Házasságunk Isten műhelyében 11. rész

Szánj időt a társad meghallgatására!

„Tanuljátok meg tehát, szeretett testvéreim: legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra,….” /Jak.1,19./

A Jakab levele 1,19 Igevers 5 különböző fordítását vizsgálva megállapítható, hogy a kezdő megszólítás után Istenünk üzenete számunkra 3 fordításban is (MRE Kálvin kiaó 2008, ÚR. Károli, Károli) szó szerint ugyanaz: „legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra,…”

A Csia fordításban a „szólás” helyett a „beszéd”-et használja. Legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a beszédre, késedelmes a haragra.

Az Egyszerű fordítású Bibliában a bevezető megszólítás után így hangzik a központi üzenet: mindenki készségesen hallgassa meg a másikat és jól gondolja meg mit beszél, s emellett ne legyen hirtelen haragú.

Kedves Házaspárok! Most, a bevezető megszólításra hadd hívjuk fel a figyelmeteket!

Két fordítás is így kezdődik: „Tanuljátok meg tehát szeretett testvéreim:”(MRE Kálvin kiadó, Egysz. Ford. )

Egy fordítás Így kezdődik: Tudjátok, szeretett testvéreim. (Újonnan Rev. Károli)

Egy másik így: Tudjátok ti ezt jól, szeretett testvéreim. (Csia L. ford.)

Egy pedig így: Azért szeretett atyámfiai. (Károli G.)

A különböző kezdő szavak arra engednek következtetni, hogy az olyan „művészi” szintre fejleszthető készségek, mint a „gyors hallás, ”a „késedelmes szólás”,  „késedelmes harag”- megtanulhatók, elsajátíthatók. Kellő gyakorlattal és türelemmel a tanulásból tudás lehet.

Kérdezlek testvérem! Mikor hallgattad meg a párodat, úgy, hogy szívből figyeltél rá, s megpróbáltad megérteni az ő gondolatait? Mikor volt úgy, hogy közben nem a válaszon gondolkodtál, nem az ellenérveidet fogalmaztad? Mikor hallgattad végig úgy, hogy nem szóltál közbe, nem igazítottad ki?

A türelmes, figyelmes meghallgatás a szeretet cselekedete, s a beszélgetőtárs (házastársunk) iránti tisztelet kifejezése is. Azt fejezzük ki vele, hogy fontos vagy nekem, érdekel, amit mondasz, meg akarlak érteni. Sok férjnek/feleségnek csak az a fontos, hogy elmondja a saját gondolatait (hogy elmondja a magáét). A beszélgetőtársát (férjét/feleségét, apját/anyját, gyermekét…) nem hallgatja meg. Tele van magával.

Amikor imádkozunk, Istennel beszélgetünk. Isten is válaszol, ha meghallgatjuk. Ha tudunk csendben várni a szavára.

Felgyorsult életünkben gyakran előfordul, hogy valóban nincs elegendő időnk egymásra. Arra, hogy, megosszuk egymással lényünk belsejét, s kitárjuk a szívünket egymás előtt, s megmutassuk magunkat. Vigasztaljon minket az, amit az Igéből kiolvastunk, hogy ez megtanulható.  Gyakorolni kell! A mi Atyánk ismeri a mi benső gondolatainkat is. Tudja, mire van szükségünk, mire vágyunk, s azt pedig mi tudjuk, ha kiáltunk hozzá, Ő meghallgat. „Ha kiált hozzám én meghallgatom, vele leszek a nyomorúságban” /Zsolt.91,15./

A mindennapi életünkben előfordul, hogy csak logisztikai feladatokat, sürgős elintézendőket tudunk egymással megbeszélni. Az élet gyors iramot diktál, szinte „pörgünk”, percre be van osztva az időnk, nincsenek üres járatok. Nap végére majd elszédülünk, s azt mondjuk, nincs időnk, elfáradtunk. Időt kell biztosítani a meghitt házastársi beszélgetésre. A házaspári kohézió, s az intimitás megőrzése miatt is fontos a jó kommunikáció fenntartása. Érdemes hetirendet készíteni, s a teendőket úgy beosztani, hogy legyen idő a logisztikán kívül is beszélgetni egymással, csakazértis. Ügyes szervezéssel megoldható. Jó, ha van egy viszonylag stabil, a család életéhez igazított rendje ezeknek a beszélgetős alkalmaknak.

Nekünk a legjobb beszélgetéseink általában a két lányunkkal közös erdei sétákon, kirándulásokon voltak. Útközben mindenki elmondhatta, ami a szívét nyomta. Menet közben a beszélgető partnerek is cserélődtek, s közben csodálhattuk a teremtett világ szépségeit is, s tiszta levegőt szívhattunk, mókázhattunk, nevethettünk, énekelhettünk.

