Házasságunk Isten műhelyében 11. rész

Szánj időt a társad meghallgatására!

„Tanuljátok meg tehát, szeretett testvéreim: legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra,….” /Jak.1,19./

A Jakab levele 1,19 Igevers 5 különböző fordítását vizsgálva megállapítható, hogy a kezdő megszólítás után Istenünk üzenete számunkra 3 fordításban is (MRE Kálvin kiaó 2008, ÚR. Károli, Károli) szó szerint ugyanaz: „legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra,…”

A Csia fordításban a „szólás” helyett a „beszéd”-et használja. Legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a beszédre, késedelmes a haragra.

Az Egyszerű fordítású Bibliában a bevezető megszólítás után így hangzik a központi üzenet: mindenki készségesen hallgassa meg a másikat és jól gondolja meg mit beszél, s emellett ne legyen hirtelen haragú.

Kedves Házaspárok! Most, a bevezető megszólításra hadd hívjuk fel a figyelmeteket!

Két fordítás is így kezdődik: „Tanuljátok meg tehát szeretett testvéreim:”(MRE Kálvin kiadó, Egysz. Ford. )

Egy fordítás Így kezdődik: Tudjátok, szeretett testvéreim. (Újonnan Rev. Károli)

Egy másik így: Tudjátok ti ezt jól, szeretett testvéreim. (Csia L. ford.)

Egy pedig így: Azért szeretett atyámfiai. (Károli G.)

A különböző kezdő szavak arra engednek következtetni, hogy az olyan „művészi” szintre fejleszthető készségek, mint a „gyors hallás, ”a „késedelmes szólás”,  „késedelmes harag”- megtanulhatók, elsajátíthatók. Kellő gyakorlattal és türelemmel a tanulásból tudás lehet.

Kérdezlek testvérem! Mikor hallgattad meg a párodat, úgy, hogy szívből figyeltél rá, s megpróbáltad megérteni az ő gondolatait? Mikor volt úgy, hogy közben nem a válaszon gondolkodtál, nem az ellenérveidet fogalmaztad? Mikor hallgattad végig úgy, hogy nem szóltál közbe, nem igazítottad ki?

A türelmes, figyelmes meghallgatás a szeretet cselekedete, s a beszélgetőtárs (házastársunk) iránti tisztelet kifejezése is. Azt fejezzük ki vele, hogy fontos vagy nekem, érdekel, amit mondasz, meg akarlak érteni. Sok férjnek/feleségnek csak az a fontos, hogy elmondja a saját gondolatait (hogy elmondja a magáét). A beszélgetőtársát (férjét/feleségét, apját/anyját, gyermekét…) nem hallgatja meg. Tele van magával.

Amikor imádkozunk, Istennel beszélgetünk. Isten is válaszol, ha meghallgatjuk. Ha tudunk csendben várni a szavára.

Felgyorsult életünkben gyakran előfordul, hogy valóban nincs elegendő időnk egymásra. Arra, hogy, megosszuk egymással lényünk belsejét, s kitárjuk a szívünket egymás előtt, s megmutassuk magunkat. Vigasztaljon minket az, amit az Igéből kiolvastunk, hogy ez megtanulható.  Gyakorolni kell! A mi Atyánk ismeri a mi benső gondolatainkat is. Tudja, mire van szükségünk, mire vágyunk, s azt pedig mi tudjuk, ha kiáltunk hozzá, Ő meghallgat. „Ha kiált hozzám én meghallgatom, vele leszek a nyomorúságban” /Zsolt.91,15./

A mindennapi életünkben előfordul, hogy csak logisztikai feladatokat, sürgős elintézendőket tudunk egymással megbeszélni. Az élet gyors iramot diktál, szinte „pörgünk”, percre be van osztva az időnk, nincsenek üres járatok. Nap végére majd elszédülünk, s azt mondjuk, nincs időnk, elfáradtunk. Időt kell biztosítani a meghitt házastársi beszélgetésre. A házaspári kohézió, s az intimitás megőrzése miatt is fontos a jó kommunikáció fenntartása. Érdemes hetirendet készíteni, s a teendőket úgy beosztani, hogy legyen idő a logisztikán kívül is beszélgetni egymással, csakazértis. Ügyes szervezéssel megoldható. Jó, ha van egy viszonylag stabil, a család életéhez igazított rendje ezeknek a beszélgetős alkalmaknak.

Nekünk a legjobb beszélgetéseink általában a két lányunkkal közös erdei sétákon, kirándulásokon voltak. Útközben mindenki elmondhatta, ami a szívét nyomta. Menet közben a beszélgető partnerek is cserélődtek, s közben csodálhattuk a teremtett világ szépségeit is, s tiszta levegőt szívhattunk, mókázhattunk, nevethettünk, énekelhettünk.

