Utazás a házasságunk körül – 1. rész

Békesség Istentől! Kedves Testvérek!

Hadd hívjunk benneteket, mint házastársakat egy „út-azásra”, amit mindenki a maga házassága körül tehet meg, imádságos szívvel és a Szentírást forgatva és az Urat segítségül hívva. Sokszor hallottuk már, hogy a házasság olyan, mint egy nagy utazás (van, aki egyenest a 40 éves pusztai vándorláshoz hasonlítja). Vizsgáljuk hát meg, hogy honnan hová tartunk, milyen utakon is járhatunk házaséveink alatt, milyen adottságaink, lehetőségeink, válaszutaink lehetnek? Gondoljuk át – többek között – mi lehet a különbség, ha a házasságunkat más és más típusú utakon járatjuk, éljük, hogy miként lehet útelágazáshoz érve változtatni a kitaposott ösvényen, a széles útról a keskenyre kanyarodva, mitől lehetünk boldogabbak, földes mellékútról négysávos főútra érve miként gyorsíthatunk, hogyan segíthet egy-egy hosszabb kerülő út a mielőbbi célhoz, vagy például mi óvhatja meg házassági szövetségünk a tévutak belógó tövisbokrainak megtépázásától. Ilyen és ehhez kapcsolatos témák feldolgozására hívunk benneteket e cikksorozatban. Akinek van kedve, utazzon velünk a házassága körül! Öveket becsatolni!

„Ügyelj, hogy merre tart a lábad, akkor minden utad biztos lesz!” /Péld.4:26/

Sofőrként legtöbben a főutakat, autópályákat szeretjük, mert az kényelmesebb, gyorsabb, kevésbé rázós, mint az alsóbbrendű mellékutak, amiknek bár tudjuk, hogy van létjogosultságuk, de rohanó világunkban mégis inkább a praktikusságot kedveljük. 

A házaséletünkben is azt szeretjük, ha száguldhatunk, ha egyszerűen és gyorsan célba érhetünk, ha nem akadályoznak a haladásban, ha nem jön szembe senki és semmi, s ha még a szemünkbe sem világít, az különösen komfortos. Lehetőségünk volt-van-lesz ilyen sztrádán haladnunk, csak a fenti Ige szerint, ügyelnünk kell arra, hogy merre tart a lábunk! 

Helyes irányba kell, fordítsuk a szekérrudat, ha a göröngyös, kátyús, mélyen ázott saras földutakat, veszélyes szerpentineket el akarjuk kerülni. Szükséges, hogy a legfőbb utat megtaláljuk, s azon akarjunk járni. Ehhez azonban elsőként a célt kell, meghatározzuk! Hová is akarunk együtt eljutni? Az oltártól az első házavatón át, a keresztelőkig, onnan a ballagásokig, majd az érettségi bankettek, diplomaosztók, örömszülőség áldásai, unokák zsivaja, nyugdíj fémjelezte állomásokon át a semmibe ugrásig? Bizonnyal nem csak ennyi az úticélunk, hogy az út menti virágok illatától megrészegülve azok gyümölcseiből minél többet betakarítsunk, hanem ennél jóval messzebb tekintünk. Ezekről sem elfeledkezve, hálás szívvel az Úrtól kapott ajándékként elfogadva, de az el nem múló hervadhatatlan koszorú megszerzése lehet csak egy keresztény házaspár közös élet- és úticélja. Ehhez pedig azon a főúton kell járnunk, amely út maga Jézus, Aki azt mondta magáról, hogy „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak Énáltalam.” /Jn.14,6./ 

A legalapvetőbb tehát, hogy tisztázzuk: keresztény-e valójában a házasságunk? 0-1-2 átadott életű, hívő keresztyén ember alkotja-e? Minden kerekünkkel a főúton vagyunk-e, vagy – később látni fogjuk – tévúton? Hisszük-e valóban, hogy egyedül Jézus az út, hogy csak Ő vezethet el bennünket az Atyához, az örök boldogsághoz? Ha nem, meg kell térnünk! Mert különben céltalanul úton haladunk, mely a kárhozatba visz, s a házasságunkat szépítgetni olyannyira felesleges, mint a múmiákat sminkelgetni. Ha pedig igen, s nem csak névleg, hanem tényleg, akkor ez úton követnünk kell Jézust /Mk.8,34./ bármi áron! Akkor van értelme és lehetőség arról gondolkodnunk, hogy mi módon lehet biztos és egyre virágosabb közös életutunk, merre tartson a lábunk? Ki vezessen? Az Úr, a férj vagy az asszony? Melyik úton induljunk tovább s mit (ne) vigyünk magunkkal. Tisztázzuk tehát elsőként az Úr előtt megállva, hogy kicsoda nekünk, nekem életemben és halálomban Jézus Krisztus?! A FŐ úton haladunk?

