Házasságunk Isten műhelyében 21. rész

Krisztus-szerű szeretet

„Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte.” (Efezus 5,25)

Kedves olvasó Házaspár! 

Elgondolkodtál már azon, hogy mit jelent, hogy „önmagamat adom”? Olyan vagyok, amilyen és mással nem foglalkozom? Vagy bízom a saját megérzéseimben, a „belső hangban”? Vagy hagyom, hogy a bennem rejlő valódi érzések, indulatok kerüljenek a felszínre, ezzel felszabadítva érzem magamat arra, hogy olyannak lássanak, amilyen vagyok – még ha ezzel másokat meg is bántok. Ez így kényelmes. 

De Pál apostol is erre gondolt, amikor Krisztusra mutatott, mint példaképre?  Ha Jézus ilyen formában adta volna önmagát, akkor nem kellett volna áldozati bárányként meghalnia, hanem élhetett volna hosszú ideig. De így a bűneinket sem vette volna magára, és Isteni segítség és közbenjárás nélkül élnénk meg saját bukásunkat. De Isten kegyelméből Jézus Krisztus nem ebben a formában adta önmagát, hogy el tudjuk kerülni a tragikus véget, hanem úgy szeret bennünket, hogy az életét adta értünk. A világi felfogás szerint „akkor csinálj valamit, ha jól esik”. Nem gondolom, hogy Jézus azért ment a Gecsemáné-kertbe, azért ment a keresztre, mert az neki „jólesett”. Ez nem volt számára kényelmes és felüdítő, ennek ellenére mégis megtette felénk az első lépést, amit nem a saját érdemeinkből értük ezt el. Nem azért, mert olyan szeretetre méltóak lennénk, hanem azért halt meg Jézus – ilyen formában önmagát adva értünk – mert függetlenül a viselkedésünktől és érdemeinktől, szeretett és szeret bennünket, és hűséges az Atya Istenhez és a Vele való szövetséghez. Erre mutatott rá Pál! Tudnunk kell úgy szeretni a feleségeinket (akkor is, ha éppen megbántott, vagy ha haragszik ránk, vagy ha nem értünk egyet valamiben), mint Krisztus az egyházat, aki az első lépést megtette irányunkban! 

Mi hogyan tegyük meg a magunk első „krisztusi lépését”? Nekünk is meg kellene halnunk a Kedvesünkért? Szó sincs róla! Az túl egyszerű lenne a mi életünkben. Még csak kardot sem kell rántanunk, elég, ha odafigyelünk a feleségünkre, arra, amire éppen szüksége van, függetlenül attól, hogy ez mennyire kényelmes, hogy éppen milyen érzések kavarognak bennünk, vagy mennyire vagyunk fáradtak? Ez csak úgy lehet, ha nem a saját belső érzéseinkre figyelünk, ha nem az „én” van az első helyen, hanem fontosabb a társunk, mert a férj szeretete nem lehet egyszerűen érzés-vezérelt, hanem szövetséghű, amire Krisztus is példát adott. A pillanatnyi érzések ellenére legyen a férj kezdeményező, áldozatkész, védelmező. A házasság nem egy szerződés, amit felbontunk, ha a másik nem teljesít, hanem szövetség, amelyben a férfi dönt úgy, hogy akkor is ad, ha épp nem kap semmit. Ha fáradtak vagyunk és még csak beszélgetni sincs kedvünk, akkor is eszünkbe kell, hogy jusson: a szeretet nem egy érzés, hanem egy döntés, mert a feleség fontosabb a saját életünknél! 

Gondoljuk csak végig a gyakorlatban: ha munkából hazaérünk, milyen kérdéseket szegezünk Kedvesünk irányába? Talán azt, hogy mi történt a munkahelyen, vagy, hogy viselkedtek a gyerekek, vagy éppen, hogy mi lesz a vacsora? Ezek is nagyon fontos kérdések! De hányszor kérdeztük meg feleségünktől (magamat is beleértve): „Hogy érzed magad a szívedben?” 

Eszünkbe jut-e, hogy a Kedvesünk is fáradt, kimerült, gondterhelt  és ennek ellenére áll neki a rutinfeladatoknak, miközben mi, mint aki jól végezte dolgát, fáradtan leülünk, várva a jól megérdemelt vacsorát, együttlétet, kedvességet. 

Szeressük hát úgy feleségünket, mint Krisztus az egyházat, aki önmagát adta érte! Bibliai értelemben legyünk a feleségünk feje (Ef. 5,23), aki nem parancsolgat, hanem aki felelősséget vállal, mint ahogyan Krisztus sem a trónról irányított, hanem lehajolt lábat mosni. Észre kell vennünk mindazt, amit a párunk a családért, gyermekeinkért, értünk tesz. Vezeti a háztartást, gyereket nevel, viseli az érzelmi terheket is, és sorolhatnánk. Merjük megkérdezni: „Miben tudlak ma segíteni, hogy könnyebb legyen neked?” Ez a valódi vezetés: elébe megyek a feladatoknak, segítem a Társamat, ahol csak tudom. Mitől lesz Krisztus-szerű a szeretetem? Ha a feleségem számára Isten után biztos pont lehetek. Amikor feszültség van, a krisztusi férfi az, aki elsőként félreteszi a büszkeségét, és kezdeményezi a békülést – még akkor is, ha úgy érzi, neki van igaza. Mert nem az igazát védi, hanem azt a szövetséget, amit vállalt. Fontos, hogy épül-e mellettem a feleségem, biztonságban érzi-e magát, virágzik-e a személyisége? Ezt önmagunk erejéből nem tudjuk megtenni, de ami embereknek lehetetlen, Istennek lehetséges (Lk. 18,27). A Krisztus-szerű szeretet titka az, hogy először mi magunk engedjük, hogy Krisztus szeressen bennünket. 

Férfinak lenni Krisztus módjára azt jelenti, hogy van egy iránytűd, amikor hibázol, hogy tudod, hogy hova kell visszatérni: a kereszthez, ahol Krisztus mindent odaadott érted. Ez az igazi erőforrásod. Ebből a szeretetből merítve lehetsz te is azzá a férfivá, akire a párodnak, családodnak és a gyülekezetnek szüksége van.

„Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat…” – Ez nem teher, hanem a legnagyobb méltóság, amit férfi kaphat. Ámen.