Konfliktusok, sértődések minden kapcsolatban előfordulhatnak, s ha nem tudjuk időben, s szeretettel tisztázni az esetleges félreértéseket, akkor abból harag lehet. A haragból pedig nem származik semmi jó, az rossz tanácsadó. A harag indulatot szül, s tovább mérgesedhet egy rendezetlen helyzet, „.mert az ember haragja nem munkálja Isten igazságát” /Jak.1,20./ „A szeretet nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel.” /1 Kor.13,5./

Ha Isten akarja és élünk, a jövő héten arról olvashattok, hogyan mondjuk meg jól az igazat?

UTAZÁS A HÁZASSÁGUNK KÖRÜL – 10. rész

MENEKÜLŐ (EGÉR) ÚT 

„Nem jött rátok kísértés, csak emberi; de hű az Isten, aki nem engedi, hogy kísértessetek a ti erőtökön felül; hanem a kísértéssel együtt el is készít egy kiutat, hogy elviseljétek.”/1Kor.10,13./

Akaratlanul a házasságban olykor elérkezhetnek nehezebb fagyos „téli” elhidegülős időszakok is akár, amikor az egyik- vagy másik -, de rosszabb, ha egyszerre -mindkét fél elbizonytalanodik, fáradt, túlterhelt, vagy kísértés éri. Ilyenkor sokan menekülőutat (egérutat) keresnek: lehet ez egy szakítószilárdságot próbáló harmadik személy, a munkamánia alkoholizmusa, a hobbiba menekülés ópiuma, a szolgálatba temetkezés, a digitális világba való elmerülés vagy akár egy belső depresszív visszahúzódás, mély lelki válság, megfáradás, elerőtlenedés, vagy bármi, amely ideiglenes esetleg tartósan eltávolítja a házastársakat egymástól és/vagy az Úrtól.

Az útjaink mentén mindig vannak a kísértő, csábító, szétdobáló által ígéretes útjelzőtáblával ellátott „egérutak„, könnyebbséget ígérő vonzó kerülők, levágások, amelyek gyors megoldást, előrehaladást, előzési lehetőséget ígérnek a konfliktusok elkerülésére, de ezek gyakran zsákutcába vezetnek, ahonnét csak visszafordulni lehet, vagy kiszakítani a zsák végét, kitörni, szakadni belőle. A kísértés pillanatában a menekülés nem mindig a helyes döntés. Az Ige azt mondja, hogy Isten mindig készít egy kiutat („Én vagyok az Út az igazság és az élet” – mondja Jézus.), de ez a kiút NEM a házasságból való kilépést vagy az egymástól való elidegenedést jelenti. Hanem olyan egy Utat, amelyen, ha kell előre menekülve és a kísértésnek visszatámadva segít elviselni a próbákat, megoldani a konfliktusokat, és megerősíteni a kapcsolatunkat. Álljatok ellene és elfut tőletek! Ne mi, hanem az ördög fusson! Szóba se álljunk a kísértővel, ne akarjuk kibogozni a szálakat emberi erővel, mert azzal csak erőst gúzsbakötjük magunkat, mint a légy a pókhálóba, belekavarodunk, hanem drasztikusan vágjuk el a bűn fonalát, mondván: jövel Uram Jézus! -, s üljünk le az Ő lábaihoz, hallgassuk meg, mit tanácsol!: „Én sem ítéllek el: eredj el és többé ne vétkezz! /Ján.8,11./ Ez a lényeg! Bocsássunk meg egymásnak, magunknak, s tartsuk meg az Úr parancsát! Többé ne! S a kísértés elfut tőlünk, s haladhatunk életfőutunkon bátran és boldogan tovább, a menekülő egérutakra még csak nem is gondolva.

A házasságból menekülés helyett Isten arra hív, hogy forduljunk „föl-felé, hozzuk elé a nehézségeinket, és az Ő segítségével dolgozzunk közösen a megoldáson! Nem vagyunk egyedül a próbákban: ne feledjük, a házasság egy hármas kötelék, ahol Isten jelen van, hogy erőt adjon.

Ezért, amikor a kísértések és a próbák megjelennek, ne a könnyebb egérutat keressük gyáván, hanem bátran az áldozatos, de hosszútávon gyümölcsöző megoldást: a párbeszédet, a megbocsátást, az értékeinkhez és házastársunkhoz való szövetséges ragaszkodást. Isten gondoskodik rólunk, és biztos kiutat ad, amely nem szétválaszt, hanem újra egyesít!

A folytatásban a Széles és a Keskeny út következik.

Házasságunk Isten műhelyében – 10. rész

Az odafennvalók idelenn kezdődnek

„Ha tehát feltámadtatok a Krisztussal, azokat keressétek, amik odafenn vannak, ahol a Krisztus van, aki az Isten jobbján ül. Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel!”
/Kol 3,1–2/

Kedves Házaspárok!