A keresztyén házasságban mindkét félnek az a legfontosabb feladata, hogy saját életét Krisztusnak szentelje, s az ezáltal nyert világossággal és erővel szolgálja a házastárását. Ez nem csupán egy egyszeri döntés, hanem mindennapos odaadást és a naponkénti szövetség megerősítést igényel. (Hogy a főútról a mellékútara, a tévútra pedig végképp le ne kanyarodjunk, sodródjunk.) Ahogyan Pál apostol is írja: „Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus.” /Gal.2,20./. Ez az élet Krisztusban egy folyamatos fő úton való előrehaladás (ami nem feltétlen jelent könnyű és kényelmes, kihívásoktól mentes utazást, de mindenképpen a fő célra tekintést igen) az Ő vezetése alatt. Az igazi boldogság és harmónia abban rejlik, hogy nem mi akarjuk irányítani és a főúton tartani az életünket és házasságunkat, hanem átadjuk a gyeplőt, a kormányt (az ostort is) Jézusnak, hogy Ő vezessen az élet (mikor milyen szükség szerinti) útjain.

De mit jelent ez a gyakorlatban? Hogyan lehet az, hogy Jézus vezesse a házasságunkat? Először is, mindkét félnek el kell fogadnia, hogy Krisztus a legfőbb vezető. Ez nemcsak azt jelenti, hogy elismerjük az Ő uralmát, hanem hogy készek vagyunk engedelmeskedni az Ő akaratának, s hogy ismerjük az Ő hangját, aminek engedelmeskedni akarunk. Másodszor, hogy a kormánynál egy fő ülhet csak, a férj, akinek a vezetésre az ÚR jogosítványt és ahhoz szükséges képességekkel ellátva kötelezvényt is adott. A segítőtárs pedig segítő és társ szerepében teljesedik ki. Ez az engedelmesség pedig gyakran nem kényelmes sem az Urat követni igyekvő férjnek sem, s a férjnek engedelmeskedve, kettejüket követni szándékozó feleségnek sem. A „fő” minősítő jelző az út szó előtt nem (mindig) az egyszerűbb utat jelenti, sőt, sokszor a nehezebb, kanyargósabb út a főút, amelyen Isten vezet minket. De ha ezt az utat járjuk, az végül a legbiztosabb és hőn óhajtott célhoz vezet: a mennyei Atyához.

Az autós példát elhagyva a házasság Krisztus kezében olyan, mint egy tandem kerékpár, ahol mindkét félnek egyensúlyban kell lennie, de az irányt egyértelműen az elöl ülő, Jézust követő szabja meg. Ezért is elengedhetetlen, hogy mindkét fél személyesen járjon hitben, hogy tudjanak együtt előre és kissé felfelé tekinteni. Ha az egyik fél letér az útról, az a közös haladást is akadályozza. Így a gyakori közös imádság, a Biblia naponkénti olvasása, az Isten előtt való elcsendesedés kulcsfontosságú ahhoz, hogy megtaláljuk a főutat és őrizzük a helyes irányt. 

Házasságunk Isten műhelyében – Meglátta – 1. áhitat

Házasságunk Isten műhelyében – 52 vasárnapi áhítat házaspároknak

„Egy arra utazó samaritánus pedig, amikor odaért hozzá és meglátta, megszánta.” /Lk.10,33./

Van egy fájó igazság, amelyet ritkán merünk kimondani: az ember sokszor épp azt nem látja, ami a szeme előtt van.

A távolit megpillantjuk, az idegent észrevesszük, a hírek megrendítenek – de a mellettünk élő arca lassanként a háttérbe olvad. A megszokás finom pora rátelepszik a tekintetünkre, és mire észbe kapnánk, már nem látunk, csak nézünk. Vagy még úgy sem: csak elmegyünk egymás mellett.

A házasságban sok minden nem viharban törik össze, hanem némaságban. Nem mindig az a baj, hogy nagy vétkek történnek, hanem az, hogy a kicsik napirenddé lesznek: elfordított tekintetek, elharapott mondatok, kimondatlan kérések, meg nem hallott sóhajok, meg nem sejtett vágyak. S az első szeretet, amely, úgy feszített, megfárad. Nem azért, mert elfogyott, hanem mert nem tápláljuk a tüzet eléggé.

Az irgalmas samaritánus történetében van egy fontos szó:
meglátta. Nem csodát tett. Nem beszélt hosszan. Nem tartott kiselőadást: – miért nem volt tanácsos erre az útra lépni. Csak meglátta. Mert volt szeme a látásra. Pedig ő is úton volt. Ahogy mi is mindig úton vagyunk. Úton a munkába, rohanunk a feladataink után, a gyerekek körül szaladgálunk, űznek a gondok, a teendők terhe nyom, az “ezt még el kell intézni” súlya szorítja össze a szívünket. De íme: lehet úgy menni, hogy a fókuszt nem veszítjük el.

Kedves férj/feleség! – Hadd kérdezzelek meg: – Látod-e még (vagy már újra) a társadat?

