Utazás a házasságunk körül – 19. rész

/Kategória: , ,

LE IS ÚT, FEL IS ÚT

„Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül.” /Fil.3,20./

„Van út, amely helyesnek látszik az ember előtt, végül mégis a halálba vezet.” /Péld.14,12./

„- Le is út, Fel is út!”– mondogatjuk olykor búcsúzóul könnyedén, szinte félvállról, mintha csupán afféle jóindulatú, vidéki elköszönés volna ez, pedig a házasságunk körül való utazás során aligha találhatnánk ennél tömörebben kimondott, s mégis komolyabb igazságot, hiszen aki valaha hosszabb útra indult, különösen hegyes-völgyes vidéken, az jól tudja, hogy nem minden út egyforma, nem minden emelkedő ugyanoda vezet, nem minden lejtő ártalmatlan, s bizony nem mindegy, hogy miközben egyszer felfelé kapaszkodunk, másszor lefelé ereszkedünk, vajon ki ül a volánnál, ki mutat irányt, s egyáltalán tudjuk-e még, hová tartunk, s közbe még az Úrnak a dombok sorrendjére is gondja van.

Mert a keresztyén házaspár tagjai különös helyzetben élnek egyenként és együtt e világ rögös országútján: már megtért, de még kísérthető; már az Úré, de még itt jár a poros földi utakon; már mennyei polgárjoga van, mégis a hétfő reggeli kenyérgond, a gyermeknevelés, a megfáradás, a betegség, a ki nem mondott szavak, a félreértések, a napi robot, a számlák, az öregedés, s olykor a csendes sírás vagy épp a csendes nevetés között kell kormányoznia, vagy azt segítenie a házasság nevű járművük, miközben a mennyei haza ugyan ott dereng valahol előttünk, de oda földi szerpentineken, kaptatókon és olykor veszélyes lejtőkön keresztül vezet az út. (Láttuk ezt korábban, csak célját tekintve egyenes és keskeny, ugye emlékszünk?)

A „fel is út” többnyire nem kényelmes út, mert fölfelé kapaszkodni még a legerősebb motorral sem egyszerű, vissza kell olykor kapcsolni, több üzemanyag fogy, jobban melegszik a motor, lassabb a haladás, bár a táj látványosabb, mint odalenn, amikor könnyedén gurultunk suhanva nem is láttuk, s épp így van ez a házasság emelkedőin is, amikor egyszerre több teher kerül a járműre, amikor betegség, gyermekgond, anyagi bizonytalanság, megfáradt lélek, félrecsúszott mondatok, kiábrándulás vagy éppen lelki szárazság nehezíti az előrejutást, s az ember hajlamos volna azt kérdezni: Uram, miért ilyen nehéz ez most? Miért vagyunk egyszer fenn, egyszer lenn? Egyszer hopp, máskor kopp?

Pedig a fölfelé vezető út nem feltétlenül a büntetés útja, hanem gyakran a közelebb húzódásé, a megszentelődésé, annak a csendes és olykor verejtékes tanulásnak az útja, amikor a házaspár lassan megérti, hogy Krisztus után menni nem egyszeri döntés, hanem napi kapaszkodás, napi önmegtagadás, napi visszafordulás, amikor újra meg újra meg kell tanulni nem a sértettséget választani a megbocsátás helyett, nem a hallgatást a beszélgetés helyett, nem a saját igazunkhoz ragaszkodni, hanem közösen térdre borulni, mert a menny felé vezető út, bármennyire vigasztaló cél felé visz is bennünket, bizony nem mozgólépcső, amely kényelmesen felrepít, hanem keskenyebb ösvény, amelyen olykor lihegve, olykor elfáradva, olykor egymást támogatva kell fölfelé menni. DE, az izzadságszagú erőlködést kiváltandó mondja Pál: „Örüljetek! Ismét mondom, örüljetek!” Örömmel teli szívből énekelve könnyebb hegyet mászni is. Van egy mondás is erre: – „Ha süt a nap, örüljetek, ha nem, esik az eső, akkor is, hiszem, ha nem örültök, akkor is esik.”

Férfiak! Megkérdezitek-e olykor, különösen a meredekebb emelkedőkön, hogy valóban Krisztus felé megyek ráadásul örömmel (tiszta kezeket emelve fel imádkozva – vezettek-e, vagy csak előre, vakon, megszokásból, erőből, kissé büszkén, kissé fáradtan, kissé ingerülten, miközben mögöttetek a feleségetek s a gyermekeitek ülnek, akik nemcsak a vezetési rutinotokat figyelik, hanem azt is, tudtok-e imádkozó férfiemberek lenni, tudtok-e lassítani értük, ha kell, tudtok-e visszakapcsolni, ha túl meredek a kaptató, felemelni őket?

Asszonyok! Segítitek-e a mellettetek ülőt, amikor az út emelkedik, vagy inkább szemrehányóan figyelitek, miért nem megy gyorsabban, miért nem biztosabb a keze, miért nem olyan sima az út, mint valaha volt, mint a télen a lankán lefelé szánkázva, miközben lehet, hogy éppen az Úr tanít benneteket arra, hogy az emelkedőn nem a sebesség a fontos, hanem az, hogy együtt maradjatok, együtt kapaszkodjatok, együtt kérdezzétek: Uram, hogyan tovább? Köszönjük.