Van, amikor Isten úgy tanít, hogy nem magyaráz – hanem felvisz. Nem egy újabb mondattal, hanem egy új nézőponttal. Az ember addig azt hiszi, mindent jól lát, amíg egyszer csak fel nem ér egy magas hegyre, és rá nem döbben: eddig csak lentről láttam.

Pál apostol is valami ilyen magaslatra hív:
„az odafennvalókkal törődjetek”

Nem menekülés ez a földi felelősségek elől, nem álmodozó kegyesség, hanem iránytű. Mert lehet házat építeni úgy, hogy közben elvész az otthon. Lehet családot vezetni úgy, hogy közben kisiklik a házasság. Lehet dolgozni úgy, hogy közben megkeményedik a szív. Lehet programot szervezni úgy, hogy közben elfelejtünk egymás szemébe nézni. És lehet “mindent csinálni” úgy, hogy közben nem törődünk az odafennvalókkal.

Pedig az odafennvalók nem valami ködös távoli díszletek. Az odafennvaló: Krisztus. És Krisztus nélkül minden csak széteső részlet, kifáradó próbálkozás, kormánynélküli hajózás.

S hadd mondjam ki: a családnak is kell magaslat. Fel kell időnként menni. Nem testben feltétlenül, hanem lélekben. Ki kell néha kapaszkodni a hétköznapok alacsony útjairól a magasabb nézőpontra, ahol másképp látszik ugyanaz. Ahol, ami lenn óriásinak tűnt, az kicsivé lesz. Ahol, ami lenn szép volt, az jelentéktelennek bizonyul. És ahol valami, amit lenn csúfnak véltünk, fentről nézve kap értelmet.

Ezért van szükség megállókra. Pihenőkre. Lelkierő-szigetekre, csendes napokra, hetekre. Ahogyan az árral szemben úszó halnak is szüksége van menedékkövekre, hogy újra nekifeszülhessen, úgy kell nekünk is: a családi fészek, a házastársi ima, a gyermekkel való igei foglalkozás, a Szentírás olvasása, a közös reggeli-esti családi és/vagy házaspáros áhítat, a vasárnapi istentisztelet. Nem időveszetség és teher ez, hanem hullámtörő kövek, amelyek mögött az Úr friss oxigénhez enged.

A baj az, hogy a sodrás szeretné ezt elhitetni velünk: “nincs időd megállni”. Pedig aki nem áll meg, azt nem az idő viszi előre, hanem a sodrás viszi el. S olyankor az ember egyszer csak azt veszi észre, hogy minden dolga megvolt, csak az Úr nélkül volt meg. S minden rendben volt, csak a lélek nem volt rendben.

Testvérek, az odafennvalókkal törődés idelenn kezdődik: a családban, a házasságban, a gyermeknevelésben, a hétköznapi imádságban. Abban, hogy újra “felkapcsoljuk az áramszedőt a trolibuszunkon”, s nem akkumulátorról próbáljuk élni a keresztyén életet – mert az csak ideig-óráig visz.

Ezen a héten tehát ne nehéz fogadalmakat tegyünk. Csak ennyit: felnézek Jézusra. 

Nem csak vasárnap. Hétfőn is. Kedden is. Fáradt estén is. Kapkodó reggelen is. Mert aki az odafennvalókkal törődik, az nem elszakad a földiektől – hanem helyükre teszi őket – s közelebb kerül a házastársához is.

És aki így jár, azt és annak házaséletét nem a sodrás formálja, hanem a Krisztusi szeretet. Ámen.

Utazás a házasságunk körül – 9. rész

ÉLETÚT

Minden utadon gondolj Rá, és Ő egyengetni fogja ösvényeidet.” /Péld.3,6./

A házasságig vezető életútja minden embernek egyéni és egyedi, de a házassági szövetségkötéstől már csak egyedi, (tehát sajátos, mindenki másétól különböző), de többé nem egyéni, hanem (házas)társas, sőt a később beszálló gyermekekkel, menyekkel, vőkkel, nászokkal, unokákkal bővülő nagycsaládi közös életúttá összefonódó országos életúthálózat. Ezért felelőséggel tartoznak az egyenes és oldalági útépítők, hogy társadalmunkat, keresztény közösségünket megtartani képes erős, sűrű hálót szőnek-e, vagy elejtően szakadozottat. Kihullanak-e belőle a ránk bízottak, vagy megtartatnak. Emberhalászokká tett bennünket az Úr, milyen családi és házashálóval járunk a nagy vízen?

