Jézus a menyegzőn

/Kategória:

János2,1-11

Jézus első csodájának története nagyon jól ismert. Röviden annak az ifjú párnak a szemszögéből néznénk meg ezt a történetet, akikkel igazából ez a csoda történt. Ugyanis ez a történet arról is szól, hogy hogyan jelent meg a mi Urunk ennek a fiatal párnak az életében. Csak néhány dologra szeretném felhívni a figyelmünket.

Az első dolog, amiről az Ige beszél, az, hogy Jézus elment erre a menyegzőre. Az ifjú pár többek között Őt is meghívta tanítványaival együtt. Elsőre ez átlagos, hétköznapi dolognak tűnik: meghívták valahová, és ő el is ment. Azonban, ha megnézzük, hogy Jézus hová, milyen helyekre ment el, vámszedők, paráznák közé, akkor emellett a megállapítás mellett nem mehetünk csak úgy el. Jézus korában nagyon sok rabbi, erkölcsprédikátor nemet mondott volna erre a meghívásra: olyan helyre menjek, ahol az emberek leisszák magukat? Én ugyan nem! Jézus azonban elment, és csodálatos ezt látni: Ő ott akart lenni ennek az ifjú párnak az első közös ünnepségén! Isten teremtette a házasságot is, és emiatt velünk együtt örül annak, amikor az Ő színe előtt egy férfi és egy nő az Ő áldását kérik egymásnak tett fogadalmuk betartásához. Urunk ott akar lenni életünk legboldogabb perceiben, ott akar lenni a házasságunk kezdetén, de a folytatásban is, amikor nehézségek jönnek.

Márpedig próbatételek és nehézségek mindig jönnek, a házasságban is. Ez a pár már nagyon hamar megtapasztalhatta ezt: a lakodalmukon ugyanis elfogyott a bor. Egy ifjú pár számára úgy gondolom, hogy ez egy rémálomba illő jelenet: a lakodalom alatt elfogy a vendégek innivalója. Nem pusztán kellemetlen dolog ez, hanem akár az egész esküvői ünnepségre is rányomhatja a bélyegét és tönkreteheti azt. Az öröm és boldogság hirtelen szégyenbe fordulhat. Egy életfogytig tartó szégyenbe taszíthatta volna ez a helyzet az ifjú párt. Különösen a vőlegény jó híre forgott kockán, akinek a feladata volt a vendégekről való gondoskodás.

És Jézus hagyta, hogy ez megtörténjen. Nem akadályozta meg, hogy elfogyjon a bor, pedig megtehette volna, hanem hagyta, hogy megtörténjen mindez. Hagyta, hogy megmutatkozzék a hiány, hogy nyilvánvalóvá legyen a helyzet: elfogyott a bor. Isten nagyon sokszor hagyja, hogy a házasságban megmutatkozzanak a hiányok, amiket mi legszívesebben eltakarnánk, a nehézségek, kísértések és bűnök, hogy egyértelmű legyen az Ő szabadítása is.

Odáig jutott a helyzet, olyan nyilvánvalóvá lett, hogy már Jézus édesanyja, Mária is tudomást szerzett a bajról. Szólt is Urunknak, hogy közbeléphetne, szólhatna néhány jó szót a vendégek előtt az ifjú pár érdekében, hogy csökkentse, vagy éppen elkerülje az esetleges szégyent. Mária jól ismerte fiát, tudta, hogy képes lecsendesíteni az embereket. Hálásak lehetünk Istennek az ilyen rokonokért, barátokért, testvérekért, akiknek ennyire gondja van ránk, akik mindenre figyelnek. Észreveszik a bajt, ami minket fenyeget, és nem verik nagydobra azt, mert nem az a céljuk, hogy mások előtt csámcsogjanak a mi terheinken, hanem segíteni akarnak nekünk. És adjunk még inkább hálát azokért, akik segítségért Istenhez fordulnak, imádkoznak értünk – ugyanis a lehető legjobb személytől kérnek segítséget.

