Házasságunk Isten műhelyében 34. rész

Naplemente

„Ha megharagszotok, ne vétkezzetek: a nap le ne menjen a ti haragotokon, ne adjatok helyet az ördögnek.” /Ef. 4,26-27./

A naplemente egy Istentől kapott csodálatos ajándék, természeti jelenség. A narancssárga, vörös és lila árnyalatokban pompázó égbolt gyakran a béke, a megnyugvás és a lecsendesedés pillanatát hozza el számunkra. Amikor a nap lemegy, a természet elcsendesedik, és kezdetét veszi az éjszakai pihenés. Pál apostol azonban az Efezusiakhoz írt levelében egy egészen más, sokkal élesebb jelentést társít a naplementéhez: a harag lezárásának sürgető határidejét adja meg benne.

Sokan élünk azzal a hallgatólagos megegyezéssel a konfliktusainkban, hogy „az idő majd mindent megold”. Úgy gondoljuk, ha egy feszültséget nem bolygatunk, az magától elsimul, és a sérelmek hamar a feledés homályába vesznek. Azonban a valóságban ennek az ellentettje történik.

A halogatott konfliktus olyan, mint a meg nem tisztított seb: idővel begyulladhat, és mérgezni kezdi az egész testet. Amikor elkerüljük a nehéz beszélgetéseket, és hagyjuk, hogy a nap úgy menjen le, hogy a feszültség még mindig köztünk izzik, akaratlanul is teret adunk a távolságtartásnak, mígnem a végére mély szakadék nem lesz közöttünk. A konfliktus megoldás halogatásáért komoly árat fizethetünk, szép lassan csendesen elhidegülünk egymástól.

Nem történik hangos veszekedés, nincs ajtócsapkodás, mégis napról napra vékonyabbá válik a láthatatlan szál, amely összeköt bennünket. A kimondatlan szó, a meg nem bocsátott sérelem és a hűtlenkedő hallgatás lassan, de biztosan felemészti a bizalmat. Ahogy Pál mondja: ezzel „helyet adunk az ördögnek” – teret engedünk a gyanakvásnak, a keserűségnek és fájdalomnak. Korábbi áhítatokban –emlékesztek – ezt már taglaltuk. Azért beszélünk róla harmadjára is, mert fontos.

A Szentírás nem azt mondja, hogy soha ne haragudjunk. Emberi létünkből adódóan a feszültségek, a csalódások és a nézeteltérések elkerülhetetlenek, és ez a házasságunkban sincs másként, a kérdés hogy hogyan rendezzük. A harag önmagában még nem bűn; reakció egy sérelemre. A veszély ott kezdődik, amikor a haragunkat állandósítjuk, és teret adunk neki a szívünkben.

A bibliai megoldás radikális és felszabadító: gyors rendezés. A naplemente itt egy határvonal. Azt üzeni, hogy ne vigyük át a tegnapi sérelmet a holnapi napba. Ne hagyjuk, hogy az éjszaka sötétsége még mélyebbre ássa a sebeket a lelkünkben. A gyors rendezés azt jelenti, hogy még mielőtt lepihennénk, időt szánunk a tisztázásra. Nem söpörjük félre a gondokat azzal, hogy „hagyj most békén”, hanem elszánjuk magunkat a bocsánatkérésre, a megbocsátásra és a kibékülésre. Ez alázatot kíván, mert le kell győznünk a büszkeségünket, de ez az egyetlen útja annak, hogy megvédjük a kapcsolatainkat a pusztulástól. Ez magától nem fog menni, de Jézus Krisztus Urunk segítségével – aki képes összekötni a házaspárokat összekötő, esetleg már teljesen elvékonyodott szálat is – igen. („A hármas fonál nem szakad el egyhamar” – Préd. 4,12b.)

Most álljunk meg egy pillanatra, és engedjük, hogy Isten igéje tükröt tartson elénk:

• Vajon mit szoktunk a „szőnyeg alá söpörni” a mindennapjainkban?
• Melyek azok a visszatérő apró sérelmek vagy bosszúságok, amelyeket inkább elhallgatunk, mert félünk a konfrontációtól?
• És ha őszinték vagyunk magunkhoz: ezek az elhallgatott dolgok idővel mivé váltak? Nem nőttek-e át parányi magból hatalmas, áthatolhatatlan falakká köztünk és a szeretteink között?

Ne engedjük, hogy a mai nap úgy érjen véget, hogy terheket cipelünk a szívünkben. A kegyelem lehetőséget ad arra, hogy még most, mielőtt lemenne a nap, elrendezzük a dolgainkat. Kérjük Istentől a bátorságot és a szelídséget az Ő Lelke által, hogy szavainkkal ne a távolságot növeljük, hanem a békességet építsük újjá. Ámen.