Nekünk, ma házasságban élő keresztyén pároknak „csak” gondolnunk kell Rá, és Ő egyengeti utunkat. Ez ígéret, amiben bízhatunk. De a kis Vuk is gondolt Karakra, amikor éhesen megette tást, a vadkacsát s a fejét hagyta csak meg az öreg rókának. Mi ne így gondoljunk Őrá: hogy hát igen fontos a hit, a szentírás, az Istentisztelet, meg minden, de a nappalink nem attól világos, hanem a led lámpák művi fényével pótoljuk az Ige világosságának hiányát a sötétben! Házaséletutunk legyen egyengetett, az Úr dicsősége és Jézus váltságműve által úthengerelt sima és gördülékeny! Gondoljunk hát az Úttervezőre és kövessük útmutatását a Szentírást, s engedjük, hogy házaspárként arra vezessen bennünket, amerre Ő azt sokunk érdekében jónak tartja!

A folytatásban az Egérút következik.

Házasságunk Isten műhelyében – 9. rész

Maradjunk együtt!

„Irgalmasság és hűség összetalálkoznak, igazság és békesség csókolgatják egymást. Hűség sarjad a földből, és igazság tekint alá az égből.”

/Zsolt 85,11–12/

Békesség Istentől, Kedves Házaspárok!

Aki látott már kivágott erdőt, az tudja: a tarvágás után nemcsak a fák tűnnek el, hanem valami a lélekből is. Rideg szél jár akadálytalanul a tuskók között, s a táj mintha azt kiáltaná: itt vége van mindennek. A forgácsot elfújja a szél, a csend megsűrűsödik, s minden az elmúlásról tesz tanúbizonyságot.

Ilyennek látszik néha egy házasság is. Mikor elfogy a madárdal. Mikor kihűl a fészek melege. Mikor a közös élet lombja lehull, s az ember már nem is meri kimondani, amit gondol: vajon van-e innen visszaút? Érdemes-e még? Van-e még jövő? Nem kellene-e inkább kidönteni, elengedni, továbblépni, „újrakezdeni” – valaki mással?

És itt kell megállnunk, mert a Szentírás egészen mást mond, mint a világ:
a válás nem opció (pont).

Amit Isten egybekötött, ember azt el ne válassza! Nem azért, mert Isten örömét leli a szenvedésben, hanem mert Ő a szövetség Istene – s mert Ő tud olyat, amit mi nem: életet támasztani a halálból.

Van a gemenci erdőben egy fa, amelyet okkal neveznek Titánnak. Kivágott nyárfák gyökereiből sarjadt, s a sarjak összefonódva eggyé lettek: három tuskó maradékából 100 év alatt egy óriás nőtt ki, az ország legnagyobb fája. Mintha a föld mélye azt mondta volna: „Nem adom fel.” Mintha az élet, Isten teremtő rendje, a halál fölé emelte volna a zászlót.

S testvérek: ilyen a kegyelem is. A kegyelemnek van egy „csakazértis”-e. Amikor egy házasság eljut oda, hogy már “kivágandó”-nak ítélik egyesek, az Úr még akkor is tud sarjat fakasztani. Ha a gyökér ott marad az öntözött földben, ha a szív nem szakad el teljesen, ha a térd le tud hajolni, s a két ember – ha már kézen fogva nem is, de legalább könyörgésben – Isten elé borul: akkor a “gyökérből” még lehet újra élő fa.

A Zsoltár azt mondja: „Irgalmasság és hűség összetalálkoznak…”

Nem csupán szép költészet ez, hanem házassági titok. Ha Isten irgalma találkozik a mi hűségünkkel, akkor a reménytelenség erdeje is újra zöldülhet. Ha a mennyből alátekint az igazság, s a földből sarjad a hűség, akkor nem csak a békesség jön vissza, hanem a rend is. Nem az „én igazam”, nem a „te igazad”, hanem a Teremtő igazsága.

S van még egy kép, amit nem feledhetünk: a hármas kötél. Férj és feleség sarjai egymásba kapaszkodnak – de közéjük kell a harmadik. Mert két ember szeretete elfogyhat. Az Úré nem. Az Úr jelenléte az, ami eggyé fon, s ami nem könnyen szakad el.

Ezért, ha most úgy érzed: a házasságod erdeje kopár, a te fád kivágásra meg van jelölve, a remény kevés, a szél hideg – akkor nem azt mondd: “könnyebb lesz”, hanem azt: „-Maradjunk együtt!” És ha kell: -„Kezdjük újra!”

Mert az Úr megadja a jót, és a föld újra megtermi gyümölcsét. Ámen.

