Házasságunk Isten műhelyében 35. rész

Megbocsátás művészete

„Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy bocsássatok meg ti is.” /Kol. 3,13./

Életünk során mindannyian sebeket szerzünk és okozunk. Különösen igaz ez a legszorosabb kapcsolatainkra, a családi körre és ezen belül is a házasságra. Amikor két különböző ember egy tető alatt, közös életet próbál felépíteni, elkerülhetetlenek a súrlódások, a csalódások és a fájdalmas pillanatok. Ilyenkor mindannyiunkban felmerül a kérdés: hogyan tovább? A válasz a Kolosséiekhez írt levélben rejlő isteni felszólításban találja meg a gyökerét: „bocsássatok meg egymásnak!”.

Az emberi természetünkből adódóan úgy gondolhatjuk, hogy a megbocsátás egy spontán érzelmi folyamat. Azt várjuk, hogy majd „idővel elmúlik a fájdalom”, „magától megoldódik a konfliktus”, vagy egyszerűen csak megérkezik a megbocsátás meleg, felszabadító érzése a szívünkbe, és csak ezután leszünk képesek elengedni a sérelmet. Emiatt sokan rekednek meg a várakozásban, arra várva, hogy a seb magától begyógyuljon, mielőtt bocsánatot kérnénk, vagy megbocsátanánk, de nem gyógyul…

A bibliai megbocsátás azonban nem az érzelmeinkre épít, hanem egy tudatos döntést vár el tőlünk Jézus, a megbocsájtás királya. Pál apostol parancsba adja: „bocsássatok meg!”. De vajon lehet parancsra megbocsátani? A megbocsátás nem azt jelenti, hogy a fájdalom azonnal megszűnik. Nem szabad teret adni annak, hogy az érzéseim vezéreljenek. Bocsássatok meg egymásnak, miként az Úr is megbocsátott nekünk. Elhatározom, hogy a másikat nem a bűne vagy a hibája alapján fogom többé megítélni, hanem leteszem a bosszú, a neheztelés és a folytonos emlegetés jogát és átadjuk az Úr Jézus Krisztusnak, aki mindannyiunk bűnéért elhordozta a büntetést, és ahogy Mikeás prófétánál olvassuk: „Újra irgalmas lesz hozzánk, eltapossa bűneinket, minden vétkünket a tenger mélyére dobja!” /Mik. 7,19./

Ez a döntés nem a mi emberi nagyságunkból fakad, hanem Krisztusból merít erőt. Pál hozzáteszi a kulcsot: „ahogyan az Úr is megbocsátott nektek”. Jézus nem azért bocsátott meg nekünk, mert az érzései ezt diktálták, vagy mert mi megérdemeltük volna, hanem mert a szeretet mellett döntött a kereszten. Amikor mi bocsátunk meg, Krisztus példáját követjük, a saját sebzettségünk dacára a kegyelmet választjuk.

A megbocsátás nélkül a kapcsolataink börtönné válnak. Ha nem tudunk megbocsátani, akkor a múlt sérelmeit magunkkal cipeljük, mint egy nehéz hátizsákot, és minden újabb konfliktusban ezeket a régi sebeket vesszük elő fegyverként. A megbocsátás az egyetlen út Jézus Krisztuson keresztül, aki kivezet ebből a helyzetből.

Ahol megbocsátás van, ott újrakezdés van. A megbocsátás megtisztítja a levegőt, eltörli a múlt adóslistáját, és tiszta lapot ad a felek, házastársak kezébe. Nem arról szól, hogy a szőnyeg alá söpörjük a problémát, hanem arról, hogy a sebet átadjuk Istennek, és közösen, tiszta szívvel lépünk tovább. Ez a kegyelem teremti meg a biztonságos légkört ahhoz, hogy a házasságunk ne a múlt hibáinak ismételgetése legyen, hanem egy folyamatosan megújuló, növekvő szövetség.

Ha a sérelmek felhánytorgatása helyett szembe nézünk önmagunkkal, ha megvizsgáljuk életünket az Ige tükrében, akkor vajon mivel szembesülünk?

• Kinek nehezebb bocsánatot kérni, ill. megbocsátani a házasságokban? Nekem, vagy a társamnak?
• Lehet, hogy a büszkeségünk tart vissza minket attól, hogy kimondjuk: „bocsáss meg, kérlek!”?
• Vagy az igazunkhoz való görcsös ragaszkodás akadályoz abban, hogy elengedjük a sérelmet, mert félünk a gyengeség látszatától?

A megbocsátáshoz szeretet, alázat és bátorság szükséges. Kérjük ma Istentől az Ő Szentlelkét, amely képes legyőzni a büszkeségünket, hogy a sérelmek őrzése helyett a megbocsátás gyógyító útját válasszuk, teret nyitva ezzel a valódi, tiszta újrakezdésnek. Ámen.