odáig, hogy ki akar lépni. Ugyanakkor az egész világunk ebbe az irányba nyom bennünket. Ha belegondolunk,  itt ülünk most egy székben, ami szalag termék. Ha elromlik, bármikor lecserélhetjük, vehetünk újat helyette, és lehetne sorolni, hogy az életünkben hány ilyen van. A régi ember az maga faragta az eszközeit, szerszámait, akár a székét is, ha elromlott megjavította. Móra Ferenc rövid írását még olvastuk a gyerekeinknek, amiben leírja, hogy az eltört kasza pengéből sarlót csinál, majd amikor az is eltörik, akkor szőlő szemző kést. Persze a szalagtermék gyorsabban elkészül, többet el lehet adni, ahogy ezt manapság látjuk. Viszont amikor ez a szemlélet: „fogyasszunk és inkább vegyünk újat!”, ahelyett, hogy „javítsuk meg a régit!”, átmegy az emberi kapcsolatokra is, na akkor jön a probléma.

Bizony a házasságokban is eljutnak oda házaspárok, hogy akkor váljunk el és keressünk mást, aki jobban megfelel az igényeinknek. Bizony sok-sok olyan pont van, amikor lehetne külön menni. (2022-ben a Házasság hetére született videóban beszélünk a Krízisek összekovácsoló erejéről. Maradjunk együtt! című video az alábbi linken megnézhető: https://www.youtube.com/watch?v=H1FK-LxVWC0&t=3s)

Sok ilyen pont van, mert az élet erről szól, hogy állandóan konfliktusba kerülünk, nem egyszerre vágyunk ugyanarra a dologra, mások a kíváncsiságaink, és lehetne sorolni, hogy mennyi különbség van ember és ember között, amik a házasságban is ott vannak.

Amikor ezek -az egyébként otthonról hozott örökségeink, működésmódjaink, látásmódjaink, reakcióink -ütköznek, akkor azt gondoljuk, hogy rosszul választottunk. Majd fontolgatjuk, hogyan kellene tovább menni, és egy idő után azt gondolja az ember, hogy akkor keresnem kellene egy olyat, akivel jobban passzolunk egymáshoz.

Műsorvezető:

Mennyire kell keresni egyébként ennek az egész jelenségnek a gyökerét a hagyományainkban? Most csak egy példát mondok. Nagyanyáink mondták, hogy – „nagy az asszony köténye, sok minden, alája, fér, ugye?” Na, mit is jelent ez?

▀ Kovács Károly:

Én is hadd mondjak egy ilyet, „mindegy, hogy hol éhezik meg, csak haza gyűjjék vacsorálni.”

Igen, ezek mindig azt a bölcsességet őrzik, hogy bizony vannak problémák, vannak konfliktusok, vannak kísértések akár, de amíg ezt meg tudjuk oldani, amíg elnéző szeretettel tudunk lenni egymás felé, addig nincs baj. Ugye a Biblia azt mondja, hogy “a szeretet sok bűnt elfedez” -a szeretet himnuszában, olvassuk ezt. Talán “az asszony köténye” is erről szólt.

Amíg a kísértéseinkkel is el tudunk bánni, mert kísértés az van, mindig is lesz, de amíg el tudunk bánni vele, és amíg együtt beszéljük meg, tesszük tisztába, harcoljuk meg, addig lehet, hogy éppen még erősíti is a kapcsolatunkat. Csak az a baj, hogy mai világunkban annyira individuálisan éljük már az életünket. Egy családban is sokszor mindenki előveszi a kis kütyüjét, és akkor azzal ott el van, vagy azon keresztül másokkal. Nem azzal törődik, aki ott van mellette. Ha ez időnként előfordul, nem probléma, de amikor intimebb, szorosabb kapcsolatba kerülök, jobban megosztok, lelki dolgokat hozok elő ezekben a kapcsolatokban, a természetes, személyes kapcsolataimban pedig egyre kevésbé, na, akkor megint elkezdődik valami olyan probléma, amit lehet, hogy észre sem veszünk sokáig, de egy idő után ez oda fog vezetni, hogy ki ez az idegen, aki itt van a közelemben. Bezzeg, akivel az előbb cseteltem… Lehet, hogy soha életemben nem láttam, nem tudom milyen ember, és főleg “nem cseresznyéztünk egy tányérból”, ha már itt régieket emlegetjük. Nem viseltünk közös terhet, de olyan jól elbeszélgettünk az előbb. sokkal közelebb vagyok hozzá, mint ahhoz, aki fizikailag mellettem van, de idegenné vált. 