„Újra gyökeret vernek lenn, és gyümölcsöt hoznak fenn.” /2Kir.19,16./

Utazás a házasságunk körül – 8. rész

JÁRT ÚT

„Ezt mondja az Úr: Álljatok meg az utakon, és nézzetek körül, és kérdezzétek meg a régi ösvényeket, hol van a jó út, és járjatok rajta; és nyugalmat találtok lelketeknek. De ők mondják: Nem járunk rajta.” /Jer.1,16./

A házasságunk útját járva olykor válaszutakhoz érkezünk. Ilyenkor meg kell állnunk, különösen, ha az Úr mondja, ahogy határozottan teszi ezt e fenti jeremiási Igében. Körül kell néznünk, és bölcs döntést kell hoznunk, hogy merre tovább?! Az Úr arra tanít minket, hogy ne felejtsük el a régi jól bevált ösvényeket, melyek tervrajza a Biblia első lapjain rajzolódik ki előttünk (lapozzuk fel bátran!), igazságos és Isten szerinti utakat, mert ezeken járva lelki békét és áldást találunk.

A mai világ sok új és csábító irányt kínál: önmegvalósítás, önző boldogságkeresés, az elköteleződés könnyed elhagyása, de jaj, ha ezekre térünk, a kapcsolatunk sérül, a családunk széthullhat, gyermekeink lelke reményvesztetté válhat. Az igazi, tartós szeretetre vágyó házaspár nem a könnyebb utat keresi maguknak, hanem a kipróbált, járt utakon halad előre Jézusnak való hálából egymásért és másokért, ahol az Isten által rendelt értékek elődeink által gondosan elhelyezett kilométer kövei vezetik a lépteit. (Erdélyben még láthatók sok helyen az utak mentén a Mária Terézia idejében kitűzött km kövek.)

A járt utat a járatlanért el ne hagyd, fiam!” – tartja a közmondás, és valóban, az előttünk járók, hívő eleink tapasztalata támpontot jelenthet számunkra. Nézzük meg szüleink, nagyszüleink, dédszüleink életútját! Hogyan tudtak megmaradni a hűségben, a kitartásban, hogyan viselték el együtt a mienknél talán sokszor emberpróbálóbb nehézségeket? Akik pedig elbuktak előttünk, miért tették? – tanuljunk belőle! A rosszpéldáktól elriadhatunk, okulhatunk, a jó példákból pedig meríthetünk erőt és bölcsességet, hogy a mi házasságunk is szilárdan álljon az idők próbái között. Nem mindig a könnyebb, modern új utak, a sztrádák a legjobbak; sokszor a régi, jól bejáratott rómaikori macskaköves utak vezetnek el a valódi boldogsághoz és békességhez.

Ne legyünk azok, akik azt mondják: „Nem járunk rajta!” Ne utasítsuk el Isten kegyelmét és bölcsességét, hanem alázattal és engedelmességgel haladjunk a Jézus járta úton akkor is, ha ezt más utakat csak rövid ideig, házastárs-váltó futásban járók hangosan kritizálják, támadják és elavultnak kiáltják ki. 

Testvéreim, álljunk meg és vizsgáljuk hát meg házasságunk műútját, járható-e?! Vajon hitben járó eleink, keresztény hitéletben példaképeink járt ösvényen utazunk magunk is, vagy „úttörők” vagyunk? Ha letértünk róla, merjünk visszatérni a helyes útra, amelyet Isten rendelt számunkra. 

A folytatásban az életút következik.

Házasságunk Isten műhelyében – 8. rész

Állandó megújulásban

„Gondolj nyomorúságomra és hontalanságomra, az ürömre és a méregre!
– Mindig erre gondol, és elcsügged a lelkem.”

„De ha újra meggondolom, reménykedni kezdek:
– Szeret az ÚR, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul.”

„Nagy a TE hűséged! Az ÚR az én osztályrészem – mondom magamban -, ezért benne bízom.
Jó az ÚR a benne reménykedőkhöz, a hozzá folyamodókhoz.”

/Jer.Sir.3,19-25./

Békesség Istentől, Kedves Házaspárok!

A házasság olyan, mint egy kert. És a kerteknek van egy könyörtelen törvénye: ha nem gondozzuk, nem marad meg kertnek –elvadult bozót lesz. Aki nem vet, ne csodálkozzon, ha nem arat! S ha a virág helyett csalán nő, felelőssé nem a csalán tehető. Így van ez a kapcsolataink szántóföldjén is, s annak legféltettebb virágoskertjében: a házasságunkban.

A hétköznapok lassan, észrevétlenül szárítják, merítik ki a földet. Nem egyszerre jön a baj, hanem apránként: elfáradunk, kimerülünk, lecsücsülünk egy kis dombra, s ettől megijedünk, s egymást kérjük számon. Aztán ránk köszönt a tél. Nem a kinti tél, hanem az a fajta, amikor a szívben van hideg. Amikor a mosoly már kényszeredett, az ölelés ritka, a szó rövid, a türelem kopott, s az ember úgy érzi: idegen földön jár – pedig otthon van.