Nem a szerepét, úgy, mint férj, feleség, anya, apa, hanem a személyét, a szívét, a szerelmedet, látod-e még?

Nem úgy, mint problémát: aki már megint „ilyen/olyan”, aki már megint „így/úgy” reagál(t). Hanem úgy, mint embert: Isten teremtményét, lelki testvéredet, akit neked formált az Úr, akit rád bízott, s akivel nem szerződést, hanem életszövetséget kötöttél a Teremtőd színe előtt téve fogadalmat.

Mert a „házastársunk” – mondjuk ki – nem csupán “párunk”, hanem a „felebarátunk” is. És ez a felismerés egyszerre megnyugtató és felelőségteljes. Vigasztaló, mert Isten szövetségbe rendezte az életünket. Félelmes, mert a felebarát iránti szeretet parancsa nem áll meg a templomajtó küszöbén. Belép velünk az otthonunkba. S ott kérdez meg (pl. a 4.269-dik napon): szereted-e őt igazán ma is? Nem csupán érzelmileg, hanem krisztusi módon: hogy meglátod, megszánod, odalépsz, hordozod?!

S amikor itt elakadnánk – mert mindannyian elakadunk néha –, akkor kell az evangélium: nem az a gond, hogy nem ismerjük a jót, hanem az, hogy nincs hozzá erőnk megtenni. Látjuk a társunkat, és mégsem szánjuk meg. Tudjuk, hogy szólni kellene, de hallgatunk. Tudjuk, hogy odalépni lenne jó, de elfordulunk. Tudjuk, hogy szeretni kellene, de keménnyé válunk. Miért? Mert a bűn nemcsak nyílt romlottság, hanem szívbeli közöny is lehet. A bűn az, amikor nem látjuk a másikat önmagunktól.

És ezért van szükségünk Krisztusra a házasságunkban is. Jézus úgy szeretett előbb, hogy meglátott bennünket a nyomorúságunkban, és nem fordult el. Nem ment tovább. Lehajolt. Megkönyörült. És bekötözött olyan sebeket is, amiket mi okoztunk magunknak.

Taníts Uram, meglátni! – kiáltsunk fel! Mert ahol a házastársunk valódi szükségletét meglátjuk, ott az Úr is elkezd munkálkodni, előbb bennünk, majd általunk: bűnbánatot ad, alázatot ad, új szívet ad és változásra ösztönöz. És ha új szív van, új szavak is jönnek. Új hang. Új tekintet. Új érintés. Új élet. Folytatjuk…

Képek: AI generált képek

52 hetes házaspáros áhítatsorozat indul a BHSZ-en!

Szeretnél idén többet épülni házaspárként – nem túl bonyolultan, hanem egyszerűen, mégis mélyen? Akkor ezt ne hagyd ki! 2026. február 1-től (vasárnap 13:00) elindul a BHSZ 52 részes heti házaspáros áhítatsorozata!

📌 Minden vasárnap:
✨ 1 rövid, 3 perc alatt elolvasható áhítat
📖 1 igevers köré építve
❤️ házasságot és családot erősítő üzenettel
🌿 BHSZ-es „ízzel”, Krisztus-központúan, életközelien

Hisszük, hogy Isten a házasságunkon keresztül is formál, gyógyít, épít.
És most 52 héten át minden vasárnap segít ebben egy kis „mennyei muníció”. 🙏

📍 Indulás: 2026.02.01.
👉 Kövesd az oldalt, és oszd meg házaspár barátokkal is!

„Az ÚRra tekintek szüntelen…” (Zsolt 16,8)

Kátoli Veronikával készített interjút a Parókia portál

„Imádkozom egyenként a rám bízott gyermekekért is, akiknek az örömébe kapaszkodom, de van, hogy csak annyit mondok: „Uram, elfáradtam.” Számtalanszor tapasztaltam ilyenkor, hogy Isten új erőt ad.”

Kátoli Veronikával készített interjút a @Parókia portál.

Szeretettel ajánljuk bizonyságtételét.

A teljesítménycentrikusság gyerekkortól mérgez. Napokon belül landol a félévi bizonyítvány az asztalon. Hogy nézünk egymásra fölötte gyerekek, tanárok és szülők? Kátoli Veronika gyógypedagógus, „méltóságharcos” gyógyító gondolatait nem csak félévzárásra ajánljuk.

„Hálás vagyok, hogy az anyaság miatt nem kellett lemondanom a hivatásomról, csak későbbre került annak az ideje, hogy hangsúlyt kapjon az életemben. Visszanézve látom Isten szabályos vezetését, ő hozta a harmóniát a szakmai utamba is. Számomra fontos volt, hogy mindig az igére támaszkodva hoztam döntéseket, de a körülmények is megfelelően alakultak a számomra. A Pécsi Tudományegyetemen először akkor indult gyógypedagógus-, logopédusképzés, amikor elkezdtem gondolkodni a pályamódosításról.
Családi jelmondatunk: „jelen lenni” – egymás és Isten számára. Ez volt a titka annak, hogy rá tudtam állni az Ő időzítésére, mert Ő tudta, mikor minek van helye az életemben.”