Mert bizony van „le is út” is, s talán ez a veszélyesebb, mert lefelé menni könnyebbnek tűnik, ott nem kell akkora erő, ott sokszor már szinte magától gurul az ember, s milyen alattomos dolog az, amikor a könnyebbség lassan megszokottá válik, amikor már nem imádkozunk úgy, mint régen, már nem beszélgetünk olyan mélyen, már nem kérdezzük az Urat, már nem nyitjuk ki az Igét, már nem sürgős a templomba indulás, már nem fontos a közös családi/házaspáros reggeli/esti áhítat (tartunk már/még ilyeneket?!), a közös bocsánatkérés, a közös sírás vagy hálaadás, hanem csupán hagyjuk, hadd guruljon a jármű, hiszen látszólag még minden rendben van.

Pedig a lejtő nem azért veszélyes, mert rögtön szakadékba visz, hanem mert alattomosan gyorsít, s az ember sokszor észre sem veszi, mikor engedte ki kezéből a kormányt, s ki tudja mikorra kopik el a fékbetét, mikor lehet a szeretetteljes odafordulásból közöny, a közös imádságból hallgatás, a vágyott együttlétből kötelesség, a türelemből ingerültség, a hitből megszokás, s végül mikor kezd az egész házasút egyre inkább lefelé sodródni, olyan irányba, amely eleinte még helyesnek, sőt kényelmesebbnek látszott, végül azonban a házassági árokhoz, a sértettség szakadékához, a hűtlenség vagy hidegség meredélyéhez, s végső soron Isten nélkül a lelki mélységhez, a kárhozat felé tartó úthoz kezdett vezetni.

Mert testvéreim, a pokol felé nem rohannak a házaspárok, oda olykor elegendő csak nem kapaszkodni, nem figyelni, nem imádkozni, nem visszakapcsolni, nem fékezni, s hagyni, hadd vigyen a lejtő, magától úgy is oda jutna, ha nem volna kegyelem. De hála a mi Urunknak, Jézusnak ma még van. – Térjetek meg! Hirdeti Keresztelő János, az útkészítő első felszólalásában.

Ám dicsőség az Úrnak, hogy Krisztus nemcsak a hegytetőn vár bennünket, hanem a mélybe is utánunk jött, s mielőtt fölment volna a mennyei dicsőségbe, leszállt a szenvedés, a halál, a fájdalom és az elveszettség legsötétebb völgyébe, hogy ha már félrecsúszni látszott volna is a házasságunk kereke, ha már recseg is a kapcsolatunk futóműve, ha már ott állunk ijedten egy lelki szerpentin vagy meredély szélén, akkor is legyen Kihez kiáltani, legyen Aki utánunk nyúl, legyen Aki nemcsak figyelmeztet, hanem visszairányít, megállít, fölemel és újra útra állít.

Így hát kérdezzük meg magunktól csendben, ma este, egymásra nézve: vajon fölfelé Krisztushoz kapaszkodunk-e, még ha lassan is, vagy már régóta csak gurulunk lefelé, s közben megszoktuk a sebességet?

Mert fel is út, Le is út! De Krisztussal egyik sem reménytelen. Ámen.

Vezessen az Úr tovább bennünket!

Folytassuk a következő számban utunkat a házasságunk körül! Útvesztő következik.

Utazás a házasságunk körül – 17. rész

/Kategória: , , ,

KERESZTÚT / ÚTKERESZTEZŐDÉS

„Tanítalak téged a bölcsesség útjára, vezetlek téged egyenes ösvényeken.” /Péld.4,11./

Keresztutak jellemzően forgalmas nagyvárosokban jelentenek kihívást. Az érdekütközések zónájában lehetünk kipróbáltakká. Könnyű nekünk, hiszen vannak manapság már forgalomirányító lámpák (sőt, az okos útkereszteződések kora is eljön hamarosan), melyek mutatják, ki következik, ki hajthat tovább, ki várakozik, s kinek tilos. Csak figyelmesen kell vezetni a családfőnek, s az őt segítőnek pedig mitfárerként támogatni az eligazodásban. Egyszerű, nem?

Persze, mert nekünk van már tanító Mesterünk, Aki a bölcsesség útját ismeri, s felvezetőként előttünk járt, ismeri a kátyúkat, az útonállókat, a hamis iránymutató táblákat, a pillanatnyi forgalmat, a járművünk képességeit, a sofőrt és az utasokat, az időjárást, egyszóval minden körülményt. Így bizton állíthatjuk, az Örökkévalónál bölcsebb túravezetőre aligha tehetnénk szert. Hajlandók vagyunk Jézustól tanulni, tanácsot kérni, megkérdezni, vagy csakúgy vagányan, vakon be-be hajtunk egy-egy forgalmas kereszteződésbe? Testvéreim, hányan hajtottunk már keresztül sérülés nélkül, ha visszanézünk? Kegyelem és hála. Ne kísértsük az Urat! Vezessünk óvatosan! Férfiak! Az anyós ülésen a feleségünk ül hátuk pedig a gyerekeink. Asszonyok! A volánnál a szeretett férjetek, gyermekeitek apja ül.

  • Férfiak! Jobbra vagy balra akar-e látni titeket az ÚR, megkérdeztétek, megvártátok rá a feleltet, vagy csak vezettek? 
  • Feleségek! Ha látjátok villogni a sárga lámpát, imádkoztok-e egyértelműbb forgalomirányító jelért, vagy rávágjátok első szándékból, hogy – á, akkor most erre menjünk, mert ez nekem tetszik? 
  • Házaspárok! Előzékenyen engedünk-e a jobbról jövőnek, vagy kihajtunk elé, és bumm? Vagy félve, megszeppenve udvariaskodunk, hogy menjetek csak ti előre, s ha nem, hát harmadjára akkor mi indulunk, és bumm? A sárga lámpa nem zöld. A sárga lámpa nem is piros. Vagy már korábban elhangzott az iránymutatás, vagy még várni kell.