Műsorvezető:

Mennyire patriarchális ilyen tekintetben a Biblia egyébként, hogyha a házasságról, a párkapcsolatokról van szó, mennyire férfi központú, mennyire nézi el jobban mondjuk a férfi bűnöket, mint a nőit?

▀ Kovács Károly:

Én azt látom, hogy Isten androgün, ha lehet ezt mondani, ő nem férfi, nem nő. Lehet, hogy atyának szólítjuk, itt csak zárójel bejegyzem meg, a Viskó című regényben nagyon izgalmasan van ez, ahogy sokáig nőként jelenik meg a férfi számára Isten. Mert hogy arra volt szükség, a női minőségre. Szóval Isten demokratikus, és hogy szokták ezt mondani? Ő nem tesz különbséget nemek között, hanem egyformán szereti azt, akit ő formált és a teremtés egyik variációja szerint ugye férfivá és nővé teremtette az embert. Az Újszövetségben pedig már nincs férfi, sem nő, mert egyek vagyunk Krisztusban. Így együtt tudjuk kiábrázolni az ő képmását. Tehát én sehol nem látom a Bibliában, hogy ő mondjuk férfipárti lenne. Amikor megszületett az Újszövetség nagyon is modern volt, az a gondolat, hogy a nőket ugyanúgy tisztelni kell, mint a férfiakat, mert az akkori társadalom nem ilyen volt.

Például a Péter levélben olvassuk azt, hogy “„ti férfiak is, megértően éljetek együtt feleségetekkel, mint a gyengébb féllel, adjátok meg nekik a tiszteletet mint örököstársaitoknak is az élet kegyelmében…” /1.Péter 3,7./ – és még ott az ígéret is, illetve a figyelmeztetés -” hogy a ti imádkozásotok ne ütközzék akadályba.” Tehát ha én nem tisztelném a feleségemet, mint amit sokszor férfiként várjuk el az asszonyainktól, nem jó, hogyha ezt nagyon erőteljesen várom. Az a jó, hogyha úgy élek, hogy önként is tisztelni tudjon a másik. De ugyanígy kölcsönösen nekem is tisztelnem kell őt. Egyformán szeretnem kell.

Amit sokszor félreért a világ, és talán a kérdés is erre utalt, hogy van egy munkamegosztás. A férfi a vezető, a nő pedig a segítőtárs, a hozzá illő segítőtárs. A Biblia ilyen fogalmat is mondott, hogy “ti feleségek engedelmeskedjetek a férjeteknek”. Ez a mai ember, a mai nők fülének nagyon nem tetszik, de csak gondoljunk bele, beülnék most ketten a kocsiba. Ön egy nő, én egy férfi vagyok, valamelyikünk oda ül a volánhoz. Vajon jó lenne, ha a másik oda kapkodna? Nem. Viszont aki meg a volánnál ül, nem biztos, hogy a térképet ki tudja nyitni, elő tudja venni, vagy mondjuk, ma már a GPS-be be tudja ütni, hogy hova is akarunk menni. Azt meg akkor a másiknak kell tenni. Tehát ez egy munkamegosztás. Nem értékbeli különbség, nem rangsor, hanem egyszerűen egy munkamegosztás. Nekem férfiként kell vállalom a vezető szerepet, ráadásul a mester bemutatta ezt, és az ő bemutatásában a vezetés, az a szolgáló vezetés. Ráadásul az életét is odaadó, szolgáló vezetés. Ő úgy szeretett bennünket, mint urunk, mint vezetőnk, hogy az életét is odaadta értünk.

