Házasságunk Isten műhelyében 24. rész

/Kategória: , ,

Szeretet a hétköznapokban

„ Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr.” /1 Kor.13,7./

Pál első levele a Korinthusiakhoz 13. fejezetét a „Szeretet himnusza „néven emlegetjük. Ez a 13. fejezet 13 versből áll. Szívből ajánljuk elolvasásra az egész fejezetet! (Megtanulni is érdemes.)

A 7. versről, alapigénkről szeretnénk veletek megosztani néhány töredékes gondolatot. A 7-es szám a Bibliában a teljesség, a tökéletesség szimbóluma. Istenre utal, hiszen egyedül Ő teljes és tökéletes.  Ő maga a „Szeretet”.

Az 1 Ján.4,7-8-ból így olvassuk: „Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet az Istentől van, és aki szeret az Istentől született, és ismeri az Istent, aki pedig nem szeret, az nem ismeri az Istent, mert az ISTEN SZERETET.”

Alapigénknben (7. vers) négyszer ismétlődik a „mindent” szó :

1. mindent elfedez

2. mindent hisz

3. mindent remél

4. mindent eltűr

1. Mindent elfedez

A „stego” szó a Bibliában (újszövetségi, görög) elsősorban azt jelenti: fedni, betakarni, elviselni, kibírni. Az egyéni életünkben, mindennapjainkban ezt úgy élhetjük meg Isten szerint, ha elfedezzük, betakarjuk a párunk hibáit, gyengeségeit. Nem emlegetjük fel, nem dörgöljük az orra alá, nem teregetjük ki és nem akarjuk megszégyeníteni. Nem futkosunk házról-házra panaszkodni. Az agapé önzetlen szeretet. Kitartó és jóindulatú. Nem hibákat könyvel, hanem a kapcsolatot építi. Spurgeontől olvastuk: 

„Természetesen sok hibám van, ha benned kevés a szeretet. ” 

Próbáld a párodat Isten szemével nézni a hétköznapokban!

Könnyű dolog ez? –Nem! A párunkkal mindenképpen beszélni kell róla és segíteni, támogatni abban, hogy észre vegye a hibát. Nevén nevezze a bűnt, s imádkozzunk együtt is Isten szabadításáért.

2. Mindent hisz

A tejes bizalom állapota. Azt jelenti, hogy házastársamban tökéletesen megbízok. Minden szavát elhiszem, nem kételkedem benne, a legjobbakat feltételezem róla. Nincs takargatni valónk, nincsenek titkaink egymás előtt. – Ez a megelőlegezett bizalom sérülékeny, mivel emberek vagyunk, hibázhatunk, tévedhetünk, eleshetünk, de nem titkoljuk, nem hallgatjuk el egymás elől. Elmondjuk egymásnak hibáinkat, megbeszéljük a dolgainkat, s együtt próbáljuk helyrehozni, ami elromlott. Ez csodálatos, „idilli állapot”, békés, feszültségmentes és harmonikus helyzet lehetne. de sajnos kapcsolatainkban megjelenhet a bizalmatlanság, a kételkedés. Sérülhet, sőt elromolhat a „paradicsomi állapot”. 

Amikor a kígyó megjelent az Édenkertben, kételkedést keltett az első emberpár szívében. „Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek?” /1Mózes 1,3./ Ez a kérdés a bizalom aláásására, s a kételkedés elindítására szolgált. Házasságunkban mély sebeket ejthetünk egymás szívén, s ezek a sebek fájdalmakat okoznak és bizalmatlanságot eredményeznek. Házassági válságokban, válásközeli állapotokban nagyon gyakori a bizalom elvesztése. 

És akkor hogyan tovább?! 

Isten Krisztusban elkészítette számunkra a bűnbocsánatot, s ha megvalljuk bűneinket, s elhagyjuk bűnös cselekedeteinket, akkor újraépíthetjük a kapcsolatunkat, s  a bizalmat. Nem könnyű, sőt, nagyon nehéz, de aki már megtapasztalta a kegyelmet, az meg tud bocsátani a házastársának is. Új alapra kell helyezni a házasságot. Ez az alap pedig az egyetlen szilárd alaphoz, Jézus Krisztushoz való visszatérést jelenti. Ő tud és akar segíteni ebben, ha imádságban kérjük tőle.