S mégis: az Ige nem enged megállni a csüggedés mocsarában.

Mindig erre gondol, és elcsügged a lelkem.” – mondja a siralmakkal teli szív. De van egy fordulat, amely nélkül nem lehet sem hívő élet, sem házasság:

De ha újra meggondolom, reménykedni kezdek…”

Mert a megújulás nem onnan indul, hogy a házastársunk megváltozik, hanem onnan, hogy Istenbe kapaszkodunk. Nem a holnaptól és nem is a másiktól várunk megoldást, hanem a kegyelem Urától. Nem Münchhausen báróként próbáljuk saját magunkat kihúzni a süppedő sárból, hanem térdet hajtunk, és kérünk. Mert a mi Istenünk nem fogy ki az irgalomból. Ő nem egyszer ad kegyelmet, hanem naponként.

„Minden reggel megújul.” – Ez nem költészet. Ez evangélium.

És testvéreim: ha az Úr irgalma minden reggel megújul, akkor a házasságunk sem lehet múzeum, ahol régi emlékeket porolgatunk, hanem (ránk-)szabó műhely, ahol Isten dolgozik, ráadásul éppen rajtunk. Meg-megújít, helyreigazít, újra varr, mint kabáton a gombot; újra összezár, mint a szétnyíló zipzárt. Nem azért, mert mi olyan ügyesek vagyunk, hanem mert Ő hűséges.

Állandó megújulásra van szükségünk. Aki azt hiszi, hogy „nekünk nem kell”, az máris veszélyben van. Aki pedig azt gondolja: „nálunk már úgysem lehet”, az még nem nézett elég mélyen Krisztus keresztjére. Mert a megújulás ingyen van – és mégis drága áron vett kegyelem: Jézus vére árán.

Ezért ha ma úgy érzed, hideg van otthon, ne azt mondd: vége. Azt mondd: Uram, fújj tavaszi szelet! Szentlélek, gyújts parazsat! Ne engedd, hogy a szeretetlenség tavának jégtükre alatt elnémuljon a házaséletünk!

A megújulás nem egyszeri ünnep. A megújulás életforma. Gondolataink Krisztus felé fordítása. Imádságban meg nem restülés. Igei táplálkozás. Áldozat. Lemondás. Hídépítés. Megbocsátás. Szolgáló szeretet. És újra, meg újra a kérdés: 

Mit tenne most a helyemben Jézus? /WWJD/

Aki erre nem csak válaszol, hanem engedelmeskedik is – az megtapasztalja házaséletében: nem a télé az utolsó szó.

Mert szeret az Úr, ezért nincs még végünk. Ámen.

Itt a tavasz….

Utazás a házasságunk körül – 7. rész

MŰÚT

IMÁDSÁG

Mennyei Édesatyánk!

Hálát adunk Neked, mert hívsz és vezetsz bennünket házaspárként a keskeny úton, amely nem a könnyebb, hanem az egyetlen igaz és egyenes, életre vivő út. Tudod, hogy olykor elfáradunk, hogy szívünk elnehezedik a gondok, a kísértések és a kudarcok súlya alatt, de Te erőt adsz, és bíztatsz is, hogy támogassuk, segítsük egymást, amikor egyikünk elgyengül, és világosságot gyújtsz, amikor elbizonytalanodunk a sötétben. Kérünk, támogass minket, hogy ne térjünk le a könnyebbnek látszó széles útra, hanem hittel és bizalommal lépjünk tovább, még akkor is, ha a keskeny kapu előtt nehézségek tornyosulnának, tudván, hogy Jézus érdeméért Te átvezetsz rajt bennünket!

Urunk, taníts meg minket arra, hogy házasságunk erős szövetség legyen, s a Te kezedbe helyezett szent elhívatás betöltésének ajándéka is egyben! Segíts, hogy ne a világ kényelmes, széles útjaira tévelyedjen a lábunk, hanem vállaljuk fel bátran mindenki előtt a szeretetből fakadó áldozatot, a türelmet és a hűséget! Add, hogy egymás terheit örömmel hordozzuk, hogy minden jóban-rosszban meglássuk a növekedés és az erősödés lehetőségét!

Adj nekünk bátorságot, hogy a hétköznapok sodrásában is Rád figyeljünk, hogy a megszokás ne tegye művé a természetes utat, hogy ne fussunk zsákutcákba, semmi se homályosítsa el azt a szeretetet, amely Tőled árad ránk! Segíts, hogy minden nap újra és újra átmenjünk a tű fokán, elhagyva önzésünket, lustaságunkat, fásultságunkat, és helyette a Te kegyelmedbe kapaszkodva építsük közös életünket!