Ha így gondoljuk végig, akkor már nem gondolom, hogy olyan nagy kiváltság vezetőnek lenni, felelősség és tényleg kiváltság, de nem azért, mert jobb vezetőnek lenni, mint beosztottnak. 

Műsorvezető:

Azt azért közismert, hogy a Biblia ószövetségi részeiben bizonyos keretek között a többnejűség és a házasságon kívüli kapcsolat elfogadott volt. Most ezt egy mai ember, hogy értékelje?

▀ Kovács Károly:

Nagyon érdekes. Egyszer a zsidók megkérdezik Jézust, pont ez a kérdés van ott, az feszül bennük, merthogy már az volt a kultúrájukban, hogy hát a férfinak bocsánatos bűn vagy spongyát rá, az asszonyt meg halálra kell kövezni. Hát mekkora igazságtalanság. És akkor megkérdezik Jézust, hogy te mit mondasz, Mester? Mózes nekünk válólevelet adott. Vagyis, hogyha meguntam a feleségemet, elküldhettem, de azért adjak neki egy válólevelet. Az egy kicsit enyhítette a nő helyzetét. Azt mondja Jézus, hogy nem így volt ez kezdettől fogva. Tehát ott feltárja azt, hogy Isten gondolkodásában szó sem volt, többnejűségről szó sem volt, ilyen különbség tételről, hogy a férfinak megengedett, a nőnek meg nem.

Kezdettől fogva, és itt visszautal a teremtési Igére, hogy “elhagyja a férfi apját és anyját, ragaszkodik a feleségéhez, és lesznek ketten eggyé”. És még hozzáteszi azt is, hogy amit Isten egybeszerkesztett, azt ember el ne válassza. És mondja nekik, hogy a ti keményszívűségetek miatt engedte meg Isten, hogy elváljatok, és adott válólevelet. Éppen a válólevéllel egy kicsit védte azért az asszonyt. Tehát szó sincs róla, hogy ezt Isten gondolta így, hogy na fiúk, gyertek ide, mi egy kupacba jó cimborák leszünk, és nekünk bármit szabad, bezzeg a nőknek… Isten nem így gondolkodik. Ő halálosan szereti a nőket ugyanúgy, mint a férfiakat. Ha mi ezt így gyakorolnánk, férfiak, akkor nem lett volna szükség az emancipációs mozgalmakra

Műsorvezető:

Mi az az alapigazság, ami mentén az ilyen frigyekben, talán szeretetteljesebben megoldódnak az esetleges konfliktusok? A legjobb házasság is kivan téve kísértéseknek. Mi ad erőt ahhoz, hogy ellenálljunk ezeknek. Most erről is beszélgetünk Kovács Károly pszichológussal, családterapeutával.

Ön gyülekezeti tag is, tehát hitben élő ember, és családterapeuta. Hogy látja, hogy azok az emberek, akik hitben kötik meg a házasságukat, sokkal jobban megharcolnak érte, vagy sokkal komolyabban veszik a házasság szentségét? Tehát mennyit segíthet a hit?

▀ Kovács Károly:

 Nagyon sokat. Egyébként a Kőműves Kelemen balladájában halljuk ugye az énekből, hogy “hit nélkül sem élni, sem alkotni nem lehet”. Tehát mindenki hisz, csak az nem mindegy, hogy miben hiszünk. Ha én egy hazugságban hiszek, az is messze menőkig hatni fog rám. Aszerint fogok élni, amiben hiszek. Ha az igazságban hiszek, akkor az fog vinni engem. Ha nem hiszek az igazságban, attól még az igazság, igazság marad, én fogok tévedni. Úgyhogy a hit kérdése egy izgalmas kérdés, pszichológus szemmel különösen.

De a kérdésre visszatérve, azért segíthet, mert a keresztény ember ugye Isten színe előtt köti meg a házasságát, és mi szövetséget kötünk. Nem szerződést írunk, hanem szövetséget kötünk.