3. Mindent remél

Amikor egy pár elköteleződik, s házasságot köt, azt remélik, hogy életük során minden jól fog alakulni, s boldogok lesznek, míg meg nem halnak. Bíznak egymásban, s pozitív jövőképük van. Azt remélik, hogy céljaikat együtt (könnyen v. könnyebben) megvalósítják, s saját vágyaikat közösen beteljesítik. Nyílván sejtik, hogy lesznek váratlan események, nehézségek is, de remélik, hogy  ők ketten meg fogják oldani a problémákat. Optimizmussal tekintenek a jövőre, s Isten ígéreteire alapoznak. A keresztyén élet alappilére a hit-remény-szeretet, amely a nehézségek közepette is megerősít. 

S mi a helyzet, amikor minden összedől, s csalódásokat élünk meg, becsapott, megalázott, kifosztott a társunk, akiben bíztunk, amikor úgy tűnik, hogy nincs remény, amikor mélységbe zuhanunk, fejünk fölött összecsapnak a hullámok, s minden szürke lesz.

Isten hív és vár téged.

„Kiálts hozzám és meghallgatlak.” /Jer.33,3./

„Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak és te dicsőítesz engem!” /Zsolt.50,15./

Jó, ha beszélsz a házastársaddal, s együtt kerestek segítséget. Keressetek házasságújító hétvégét, vagy csendeshetet, ahol segítséget kérhettek lelkigondozóktól. 

4. Mindent eltűr

Amikor összeházasodtunk, ünnepélyesen fogadalmat tettünk Isten színe előtt, s ezt is megfogadtuk, aláírtuk: vele tűrök, vele szenvedek.

Amikor valamit el kell tűrni, el kell viselni, az azt jelenti, hogy állhatatosan ki kell tartanom egy kemény próbatételben. Valamiben, ami nem kellemes számomra. Söt! Nem szállhatok ki menet közben, nem fordulhatok vissza félúton, hanem cipelnem kell a terhet, amit én kaptam, ami az enyém. Emberi természetünkből fakadóan szívesebben kiszállnánk, elfutnánk, elbújnánk, de Isten képessé tesz arra, hogy megerősödjünk, s hűségesen kitartsunk. Az /Ef.4:,2./-ben ezt olvassuk: 

„Teljes alázatossággal és szelídséggel, hosszútűréssel , elszenvedvén egymást szeretetben.”

Gyökössy Endrétől olvastuk: „Minél jobban szeretek valakit, annál jobban megszenvedem. Nincs szeretet szenvedés nélkül, és csak az tud igazán szenvedni, aki szeret. Krisztus életét adta értünk a kereszten.”

Kérdezd meg magadtól: melyik „mindent” a legnehezebb most megtartanod? (1-elfedez, 2-hisz, 3-remél, 4-eltűr?)

Beszéljetek meg egymással egy konkrét lépést ! Miben kellene  változnotok ezen a héten Isten igéjének fényében, az Ő dicsőségére? Sok áldást!

Házasságunk Isten műhelyében 23. rész

/Kategória: , ,

Egymás megértése

„….értelemmel éljetek együtt feleségetekkel……” /1Pét.3,7./

Amikor két ember összeköti az életét, a kezdeti lángolásban hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a szeretet egyfajta automatikus védőhálót jelent. Azt gondoljuk, ha igazán szeretjük egymást, akkor a megértés, a ráhangolódás és a zökkenőmentes együttélés magától értetődő módon, mintegy „gyári beállításként” jár a házassághoz. Idővel azonban mindannyian ráébredünk, hogy a rózsaszín köd eloszlása után a mindennapi valóság egészen más képet mutat. A kommunikációs zátonyok, a fáradtságból fakadó elbeszélések egymás mellett, és a kimondatlan elvárások arra figyelmeztetnek bennünket: a megértés nem egy statikus állapot, hanem egy naponta megújítandó döntés és közös munka.

Péter apostol nem véletlenül fogalmaz így a levelében: „megértéssel éljetek együtt feleségetekkel” (más fordítás szerint: „értelemmel éljetek együtt!”). Bár az igei rész kifejezetten a férjekhez szól – akiknek a korabeli társadalomban különösen is tanulniuk kellett a tiszteletet és a finomságot a feleségük felé –, a mögötte meghúzódó isteni alapelv egyetemes. A házasságban az „értelemmel való együttélés” azt jelenti, hogy nem a saját igazunk és kényelmünk körül forgunk, hanem hajlandóak vagyunk energiát, időt és tudatosságot fektetni a másik megismerésébe.

Gyakran esünk abba a hibába, hogy a jó házasságot a szerencsének vagy a „tökéletes összeillésnek” tulajdonítjuk. Azt mondjuk: „Ők olyan szerencsések, annyira értik egymást.” Mintha ez egy veleszületett, megváltoztathatatlan tulajdonság lenne. A valóság ezzel szemben az, hogy a megértés egy tanulható készség. A szeretetnek az a gyakorlati formája, amelyet az iskolapadban nem tanítanak, de Krisztus iskolájában naponta gyakorolhatunk.