Jézus nem úgy hallgatta meg Máriát, ahogyan ő szerette volna, mert nem cselekedett azonnal. Jézus mindig a maga idejében cselekszik úgy, ahogyan azt mennyei Atyja parancsolja Neki. Nem azért késik, mert nem akar segíteni, nem azért nem cselekszik, mert nem törődik az ifjú párral, hanem azért mert Ő tudja a megfelelő időt, amikor cselekedni kell. Ő ismeri az alkalmas időt, a megfelelő pillanatot, amikor közbe kell lépnie.

És meg is teszi: segít az ifjú páron. Nem is akárhogy! Pótolja a pótolhatatlant. Gondoljunk bele a helyzetbe: bort keríteni az egyik pillanatról a másikra egy hatalmas vendégsereg számára szinte lehetetlen. Mégis Jézus csodát tesz. Pótolja azt, ami elfogyott. És ez a tette többről beszél, mint pusztán a borról. Lássuk meg Istent e mögött a tette mögött. Mit árul el ez Istenről? Arról beszél, hogy Isten gondoskodik rólunk. Jézus ezzel a csodájával reménységet ad mindazoknak, akiknek valamijük fogytán van, hogy nem kell újra és újra erőlködve megpróbálniuk pótolni a pótolhatatlant. Mert az embertől magától kevés telik. Mi Istenhez fordulhatunk! Ő képes megtenni, amit mi emberek képtelenek vagyunk!

Vonatkoztassunk el egy kicsit a bortól! Hány ember indult el az élet útján bizakodva, jókedvűen, erejére és tehetségére támaszkodva és egyszer csak arra kellett ébrednie, hogy mindez kevés, nincs tartalék, fogyóban van, ami segítene. Hány házaspár indult el közös útján különféle álmokkal, örökké tartónak hitt szerelemmel, s egyszer csak azt veszik észre, hogy kiábrándultan vádolják egymást boldogtalanságuk miatt. Elfogy a szeretet, a türelem, az egymásra figyelés, a bátorító szavak, a boldog együttlét, és helyette jönnek a veszekedések, a figyelmetlenség, a saját bajokkal való törődés, a sértegetések és még sok minden más. És amikor ezek elfogynak, amikor az ember belátja saját korlátait, akkor lép közbe Isten. Jézus csodát tesz, hogy hirdesse: Ő biztosítani akarja annak a feltételeit, hogy a házasság a bajok és terhek, próbatételek és bűnök között is örömmel, boldogsággal teli, és maradandó legyen. Ennek feltételeit egyedül Ő tudja megadni! Milyen szomorúak azok a házasságok, amelyekben nincs jelen Jézus, és ezért nincs, aki az üres poharat megtöltse! Kiüresedik a közös együttlét, a beszélgetés, és erő hiányában mindenki szabadulni akar terheitől ahelyett, hogy közösen hordoznák azokat.

Jézus azonban azért jött, hogy pótolja a pótolhatatlant, hogy megtegye, ami az ember számára lehetetlen. Őbenne bízhatunk, Őhozzá fordulhatunk a legnagyobb baj közepette is, mert Ő tud és akar segíteni rajtunk. Ő nem csak a vizet tudja megváltoztatni, hanem bennünket magunkat is át tud formálni!