Kátoli Veronika a MEIXNER EGYMI-n belül az utazó ellátásban végez gyógypedagógiai habilitációt és logopédiai fejlesztést a következő baranyai falvak integráló intézményeiben: Babarc, Szajk, Szederkény, Versend, Olasz.

Huszonöt éve él házasságban. Férjével, Gáborral együtt öt gyermeket nevelnek egy Mohács melletti kis faluban. A Szekszárdi Református Gyülekezet tagjai, a Bibliai Házassággondozó Szolgálat szolgálattevője.

A teljes interjút itt találjátok:

https://www.parokia.hu/v/jok-ugy-ahogy-vannak-es-isten-terveben-potolhatatlan-helyuk-van

Képek fottása: Parokia.hu

2026 – Az új év küszöbén

Az új év küszöbén

Ahogyan belépünk 2026-ba, szeretnénk megerősíteni: az új évben is itt vagyunk, várunk benneteket. Szolgálatunk továbbra is azért van, hogy a házasságok Krisztus-központúak legyenek, Istennel élő, személyes kapcsolatban formálódjanak, és Hozzá vezessenek a mindennapokban.

A világ körülöttünk folyamatosan változik, az élethelyzetek, tervek és körülmények átalakulhatnak. Egyvalami azonban nem változik: Isten. Ő ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. Biztos pont, szilárd alap a földi életünkben és a házasságainkban is.

Az új évre ezt kívánjuk minden házaspárnak: Istennel mélyülő kapcsolatot, Krisztusban megélt egységet, és azt a megtartó erőt, amely túlmutat minden változáson.

Kovács Károly és Kata szolgálata Nyíregyházán

Kovács Károly pszichológus és Kovács Kata mentálhigiénés szakember engedett bepillantást a kapcsolatukba a Házasság Hete alkalmából szervezett rendezvényen. A kazettás teremben mintegy nyolcvan ember gondolkodhatott el azon az ismert Igén, mely szerint a hármas kötél soha nem szakad el. A február 9-i eseményre idősebb és fiatalabb házaspárok jöttek el, hogy a témában és a gyakorlatban is tapasztalatot szerzett szakemberek milyen segítséget adhatnak nekik a mindennapi életben szinte törvényszerűen adódó konfliktusok megoldására. 

A kommunikációt, vagy éppen annak hiányát állították a középpontba az egyébként Nyíregyházához is kötődő vendég-előadók. A szakemberek egyöntetűen azt ajánlják: naponta legalább két órát beszélgessenek egymással a párok! Gyors számvetést végeztek a jelenlévők, és senki nem említette, hogy ennyi érdemi eszmecserét folytatnának. Mert a logisztikai egyeztetést, ki, kit visz el, hova, mikor – mégsem számítható minőségi időtöltésnek. 

A teljes beszámolót Volomné Tóth Kornélia tollából elolvashatjátok a Nyíregyháza-Városi Református Egyházközség honlapján.

https://refnyiregyhaza.hu/cikk/beszelgessetek-a-hazassagotokert-hazassag-hete-2025/273

Fóton szolgáltunk

A Házasság Hete 2025 alkalmából a Fót-Központi Református Egyházközség vendége volt a Nemeskéri házaspár. A titkok nélküli kapcsolatról tartottak előadást. Az elhangzottak letölthetők a gyülekezet honalpjáról .mp3 formátumban vagy itt is meghallgathatjátok. Istené legyen a dicsőség a lehetőségért és az alhangzottakért is, szolgáljon épülésünkre.

Aki nem ismerné a házaspár történetét, annak szeretettel ajánljuk az alábbi videót.

Imahetek után házasság hete

Kovács Károly, pszichológus, munkatársunk írását közölte a Reformátusok Lapja február eleji lapszámában. Ebből hoztunk egy idézetet:

„A Bibliai Házassággondozó Szolgálat munkatársaként az elmúlt harminc évben azt értettem meg, hogy a házasság Isten találmánya az ember megsegítésére: kiment a magányból, örömöt hoz, testi-lelki, sőt szellemi örömöt, életet adó és felnevelő, gondozó bölcsővé, menedékké válik, a legkisebb közösséggé, ahol tanulni, gyakorolni lehet a szeretetet, gyógyulni a múlt sebeiből, ahol Istent meg lehet ismerni. Az efezusi levél ötödik részében Isten egy nőtlen ember szájába adja a küldetést a házasokra vonatkozóan. Felette nagy titoknak nevezi Pál apostol azt a szeretetet a házasok között, amely Krisztus és az ő egyháza közötti viszonyra mutat. Ez a párhuzam jelzi, hogy a keresztyén házasság nem magánügy, hanem a legszemélyesebb közügy.”