A házaspáros életünkben a keresztút a döntések, a megállás, az önvizsgálat, az irányváltás, de előtte a megállás és kötelező elsőbbségadás – és nem utolsósorban – a meghajlás helye. Ahol találkozik az emberi gyengeség az isteni kegyelemmel. Keresztény házasságunkban is eljuthatunk ilyen mérföldkövekhez: amikor már nem tudunk egyszerűen csak továbbmenni. Itt már nem elég a rutin, nem elég a megszokás – itt valódi választásra, határozott döntésre, kétigenes választásra van szükség. 

Hát álljunk is meg egy szóra! Ilyenkor van szükség a csendre, a józanságra, az elvonulásra, az imádságra, a beszélgetésre – egymással (akár házassággondozó testvérekkel) és Istennel. Mert a keresztútnál (életünk sorfordulóinál ugyanúgy, mint a hétköznapi munkába járásnál) nem az a fontos, hogy milyen gyorsan megyünk tovább, hanem az, hogy merre indulunk el közösen.

Vezessen az Úr tovább bennünket!

Folytassuk a következő számban utunkat a házasságunk körül! Az Útpadka következik.

Utazás a házasságunk körül – 16. rész

/Kategória: , ,

VISSZAÚT

„Kigyógyítom őket hűtlenségükből; szeretem őket ingyen kegyelemből, mert elfordult tőlük az én haragom.” /Hós.14,5./

Amikor egy házasságban elhidegülés vagy sértődés, csalódás, fájdalmak és egymásnak okozott sebek miatt, – kisebb-nagyobb korábbi válaszutaknál hozott rossz döntések nyomán – úgy érezzük, hogy hátrafelé, visszamutató irányba haladunk, oda ahol már voltunk, ahonnan kijönni akartunk, ott mindig Isten kegyelme és irgalma kínál csak egyedüli jó megoldást. Ha a szeretet forrásától elfelé haladunk, hidegülünk, elidegenedünk, fázunk, szorongunk, Ő vissza tudja kanyarítani életutunk, csak bízzunk Benne! A tékozlóknak (a készlet erejéig, amíg tart a kegyelem, előre nem tudhatjuk meddig) van még a disznók vályújától is visszaút, egészen az atyai házig. Sose gondoljuk, hogy soha nem térhetünk már vissza. Ahogy Hóseás könyvében olvassuk, Isten nem elutasít minket a hibáink, bűneink, vagy a házasságunkban tett eltévelyedéseink miatt, hanem visszafordít, mert kegyelmes, irgalma nagy és türelme hosszú. Ő azt mondja, hogy „kigyógyítom (kiszeretem Jézus vére által) őket hűtlenségükből” (se ez számukra ingyen van, de mégis drága fiúi véren szerzett áron) – ha ők is akarják és engedik – a házasságban is ugyanez a gyógyulás, helyreállítás elérhető a számunkra. – Akarjuk? – Akarjuk!

Imádkozzunk!

Te vagy az Út, az Igazság és az Élet. Hálát adunk Neked, hogy házasságunk közös útján nem vagyunk egyedül, hanem Te vezetsz, kísérsz, tanítasz – sokszor csendben, de mindig hűségesen. Köszönjük, hogy amikor válaszúthoz érkezünk, Te nem csak nézed a tétovaságunkat, hanem irányt mutatsz, és ha kell, visszahívsz az egyirányú útra, amely bizton Hozzád vezet.

Urunk, néha kerülőutakon járunk – eltévedünk a saját vágyaink, a sérelmeink, vagy a világ hamis fényei között. Kérünk, ne hagyd, hogy az útvesztők végleg elválasszanak minket egymástól vagy Tőled! Világosítsd meg számunkra az igaz hazautat, és adj bátorságot, hogy a visszafordulásban ne kudarcként, hanem kegyelmi lehetőségként lássuk meg a Te jóságodat!

Taníts meg minket, hogy a keresztutaknál ne csak saját szívünkre hallgassunk, hanem Rád figyeljünk, s hogy a döntéseinkben a Te bölcsességed legyen az iránytűnk. Kérünk, Urunk, ha megfáradunk, ha letérnénk az ösvényről, ha lepadkáztunk, vezesd lépteinket újra az útpadkáról a megszentelődés ösvényére! Ne engedd, hogy a fásultság vagy az önzés letérítsen bennünket a szeretet és a hűség örök útjáról!

Áldd meg házasságunkat, hogy ne csak célba érjünk, hanem útközben is Téged tükrözzünk – a döntéseinkben, a szavainkban, a szeretetünkben, hogy az utunk: bizonyságtétel legyen Rólad – aki elhívtál, kísérsz és megtartasz minket. Ámen.

Vezessen az Úr tovább bennünket!

Folytassuk a következő számban utunkat a házasságunk körül! A keresztút, útkereszteződés következik.

Utazás a házasságunk körül – 15. rész

/Kategória: , , ,

VÁLASZÚT

„Ezt mondja az Úr: Ímé, én előtökbe adom néktek az élet útját és a halál útját.” 