Milyen csodálatos az, hogy amikor Ő megjelenik egy házasságban, akkor azt mások is észreveszik. Ott valami jobb jelenik meg a megszokotthoz képest. Ahogyan a Jézus által adott bor is jobb volt a korábbihoz képest. És ezt néhányan észre is veszik. Mert amikor Isten közbelép, nem elégszik meg azzal, hogy csak maguk a házastársak legyenek boldogabbak, hanem azon a házasságon keresztül már maga mutatkozik meg. Ezzel Isten lehetőséget ad nekünk arra, hogy Őrá mutassunk házasságunkkal is, hogy az Ő dicsőségét jelenítsük meg. A történetben a násznagy nem tudott Jézus csodájáról, a vőlegényt dicsérte meg. János evangélista azonban rögtön ez után hozzátette: Jézus ez által a csodája által megmutatta saját dicsőségét. Amikor egy házasságban Jézus cselekszik, és pótolja az elfogyott szeretetet, figyelmet, erőt, bátorságot, akkor ne azt mondjuk, hogy én magamtól lettem jobb, vagy éppen hogy mi ketten a párommal dolgozunk azon, hogy a házasságunk megjavuljon, hanem ismerjük el, hogy Isten cselekszik a mi életünkben. Ki kell mondanunk: nem a magamé, amit látsz, nem az enyém a bor, hanem úgy kaptam az én Megváltómtól. Csodálatos lehetőséget ad nekünk ezzel Isten, hogy még a házasságunkon keresztül is Őrá mutathassunk, Róla beszéljünk, hogy az Ő dicsősége jelenhessen meg. Hogy mások is megtalálhassák Őt, hogy mások is elkezdjenek Őbenne bízni, Őbenne hinni, segítségért hozzá fordulni, mint tanítványok.

Jézus első csodája meghatározta egy ifjú pár első napjait, sőt, valószínűleg egész életét. Istennek a mi házasságunkkal is terve és célja van – velünk akar élni, megmutatja a hiányosságainkat, de pótolja is azokat. Ő megmutatja magát rajtunk, szerelmünkön, házasságunkon keresztül másoknak. Adja meg nekünk az Úr, hogy a mi életünkben is valósággá legyen mindez!

Szepesy László

Házastársi bújócska

/Kategória:

„Csontváz a bokorban: mi az?” – kérdezi a kissé avas és meglehetősen morbid vicc. „A tavalyi bújócska győztese.” Az ember első lázadása után rögtön elrejtőzött Isten elől, és ez a bújócska a legkedvesebb játékává vált. Nemcsak Alkotója elől akar eltűnni, ugyanígy igyekszik embertársai előtt is elleplezni magát. Pedig a vicc fontos figyelmeztetést fogalmaz meg játékos formában: ha ez túl jól sikerül, ha végleg megszakad másokkal a kapcsolatunk, az maga a halál.

Belepusztulunk a bújócskába. Izsák és Rebeka történetében leplezetlenül, teljes sötétségében áll előttünk, hogy hová vezethet, amikor férj és feleség egymás elől igyekeznek elrejtőzni. Maga a gondolat is groteszk annak fényében, hogy a házasságot Isten épp ellentétes szándékkal találta ki, hogy annak keretei között egy férfi és egy nő teljes egységre jusson. „A férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté.” (1Móz 2:24) – áldott védettséget jelenthet egy család számára, ha ez megvalósul. Izsák és Rebeka mégis kölcsönösen rejtőzködik egymás elől.

Több alkalommal olvashatjuk az Ószövetség nagyjairól, hogy haláluk előtt kis ünnepség keretében megáldották szeretteiket. Vigaszt adó reménység volt, hogy az apával nem hal ki a család. Isten eltervezte és elkészítette a folytatást. Összegyűltek ilyenkor a gyermekek, és a távolabbi rokonok.

Izsák mégis egy félhomályos sátorban, lopva beszéli meg fiával – egyik fiával! – a részleteket. Az idősödő édesapa tervei szerint az egész esemény ilyen titokban megy majd végbe. Nincs, és ne is legyen ott a felesége, a kisebbik fia, a szolgák, a rokonok! Még nem tudja halála lassan közelgő napját (1Móz 27:2), de ez nem is baj: ha a halálos ágyán fekszik, mindenki számít majd rá, hogy jön a búcsúzás és az áldás perce, nem valósíthatná meg azt a saját terve szerint. Jobb a többieket kész helyzet elé állítani!