Kérünk, töltsd meg szívünket irgalommal és megbocsátással, hogy ne egymás hibáit tartsuk számon, hanem mindig a megértés és a békesség útját válasszuk! Segíts, hogy a próbák idején is együtt haladjunk előre, kéz a kézben, nem a saját erőnkből, hanem a Te kegyelmed erejéből! S örömünk is add, hogy Téged dicsérjen, a boldogságunk pedig Rólad tegyen bizonyságot.

Hálát adunk Neked, hogy velünk vagy, hogy soha nem hagysz magunkra, és hogy szereteted megtart minket minden élethelyzetben. Áldj meg minket kérünk, hogy házasságunk a Te dicsőségedet hirdesse, és életünk végéig hűségesen járjunk a keskeny úton, amely az örök életre vezet! Ámen.

Békesség Istentől! Kedves Testvérek!

Örömmel köszöntünk benneteket újra a házasságunk körül folytatott „út-azásunk” hetedik részében! A Főút •Mellékút • Rövid(ebb)út • Tévút Körút • Vándorút/Zarándokút megismerése után, ahogy az Úr vezetése alatt haladunk a műút, következik. Öveket becsatolni!

MŰÚT

„Kiáltás: Az Úr előtt készítsétek elő a pusztában az Úr útját, egyengessétek a kopár földön Istenünk ösvényeit!”/Ézs.40,3./

A házaspáros közös utunk olyan, mint egy gondosan épített műút. Kezdetben sima, egyenes, könnyen járható. Örömmel lépünk rá, és tele vagyunk reménnyel, hogy rajta haladva eljutunk közös végcélunkhoz. Ám, ahogy az idő múlik, az út felszínén repedések keletkezhetnek, az idő és az élet viharai nyomot hagyhatnak rajta, és ha nem figyelünk, kátyúk jelenhetnek meg, amelyek akadályozhatják az előrehaladást.

Így van ez a házasság országútján is. Ha nem ápoljuk, ha nem fordítunk figyelmet egymásra, ha nem töltjük be szeretettel és türelemmel a keletkező hézagokat, hajszálrepedéseket, akkor a gondatlan mulasztás (a megelőző útkarbantartás elmaradása) az első keményebb tél beálltakor a befolyt víz jéggé dermedt feszítő erejének ellenállni egyre kevésbé bíró tágabb repedéseket eredményeznek a felső, kopó aszfaltfelületen, a kapcsolat is elhidegülve megrongálódik, az út járhatatlanná válik. De Isten kegyelme olyan, mint a hűséges útfelújítóé: ha Őrá bízzuk magunkat, ha közösen kérjük vezetését, akkor megerősít bennünket, és Ő képes kisimítani a megfáradt szívek útját. Az Úr az útfenntartó, de mi vagyunk az útkarbantartók s az utazók is egyben.

Testvéreim, építsük, gondozzuk hát házasságunk műútját! Töltsük meg a réseket szeretettel, megbocsátással és figyelemmel, hogy az ne váljon repedezetté, veszélyesen göröngyössé, keréktörően kátyússá, hanem egyenes és biztonságos haladást elősegítő legyen a magunk, a mellettünk haladó kisebbek és az utánunk jövő nemzedékek számára is, amelyen egymás kezét fogva, Isten vezetésével juthatunk a célfelé előre, felfelé mi és a többiek egyaránt! Áldott útkarbantartásra fel!

Arra azonban figyeljünk, hogy a műutat az Úr előtt készítsük! Ez annyit tesz, hogy az Ő tekintete előtt. Ne egymás szemében akarjuk tündökölni kátrányos kantáros ruhánkban a lapátnyélre fáradtan támaszkodva a nap végén műmosolyt erőltetve magunkra, hogy az arra járók csodálják az utunkat, házasságunkat, amit kifelé mutatunk, nem! Ne legyen embereknek való megfelelés, művi tettetés a házas útépítők erőfeszítéseiben, hanem inkább alázattal arra törekedjünk, hogy a felszínen a legfelső réteg alatt mélyen legyen az út kellően megalapozott, művészien kidolgozott. Nem az aszfalt finom egyenletes tükörsimasága, a ráfestet útjelek dizájnja teszi az utat tartósan járhatóvá, hanem a megalapozottsága, a kellő mélység, a megfelelő rétegrend azok erős kapcsolata és tömörsége. A házasságunk is csak akkor áll ki földrengéseket, esőzéseket, fagyot, ha a Kősziklára alapoztuk. Útkarbantartáskor tehát, ha kell, kátyúfoltozás helyett merjük fölmarni az aszfaltot, a felső látszó réteget, s erősítsük meg a mélyben az alapot! Keressük meg a pusztában a homokréteg lefúvásával a kősziklaalapot, s vezessük tovább azon házasságunk útját!

A következő rész a Járt út lesz.

