Utazás a házasságunk körül – 3. rész

/Kategória: , , ,

RÖVID(EBB) ÚT

„Van út, amely az ember előtt egyenesnek látszik, de végül a halálba vezet.” / Péld.14,12./

Az élet sokszor kínál rövid(ebb) utakat, gyors megoldásokat, amelyek vonzónak tűnhetnek, különösen a házasságban, ahol a kihívások és nehézségek közepette azonnali enyhülést keresnénk. Ezek a gyors megoldások azonban gyakran nem veszik figyelembe az áldozathozatal és a hosszú távú fejlődés fontosságát. A házasság egy olyan szövetség, amely időt, türelmet és elkötelezettséget igényel mindkét féltől. A Példabeszédek könyvében található figyelmeztetés arra emlékeztet bennünket, hogy bár egy út kezdetben egyenesnek, könnyűnek tűnhet, ha nem Krisztus az irányító, akkor hosszú távon elvezethet a kapcsolatunk elhalványulásához vagy sajnos széteséséhez is akár. Mindkét félnek résen kell tehát lennie, ha például új állást keres, ha új lakóhelyet, újabb autót választ, ha új munkatársi, vagy baráti viszonyba kerül, ha új feladatot, szolgálatot vállal, vagy hobbit kezd, azaz, ha útelágazás előtt fontos döntést hoz, s azt imádságban az Úr és egymás elé terjeszti.

A rövid(ebb) út választása a házasságban lehet például a konfliktusok kerülése, a nehéz beszélgetések elhalasztása, szőnyeg alá söprése, vagy az elszánt elköteleződés megkerülése. Ezek az utak könnyebbnek tűnhetnek, de nem vezetnek a valódi megoldásokhoz. Ha mindig csak a könnyebb utat választjuk, vizsgáljuk meg, vajon nem-e a széles utat járjuk.

Az egyik legnagyobb veszély az, ha házaspárként nem látjuk meg időben, hogy egy látszólag „egyenes” út végül a kapcsolatunk halálához vezethet. Óh, hány válóper előtti házaspár mondta: „hogy ha azon a bizonyos válaszúton, ott, évekkel ezelőtt, akkor, a másik döntést hoztuk volna meg, akkor, ma nem lennének a tönk szélén.”

Bevonjuk-e mi is életútdöntésünkbe az Urat, vagy csak úgy döntögetünk, mint a kiskirályok, aztán csak rázzuk az öklünket, ha kisiklik a vonat? Ha csak gyors és nem valódi megoldást keresve látszatmegoldásokat alkalmazunk, ha álmegoldásokkal élve, a sebeket bekötözzük, de a gyulladást belül nem orvosoljuk s végül az elmérged, elgennyesedik, s mélyebb konfliktus betegségében jelentkezik később, ne csodálkozzunk!

Ezért olyan fontos, hogy közös imádságban és az Ige fényében vizsgáljuk meg az életünket és a döntéseinket!

Nem szabad megelégednünk a felszínes megoldásokkal, hanem bátorságot kell merítenünk ahhoz, hogy szembe nézzünk a nehezebb utakkal is, tudva, hogy Krisztus vezetésével végül azok az utak fognak az örök életre és a házasságunk megerősödéséhez is vezetni.

Utazás a házasságunk körül – 2. rész

/Kategória: , ,

MELLÉKÚT

” Csak légy erős és igen bátor, tartsd meg és teljesítsd mindenben azt a törvényt, amelyet Mózes, az én szolgám parancsolt neked! Ne térj el attól se jobbra, se balra, hogy boldogulj mindenütt, amerre csak jársz!” /Józs.1,7./

Sokszor a világ és a saját vágyaink mást súgnak, mint amit Isten Igéje mond és mellékutakra csábítanak. Azt mondják, hogy éljünk a pillanatnak, hogy mindenáron kerüljük a konfliktusokat, hogy minden vágyunkat azonnal kielégítsük, mert „csak egyszer élünk”. De Jézus arra hív, hogy tagadjuk meg magunkat, vegyük fel a keresztünket, és kövessük Őt. Ez az út néha áldozatokkal jár, de a végeredmény az örök életre visz.

Ha letévedünk a főútról, tudnunk kell, hogy a mellékutakon lassabb lesz a haladás, több mindenre kell, majd figyeljünk, nehezebb lesz elkerülnünk, hogy el ne tévedjünk. Házaspárként ngyobb szükségünk lesz a bátor kitartásra az iránymegőrzéshez. Foglalkozhatunk mi férjek, ill. feleségek mellékes dolgokkal, csak nem érdemes, amik nem ártanak ugyan se a másiknak, se a házasságunknak, se a családnak, de nem a lényegi problémákra fókuszálnak erőforrásainkat leköthetik. Mellékút, ha emberi megoldásokkal, módszerekkel, praktikákkal, pszichológiai eszközökkel igyekszünk csupán családi- és házaséletünk megjobbításán munkálkodni, hogy könnyebb és kényelmesebb legyen az utazás a pokolba. Ennek révén is juthatunk ugyan egyről-kettőre, de a haladást valójában csak míveljük, mert bár egész végig úton leszünk, de a végcélt elkerüljük, mert a mennyek országának kapuja a keskeny főút végén vár ránk, a mellékút végén valami más van. (De figyelem, ott is van „valami”, óh, ha csak a semmi lenne!) A mellékutakon való járás fáraszt és leköt, de ha nem csatlakozik végül a főúthoz, felesleges koptatnunk rajta a cipőnket. Sőt!