Izsák bújócskázik – és nem sejti, hogy ugyanakkor a sátor falának túloldalán ott bújik felesége, Rebeka is. Mert neki is vannak titkos elképzelései, amelyeket nem férjével oszt meg, hanem a másik fiával; mely szerint becsapják Izsákot és Ézsaut.

A bűnbeesett, egymás kiirtására felfegyverkezett világban sajnos gyakran indokolt mások, Isten rendje ellen lázadó környezetünk elől elrejtőzni. De hogyan vezethet egy istenfélő házaspár útja odáig, hogy egymás elől bújjanak el?

Izsák és Rebeka története arra figyelmeztet, hogy még a legjobb alapokról induló házaspár is eljuthat ide. Ha valakik, hát ők mélyen megtapasztalhatták Isten jóságát, szeretetét, védelmét. Izsák sokak meglepetésére akkor született meg, amikor már mindenki lemondóan legyintett, még sokáig reménykedő, idős szülei is. De az emberi hitetlenséggel szemben Isten ígérete győzött. Egyetlen ember élt a földön, aki Izsáknál jobban értette, hogy mit jelent a helyettes áldozat: Jézus. Ő valóságosan elszenvedte minden bűnünk következményét – Izsák viszont azt tapasztalta meg valóságosan, hogy mit jelent a halál fenyegetése, és az élet öröme, ha az élet Ura kész mást odaadni helyette (1Móz 22).

Gyönyörű történet szól arról, ahogy Isten Izsáknak ajándékozta Rebekát. Mialatt az atyai házban, a fiú magányos elcsendesedésében és a háztűznézőbe indult szolga ajkairól is hangzik az imádság, kivételesen világossá lesz, hogy ki az a leány, aki az egykor Ábrahámnak adott ígéretek továbbhordozásában és továbbadásában társa lesz Ábrahám fiának; a leány pedig, értve Isten akaratát, vonakodás nélkül kész cselekedni azt (1Móz 24). Izsák kitartó – két évtizedes! – könyörgése előzi meg gyermekei születését, és a vajúdó Rebeka is az Úrhoz kiált, aki válaszol is neki (1Móz 25:20-26).

Nagyon szépen indul tehát Izsák és Rebeka közös élete – a folytatás viszont arra figyelmeztet, hogy ez önmagában kevés is lehet. Nem elég, hogy ígéreteink vannak, nem elég, hogy Isten kegyelme megmentett a haláltól, nem elég, hogy imádságban és az Úr vezetésére figyelve kezdtük meg közös utunkat, nem elég, hogy sok mindenről bizonyságot tehetünk. Mindez elég a legnagyobb ajándékhoz, az örök üdvösséghez; de Isten azt akarja, hogy már földi évtizedeink során minél teljesebben, minél valóságosabban átéljük az ő jóságának a gazdagságát! Hogy fedezzük fel ezt a kincset, és egész életünket – házaséletünket is – ez határozza meg! Ne csak tegnap, az első napokban, hetekbenvagy években: a folytatásban is – holnap is, holnapután is! Minden nap!

Izsák és Rebeka nem a körülményeik áldozatai. Az okozta a fájdalmukat, hogy közös útjuk egy pontján elfordultak Isten védelmet adó rendjétől: ezért aztán egymástól is tragikusan eltávolodott az életük. A Szentírás szerint Krisztus házának a biztonságában vagyunk, ha „a bizalmat és a reménység dicsekedését mindvégig szilárdan megtartjuk” (Zsid 3:6). Társaddal együtt ma újra megtapasztalhatod az Ő szeretetének sokféle valóságát. Ne veszítsd egy napra se szem elől, mert tönkremehet emiatt az életed, a társad élete, a családod élete!

Mi okozott gondot Izsák és Rebeka szövetségében? Különös módon Isten ajándéka! Húsz éven át imádkoztak gyermekért. Komolyan vették, és végül átélték a zsoltáros vallomásának valóságát: „Bizony, az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom” (Zsolt 127:3). Könyörögtek legalább egy gyermekért – és kaptak egyszerre kettőt. Ez viszont már túl soknak bizonyult nekik!