Némely napon, amikor nem is várnánk, a házasságban is elérkezhetnek akár azok a pillanatok, amikor válaszúthoz érünk. Az élet kihívásai, a mindennapi gondok terhei, imaéletünk megkopása, a félreértések, és a hibáink, vétkeink, bűneink, mulasztásaink, szavaink, sötét gondolataink, zabolátlan vágyaink és önzésünk, a rossz minták, a rossz tanácsadók mind-mind olyan utakra sodorhatnak akár, – ha nem vagyunk kellően elővigyázatosak, – amelyek eltéríthetnek minket a két hete említett említett egyenestől. Veled, vagy nélküled?! De Isten azt ígéri, hogy a válaszúton, ami keresztezi elképzelésünket, amikor úgy érezzük, elveszítettük az irányt, amikor forgatjuk a fejünk, hogy merre is van az előre, a cél, a hogyan, ott van a lehetőség a választásra, a helyreállításra, a gyógyulásra és a szeretet lángjának felgerjesztésére, az Ő útján való újra elindulásra, de választanunk mindig nekünk kell! Két bit van. 0 és 1, igen és nem. Ki melyiket választja – ma?

A válaszúton a kérdés csupán az, hogy hajlandóak vagyunk-e nyitni szívünket Isten irgalma előtt, és őszintén egyértelmű, határozott igennel válaszolni a szeretetének hívására, vagy enélkül automatikusan a kárhozat felé vivő kanyart észrevétlenül bevéve elsodródunk Tőle és egymástól.

Ha valamiért (óh de sok okból lehet így) válaszúthoz érkezett a házasságunk ne habozzunk válaszolni Isten hívására! Tudjuk, Őt hol találjuk. Keressük és zörgessünk és kérjünk! A válaszút nem csupán döntés a jövőről, hanem döntés a jelenről is: arról, hogy ma visszatalálunk-e Hozzá, hogy meggyógyuljunk, hogy a szív csalárdsága helyére az Ő szeretete és kegyelme léphessen, s helyreállítson bennünket együtt. Isten mindig nyújtja a kezét, hogy vezessen minket, és a válaszutakon keresztül elérhetjük a valódi helyreállítást és békét, amely csak Őbenne található meg. A tékozló fiú is ennek reményében választotta a hazafelé vezető utat. Kövessük őt! Ne féljünk! Bízzunk Benne és egymásban is újra! De ti azért válasszátok a jót, az örök élet útját! /5Móz.3,20./

Vezessen az Úr tovább bennünket!

Folytassuk a következő számban utunkat a házasságunk körül! A Visszaút következik.

Utazás a házasságunk körül – 14. rész

/Kategória: , , ,

KERÜLŐÚT

„Az embernek az értelme terveli ki útját, de az Úr irányítja járását.” /Péld.16,9./

A kerülőút olyan váratlan és vagy nehéz pillanatokban bukkan elő, amikor az életben hajlamosak vagyunk elhajlani a kitűzött célunktól, és saját emberi elképzeléseink szerint próbáljuk formálni a jövőnket. A házasságban is gyakran előfordulhat, hogy próbálunk minden apró részletet irányítani (házvásárlás, munkahelyváltás, iskolaválasztás, hétvégi programszervezés, szolgálategyeztetés stb.), az utat mi magunk akarjuk megtervezni (így szeretném; és úgy lesz, hogy…), vagy éppen nagykarbantartást végezve javítani (nem baj, csakazértis), de az Úr végső vezetése döntése, akarata, engedélye az, ami ténylegesen meghatározza, hogy merre haladjunk mi ketten. A kerülők (melyekre az Úr „kényszerít”), a hosszabb utak, amelyek elvisznek minket a közvetlen legrövidebb úton elérhető célunktól, nem mindig rosszak – hiszen Isten sokszor éppen a kerülőutak által formál, alakít, lassít, figyelmeztet minket és tanít meg türelemre, alázatra, vagy épp a másik fél és az Úr akaratának megértésére. Hogy esetleg később bizonyságtétellel bátoríthassunk más hasonló házaspárokat, vagy lehessünk épp mi a kerülőút jelző tábla a számukra.

Ez az Igevers arra tanít, hogy bár az ember próbálhatja irányítani az életét, a végső vezetés, ha máshogy nem megy a követés, a távirányítás mindig Isten kezében van volt és lesz. A keresztény házasságban is előfordulhat, hogy az élet nem mindig a tervezett, különösen nem az általunk elképzelt kényelmes tempomatos módon halad: lehetnek nem várt hirtelen, vagy tartós nehézségek, félreértések, .csapások, betegségek, bármi, olyan helyzetek, amelyek eltérítenek minket az egyenestől, mert egy olyan akadály van előttünk, amit félre tenni nem tudnunk, átugorni sem, hát meg kell kerülnünk, ha nem várjuk meg, míg az Úr elgörgeti előlünk a hegyet. De Isten, mint a legjobb úttervező, ha úgy dönt, akár a kerülőúton is képes megtanítani nekünk azokat a leckéket, amelyekre szükségünk van ahhoz, hogy elérjük közös célunkat: hogy kövessük Jézust.