Ehhez a tanulási folyamathoz három alapvető építőkockára van szükségünk, mégpedig képesnek lenni kilépni a saját igazamból, a saját sérelmeimből, és megpróbálni a másik szemével nézni ugyanazt a helyzetet. Az empátia nem feltétlenül azt jelenti, hogy mindenben egyetértek a társammal, hanem azt, hogy elfogadom az érzéseit, gondolatait és tiszteletben tartom az ő megélését: „Látom, hogy ez most neked fáj, nehéz vagy fárasztó, és ez számomra is fontos.” A másik akadály, hogy nem figyelünk kellően a társunkra, figyelmünk megosztott. Gyakran ott ülünk egymás mellett a kanapén, de a tekintetünk és a gondolataink a képernyőre tapadnak. A megértés ott kezdődik, amikor tudatosan leteszem a telefont, becsukom a laptopot, félretolom a munkát és a hobbit, a szemébe nézek a társamnak, és valóban jelen vagyok. Nemcsak a szavait hallom meg, hanem a mögöttük lévő fáradtságot vagy vágyat is. Végül, de nem utolsó sorban hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy évek múltán már gondolatolvasók vagyunk. „Úgyis tudom, mit fog mondani.. Úgyis tudom, mi a baja..” – gondoljuk sokszor, és ezzel elvágjuk a valódi kapcsolódás fonalát. Feltételezések helyett kérdeznünk kell. A kérdezés a tisztelet, az érdeklődés és az élő szeretet legszebb jele.

Egyetlen házasság sem működik „robotpilóta” üzemmódban. Nem létezik olyan, hogy valaki egyszer s mindenkorra tökéletesen megtanulta, hogyan kell jó férjnek vagy jó feleségnek lenni, majd hátra dőlhet. A szerepeink, a szükségleteink és a körülményeink folyamatosan változnak. Egy gyermek születése, a munkahelyi terhek, a betegségek vagy az életközépi változások mind-mind új dinamikát hoznak. Ami működött tavaly, nem biztos, hogy működik idén. Ha a házasságot egy automatának tekintjük, amelyből gombnyomásra jár a figyelem és a gondoskodás, a kapcsolatunk óhatatlanul elidegenedik. Fel kell ismernünk, hogy a házasság egy élő szervezet, amelyet naponta gondozni kell. Ehhez pedig két irányba kell folyamatosan fordulnunk.

Elsőként is Isten felé, mert tőle kapunk mindent, a türelmet, a megbocsátó kegyelmet és azt a szeretet-forrást, ami a saját emberi kimerültségünk után is képes adni. Az ige arra figyelmeztet, hogy ha nincs megértés a házasságban, még az „imádságaink is akadályba ütköznek”. Az Istennel való és a társunkkal való kapcsolatunk elválaszthatatlan egymástól. Másfelől naponta újra és újra odafordulni a másikhoz, tudatosan keresve a kapcsolódást, elengedve a büszkeséget és a megcsontosodott elvárásokat.

Ha most megvizsgálnánk őszintén a szívünket és a párkapcsolatunkat, vajon hányszor fordult elő, hogy elbeszélünk egymás mellett? Hányszor várunk el dolgokat anélkül, hogy kifejeznénk a szükségleteinket, vagy hányszor mulasztjuk el észrevenni a másik néma segélykiáltását? Álljunk hát meg egy pillanatra, és tegyük fel magunknak a tükörként szolgáló kérdést, hogy mikor kérdeztem meg utoljára a páromat őszinte, nyitott és szerető szívvel: „Drágám, most mire van a legnagyobb szükséged tőlem?” Nem arra, hogy mi a feladata, nem arra, hogy mit kell elintézni a ház körül vagy a gyerekekkel kapcsolatban, hanem arra, hogy személy szerint tőlem, mint házastárstól, mire vágyik leginkább ebben az élethelyzetben. Egy megértő beszélgetésre? Egy ölelésre? Arra, hogy levegyek egy konkrét terhet a válláról? Vagy egyszerűen csak arra, hogy csendben, ítélkezés nélkül mellette legyek?

Amikor ezt megkérdezzük, és készek vagyunk valóban végighallgatni a választ anélkül, hogy azonnal védekeznénk, magyarázkodnánk vagy tanácsokat osztogatnánk, akkor kezdünk el Péter apostol szavaival élve értelemmel, megértéssel együtt élni. Ez az a pont, ahol a Bibliában írt Ige gyakorlati, hús-vér szeretetté és mindennapi áldássá válik. Ámen.