„Izsák Ézsaut szerette…, Rebeka viszont Jákóbot szerette” (1Móz 25:28). Tragikus mondat ez. A két gyermek elválasztotta egymástól a szülőket. A Biblia eredeti szövege finom iróniával különbözteti meg az ikerpár tagjait: ezekben a feszült pillanatokban Ézsaut Izsák fiának nevezi, Jákóbot pedig Rebekáénak (27:5-6). A szülők szívük mélyén így tekintettek a két testvérre, pedig mindketten az ő fiaik voltak!

Mindkettőt közösen kapták! Mindkettőben kettejüknek együtt kellett volna Isten ajándékát meglátniuk!
A baj az volt, hogy az ajándék túlnőtt önmagán. Bálvánnyá vált! A gyermekek vélt érdekei lassacskán eltakarták Isten szavát, az Ő tervét, kijelentett akaratát. Ha egy házaspár életét Uruk helyett gyermekeik vezénylik, óhatatlanul tönkremegy a rájuk bízott család!

Mit felejtett el Izsák és Rebeka? Mindenekelőtt azt, hogy mindkét gyermek nagyon értékes, hiszen mindketten Isten képét hordozzák. Szem elől tévesztették, hogy a világ Ura igényt tart rájuk. Vajon mi az Ő elgondolása, akarata, terve ezekkel a gyermekekkel?

Helyén vannak-e Isten ajándékai? Helyén vannak-e külön-külön az életünkben? És a házasságunkban? Mennyei Atyánk szeretetének a jegyei sokfélék: a munka, a barátok, a kedvtelések, a mozgás… Mire adta ezeket kegyelmes Urunk? Nem fordítunk egyikre vagy másikra túl sok gondot, időt, energiát, pénzt? Ha igen: mástól vesszük el!

Házastársakat nem csak rosszindulatú csábító, kíméletlen főnök, szenvedélybetegség, alkohol, vagy más személyes vagy személytelen rabtartó választhat el. Az Istentől kapott ajándék is eltávolíthat egymástól, ha hagyjuk, hogy fontosabbá legyen, mint a társunk. Pedig Aki mindezt elkészítette, Az tudja, hogy minek hol a helye, és meg tud óvni attól, hogy rosszra használjuk az Ő javait.

Mikor élünk helyesen szerető Istenünk ajándékaival? Ezt csak Ő mondhatja meg. Izsák és Rebeka bújócskája éppen azért vezet olyan sok fájdalomhoz, mert ők végső soron nem is egymás elől: életük Ura elől rejtőzködnek. Emiatt rejtőznek el egymás elől is. Izsák nem akarja igazán, hogy Isten kijelentett szándéka megvalósuljon. El szeretné kerülni, hogy az Alkotó elgondolása szerint a neki kedves nagyobbik szolgálja a kisebbet (25:23). Ezért kell lepleznie terveit felesége elől: hiszen Rebeka feltehetőleg számon tartja ezt a szokatlan rendelkezést, és figyelmeztetné is férjét arra. Rebeka egyetért Isten elgondolásával. Nehogy elhangozzék a kínos kérdés: de mi lesz az Úr elhatározásával? Jobb, ha Rebeka kimarad ebből az egészből!

Izsák Istentől akarja megvédeni Ézsaut, ezért bújik el Rebeka elől is. Pedig nem Isten veszélyezteti a nagyobbik fiút, hanem éppen Izsák. Hagyja, hogy kedvenc fia elsodródjon az áldást adó Úr közeléből, és egyetlen óvó szava sincsen, amikor Ézsau kánaáni asszonyokat hoz a házhoz. Tudja, mi lenne a helyes; Jákóbnak meg is mondja, hogy ne a pogányok között keresse a jövendőbelijét (28:1-2). Idősebb fiát mégsem figyelmezteti. Nem Isten elgondolása károsítja meg Ézsaut, hanem apja hanyagsága.
De miért rejtőzik el Rebeka? Hiszen ő azonosult Isten szándékával! Valóban: ő viszont Isten útját nem tudja elfogadni! Nem meri a mindenség Urára hagyni azt, hogy kijelentett akaratát véghezvigye; inkább saját kezébe veszi az ügyet. Majd én megoldom a magam biztos módszereivel!