Ha figyelmesen hallgatunk Istenre és engedjük, hogy Ő irányítson minket, akkor a kerülő utak sem lesznek feltétlen céltalan kitérők, hanem akár segíthetnek minket abban, hogy végül épp a cél felé haladjunk, esteleg elkerüljünk néhány nehézséget, veszélyt, vagy útközben találkozunk olyanokkal, akik mellé csak így vezethetett, akik csak azért hallgatnak meg, mert rólunk elhiszik, hogy valóban megértjük őket. A lényeg, ha az ÚR áll előttünk, Őt ne akarjuk soha megkerülni, inkább kérdezzük meg a miértet?! Lehet, hogy szakadék van egy lépéssel mögötte, eltévedtünk, s másfelé akar terelni minket?!

Ezért fontos, hogy ne ragaszkodjunk mereven a saját terveinkhez, hanem bízzunk abban, hogy Isten a legjobb úton vezet kettőnket (hol egyikünket, hol másikunkat vagy együtt), még akkor is, ha néha a körülmények eltérítenek minket attól az úttól, amely egyenesnek tűnt előttünk. Fontos még megjegyeznünk, hogy kerülőútra nem megy soha az autónak csak az egyik fele- vagy ha igen, óriási nagy a baj! A házastárak egy autóban egyirányból kerülhetnek meg akadályokat, de csak közösen. Az egyenes út nem pedig az, amelyiken nincs kanyar (múlt héten láttuk, hogy szerpentinút is egyenes célját tekintve), hanem amelyik visszafordulás nélkül közvetlen a célba vezet. S a kanyarban az előrelátás erősen korlátozott, a reflektorfény sem sokat használ e tekintetben, de hinni kell, hogy az Út megtart, a tízparancsolat névre hallgató korlát benntart, a kegyelem padka visszavet. Milyen kerülőútra terelő akadály van most éppen előttünk? Mivel vagyunk megpróbálva? Beszélgessünk erről!

Vezessen az Úr tovább bennünket!

Folytassuk a következő számban utunkat a házasságunk körül! A Válaszút következik.

Utazás a házasságunk körül – 13. rész

/Kategória: , , ,

EGYIRÁNYÚ ÚT

„Jézus így válaszolt: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.” /Jn.14,6./

Tudjuk, hogy egy egyirányú irreverzibilis utat nem lehet megfordítani, nem lehet – büntetlenül és erős következmények nélkül – irányt változtatni, és autópályán különösen nem lehet visszafordulni szembe anélkül, hogy szabályszegésünkkel fájdalmat, sérülést, vagy halált ne okozzunk magunknak s másoknak. Ezért fontolja jól meg, aki dönt, hogy behajt a házas utcába, s aki már döntött, tudja, hogy urnazárás után voksot leadni (másra?!) már nem lehet, s házastársválasztás pedig egy éleben csak egy van, ha felhajtottál az autópáláyra, menj is végig rajta! Ez nem riogató kép akar lenni, félreértés ne essen – kedves házasság előtt álló fiatalok – , hanem épp ellenkezőleg, bíztató: hiszen csak ezzel a kétséget nem tűrő örök bizalommal lehet hátra dőlni az ülésbe, s kezdődhet csak a nagy utazás becsatolt, megtartó biztonsági övvel, így ugyanis biztosak lehetünk benne, hogy sem a sofőr, sem a mitfárer nem akar majd menet közben – egy éles kanyarban – kiszállni.

Ha valaki egyszer elindul tehát rajta, végig is kell járnia – és ugyanígy van ez a házasság országútján is. A házasság, mint az egyirányú út olyan: egy világos és határozott cél felé vezet, amit csak egyféleképpen lehet végig járni, csakis Krisztussal, s csak előre, s nem hátra. Az „egyirányú út” jelző táblát önkéntesen magunk helyeztük ki az oltárnál, amely előtt mély meghatódással és elköteleződéssel, őszinte visszavonhatatlan felelőségvállalással mondtuk ki egymásnak az élethosszig tartó hűségesküt. Innen már a temetőig csak egy út vezet: a közös és „két igenes egyirányú út”! Egyikünk előtt sincs már többé B-terv. Nem lehet. SOHA. Köt az eskü, vagy ha nem, mit ér (s mit szül? – félelmet!) anélkül a szeretet? „A kocka el van vetve”. Együtt. Ezen az úton, s nem mással, s nem máshová. Te meg Én ezt a házasság nevű egyirányú utat választottuk, ki a házasságkötő teremből, a templomból, el egész a Mennyig, amin csak az Urat visszük magunkkal útitársként (ill. gyakran Ő hordoz minket), s később azokat, akikkel még megajándékoz, ha akar, s ha hagyjuk. 

Jó ezt tudatosítani magunkban újra és újra, hogy együtt anno bejöttünk ebbe a keresztény házas egyirányú utcába, ami nem zsákutca, visz valahova, de csak előre lehet rajta haladni, el egészen a földi lét végéig nevű stop tábláig, ahol is a házasságunk ugyan véget ér, s odaát se folytatódik, hiszen ott ugyanis nem lesz ilyen műfaj, de a házastársak egymást megismerve örök boldogságban örvendhetnek majd az Úr előtt. Ez a magasztos cél vezet, hogy addig egymást segítve, támogatva, s egymásra és másokra is sugározva Jézus szeretetének visszfényét, melegét futhatunk kéz a kézben egyenest a cél felé, az örök élet jutalmáért. S aki vissza akar fordulni, hogy mást kézen ragadva fusson inkább, az kockára teszi a maga és az utcájában vele járók megérkezését. Aki biztosíték nélkül, hitlenül elhagyva szeretteit hűtlenül akar a hűség Urához eljutni, az eltéved, szembe megy az Örök rend által magszabott forgalomi iránnyal, ki tudja, hogy megérkeznek-e mind, s mi lesz majd a számonkéréskor?  Akinek van füle, hallja! Jaj, az önzőknek, hazugoknak és paráznáknak, s a botránkoztatóknak, ha meg nem térnek! /Jel. 22,14-15./ Csak Jézusban van a megváltás. Térjetek meg! Majd egyenest kövessük Jézust!