A törvényt, a tízparancsolatot, a nagyparancsot és Jézus nagyparancsait nem szabad elhagynunk, attól való egyéni és/vagy közös eltérés jobbra-balra, bármerre vakvágányra futtatja a házaséletünk. „Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát” /Mt 7,21./.

A házasság tehát nem csupán egy földi szövetség, hanem egy mennyei hivatás is. Két ember szövetséges közössége, akik együtt, kéz a kézben, Jézus követésére törekszenek. Ez a szövetség amely elkezdődik az oltárnál, egy élethosszig tartó utazás Krisztussal. Ennek az utazásnak az egyik legfontosabb kérdése: merre tart a lábunk? Vajon tényleg Krisztus nyomdokait követjük? Azt tesszük-e, amit Ő tenne ma a mi helyünkben? WWJD. Vajon az Ő szava, az Ő igéje világítja meg ma is az utunkat, vezeti lépteinket? Vagy a vágyaink által kijelölt mellékutakon járunk? Ha utóbbi, akkor ideje visszatalálnunk!

A főútra való visszatalálásunkra kiváló lehetőségként itt van a Házasság Hete – A Hűség szabadsága. Éljünk a lehetőségekkel keressük az alkalmakat és Krisztust. Áldott utazást!

Folytatjuk. Következik jövő héten a rövide(bb)út.

Utazás a házasságunk körül – 1. rész

/Kategória: , ,

Békesség Istentől! Kedves Testvérek!

Hadd hívjunk benneteket, mint házastársakat egy „út-azásra”, amit mindenki a maga házassága körül tehet meg, imádságos szívvel és a Szentírást forgatva és az Urat segítségül hívva. Sokszor hallottuk már, hogy a házasság olyan, mint egy nagy utazás (van, aki egyenest a 40 éves pusztai vándorláshoz hasonlítja). Vizsgáljuk hát meg, hogy honnan hová tartunk, milyen utakon is járhatunk házaséveink alatt, milyen adottságaink, lehetőségeink, válaszutaink lehetnek? Gondoljuk át – többek között – mi lehet a különbség, ha a házasságunkat más és más típusú utakon járatjuk, éljük, hogy miként lehet útelágazáshoz érve változtatni a kitaposott ösvényen, a széles útról a keskenyre kanyarodva, mitől lehetünk boldogabbak, földes mellékútról négysávos főútra érve miként gyorsíthatunk, hogyan segíthet egy-egy hosszabb kerülő út a mielőbbi célhoz, vagy például mi óvhatja meg házassági szövetségünk a tévutak belógó tövisbokrainak megtépázásától. Ilyen és ehhez kapcsolatos témák feldolgozására hívunk benneteket e cikksorozatban. Akinek van kedve, utazzon velünk a házassága körül! Öveket becsatolni!

„Ügyelj, hogy merre tart a lábad, akkor minden utad biztos lesz!” /Péld.4:26/

Sofőrként legtöbben a főutakat, autópályákat szeretjük, mert az kényelmesebb, gyorsabb, kevésbé rázós, mint az alsóbbrendű mellékutak, amiknek bár tudjuk, hogy van létjogosultságuk, de rohanó világunkban mégis inkább a praktikusságot kedveljük. 

A házaséletünkben is azt szeretjük, ha száguldhatunk, ha egyszerűen és gyorsan célba érhetünk, ha nem akadályoznak a haladásban, ha nem jön szembe senki és semmi, s ha még a szemünkbe sem világít, az különösen komfortos. Lehetőségünk volt-van-lesz ilyen sztrádán haladnunk, csak a fenti Ige szerint, ügyelnünk kell arra, hogy merre tart a lábunk! 