Az a különbség, hogy a szövetség ráadásul vérszerződés az arról szól, hogyha én megszegem ezt a szövetséget, akkor halállal lakoljak. Holtomiglan, holtodiglan, hűséget esküdtünk. Óriási a felelősség. Nagyon kemény. Meg is kérdezik a tanítványok, amikor Jézus beszél így a házasságról, hogy mester, hát akkor ki köt házasságot egyáltalán? És itt megint egy nagyon fontosat mond a mester, mert azt mondja, hogy ami embereknek lehetetlen, az Istennek lehetséges. Na a keresztény ember pont ezért megy oda Istenhez, és vele hármas szövetséget köt. Megfogadja azt, hogy hűséges leszek, holtáig vagy holtomig, kitartok mellette, ráadásul nem csak a jóban, hanem a rosszban is. Nem csak az egészségben, hanem a betegségben is. Nem csak a boldog, hanem a boldogtalan állapotában is. De a végén azt mondjuk ki, hogy és Isten engem ebben segítsen meg, mert magamtól nem fog menni. Én hiszem, hogy a házasság az transzcendens intézmény, emberileg nem lehetséges jól élni. A legjobb házasságok is valahogy zötyögnek ahhoz képest, mint amit Isten eltervezett, ha viszont őt hívjuk segítségül, akkor a legrosszabbnak tűnő, totálisan már elromlott házasságot is fel tudja támasztani Isten, meg tudja újítani.

És mi a Bibliai Házassággondozó Szolgálatunkban nem egy ilyen házasság megújulást láttunk már. Amikor készek voltak a felek oda igazítani Isten igéjéhez, Isten üzenetéhez a házasságukat, akkor elkezdett működni. Tehát nem a házasság intézményével van a baj, hanem a működtetőkkel.

Műsorvezető:

Na most említette, hogy szövetségről van szó, egyfajta szövetségről, és megint egy kicsit vissza kell nyúlnom a régmúltba. Több házasság működött ugye gazdasági és egyéb alapokon, aztán azt gondolták, a szülők előjogaikkal élve összeadnak két fiatalt, majd csak megszeretik egymást. És a mai világban is előfordult, csak talán fordítva működik egy kicsit, hogy a szerelemnek induló házasság, aztán később egy ilyen gazdasági-szövetséggé alakul.

Milyen érdekes ez! Ön is lát ilyet?

▀ Kovács Károly:

Igen, és mennyivel jobb a régi. Mert egyre inkább szeretem a másikat, és szeretetben élhetem az életemet, míg ma meg tényleg a szeretet meghidegül, és marad a gazdasági kötelék. Ma amikor a nők is dolgoznak, és ugyanúgy felelős beosztásokba kerülhetnek, keresni tudnak, már nem szorulnak rá annyira a férfi ilyen jellegű gondoskodására. Szóval, nekem jobban tetszik az első.

Nemrég hallottam, nem tudom, hogy ez anekdota, vagy tényleg megtörtént, egy magyar fiú, meg egy indiai fiú utaznak a vonaton, és az indiai srác mondja, hogy megyek haza, most lesz az esküvőm. A magyar fiú felsóhajt, hogy de jó neked, biztos gyönyörű szép párod van, mire az indiai fiú, még nem láttam. Nem láttad -nem is értette a magyar srác, hogy miről szól a történet -akkor hogy veheted el? Az indiai fiú mondja, hogy semmi baj, hát elveszem, és lesz időnk megszeretni egymást. És ez nem csak szép történet, hanem működik. 

Pontosan azért, mert az ember annyira a feje tetejére áll, kifordítva gondol mindent manapság -egyébként mindig ilyen volt az ember Isten nélkül, mindent a feje tetejére állítunk. Ráadásul, ha már a házasság nehézségeiről beszélünk, nem szabad elfelejteni, keresztényként belelátunk abba a valóságba, amibe a biológiai szemünkkel nem láthatunk, a szellemvilágba. Isten világosan értésünkre adja, hogy a nagy ellenség, az mindent, ami szent, amit Isten széppé akar tenni, azt le akarja rombolni. És a házasság talán az egyik legnagyobb célpontja, mert a házassággal Isten azt akarja elmesélni, legalábbis az övéi házasságával a világnak, hogy: “na látjátok, hogy szereti ez a két ember egymást? Én, az Isten így szeretlek benneteket.” /Efezus 5,32./

Jaj, jaj, jaj, vajon erről szól-e a házasságunk, tényleg rajtunk keresztül Isten szeretetét látják-e meg az emberek? De jó lenne, ha így lenne!