Az egyirányú út tehát nemcsak egy sima, könnyen járható út, hanem egy folyamatosan figyelemmel kísért, ápolt és Isten vezetésével biztosított közös egyirányú útszakasz, amely végül a célba vezet – együtt, kéz a kézben, Isten áldásával. Isten vezessen minket ezen az egyirányú úton, hogy házasságunk minden napján őszinte szeretettel, türelemmel és hűséggel haladhassunk előre!

Vezessen az Úr tovább bennünket!

Folytassuk a következő számban utunkat a házasságunk körül! A Kerülő út következik.

Utazás a házasságunk körül – 12. rész

/Kategória: , , ,

EGYENES ÚT

” Az igazságosságban járó igaz embernek egyenes az útja, de a gonosz ember elbukik a saját gonoszságában.” /Példabeszédek11,5./

A házasság egy szent szövetség, amelyet Isten az igazságosság, az őszinteség és a szeretet alapjaira helyezett. A Példabeszédek 11,5 arra tanít minket, hogy az igaz ember, aki az igazságosságban jár, egyenes úton halad. Mit jelent ez egy keresztény házasságban?

Többek között, hogy a keresztény házasság alapismérve, hogy a férj-feleség őszinte egymáshoz, együtt hűségesek Istenhez és egymás iránt is. Az igazságosság pedig azt kívánja, hogy minden döntésüket Isten Igéje szerint hozzák meg (WWJD). Ha egy házaspár Krisztus tanítása mentén vezeti életútját, kapcsolatuk egyre szilárdabbá válik, útjuk az egyenes jól követhető vonaláig egyszerűsödik (mintha zsinóron húznák őket – szokták mondani), csökken a kisodródás veszélye, fogynak a hajtűkanyarok, s ha emelkedők is jönnek, onnan egyre jobb kilátás nyílik az örökkévalóság igazságaira.

A tisztességes életvitel, a becsület és az igazmondás erősíti a házasságot, s meg is követeli azt. Ha a házastársak nyitottak és őszinték egymással, akkor elkerülik, hogy a félreértések vígjátékát követően mások rajtuk nevessenek, a kételkedést és a bizalmatlanságot távol tartja. Egy mély, őszinte testvérbaráti jelzővel is illethető házaskapcsolatban a nehézségeket nem rejtegetik egymás és mások elől műmosollyal, hanem közösen oldják meg Isten vezetésével és ez a megoldás – spontán exoterm (hőtermelő) folyamat lévén – felhevíti őket. Ha nincsenek titkaik, ha életük nyitott könyv egymás előtt, ha bármikor átengedik a számítógépüket, mobiltelefonjukat, híváslistájukat, levelezésüket, messenger üzenetváltásaikat, chatelésüket, bankártya mozgásaikat, bármit a másiknak, mert őszinte és mély közös összefonódott életük egymást erősítő szándékába a bizalmatlanság mételyének vegyülését előrelátó megelőzéssel kezelik, akkor a félelem lelke nem költözik közéjük. A bizalom légköre megőrzi szemeik csillogását, amiben gyönyörködhetnek.

A vers második része figyelmeztetés: „a gonosz ember elbukik a saját gonoszságában.” Figyelem! A „saját” itt egy fontos jelző. A házasságban a saját hazugságom, az önzésem, a hűtlenségem és a kölcsönös megbocsátás hiánya repedéseket okozhat, ha felmerül, amelyek előbb-utóbb összeomláshoz vezethetnek. Aki nem Isten igazsága szerint él, az saját hibáiban és bűneiben fog megbotlani. Vigyázzunk magunkra és egymásra, mert a házasságban élő botló a másikat is magával ránthatja a sárba, amelyből a mellettük haladókra is fröccsenhet a földre huppanáskor! (Akinek van füle a hallásra, az érti.)

Az egyenes úton járni nem mindig könnyű. A világ értékrendje gyakran más irányba terelné (a sodorná jobb szó) a házasságokat, de a keresztény házaspároknak minden nap tudatosan kell dönteniük az igazság, a szeretet és a hűség Atyja mellett. Ehhez rendszeres napi Igeolvasásra, házaspáros, családi áhítatra, imádságra, alázatra van szükség, hogy Isten egyenes úton történő vezetése megvalósulhasson az életünkben.

A Példabeszédek 11,5 ígérete biztosít bennünket arról, hogy ha az igazságosságban járunk, Isten ajándékozó szeretete – kegyelemből, csak úgy magától – egyenessé teszi előttünk az utat. Lehet, hogy mi a lábunk nyomán a rövid részleteket nézve nem így látjuk, de a mennyből, az örökkévalóság végtelen távolságából tekintve minden hullámvonalasnak tűnő, de végül a Célhoz vezető életút egyenes, ez biztos.

Ez nem azt jelenti, hogy nem lesznek próbák, hanem azt, hogy Ő velünk lesz minden napon a világ végezetéig, és a helyes irányban megtart. Keresztény házasságunk, amely az igazság és hűség sziklatalaján áll, Isten áldásában részesül, higgyük el és tapasztaljuk meg! Tegyük próbára az Úrat! Ő állja a szavát, ha mi is kitartunk mellette mindvégig állhatatosan.