Konfliktusok, sértődések minden kapcsolatban előfordulhatnak, s ha nem tudjuk időben, s szeretettel tisztázni az esetleges félreértéseket, akkor abból harag lehet. A haragból pedig nem származik semmi jó, az rossz tanácsadó. A harag indulatot szül, s tovább mérgesedhet egy rendezetlen helyzet, „.mert az ember haragja nem munkálja Isten igazságát” /Jak.1,20./ „A szeretet nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel.” /1 Kor.13,5./

Ha Isten akarja és élünk, a jövő héten arról olvashattok, hogyan mondjuk meg jól az igazat?

UTAZÁS A HÁZASSÁGUNK KÖRÜL – 10. rész

MENEKÜLŐ (EGÉR) ÚT 

„Nem jött rátok kísértés, csak emberi; de hű az Isten, aki nem engedi, hogy kísértessetek a ti erőtökön felül; hanem a kísértéssel együtt el is készít egy kiutat, hogy elviseljétek.”/1Kor.10,13./

Akaratlanul a házasságban olykor elérkezhetnek nehezebb fagyos „téli” elhidegülős időszakok is akár, amikor az egyik- vagy másik -, de rosszabb, ha egyszerre -mindkét fél elbizonytalanodik, fáradt, túlterhelt, vagy kísértés éri. Ilyenkor sokan menekülőutat (egérutat) keresnek: lehet ez egy szakítószilárdságot próbáló harmadik személy, a munkamánia alkoholizmusa, a hobbiba menekülés ópiuma, a szolgálatba temetkezés, a digitális világba való elmerülés vagy akár egy belső depresszív visszahúzódás, mély lelki válság, megfáradás, elerőtlenedés, vagy bármi, amely ideiglenes esetleg tartósan eltávolítja a házastársakat egymástól és/vagy az Úrtól.

Az útjaink mentén mindig vannak a kísértő, csábító, szétdobáló által ígéretes útjelzőtáblával ellátott „egérutak„, könnyebbséget ígérő vonzó kerülők, levágások, amelyek gyors megoldást, előrehaladást, előzési lehetőséget ígérnek a konfliktusok elkerülésére, de ezek gyakran zsákutcába vezetnek, ahonnét csak visszafordulni lehet, vagy kiszakítani a zsák végét, kitörni, szakadni belőle. A kísértés pillanatában a menekülés nem mindig a helyes döntés. Az Ige azt mondja, hogy Isten mindig készít egy kiutat („Én vagyok az Út az igazság és az élet” – mondja Jézus.), de ez a kiút NEM a házasságból való kilépést vagy az egymástól való elidegenedést jelenti. Hanem olyan egy Utat, amelyen, ha kell előre menekülve és a kísértésnek visszatámadva segít elviselni a próbákat, megoldani a konfliktusokat, és megerősíteni a kapcsolatunkat. Álljatok ellene és elfut tőletek! Ne mi, hanem az ördög fusson! Szóba se álljunk a kísértővel, ne akarjuk kibogozni a szálakat emberi erővel, mert azzal csak erőst gúzsbakötjük magunkat, mint a légy a pókhálóba, belekavarodunk, hanem drasztikusan vágjuk el a bűn fonalát, mondván: jövel Uram Jézus! -, s üljünk le az Ő lábaihoz, hallgassuk meg, mit tanácsol!: „Én sem ítéllek el: eredj el és többé ne vétkezz! /Ján.8,11./ Ez a lényeg! Bocsássunk meg egymásnak, magunknak, s tartsuk meg az Úr parancsát! Többé ne! S a kísértés elfut tőlünk, s haladhatunk életfőutunkon bátran és boldogan tovább, a menekülő egérutakra még csak nem is gondolva.

A házasságból menekülés helyett Isten arra hív, hogy forduljunk „föl-felé, hozzuk elé a nehézségeinket, és az Ő segítségével dolgozzunk közösen a megoldáson! Nem vagyunk egyedül a próbákban: ne feledjük, a házasság egy hármas kötelék, ahol Isten jelen van, hogy erőt adjon.

Ezért, amikor a kísértések és a próbák megjelennek, ne a könnyebb egérutat keressük gyáván, hanem bátran az áldozatos, de hosszútávon gyümölcsöző megoldást: a párbeszédet, a megbocsátást, az értékeinkhez és házastársunkhoz való szövetséges ragaszkodást. Isten gondoskodik rólunk, és biztos kiutat ad, amely nem szétválaszt, hanem újra egyesít!

A folytatásban a Széles és a Keskeny út következik.

Házasságunk Isten műhelyében – 10. rész

Az odafennvalók idelenn kezdődnek

„Ha tehát feltámadtatok a Krisztussal, azokat keressétek, amik odafenn vannak, ahol a Krisztus van, aki az Isten jobbján ül. Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel!”
/Kol 3,1–2/

Kedves Házaspárok!

Van, amikor Isten úgy tanít, hogy nem magyaráz – hanem felvisz. Nem egy újabb mondattal, hanem egy új nézőponttal. Az ember addig azt hiszi, mindent jól lát, amíg egyszer csak fel nem ér egy magas hegyre, és rá nem döbben: eddig csak lentről láttam.