A cikket a lap honalpján is közölték, itt olvashatjátok el.
https://reformatus.hu/egyhazunk/hirek/imahetek-utan-hazassag-hete/?fbclid=IwY2xjawIlIapleHRuA2FlbQIxMQABHWftgOS5kM4IFzwW7A6giBK8tyhanFhxJ96tJ_lUyJVqa70ibN3oIka8IQ_aem_0R1IP3zD2aFLcsl5xePnUg

Kiegészítjük egymást

Talán már mi is részesei voltunk az alábbihoz hasonló párbeszédnek.

A feleség hazaér, és miközben táskáját könnyedén a kanapéra dobja, megkérdezi a férjét:

„Drágám, milyen napod volt? Nekem ma hihetetlen napom volt. Felavattuk az egyetem új szárnyát, és engem bíztak meg az ünnepség előkészítésével és a program vezetésével. Annyira örülök, hogy nem hagytak ki, csak azért, mert nő vagyok. Tudod, a nők már évszázadok óta küzdenek a jogaikért, és jó látni, hogy haladuk előre. Egyébként hihetetlenül klassz, hogy te a női alkalmazottaidat annyi tisztelettel veszed körül. Meg az is, hogy te vagy az apja a lányunknak, ez engem eszméletlen büszkeséggel tölt el. Emlékszel még, hogy Zsófinak meccse van este? Fontos, hogy ott legyünk, mert Kőszegiék is ott lesznek, és szeretném, ha megismerkednétek. Zsófi és Eszter kezdenek egész jól összebarátkozni, tudod, együtt edzenek a meccsek előtt, és szerintem nekünk is meg kell ismernünk a szülőket. Szóval, milyen napod volt?”

Férj: „Jó.”

Feleség: „És mi történt?”

Férj: „Semmi.”

Feleség: „Egész nap semmi? Az lehetetlen. Úgy nézel ki, mintha nem is lennél itt. Gondolsz egyáltalán valamire? “

Férj: „Persze! Mi lesz a vacsora?”

 

A feleség élvezi a kommunikációt, a férj azonban elvesztette a fonalat. Nem érti, hogy jön az egyetem új szárnyának felavatása a lányuk meccséhez és a lányuk edzőtársának szüleivel való megismerkedéshez. A férj csodálja, hogy felesége képes látszólag teljesen össze nem függő gondolatokat összekapcsolni. Persze arra képtelen rájönni, hogyan csinálja.

 

Isten a férfit és a nőt egymástól eltérőnek teremtette, hiszen más-más szerepre szánta őket. Az agy- és kommunikációkutatás legújabb eredményei jelentős eltéréseket mutatnak a két nem között. Napjainkra a különbségek már nem csak a külső megjelenésben érhetőek tetten. A nők és a férfiak különféleképpen gondolkodnak, az érzelmeiket máshogy dolgozzák fel, másként hoznak döntéseket és még a tanulási módszereik is másmilyenek. A két nem agya különbözőképpen dolgozza fel az információkat, nők és férfiak eltérő módon észlelik a világot, más dolgokat tartanak fontosnak, és mindez viselkedésükben is különbségeket eredményez. Mégis gyönyörűen kiegészítik egymást, így egy egészséges kapcsolat mindkét felet teljesebbé teszi.

A férfiaknál a bal agyfélteke tagoltabb, mint a jobb, a nőknél viszont a féltekék közötti összeköttetés fejlettebb, így a női agy rugalmasabb, alkalmazkodóképesebb, esetleges sérülés esetén a sértetlen agyfél könnyebben átveszi a sérült agyfél funkcióit.

A férfiak a jobb agyfélteke egy jól körülhatárolható területére zárják az érzelmeiket, míg a verbális kifejezőkészségeiket a bal félteke irányítja. Nem is csoda, hogy nehéz nekik arról beszélni, mi zajlik bennük, elemezni az érzelmeiket. Bizony, ez gyakran macerás és nagyon bonyolultnak látszik nekik. A nők érzelmeit és verbális kifejezőkészségei a jobb és a bal féltekében egyaránt megtalálhatóak, azért a hölgyek gondolkodását, beszédét az érzelmeik színezik és meglehetősen erősen befolyásolják. A férfi, ha beszél, tényeket közöl, ügyet intéz, tájékozódik, mondandójával a lényegre tör. A nő lételeme – a beszéd segítségével teremt és ápol kapcsolatokat, számára tehát a beszéd testesíti meg magát a kapcsolatot.

Mivel a házasságban a felek kommunikációja jelentősen eltér egymástól, ezért perpatvarok sorozata béníthatja az intimitás kialakulását. Ha nem vagyunk tisztában a kommunikációs különbségekkel, akkor félreértjük házastársunkat, hiszen óhatatlanul magunkból fogunk kiindulni, és ez akár a kapcsolat végleges megromlásához is vezethet. Nézzük meg, hogy az eltérő agyi szerkezet, az eltérő kommunikáció hogyan emelik ki a két nem egyediségét!