Kedves házaspárok, válasszátok tehát az Élet Egyenes Útját! Legyetek egymás iránt gyengédek, járjatok bátran és megalkuvás nélkül Isten igazságában, és építsétek a kapcsolatotokat Krisztus szilárd útalapjára! Ha így tesztek, Isten vezetni fog benneteket a számotokra kijelölt legszebb keskeny úton, és házasságotok hosszú távon is áldott és erős marad. 

Ámen.

Vezessen az Úr tovább bennünket!

Folytassuk a következő számban utunkat a házasságunk körül! Az Egyirányú út következik.

Utazás a házasságunk körül – 11. rész

/Kategória: , , ,

SZÉLES ÚT vs. KESKENY ÚT

SZÉLES ÚT 

„Menjetek be a szoros kapun! Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a vesztébe visz, és sokan vannak, akik azon járnak.”/Máté 7:13./

A házasélet országútját járóknak a „SZÉLES ÚT” azt a könnyen követhető, csábító, ám végül mégis szakadékba, pusztulásba vezető irányt jelenti, amely az Isten nélküliség, a kompromisszumok nélküli önérvényesítés, az elköteleződés hiánya, az önző vágyak kielégítése és a felelősséghárítás jellemzői mentén halad. Ezen a széles úton sokan, sajnos többen járnak, mert kényelmes, kevés áldozatot követel, és a Világ normáival (ma különösen is) teljes összhangban van.

A széles úton haladó házasságok gyakran olyan csapdákba esnek, mint a tisztelet és szeretet hiánya, a hűtlenség, a megbocsátás elutasítása, vagy az a téves nézet, hogy a boldogságot, – ha már a tűz szításának gondatlan elmaradása okán otthon kihűlt a kályha, elfogyott, lila köd felszállt – máshol kell keresni. A világ és a rossztanácsadó arra buzdítja a házaspárokat, hogy ha egy kapcsolat nehézzé válik, egyszerűen lépjünk tovább, mert „megérdemeljük a boldogságot”. Ez az út azonban a szakadékba vezet. A pillanatnyi könnyebbség ára a hosszú távú boldogtalanság, a kapcsolatok romlása és a szövetség elárulása, megszakadása, életvezetési VÁLSÁG, melyből csak Jézus lehet a VÁLTSÁG.

Isten azonban figyelmeztet: ne engedjük, hogy a világ és annak csábításai elvakítsanak minket! A házasság nem egy könnyen módosítható, közös megegyezéssel, vagy egyoldalúan felmondható szerződés, hanem egy szövetség, amelyben a felek egymás mellett esküvel megerősítve egyszer és mindenkorra döntöttek, Isten áldásával. A széles út a felszínes megoldások, a türelmetlenség és a bűn felé visz, sodor, de nem vezet valódi beteljesedéshez. Ne tévesszen meg bennünket az, hogy sokan ezt az utat választják – nem a tömegvonzás, hanem a Jézus követése a bölcsek és jó házasságban élők titka, az Isten keskeny útjának keresése és megtartása az üdvös.

vs.

KESKENY ÚT 

„Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt.” /Máté 7:14./

A házasságban a „KESKENY ÚT” az az út, amely Isten elhívása szerint valódi életet és áldást hoz. Ez az út nem a könnyebbik választás, hanem a helyes döntések, az alázat, az áldozatkészség és az elkötelezettség krisztusi útja. Kevesen találják meg, mert erőfeszítést igényel – de azok, akik ezen járnak, végül elnyerik a jutalmat, az örök élet koronáját is.

A keskeny úton járni azt jelenti, hogy nem a világ komfortos mintái szerint élünk, hanem Isten akaratát követjük szorosabban egymásra hagyatkozva. A házasságban ez az önzetlen szeretet, a megbocsátás gyakorlása, a másik fél tisztelete (feleség) és szeretete (férj), valamint az Istenbe vetett hit örök fenntartása által valósul meg. A nehézségek és előjeltől független próbák ellenére ezen a keskeny úton való házaspáros utazás megerősíti a kapcsolatot, és a házaspárok közösen élhetik meg Isten kegyelmét és vezetését.

A keskeny út nem magányos, mert Isten velünk vándorol rajta. Ha Őrá hagyatkozunk, erőt kapunk a kitartáshoz és a megpróbáltatások elviseléséhez is, hogy ne zavarjon a széles úton szembejövők gyalázkodása sem. Ne féljünk a nehézségektől, mert minden akadály, mely nem győz le bennünket egyben lehetőség is arra, hogy növekedjünk a hitben és erősödjünk a szeretetben. Legyünk azok között, akik nemcsak rátalálnak erre a keskeny útra, hanem hűségesen végig is járják, Isten kegyelmével és áldásával! (Figyeljetek életük végére! – unokáink, sőt dédunokáink halálunk után is figyelni fogják mintáinkat.)

Következi az Egyenes út.