Műsorvezető:

Egy másik jelenség, hogy egyre jobban kitolódik a házasságkötések ideje, tehát egyre később házasodnak a fiatalok, ezt is meg lehet figyelni, nem mindenkinél igaz, de azért egy ilyen tendencia is megfigyelhető. Vajon mi állhat ennek a háttérében? Félnek a fiatalok a csalódástól, vagy egyfajta álomvilágban élnek a házassággal kapcsolatban, vagy egyáltalán mit sugall ezzel kapcsolatban a média, a filmek? Mire vágyik ma egy fiatal, ha házasságról van szó? 

▀ Kovács Károly:

Nagyon jókat sorolt föl, és eszembe is jutott, hogy még az előző kérdése sem válaszoltam, de a kettőre együtt tudok, merthogy így van, nagyon sok minden van a mai világunkban, ami nem segíti a pártalálást. Például az sem, hogy vajon vannak-e olyan fórumaink, ahol lehet találkozni.

Régen a falu ember elment a táncházba, és ott Pista Juliskával táncolt, ismerkedtek egymással. Ma milyen lehetőségek vannak. A plázába bemegyünk, ott csavarogni? Vajon lehet ott jól ismerkedni? Na, lehetne még sorolni, hogy mi minden nehézsége van a mai fiatalságnak.

Mindenképpen megemlítem, hogy egyre több rossz példát látnak. A feleségem olyan helyen dolgozik, ahol tanulókkal találkozik, és el szokta mondani a statisztikát, hogy egy-egy osztályban majdnem a fele a gyerekeknek már nem épp, egészséges családban él, hanem elvált, újraházasodott szülőkkel, vagy gyereküket egyedül nevelő anyákkal. Elképzelhetjük, hogy a fiú szerepet, a fiú mintát -bár most elugorhatnánk akár a gender kérdésig, de nem akarok -tehát, hogy a fiú mintát egy fiú az édesanyjától a legjobb szándék mellett sem fogja látni.  Vagy az sem, hogy egy nővel, hogyan kell viselkedni. Azt akkor látná, ha az édesapja ott lenne, és időnként összevesznének, aztán kibékülnének, ez is nagyon fontos tanítás a gyerekeknek. Aztán látná azt, hogy hogyan tiszteli a feleségét az édesapja.

És az édesanyja is, hogy tiszteli az ő férjét? Ha nincs együtt a család, már rögtön hendikeppel indulunk, mert nem látjuk, nem tudjuk megtanulni. Úgyhogy nem könnyű. Kitolódik a tanulás ideje, később állnak munkába a fiatalok, valóban ott lehet a félelem is, másrészt a kényelem is. Ez megtalálja az anyákat és az apákat. Tehát a szülők felelőssége is, hogy mennyire kényesztetik el a gyereküket. Voltam én már ilyen műsorban is meghívva, hogy “papabank, mamahotel”. Ezt a kérdéskört nem kell ragozni, mert mindenki ismeri. Persze, hogy nehéz kimozdulni akkor, amikor otthon mindenem megvan. Hiányzik viszont az a szeretet, az a minőségű kapcsolódás, ami egy partnerrel, egy párral lehetne. Persze a párom nem fog nekem rögtön főzni, kimosni a büdös zoknimat és a többi. Ehhez már komoly kölcsönös elköteleződés kell, ami megint nehezen megy a mai fiataloknak. Pedig amire vágynak, amit kergetnek, ti.: az önismeret, önfejlesztés, kiteljesedés, az pont az elkötelezett kapcsolatban lehet megvalósítani. Könnyű ezt belátni, ha zenére, sportra, tudományra, stb. gondolunk. Csak az fejlődik, aki teljesen elkötelezte magát, és szívvel lélekkel végzi az adott tevékenységet.

