Utazás a házasságunk körül – 13. rész

EGYIRÁNYÚ ÚT

„Jézus így válaszolt: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.” /Jn.14,6./

Tudjuk, hogy egy egyirányú irreverzibilis utat nem lehet megfordítani, nem lehet – büntetlenül és erős következmények nélkül – irányt változtatni, és autópályán különösen nem lehet visszafordulni szembe anélkül, hogy szabályszegésünkkel fájdalmat, sérülést, vagy halált ne okozzunk magunknak s másoknak. Ezért fontolja jól meg, aki dönt, hogy behajt a házas utcába, s aki már döntött, tudja, hogy urnazárás után voksot leadni (másra?!) már nem lehet, s házastársválasztás pedig egy éleben csak egy van, ha felhajtottál az autópáláyra, menj is végig rajta! Ez nem riogató kép akar lenni, félreértés ne essen – kedves házasság előtt álló fiatalok – , hanem épp ellenkezőleg, bíztató: hiszen csak ezzel a kétséget nem tűrő örök bizalommal lehet hátra dőlni az ülésbe, s kezdődhet csak a nagy utazás becsatolt, megtartó biztonsági övvel, így ugyanis biztosak lehetünk benne, hogy sem a sofőr, sem a mitfárer nem akar majd menet közben – egy éles kanyarban – kiszállni.

Ha valaki egyszer elindul tehát rajta, végig is kell járnia – és ugyanígy van ez a házasság országútján is. A házasság, mint az egyirányú út olyan: egy világos és határozott cél felé vezet, amit csak egyféleképpen lehet végig járni, csakis Krisztussal, s csak előre, s nem hátra. Az „egyirányú út” jelző táblát önkéntesen magunk helyeztük ki az oltárnál, amely előtt mély meghatódással és elköteleződéssel, őszinte visszavonhatatlan felelőségvállalással mondtuk ki egymásnak az élethosszig tartó hűségesküt. Innen már a temetőig csak egy út vezet: a közös és „két igenes egyirányú út”! Egyikünk előtt sincs már többé B-terv. Nem lehet. SOHA. Köt az eskü, vagy ha nem, mit ér (s mit szül? – félelmet!) anélkül a szeretet? „A kocka el van vetve”. Együtt. Ezen az úton, s nem mással, s nem máshová. Te meg Én ezt a házasság nevű egyirányú utat választottuk, ki a házasságkötő teremből, a templomból, el egész a Mennyig, amin csak az Urat visszük magunkkal útitársként (ill. gyakran Ő hordoz minket), s később azokat, akikkel még megajándékoz, ha akar, s ha hagyjuk. 

Jó ezt tudatosítani magunkban újra és újra, hogy együtt anno bejöttünk ebbe a keresztény házas egyirányú utcába, ami nem zsákutca, visz valahova, de csak előre lehet rajta haladni, el egészen a földi lét végéig nevű stop tábláig, ahol is a házasságunk ugyan véget ér, s odaát se folytatódik, hiszen ott ugyanis nem lesz ilyen műfaj, de a házastársak egymást megismerve örök boldogságban örvendhetnek majd az Úr előtt. Ez a magasztos cél vezet, hogy addig egymást segítve, támogatva, s egymásra és másokra is sugározva Jézus szeretetének visszfényét, melegét futhatunk kéz a kézben egyenest a cél felé, az örök élet jutalmáért. S aki vissza akar fordulni, hogy mást kézen ragadva fusson inkább, az kockára teszi a maga és az utcájában vele járók megérkezését. Aki biztosíték nélkül, hitlenül elhagyva szeretteit hűtlenül akar a hűség Urához eljutni, az eltéved, szembe megy az Örök rend által magszabott forgalomi iránnyal, ki tudja, hogy megérkeznek-e mind, s mi lesz majd a számonkéréskor?  Akinek van füle, hallja! Jaj, az önzőknek, hazugoknak és paráznáknak, s a botránkoztatóknak, ha meg nem térnek! /Jel. 22,14-15./ Csak Jézusban van a megváltás. Térjetek meg! Majd egyenest kövessük Jézust!

Az egyirányú út tehát nemcsak egy sima, könnyen járható út, hanem egy folyamatosan figyelemmel kísért, ápolt és Isten vezetésével biztosított közös egyirányú útszakasz, amely végül a célba vezet – együtt, kéz a kézben, Isten áldásával. Isten vezessen minket ezen az egyirányú úton, hogy házasságunk minden napján őszinte szeretettel, türelemmel és hűséggel haladhassunk előre!

Vezessen az Úr tovább bennünket!

Folytassuk a következő számban utunkat a házasságunk körül! A Kerülő út következik.