UTAZÁS A HÁZASSÁGUNK KÖRÜL – 10. rész

/Kategória: , , ,

MENEKÜLŐ (EGÉR) ÚT 

„Nem jött rátok kísértés, csak emberi; de hű az Isten, aki nem engedi, hogy kísértessetek a ti erőtökön felül; hanem a kísértéssel együtt el is készít egy kiutat, hogy elviseljétek.”/1Kor.10,13./

Akaratlanul a házasságban olykor elérkezhetnek nehezebb fagyos „téli” elhidegülős időszakok is akár, amikor az egyik- vagy másik -, de rosszabb, ha egyszerre -mindkét fél elbizonytalanodik, fáradt, túlterhelt, vagy kísértés éri. Ilyenkor sokan menekülőutat (egérutat) keresnek: lehet ez egy szakítószilárdságot próbáló harmadik személy, a munkamánia alkoholizmusa, a hobbiba menekülés ópiuma, a szolgálatba temetkezés, a digitális világba való elmerülés vagy akár egy belső depresszív visszahúzódás, mély lelki válság, megfáradás, elerőtlenedés, vagy bármi, amely ideiglenes esetleg tartósan eltávolítja a házastársakat egymástól és/vagy az Úrtól.

Az útjaink mentén mindig vannak a kísértő, csábító, szétdobáló által ígéretes útjelzőtáblával ellátott „egérutak„, könnyebbséget ígérő vonzó kerülők, levágások, amelyek gyors megoldást, előrehaladást, előzési lehetőséget ígérnek a konfliktusok elkerülésére, de ezek gyakran zsákutcába vezetnek, ahonnét csak visszafordulni lehet, vagy kiszakítani a zsák végét, kitörni, szakadni belőle. A kísértés pillanatában a menekülés nem mindig a helyes döntés. Az Ige azt mondja, hogy Isten mindig készít egy kiutat („Én vagyok az Út az igazság és az élet” – mondja Jézus.), de ez a kiút NEM a házasságból való kilépést vagy az egymástól való elidegenedést jelenti. Hanem olyan egy Utat, amelyen, ha kell előre menekülve és a kísértésnek visszatámadva segít elviselni a próbákat, megoldani a konfliktusokat, és megerősíteni a kapcsolatunkat. Álljatok ellene és elfut tőletek! Ne mi, hanem az ördög fusson! Szóba se álljunk a kísértővel, ne akarjuk kibogozni a szálakat emberi erővel, mert azzal csak erőst gúzsbakötjük magunkat, mint a légy a pókhálóba, belekavarodunk, hanem drasztikusan vágjuk el a bűn fonalát, mondván: jövel Uram Jézus! -, s üljünk le az Ő lábaihoz, hallgassuk meg, mit tanácsol!: „Én sem ítéllek el: eredj el és többé ne vétkezz! /Ján.8,11./ Ez a lényeg! Bocsássunk meg egymásnak, magunknak, s tartsuk meg az Úr parancsát! Többé ne! S a kísértés elfut tőlünk, s haladhatunk életfőutunkon bátran és boldogan tovább, a menekülő egérutakra még csak nem is gondolva.

A házasságból menekülés helyett Isten arra hív, hogy forduljunk „föl-felé, hozzuk elé a nehézségeinket, és az Ő segítségével dolgozzunk közösen a megoldáson! Nem vagyunk egyedül a próbákban: ne feledjük, a házasság egy hármas kötelék, ahol Isten jelen van, hogy erőt adjon.

Ezért, amikor a kísértések és a próbák megjelennek, ne a könnyebb egérutat keressük gyáván, hanem bátran az áldozatos, de hosszútávon gyümölcsöző megoldást: a párbeszédet, a megbocsátást, az értékeinkhez és házastársunkhoz való szövetséges ragaszkodást. Isten gondoskodik rólunk, és biztos kiutat ad, amely nem szétválaszt, hanem újra egyesít!

A folytatásban a Széles és a Keskeny út következik.

Utazás a házasságunk körül – 9. rész

/Kategória: , , ,

ÉLETÚT

„Minden utadon gondolj Rá, és Ő egyengetni fogja ösvényeidet.” /Péld.3,6./

A házasságig vezető életútja minden embernek egyéni és egyedi, de a házassági szövetségkötéstől már csak egyedi, (tehát sajátos, mindenki másétól különböző), de többé nem egyéni, hanem (házas)társas, sőt a később beszálló gyermekekkel, menyekkel, vőkkel, nászokkal, unokákkal bővülő nagycsaládi közös életúttá összefonódó országos életúthálózat. Ezért felelőséggel tartoznak az egyenes és oldalági útépítők, hogy társadalmunkat, keresztény közösségünket megtartani képes erős, sűrű hálót szőnek-e, vagy elejtően szakadozottat. Kihullanak-e belőle a ránk bízottak, vagy megtartatnak. Emberhalászokká tett bennünket az Úr, milyen családi és házashálóval járunk a nagy vízen?

Nekünk, ma házasságban élő keresztyén pároknak „csak” gondolnunk kell Rá, és Ő egyengeti utunkat. Ez ígéret, amiben bízhatunk. De a kis Vuk is gondolt Karakra, amikor éhesen megette tást, a vadkacsát s a fejét hagyta csak meg az öreg rókának. Mi ne így gondoljunk Őrá: hogy hát igen fontos a hit, a szentírás, az Istentisztelet, meg minden, de a nappalink nem attól világos, hanem a led lámpák művi fényével pótoljuk az Ige világosságának hiányát a sötétben! Házaséletutunk legyen egyengetett, az Úr dicsősége és Jézus váltságműve által úthengerelt sima és gördülékeny! Gondoljunk hát az Úttervezőre és kövessük útmutatását a Szentírást, s engedjük, hogy házaspárként arra vezessen bennünket, amerre Ő azt sokunk érdekében jónak tartja!

A folytatásban az Egérút következik.