A férfiak az élet dolgait „dobozokban” dolgozzák fel. Mindegyik doboz különálló, egymástól elválasztva létezik, kényelmesen elférnek egymás mellett. Egy dobozban azonban csak egy dolog van. Az élet egyik problémája bekerül az egyes dobozba, a következő a kettes dobozba és így tovább. A tipikus férfi egyszerre csak egy dobozban él. Ha dolgozik, akkor dolgozik és pont. Ha a garázsban van és ott molyol, akkor a garázsban van és ott molyol. Ha TV-t néz, akkor egyszerűen TV-t néz. Ezért látszik a nők számára kívülről úgy, mintha transzba esett volna, mert a férfi csak a TV-re koncentrál és minden mást kikapcsol. Mivel ilyen módon képesek egyetlen dologra koncentrálni, természetüknél fogva problémamegoldók. A kommunikációban a végeredményhez akarnak eljutni olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak lehet. A beszélgetésben őket a végeredmény érdekli.

A férfi az élet dolgainak megszervezésében is igazi stratéga. Ám mindennapjainak legnagyobb részét azokban a dobozokban igyekszik eltölteni, ahol sikeres. Ez olyan erős motiváció, hogy megkeresi azokat a dobozokat, amelyekről azt tartja, számára működőképesek, és figyelmen kívül hagyja azokat, amelyek összezavarják, vagy netán arra a végeredményre juthat, hogy eredménytelen, egy csődtömeg.  Ha a férfi számára a munka jelenti a sikert, akkor egyre több és több időt fog hivatásával tölteni – más értékes dolgok rovására. De ha a feladatával nem tud dűlőre jutni és hiábavalónak tartja, akkor rájön, hogy egészen kiválóan tud lustálkodni, és arra fog törekedni, hogy másnap is megvalósítsa, amit előző nap már sikerre vitt, és újfent lustálkodással tölti az idejét, mert tudja, hogy ebben profi.

Erős késztetést érez a feleségével való kommunikációra, ha hatékonynak tartja és eljutottak a vágyott célhoz. „Van értelme ennek a beszélgetésnek?” „Vezet ez a beszélgetés valahova?” „Rátérnél a lényegre?” Ezek a mélyértelmű kérdések akkor kerülnek elő, ha a férfi nem tudja hogyan beszélgessen a feleségével, vagy élete párjának megértése elérhetetlen célként a homályba vész.

A sikerért küzdő férfi könnyen átadja magát olyan hobbinak, amely felemészti az idejét, hiszen talált valamit, ami jó érzéssel tölti el önmagával és az életével kapcsolatban. Mivel a férfiak általában jók a mechanikában, a térbeli tájékozódásban, a térlátásban, ezért érzelmileg kapcsolódnak az építéshez, a javításhoz, és valaminek a felkutatásához. Például: a kert a személyiségének a kifejezése, az autó a névjegye. A horgászat teljes időt kitöltő rendszerként működik, amelyhez fel kell kutatni a megfelelő eszközöket, barátokat, területet. A számítógép nem eszköz, hanem szórakoztató barát: előre ki lehet számítani, milyen billentyűkombináció milyen eredményt hoz, és a végeredmény is kontrollálható. A kudarcmentes órák vonzóbbak, mint a feleséggel szemtől szembe átküzdött párbeszédek.

 

Összefoglalva tehát, a férfiak akkor érzik magukat a legjobban, ha problémákat oldanak meg, azzal töltik a legtöbb idejüket, amiben a legjobbak, miközben megpróbálják figyelmen kívül hagyni, amiben hiányosak. A kommunikációt eszköznek tekintik, hogy kifejtsék véleményüket, tanácsot vagy instrukciókat adjanak, vagy megoldjanak egy problémát. Ezért általában lényegre törő, rövidebb mondatokat használnak, mellőzik a részleteket. Kérdéseik tömörebbek és egy információra irányulnak, az általuk folytatott párbeszéd egyszerűbbnek tűnik, mint a nőké, kevesebb részletet tartalmaz. A férfiak általában csak akkor osztják meg a problémáikat, ha nem tudják azokat egyedül megoldani és segítségre van szükségük.

Stresszes helyzetben a férfiak jobban szeretik, ha békén hagyják őket, inkább visszavonulnak, hogy a probléma megoldására tudjanak koncentrálni. Nem is szeretnek beszélni róla, amíg meg nem találták a megoldást.  A világért sem terhelnének másokat a problémájukkal.