Műsorvezető:

Visszatérve még egy gondolat erejéig, a házasságok megmentésére. Tehát az a lényeg, hogy valakinek okosnak kell lenni egy ilyen helyzetben. Ugye?

▀ Kovács Károly

Így van, sőt, nagyon jó, ha mindketten okosak vagyunk. És itt jön a hit szerepe (arra sem válaszoltam te jó ég), mert amikor hármas fonál van, ugye azt mondja a Biblia, az nehezen szakad el, amikor Istennel szövetségben éljük már az életünket. Akkor, amikor mi mindketten már nem vagyunk elég okosak, már hajt a vad indulatunk, a természetünk, a keresztény ember jobb híján, és tényleg nincs jobb, mindig az ő megváltójához fut oda. “Uram, látod, hát baj van.” Nem szereti a feleségen, de szerintem nagyon igaz, hogy mi úgy szoktunk veszekedni, ahogy rögtön az első pár is. Amikor számonkéri Ádámot Isten, hogy mit tett, akkor Ádám rögtön azt mondja, hogy az asszony, akit te adtál, uram, tehát Isten, te vagy a hibás. Rossz asszonyt adtál.

És én is így szoktam oda menni, hogy “Uram, hát az asszony, akit tőled kaptam” ajándékba, mert józan pillanataimban látom, hogy mekkora ajándékot kaptam a feleségemben. De a bajban, a konfliktusban rosszabbul, sötétebben látjuk egymást, és bizony ott a probléma, hogy akkor most ki van itt mellettem? Ellenség, vagy jó barát? Amikor Istenhez futunk a problémáinkkal, az okosság nála van. Ő a bölcs. De ő kész nekünk adni a bölcsességét, ha kérjük, és nem kételkedünk, és akkor már így tudunk visszamenni. Sőt, egész pontosan ugye, én azzal megyek oda, hogy “Uram, baj van a feleségemmel, meg még veled is, mert te adtad tévedésből”. Isten ilyenkor megnyugtat, és megnyitja a szememet arra, hogy én mit csináltam? Én mivel járultam hozzá a helyzethez, ami kialakult. Úgyhogy vissza már azzal tudok menni, hogy bocsáss meg drágám, látom, hogy ezt hibáztam.

Tehát ezért is jó hármasban élni. A hit, ezt a pluszt jelenti, hogy velünk mindig ott van a mi “családterepeutánk”. Mindig lehet hozzámenni és segítséget kérni. És ezért mindketten tudunk okossá válni.. Talán amire célzott, hogy elnézni, nem ragaszkodni mindenáron valami olyan problémához, ami nem örökérvényű, hanem megtanulni és túllépni rajta. Megtanulni, bölcsen elhallgatni. Na, ez az, amit így mond a szentírás, hogy a szeretet sok bűnt elfedez. 

Műsorvezető:

Kovács Károly pszichológussal, családterapeutával beszélgettünk a házasságról.

Európa Rádió – Kontinentális Reggel 2026. február 10.

Házasságunk Isten műhelyében – Feltette – 5. áhitat

Házasságunk Isten műhelyében – 52 vasárnapi áhítat házaspároknak

Feltette

Azután feltette őt a saját állatára, elvitte egy fogadóba, és gondját viselte.” /Lk.10,35./

Korábbi gondolatmenetünket folytatva: van az irgalomnak egy pontja, ahol már nem elég a részvét, nem elég a jó szó, nem elég a seb bekötözése sem. Mert hiába van kötés a seben: a sebesült még mindig ott fekszik az út szélén. S ha ott marad, a baj újra rátör, a szenvedés folytatódik, a rablók visszajönnek, a hideg éj ráborul. Ilyenkor az irgalomnak tovább kell mennie, a házaséletünkben meg különösen is! A példázat így folytatódik:

„feltette őt saját állatára.”