Helyes irányba kell, fordítsuk a szekérrudat, ha a göröngyös, kátyús, mélyen ázott saras földutakat, veszélyes szerpentineket el akarjuk kerülni. Szükséges, hogy a legfőbb utat megtaláljuk, s azon akarjunk járni. Ehhez azonban elsőként a célt kell, meghatározzuk! Hová is akarunk együtt eljutni? Az oltártól az első házavatón át, a keresztelőkig, onnan a ballagásokig, majd az érettségi bankettek, diplomaosztók, örömszülőség áldásai, unokák zsivaja, nyugdíj fémjelezte állomásokon át a semmibe ugrásig? Bizonnyal nem csak ennyi az úticélunk, hogy az út menti virágok illatától megrészegülve azok gyümölcseiből minél többet betakarítsunk, hanem ennél jóval messzebb tekintünk. Ezekről sem elfeledkezve, hálás szívvel az Úrtól kapott ajándékként elfogadva, de az el nem múló hervadhatatlan koszorú megszerzése lehet csak egy keresztény házaspár közös élet- és úticélja. Ehhez pedig azon a főúton kell járnunk, amely út maga Jézus, Aki azt mondta magáról, hogy „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak Énáltalam.” /Jn.14,6./ 

A legalapvetőbb tehát, hogy tisztázzuk: keresztény-e valójában a házasságunk? 0-1-2 átadott életű, hívő keresztyén ember alkotja-e? Minden kerekünkkel a főúton vagyunk-e, vagy – később látni fogjuk – tévúton? Hisszük-e valóban, hogy egyedül Jézus az út, hogy csak Ő vezethet el bennünket az Atyához, az örök boldogsághoz? Ha nem, meg kell térnünk! Mert különben céltalanul úton haladunk, mely a kárhozatba visz, s a házasságunkat szépítgetni olyannyira felesleges, mint a múmiákat sminkelgetni. Ha pedig igen, s nem csak névleg, hanem tényleg, akkor ez úton követnünk kell Jézust /Mk.8,34./ bármi áron! Akkor van értelme és lehetőség arról gondolkodnunk, hogy mi módon lehet biztos és egyre virágosabb közös életutunk, merre tartson a lábunk? Ki vezessen? Az Úr, a férj vagy az asszony? Melyik úton induljunk tovább s mit (ne) vigyünk magunkkal. Tisztázzuk tehát elsőként az Úr előtt megállva, hogy kicsoda nekünk, nekem életemben és halálomban Jézus Krisztus?! A FŐ úton haladunk?

A keresztyén házasságban mindkét félnek az a legfontosabb feladata, hogy saját életét Krisztusnak szentelje, s az ezáltal nyert világossággal és erővel szolgálja a házastárását. Ez nem csupán egy egyszeri döntés, hanem mindennapos odaadást és a naponkénti szövetség megerősítést igényel. (Hogy a főútról a mellékútara, a tévútra pedig végképp le ne kanyarodjunk, sodródjunk.) Ahogyan Pál apostol is írja: „Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus.” /Gal.2,20./. Ez az élet Krisztusban egy folyamatos fő úton való előrehaladás (ami nem feltétlen jelent könnyű és kényelmes, kihívásoktól mentes utazást, de mindenképpen a fő célra tekintést igen) az Ő vezetése alatt. Az igazi boldogság és harmónia abban rejlik, hogy nem mi akarjuk irányítani és a főúton tartani az életünket és házasságunkat, hanem átadjuk a gyeplőt, a kormányt (az ostort is) Jézusnak, hogy Ő vezessen az élet (mikor milyen szükség szerinti) útjain.

De mit jelent ez a gyakorlatban? Hogyan lehet az, hogy Jézus vezesse a házasságunkat? Először is, mindkét félnek el kell fogadnia, hogy Krisztus a legfőbb vezető. Ez nemcsak azt jelenti, hogy elismerjük az Ő uralmát, hanem hogy készek vagyunk engedelmeskedni az Ő akaratának, s hogy ismerjük az Ő hangját, aminek engedelmeskedni akarunk. Másodszor, hogy a kormánynál egy fő ülhet csak, a férj, akinek a vezetésre az ÚR jogosítványt és ahhoz szükséges képességekkel ellátva kötelezvényt is adott. A segítőtárs pedig segítő és társ szerepében teljesedik ki. Ez az engedelmesség pedig gyakran nem kényelmes sem az Urat követni igyekvő férjnek sem, s a férjnek engedelmeskedve, kettejüket követni szándékozó feleségnek sem. A „fő” minősítő jelző az út szó előtt nem (mindig) az egyszerűbb utat jelenti, sőt, sokszor a nehezebb, kanyargósabb út a főút, amelyen Isten vezet minket. De ha ezt az utat járjuk, az végül a legbiztosabb és hőn óhajtott célhoz vezet: a mennyei Atyához.

Az autós példát elhagyva a házasság Krisztus kezében olyan, mint egy tandem kerékpár, ahol mindkét félnek egyensúlyban kell lennie, de az irányt egyértelműen az elöl ülő, Jézust követő szabja meg. Ezért is elengedhetetlen, hogy mindkét fél személyesen járjon hitben, hogy tudjanak együtt előre és kissé felfelé tekinteni. Ha az egyik fél letér az útról, az a közös haladást is akadályozza. Így a gyakori közös imádság, a Biblia naponkénti olvasása, az Isten előtt való elcsendesedés kulcsfontosságú ahhoz, hogy megtaláljuk a főutat és őrizzük a helyes irányt.