 

A női agy, olyan, mint egy tányér főtt spagetti: sok-sok spagetti szál van benne és mind-mind kapcsolatban van egymással. Ha kiválasztunk egy tésztaszálat, körbe érhetjük akár az egész tányért, sőt, minden gond nélkül, észrevétlenül és zökkenőmentesen átmehetünk az egyik szálról a másikra. A nők számára az életben minden gondolat és minden érzés, kérdés összekapcsolódik. Hangosan gondolkodnak, és meg akarják osztani magukat, hogy közelebb kerüljenek a másikhoz. Ha úgy érzik, a másik odafigyel és együttérzést tanúsít, máris jobb a közérzetük, a továbbiakban már tudnak koncentrálni a problémák megoldására, és a tanácsot is el tudják fogadni anélkül, hogy úgy éreznék, „a másik meg akarja szerelni” őket. Jobban felfogják és értelmezik a nonverbális kommunikáció jeleit, a mimikát, a gesztusokat, a testbeszédet, érzékenyebbek a hanghordozásra is. Mivel a hétköznapi kommunikációnak mintegy 70-80 %-a zajlik ezen a nonverbális csatornán, a nők jobban megérzik, illetve értelmezik beszélgetőtársuk hangulatát, a rejtett érzéseket. A női nyelv körülíróbb, több jelzőt, asszociációt, kérdő mondatot használ, de nem feltétlenül azért, mert valóban kérdésük van, sokkal inkább a párbeszéd fenntartása érdekében. Megosztott figyelemmel képesek „egyszerre” több dolgot végezni, például telefonálni, utasításokat osztani a gyerekeknek, átfutni a bevásárlólistát, fél lábbal egyensúlyozva becsukni az ajtót, felkapkodni a leejtett játékokat. Mindeközben egy percre sem esnek ki a ritmusból. A nőknek állandóan át kell a dolgokat beszélni, és a kommunikáció erőfeszítés nélkül halad előre.

Sok feszültséget eredményez férfi és nő között, hogy miközben a nő mindennel mindent összeköt, a férfi eszeveszetten ugrál a dobozok között és próbál lépést tartani. Feszülten figyel, miközben egy valóságos információ-cunami söpri el. Amikor a nő befejezte, megkönnyebbül, a férfi pedig megsemmisül.

 

A kommunikáció a házasságban nehéz, munkát igényel, érzékenységet, türelmet és nagy gondosságot. Gyakran megterhelő feladat, mégis olyasvalami, amit meg kell valósítani ahhoz, hogy a házasság teljes legyen. Ha a kommunikációt a házasságban akadályozza valami, akkor az a házasság bajban van, ha meghiúsul, halálra van ítélve.

A kommunikáció elsősorban a megismerés, a tudás eszköze, a házasságban egyszerűen azt jelenti, két ember ismeri egymást. A kommunikáció célja a tudás – nem absztrakt, elméleti, személytelen tudás, hanem intim, bensőséges. A házasság legfontosabb céljai közé tartozik, hogy megtapasztalhassuk: megismertek és mégis szeretnek. Sokan gondoljuk, hogy ha az emberek valóban ismernének, nem szeretnének. A bűneset előtt Ádám és Éva élvezték az életet az Édenben, meztelenül és szégyen nélkül. A bűneset után tudatára ébredtek a meztelenségüknek, és szégyenükben elrejtették magukat. Bűntudatukban nem akarták, hogy Isten lássa őket, így szökevényekké váltak. Mégis, Isten ruhát készített zavarban levő teremtményeinek és betakarta őket. A szégyen nélküli meztelenség állapotába való visszatalálás vágya ott maradt Ádám és Éva szívében. Szerették volna elrejteni a csupaszságukat és szégyenüket, mégis vágyakoztak egy olyan biztonságos hely után, ahol meztelenek lehetnek. Ahol levethetik a ruhájukat és megismerhetővé válhatnak, félelem nélkül. Isten biztosított ennek egy helyet a házasság intézményében. Adott nekünk egy helyet, ahol létrejöhet a megismerés, amelynek szinonimája a szóbeli kommunikáció.

 

A kommunikáció egyfajta mezítelenséggel jár. Bizonyos helyzeteken ez nagyon kínos lehet, máskor meg éppen ellenkezőleg, nagyon izgalmas. Ugyanígy van a kommunikációban is. Ha a házasságban megfelelő módon zajlik, kimondhatatlan örömmel jár. Ha nem sikerül, akkor a két fél visszavonul, rejtőzködik.

 

Isten mindent tud rólam, mégis megengedi, hogy megismerhessem, amely az emberi lét legfőbb célja. Isten mindent tud rólam, mégis szeret engem, ez a legvégső vigaszom.

A házasság intézményének emberi szinten tükröznie kell ezt a vigasztalást. Minél inkább megtapasztaljuk a párunk részéről az elfogadást, annak ellenére, hogy egyre többet fedünk fel magunkból, annál inkább képesek vagyunk megérteni, miről is szól valójában az Istennel való kapcsolat.