Olyan jó felfedezni a Szentírásban azokat a csendes, alázatos embereket, akik komolyan vették, el merték hinni, hogy a mindenható Atya jobban ragaszkodik ígéreteihez, mint mi magunk. Hányszor próbálták társai rábeszélni a fiatal Dávidot, akinek Isten Sámuel prófétán keresztül királyi uralmat ígért, hogy ölje meg Sault, a hitet és az engedelmességet megtagadó elődjét, azért, hogy végre tényleg övé legyen a trón. Hiszen a kiválasztott nép szövetséges Ura döntött ekképpen! Dávid azonban nem felejtkezett meg arról, hogy Isten terveinek Isten akarata szerint kell megvalósulnia. Aki az Úr szeretetében részesült, nem emelhet kezet az Úr felkentjére! Majd Ő maga elvégzi, amit ígért, amikor ideje lesz! Legtündöklőbben mégis Dávid Fia, Jézus életében ragyog fel ez a lelkület. Mikor szolgálata kezdetén a kísértő azzal csábította, hogy megszerezheti a világ feletti uralmat, csak őt kell imádnia, Jézus világosan látta: ez az út könnyebbnek tűnhet, mégsem az Atya útja! Hogyan imádhatna Ő bárki mást, mint a mindenható Istent?! Még a kereszten is, mikor ellenségei bíztatták: szálljon le a keresztről, majd akkor hisznek Benne! – Jézus tisztában volt azzal, hogy nem ez a megoldás! Neki az Atyjától elrendelt keskeny ösvényen kell végigmennie; annak a végén, az Atya jobbján várja Őt a királyi dicsőség! Jó lenne, ha nem csak Isten céljaival értenénk egyet, nem csak az ígéreteit dédelgetnénk magunkban, ahogy Rebeka is tette, hanem az Ő utait is komolyan vennénk!

Izsák szövetségese nem lehet Rebeka, csak az erőszakos Ézsau: mert őt nem érdeklik Isten szándékai! Ő kész arra, hogy pogány lányokat vegyen feleségül, nem tartja értéknek az életét, ahogy nem tartja annak az istenfélelmet sem! De Rebeka szövetségese sem lehet Izsák, csak a csaló Jákób, akiről már korábban kiderült, hogy nem nagyon érdeklik a tiszta eszközök: bármire képes, hogy elérje a célját! Ő vágyik ugyan arra, amit Isten ajándékozni akar, de hidegen hagyják Isten útjai! A cél számára is mindent szentesít.
Pedig életünk Alkotója éppen ezért helyez két embert, férjet és feleséget egymás mellé, hogy aztán egymást felhasználva munkálkodjon bennünk: hogy egymást erősítsük a jó úton egészen a jó célig; hogy Isten szavával segítsük egymást egyre közelebb Hozzá. Azt akarja, hogy mi figyelmeztessük a társunkat az Ő beszédével. Ezt tagadta meg Izsák és Rebeka, amikor elrejtőztek egymás elől. Ezért csúsztak egyre mélyebbre a bűnükben. Mikor az ember a társát elutasítja, akit élete Urától kapott, aki nem csak úgy, véletlenül került melléje, akkor végső soron Istennek mond nemet! A házasságra nézve különösen is mélyen igaz az, amit János apostol általánosságban megfogalmaz: „Ha valaki azt mondja: ‚Szeretem Istent’, a testvérét viszont gyűlöli, az hazug, mert aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát.” (1Jn 4:20) Amikor Izsák nem szereti annyira Rebekát, hogy bevonja őt a terveibe, és amikor Rebeka nem szereti annyira Izsákot, hogy elmondja neki vívódásait, akkor Istent nem szeretik, Tőle fordulnak el. Nem a társadnak kell szót fogadnod, hanem Teremtő Uradnak, ezért nyitottnak kell lenned mindig a társad előtt, hiszen azért kaptad őt, hogy az ő szemével meglásd, mi van valójában a szívedben! Az ő nézőpontjából szemlélve megértheted, hogy Isten milyennek látja szándékaidat és útjaidat!