A samaritánus nemcsak “segített” – hanem hordozott. Nem csupán enyhített, nem csupán az imalistára vette fel. Nemcsak bekötözte a sebet, hanem felvette magát a terhet, a felebarátot. A sebesült felkerült a teherhordó állatra – a samaritánus pedig gyalog ment tovább. Ettől a pillanattól kezdve a másik nyomorúsága már nem csak “valaki más baja” volt, hanem az ő útjának terhe is. Gondviselővé vált.

A házasságban sokszor ez egy fordulópont lehet.

Mert a házasságot nem az teszi igazán szövetséggé, hogy együtt örülünk, hanem az is, hogy amikor a másik elesik, akkor nem elégedünk meg annyival, hogy sajnáljuk: fel is vesszük. A mi házassági hűségünk nem ott vizsgázik, amikor könnyű szeretni, hanem ott, amikor a társunk terhe túl nehéz neki, és olyankor Isten felénk fordítja az irgalmas samaritánus példáját: “tedd fel a saját állatodra”. Te szállj le róla, húzd ki a naptáradból a saját programod, írd be az ővét, tedd félre egy időre a saját programodat, céljaidat, hozz áldozatot!

Mert a házastárs nem egy idegen vándor. Nem útonállók áldozata valahol messze. Ő ott van a házadban. Ott van a konyhádban. Ott van a hálószobátokban. Ott van a gyerekek között. Ott van a naptár és a számlák mögött. Ott van a csendben. Ott van a sóhajokban. És néha ott fekszik lelki értelemben – bár lábon jár – mégis megverten, megfáradva, elcsüggedve.

És lehet, hogy ma az Úr azt kérdezi tőlünk: ki van a te házadban, akit fel kellene tenned a teherhordóra?

A férjnek néha fel kell vennie a felesége terhét: nem okoskodással, nem számonkéréssel, hanem csendes, férfias hordozással. A feleségnek néha fel kell vennie a férje terhét: nem megvetéssel, nem gúnnyal, hanem imádságos szelídséggel.

„Egymásnak terhét, ha hordozzátok, így tesztek Jézus szava szerint.”

S mindkettőnek fel kell vennie a másik életének bizonyos súlyát: mert a szövetség ezt jelenti. „Viseljétek el egymást…” — mondja az Ige. Nem csak tűrni: hordozni is.

De álljunk meg egy pillanatra, mert itt lehet nagyot tévedni. A samaritánus nem azt mondta: “én mostantól mindent helyetted”. Nem tette a sebesültet urává. Nem kényeztette a betegségét. Ő nem szolgája lett a bajnak, hanem eszköze lett a gyógyulásnak. A hordozás nem a rend tartós (legfeljebb átmeneti) felborítása, hanem a rend helyreállítása: hogy a bajba jutott felépülhessen.

S milyen evangéliumi ez a kép! Mert Jézus Krisztus nemcsak bekötözte a sebeket, hanem magára vette a terhet. “Bizony betegségeinket ő viselte, fájdalmainkat ő hordozta.” És mi mégis sokszor úgy élünk otthon, mintha a házasságban az lenne a cél, hogy mindenki a maga terhét cipeli, külön-külön, némán, s a közös ponton letesszük egymásé mellé. Pedig a kereszténység nem magánvallás, hanem közösség – s a házasság ennek a legközelebbi műhelye.

Kedves Férj/Feleség! Ha a társad ma gyenge, ne ítéld el! Emeld fel! Ha fáradt, ne told rá a terhed! Vegyél le róla! Ha elcsüggedt, ne bökdösd! Hordozd imádságban! Emeld fel Jézushoz!

Mert ahol a házastárs “felkerül a teherhordóra”, ott kezd visszatérni a reménység. Ott már nem csak arról van szó, hogy „valahogy kibírjuk”, hanem arról, hogy kegyelemből együtt jutunk haza.

A samaritánus feltette őt saját állatára. És ezzel már készül a következő lépés: elvitte a fogadóba. Folytatjuk…