Házasságunk Isten műhelyében – 19. rész

3 betűs téma – Adjátok meg egymásnak

„Ne fosszátok meg egymást, legfeljebb közös megegyezéssel egy időre, hogy az imádságnak szenteljétek magatokat, azután ismét legyetek együtt, hogy a Sátán meg ne kísértsen titeket mértéktelenségetek miatt.”

/1Kor 7,5./

Van a házasságnak egy olyan – tévesen kényesnek vélt – területe, amely körül a világ már rég elveszítette a józanságát, mert amit Isten tisztának, áldottnak és a szövetség pecsétjének rendelt el a házassági szövetség létrehozásával és a hárombetűs, mondjuk ki a sex megalkotásával és keretbe foglalásával, azt az ördög és a mai korszellem különösen kifordította önmagából, túlhangsúlyozta, szétszedte, kiragadta a teremtés rendjebeli eredeti helyéről, és úgy beszél róla, rosszabb mutatja be, mintha pusztán testi szükséglet, élvezet vagy fogyasztási cikk volna a másik, miközben ezzel párhuzamosan a házasságokban (a keresztényekben különösen) – talán éppen ennek ellenhatásaként – csend telepszik rá, nem a békesség csendje, hanem a bizonytalanságé, a félreértéseké, a kimondatlanságé; s így történik meg az a különös és fájdalmas ellentmondás, hogy ami körül a világ zajos és túlhangsúlyozott, az a keresztény házasságon belül elhalkul, elbizonytalanodik, s nem betölti, hanem gyakran megterheli a kapcsolatot.

Pedig a Házaspári használati útmutató, kézikönyv: a Szentírás itt sem hallgat, nem prűd, sőt bátran és határozottan és egyértelműen add lényeget megragadó, alapvető és örökérvényű iránymutatást.

Teremtőnknek az ajándéka a szexualitás, Aki a lelket is formálja; s ennél a lényegi pontnál történik meg az a különös világi torzulás, hogy ami eredetileg a legmélyebb egység nyelve, a legbensőségesebb közelség helye, a szövetség pecsétje és megerősítése volna, az vagy elszakad a szövetségtől, vagy kiüresedik benne, s nem épít, hanem lassan, szinte észrevétlenül bontani kezd.

Pedig a Biblia, amely oly sok mindenről hallgat, ha nem szükséges szólnia, itt nem hallgat, mert szükséges vezetnie bennünket.

Nem kerüli meg, nem teszi zárójelbe a hárombetűst, hanem mai kiemelt szakaszunkban egyetlen, rövid, mégis súlyos mondattal úgy világít rá, mint amikor hirtelen fény gyúl egy addig félhomályban hagyott helyiségben:

„Ne fosszátok meg egymást…”

És ebben a mondatban nem tiltás van, hanem iránymutatás, nemcsak határ, hanem védelem, mert feltételezi, hogy van valami, ami adatott, ami nem az egyiké vagy a másiké, hanem közös, mint a szövetség maga, amelybe beléptetek, amikor egymásnak adtátok magatokat; mert ahogyan a két folyó összefolyik, és többé nem lehet szétválasztani, melyik víz melyikből érkezett, úgy rendelte Isten a házasságban a testi egységet is, hogy ne különálló szükségletek találkozása legyen, hanem közös élet, közös öröm, közös odaadás.

Mert a test itt nem önmagáért beszél, hanem a szív nyelvét hordozza. Nem pusztán vágy, hanem jel, nem pusztán ösztön, hanem kifejezés. És ha ezt elfelejtjük, ha elszakítjuk attól, amire rendeltetett, akkor lassan – mint amikor egy kertet nem öntöznek, nem gondoznak, nem tisztítanak – először csak megkopik a szépsége, aztán elvadul, végül pedig már nem gyümölcsöt terem, hanem tüskét és gazt.

Mert Isten terve szerint a testi egység nem egyszerűen a test öröme, hanem a szövetség kifejezése, az egység megélése, a szeretet tanulásának különleges terepe, öröm-, vigasz- és erőforrás, lelki egybeforrás elsősorban, sőt – ahogyan az apostol is mondja – védelem a kísértéssel szemben, mint egy oltalom, amely körülöleli a házasságot, ha a helyén van.