Weberné Zsikai Mária

Álarc

Télűző farsang van. Magyarországon beöltöznek emberek riasztó öltözetbe, rémisztő álarcot viselnek – ami ma már inkább mókás – hogy elűzzék a hideget. Ha valahol, akkor szerintem ezt nem Mohács környékén kellene gyakorolni, hanem inkább Winnipegben, vagy Whitehorse-on – és nem februárban, hanem áprilisban, vagy júniusban…

Mit űz el az álarc? Kinél, mit: félelmet, kisebbrendűségi érzést, megfelelési kényszert, bánatot, haragot, sértettséget, érvényesülési vagy uralkodási vágyat… és a sor végtelen. Vannak védekező és támadó álarcaink. Még arra is képesek vagyunk, hogy rétegesen tegyük fel álarcainkat – ötöt, hatot egymásra. Ilyenkor még az is előfordulhat, hogy adott esetben nem azt az álarcot húzzuk elő, amelyiket kellene, és teljesen összezavarodunk… ilyenkor akár az igazi arcunkat is megláthatják. Pedig azt mindenki elrejti. Senki ne lássa, hogy bizony, valójában lusta, uralkodni vágyó, élvezethajhász, testi, erőszakos, mértéktelen, mérhetetlen önző, irigy, hűtlen, hazug, barátságtalan, csak a maga érdekeit néző, kétszínű (éppen ezért visel álarcot)… Természetesen nem a kedves olvasók, hanem mások, akiket a kedves olvasók is tudnának sorolni…

Nos, hogy mindezeket elrejtse, hogy ezek ne látszódjanak meg, hogy ne rontsák megítélését – ehhez álarc kell. Ahogyan a smink eltakarja a ráncokat – úgy takarják el álarcaik bűneiket. Egy időre. 10Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítélőszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, aszerint, amit e testben cselekedett: akár jót, akár gonoszat. (2Korinthus 5:10) Ahol leplezetlenség van, ott a valóságot látják.

Van, aki már annyi álarcot hord, hogy ő maga sem ismeri az igazi arcát. Az ellenben divat a mai maszkabálos társadalomban, hogy egyes, oda bele nem illő magatartásformákról, társadalmi csoportokról lerántják az álarcot, kipellengérezik – és kielégülnek, mert így az ő álarcuk még valóságosabbnak, igazabbnak, hitelesebbnek tűnik.

Így rántják le bizonyos közszereplőkről az álarcot, és pellengérezik ki őket ország-világ előtt, hogy szexuálisan zaklatták munkatársaikat szavaikkal, érintéseikkel, magatartásukkal. Ez a szándék-álarc lehull, mindenki megbotránkozik – és nagyon sok valódi, tettleges álarc rejtve marad. De a társadalom igazságérzete kielégül.

Az uralkodó ideológiának – mert nincs társadalmi létforma annak fenntarthatóságát biztosító ideológiai alapok nélkül – ugyanez a motivációja érhető tetten, amikor a vallás képviselőit leplezi le, pellengérezi ki hasonlóképpen. Félreértés ne essék, természetesen (mármint emberi természetünkből eredően) a vallás képviselői is viselnek álarcot, és ha lerántják, ott is az Isten kegyelmére szoruló bűnös ember marad. De ezt előszeretettel cibálja és citálja az uralkodó média, ezzel is igazolva önmagát és az ideológiát, amelyet képvisel. Pedig ők is álarcot hordanak, és néha még az is előtűnik, hogy nagy sötétségek vannak az álarcok alatt. Mert nincs különbség: 23mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének. (Róma 3:22–23)

Mit bizonyít mindez? Azt, hogy farsang nem csak februárban van! 2Azt gondolja magában a bolond, hogy nincs Isten! Romlottak és utálatosak tetteik, senki sem tesz jót. 3Isten letekint a mennyből az emberekre, hogy lássa, van-e köztük értelmes, aki keresi az Istent? 4Mindnyájan elpártoltak tőle, egyaránt megromlottak. Senki sem tesz jót, egyetlen ember sem. (Zsoltárok 53:2–4) Tökéletesen jót nem tesz soha – de aki valóban elfogadta Isten ajándékát a Krisztusban, az elkezdi levetkőzni, fokozatosan lebontani álarcait. Pontosabban, ezt végzi el benne az Isten szeretete, azaz Jézus Krisztus. Egyre kevesebb lesz az álarc – és egyre több a valóság. És még ha nincs is, ami eltakarja fogyatékosságait, bűneit, akkor is vonzó, mert hiteles, egyenes, őszinte, jószándékú, megújulásra és bűnbánatra nyitott. Közben pedig tartása van – már nem az álarcok miatt, hanem Krisztusért, aki benne él és növekszik. Aki az igazság, békesség és szeretet. Szomorú valóság, hogy nagyon sokszor a vallás maga is sziklaszilárd álarccá keményedik – és ezzel teljesen hiteltelenné lesz!

Álarcok folyamatos cseréje és karbantartása helyett Krisztus képére és hasonlatosságára formálódjunk! Ez nem művi álarc, nem farsang – hanem a szív, a viszonyulás, az egzisztencia cseréje. Ezért halt meg és támadt fel Krisztus – az álarcellenes megváltó!