Minden Izsák és minden Rebeka önmagát vezeti félre, amikor azt képzeli, hogy a mindenség Ura sem tud a szívében lévő hamisságról, ha az emberek elől el tudja leplezni azt. Pedig Isten elől nem lehet elrejtőzni! Jó lenne mielőbb szembenézni azzal, hogy mi mindent próbálunk elfedni mások, akár a hozzánk legközelebb állók elől! Mit teszünk olyankor, amikor azt hisszük, hogy senki sem lát? Mit hagynánk villámgyorsan abba, ha valakinek a közelgő lépteit meghallanánk? Mennyei Atyánk tud mindenről, amit titokban teszünk. Magunkat áltatjuk csak azzal, hogy ezek nem okoznak senkinek fájdalmat! Éppen azt bántjuk meg ilyenkor, aki annyira szeret, hogy legdrágább kincsét, egyszülött Fiát adta oda értünk! Vajon mit rejtegetünk a társunk elől? Mennyit tisztulna az életünk, ha csak olyat tennénk és mondanánk, amit Isten előtt is és előtte is vállalunk!

Izsák és Rebeka bújócskája szomorú következményekkel jár. Izsák tervei meghiúsulnak, az áldást Jákób kapja, Ézsau és utódai pedig végleg elvadulnak. De Rebeka sem örülhet, mert a családjuk szétesik: kedvesebbik fia hosszú időre menekülni kényszerül, távoli földre, ahol saját rokonai csapják be szemérmetlenül, és úgy tűnik a Bibliából, hogy anyja már soha többé nem látja viszont Jákóbot.

Sötéten zárul az egymás elől rejtőző házaspár története. Mégis, Izsák és Rebeka rossz döntései, leplezett bűnei felett, csendben, titokban, de valóságosan ott munkálkodik Isten megmásíthatatlan szeretete. Nem Izsák elképzelése, vagy Rebeka gondolata valósult meg, hanem Isten terve, az ő mesterkedéseik ellenére is. Ahogy a Szentírás fogalmazza róluk: „Még ugyanis meg sem születtek gyermekei, és nem tettek semmi jót vagy rosszat, de hogy az Istennek kiválasztáson alapuló elhatározása érvényesüljön, ne a cselekedetek alapján, hanem az elhívó akarata szerint, megmondatott Rebekának, hogy a nagyobbik szolgálni fog a kisebbiknek” (Rm 9:11-12). És a kiválasztott Jákób végül megtanulta sok szenvedés árán, amire szülei nem tanították meg: hogy Isten útján járjon. Mert Isten akarata mindenképpen végbemegy. Olyan jó lenne, ha ebben Izsák és Rebeka az Ő munkatársai lehetnének. Ketten, együtt.

A bújócska halálhoz vezet. Csakhogy nem a halálé a végső szó. Istené a végső szó. Jó lenne előjönni rejtekhelyünkről, felfedni magunkat végre Előtte, és felfedni magunkat egymás előtt, hogy mennyei Atyánk jó terve valósuljon meg minden napunkon, nemcsak a múltban, hanem a jelenben és a jövőben is, magunk, házastársunk, családunk, környezetünk örömére! Hogy a bújócskából visszamaradt csontvázak helyett az életet ajándékozó Úr munkáját szemléljük hálás szívvel!

Pataki András Dávid