Pál apostol is valami ilyen magaslatra hív:
„az odafennvalókkal törődjetek”

Nem menekülés ez a földi felelősségek elől, nem álmodozó kegyesség, hanem iránytű. Mert lehet házat építeni úgy, hogy közben elvész az otthon. Lehet családot vezetni úgy, hogy közben kisiklik a házasság. Lehet dolgozni úgy, hogy közben megkeményedik a szív. Lehet programot szervezni úgy, hogy közben elfelejtünk egymás szemébe nézni. És lehet “mindent csinálni” úgy, hogy közben nem törődünk az odafennvalókkal.

Pedig az odafennvalók nem valami ködös távoli díszletek. Az odafennvaló: Krisztus. És Krisztus nélkül minden csak széteső részlet, kifáradó próbálkozás, kormánynélküli hajózás.

S hadd mondjam ki: a családnak is kell magaslat. Fel kell időnként menni. Nem testben feltétlenül, hanem lélekben. Ki kell néha kapaszkodni a hétköznapok alacsony útjairól a magasabb nézőpontra, ahol másképp látszik ugyanaz. Ahol, ami lenn óriásinak tűnt, az kicsivé lesz. Ahol, ami lenn szép volt, az jelentéktelennek bizonyul. És ahol valami, amit lenn csúfnak véltünk, fentről nézve kap értelmet.

Ezért van szükség megállókra. Pihenőkre. Lelkierő-szigetekre, csendes napokra, hetekre. Ahogyan az árral szemben úszó halnak is szüksége van menedékkövekre, hogy újra nekifeszülhessen, úgy kell nekünk is: a családi fészek, a házastársi ima, a gyermekkel való igei foglalkozás, a Szentírás olvasása, a közös reggeli-esti családi és/vagy házaspáros áhítat, a vasárnapi istentisztelet. Nem időveszetség és teher ez, hanem hullámtörő kövek, amelyek mögött az Úr friss oxigénhez enged.

A baj az, hogy a sodrás szeretné ezt elhitetni velünk: “nincs időd megállni”. Pedig aki nem áll meg, azt nem az idő viszi előre, hanem a sodrás viszi el. S olyankor az ember egyszer csak azt veszi észre, hogy minden dolga megvolt, csak az Úr nélkül volt meg. S minden rendben volt, csak a lélek nem volt rendben.

Testvérek, az odafennvalókkal törődés idelenn kezdődik: a családban, a házasságban, a gyermeknevelésben, a hétköznapi imádságban. Abban, hogy újra “felkapcsoljuk az áramszedőt a trolibuszunkon”, s nem akkumulátorról próbáljuk élni a keresztyén életet – mert az csak ideig-óráig visz.

Ezen a héten tehát ne nehéz fogadalmakat tegyünk. Csak ennyit: felnézek Jézusra. 

Nem csak vasárnap. Hétfőn is. Kedden is. Fáradt estén is. Kapkodó reggelen is. Mert aki az odafennvalókkal törődik, az nem elszakad a földiektől – hanem helyükre teszi őket – s közelebb kerül a házastársához is.

És aki így jár, azt és annak házaséletét nem a sodrás formálja, hanem a Krisztusi szeretet. Ámen.

Utazás a házasságunk körül – 9. rész

ÉLETÚT

Minden utadon gondolj Rá, és Ő egyengetni fogja ösvényeidet.” /Péld.3,6./

A házasságig vezető életútja minden embernek egyéni és egyedi, de a házassági szövetségkötéstől már csak egyedi, (tehát sajátos, mindenki másétól különböző), de többé nem egyéni, hanem (házas)társas, sőt a később beszálló gyermekekkel, menyekkel, vőkkel, nászokkal, unokákkal bővülő nagycsaládi közös életúttá összefonódó országos életúthálózat. Ezért felelőséggel tartoznak az egyenes és oldalági útépítők, hogy társadalmunkat, keresztény közösségünket megtartani képes erős, sűrű hálót szőnek-e, vagy elejtően szakadozottat. Kihullanak-e belőle a ránk bízottak, vagy megtartatnak. Emberhalászokká tett bennünket az Úr, milyen családi és házashálóval járunk a nagy vízen?

Nekünk, ma házasságban élő keresztyén pároknak „csak” gondolnunk kell Rá, és Ő egyengeti utunkat. Ez ígéret, amiben bízhatunk. De a kis Vuk is gondolt Karakra, amikor éhesen megette tást, a vadkacsát s a fejét hagyta csak meg az öreg rókának. Mi ne így gondoljunk Őrá: hogy hát igen fontos a hit, a szentírás, az Istentisztelet, meg minden, de a nappalink nem attól világos, hanem a led lámpák művi fényével pótoljuk az Ige világosságának hiányát a sötétben! Házaséletutunk legyen egyengetett, az Úr dicsősége és Jézus váltságműve által úthengerelt sima és gördülékeny! Gondoljunk hát az Úttervezőre és kövessük útmutatását a Szentírást, s engedjük, hogy házaspárként arra vezessen bennünket, amerre Ő azt sokunk érdekében jónak tartja!

A folytatásban az Egérút következik.