És talán itt torzul el legkönnyebben minden, de most hagyjuk a világot, a keresztény házasságba vetett konkoly magok csírátlanítását végezzük a továbbiakban inkább, magunkra nézve most az fontos.

Amikor az ajándékból eszköz lesz, a közösből egyéni igény, a szövetség jeléből alkudozás tárgya, netán manipulációs, ösztönző/büntető eszköz. Amikor – kimondva vagy kimondatlanul – jutalommá válik, amelyet adunk vagy büntetéssé, amit célzottan visszatartunk, amikor feltételekhez kötjük az odaadó szeretetünket, amikor a másik viselkedésére adott válasz lesz, amikor már nem a másik felé vezet, hanem önmagunk köré zár.

Pedig az „adjátok meg egymásnak” nem követelés, hanem kölcsönösség, nem hatalmi szó, hanem egymás felé hajló szeretet, amely nem azt kérdezi: mit kapok, hanem azt: hogyan adhatom oda magam úgy, hogy a másik épüljön, örüljön, biztonságban legyen.

És itt válik láthatóvá az is, hogy az intimitás nem különálló szigete a házasságnak, hanem annak folyója, amely végigkanyarog a napokon, mert amit este megélünk, az nappal kezdődik, abban, ahogyan ránézünk a másikra, ahogyan megszólítjuk, ahogyan figyelünk rá, ahogyan jelen vagyunk; mert nem lehet úgy közeledni, hogy közben eltávolodtunk, nem lehet úgy egyesülni, hogy közben falakat építettünk, nem lehet úgy odaadni a testet, hogy a szív zárva marad marad a másik előtt, vagy csak rövid időre nyílik meg. Ismerjük a nő a gőzmozdony a férj a motorversenyző, más sebesség, más indító motór, de ha ezt tudjuk, össze is hangolhatjuk, de ehhez idő és a másikra figyelés, szeretet kell, reggeltől, estig, s estétől-reggelig.

És talán ezért olyan törékeny a szexualitás területe, mert nemcsak a testet érinti, hanem sokkal inkább a lelket és így az egész embert.

Ezért kell gyengédség, figyelem, ezért kell kimondott szó, beszélgetés, kommunikáció más műfajának alkalmazása. Mert amit nem mondunk ki, az félreértés lesz.
Amit nem osztunk meg, az távolságot növel. És így történik meg, hogy ami a legmélyebb egység helye lehetne, az lassan elnémul, elsorvad, vagy éppen megterhelővé válik.

Pedig Isten nem ezt akarta. Ő ajándéknak adta a házastársaknak – és csak azoknak – a szexuális együttlét örömét.

Olyan ajándéknak, amelyben a másik nem tárgy, hanem személy, nem eszköz, hanem társ, nem kielégítendő igény, hanem szeretendő ember – olyan ember, akit Isten gyermekeként, szövetséges társként kell látnunk még ott is, ahol a legközelebb kerülünk hozzá.

És ezért felelősek vagyunk.

Felelősek azért, hogy tanuljuk egymást. Felelősek azért, hogy kommunikáljunk. Felelősek azért, hogy ne bántsuk a másikat azzal, ami elvileg közelítene.

Mert a szeretkezés a házasság motorja, és ahol ez – egészségügyi okokat leszámítva – hiányzik, ott a kapcsolat akadozva kezd működni, a súrlódások erősödnek, a koccanások gyakoribbá válnak, és ami apró feszültség volt, az idővel komoly töréssé nőhet.

Kedves férj, kedves feleség!

Hogyan tudtok úgy közeledni egymáshoz, hogy abban ne legyen nyomás, ne legyen félelem, ne legyen szégyen, hanem valóban az legyen, aminek Isten szánta: közös ajándék, amely nem elvesz, hanem ad, nem kényszerít, hanem hív, nem rombol, hanem épít?

Mert ahol kölcsönösség van, ott bizalom születik. Ahol gyengédség van, ott a szív megnyílik. Ahol őszinte szó van, ott a távolság csökken.

És ahol mindez együtt van jelen, ott az intimitás nem teher, nem kérdés, nem probléma – hanem az a csendes, mégis erős kötelék, amely újra és újra megerősíti azt, amit kimondtatok: hogy egymáséi vagytok az Úrban.