Házasságunk Isten műhelyében – 7. befejező rész

Gondját viselte

Azután feltette őt a saját állatára, elvitte egy fogadóba, és gondját viselte.” /Lk.10,35./

A házastársi szeretet igazi próbája nem ott ér végett, amikor hirtelen fellángol bennünk az együttérzés. Nem is ott, amikor egyszer odalépünk, egyszer megölelünk, egyszer rendezzük a dolgainkat. Az igazi próba sokkal később jön: amikor elmúlik a meghatottság, és marad a valóság. Maradnak a szürke hétköznapok, a visszatérő terhek, a régi beidegződések, a fáradtság, a kísértések és elmarad a mindvégig való kitartás. Az irgalmas samaritánus története ezért ér végtelenül komoly mondattal:

„…és gondját viselte.”

Nem csak egyszer segített. Nem csak “rááldozott” egy estét. Nem csak eljátszotta a jó embert. Hanem ott maradt. Vállalta a folyamatot. Értette, hogy a gyógyulás nem villámcsapás, hanem út. Nem “pillanat”, hanem hordozás. Férjek, férfiak! Összecseng ez bennünk a házassági eskünk szövegével?

S testvérek, valahol itt dől el a házasságunk gyógyulásának, megújulásának kérdése is. Mert a házasság nem ígéret, nem egyetlen “szép korszak”, szikra, szalmaláng. A házasság mindennapi gondviselés, vagy a másik oldalról segítő, támogató tiszteletteljes szolgálat. A házasság a társunk életének felvállalása. Nemcsak akkor, amikor erős és kedves, olyankor könnyű, arról nem is kell beszélnünk, hanem akkor is, amikor sebzett, nehéz, türelmetlen, fáradt, erről már érdemes, hogy bátorítsuk egymást, s hogy újra könnyű legyen. Aki házasságot köt, az nem csupán örömet választ, hanem felelősséget is vesz fel.

S van a házasságban egy nagyon veszedelmes pont (néha ki sem mondva): “eddig és ne tovább.” “én már mindent megtettem.” “én ezt már nem bírom.” “ha nem változik, én sem fogok.” Ez emberileg néha érthető, de biblikusan nézve mégis ijesztő, mert a házasság nem csupán emberi síkon, hanem legfőképpen Isten előtt kötött szövetség. És az Úr a szövetség Istene. Ő nem csak elkezd velünk valamit, hanem véghez is viszi a Krisztus Jézus napjára. Ő nemcsak felkarol, hanem hordoz is, nem adja fel soha, velünk van minden napon a világ végezetéig. Ő nemcsak megbocsát egyszer, hanem újra és újra és megint. „Irgalma minden reggel megújul.” És aki ebben él, annak a házasságában is meg kell jelenjen valami ebből: nem végtelen türelem a bűnhöz, hanem hit Jézusban és hűséges kitartás a gyógyulás reményében egymáshoz. A „gondját viselte” azt jelenti: figyelt rá, figyelemmel kísérte. Megnézte, hogyan van. Nem hagyta magára. Nem adta vissza a rablóknak. Nem mondta: “most már oldd meg!”. Hanem ott maradt, míg erő nem lett a tagokban, míg az élet vissza nem tért.

És itt hadd legyen egy kemény kérdés: Ki viseli ma a gondját a házasságunknak?

Mi magunk, ketten? Mert gondviselés nélkül a házasság is elvadul. A kertet is gondozni kell, különben benövi a gaz. A sebet is ápolni kell, különben felszakad. A csecsemőt is tisztába kell tenni, s időnként a házasságunkat is. A szeretetet is táplálni kell, különben megfárad. A házasság nem önfenntartó. A házasság nem „megy csak úgy, magától”, „boldogan éltek, míg meg nem haltak”. – Mit gondoltok, miért itt van a népmesék vége, s nincs folytatás? Mert arról már nincs meseszép tapasztalata a vágyálmot kergető és azt utolérő, mérsékelten fiatalnak. A házasság kegyelem, de a kegyelmet nem szabad félvállról véve elhanyagolni.

És most érkezünk el oda, ahol az evangélium újra átjár bennünket: mi magunk alkalmatlanok vagyunk erre a hűségre. Nincs bennünk elég türelem, tisztaság, szelídség. Főként ott nincs, ahol már sok sebet adtunk és kaptunk. S ezért van szükség arra, hogy Krisztus legyen irgalmas samaritánus a mi házasságunkban is.

Mert Jézus nem csak megmentett – hanem gondunkat is viseli naponként. Nem csak elkezdte – be is fejezi a jó munkát bennünk és ezáltal közöttünk. Nem csak mellénk állt – velünk is marad minden napon a világ végezetéig. És ha ő viseli a mi gondunkat, akkor mi sem mondhatjuk könnyedén a társunknak: “old meg egyedül”, inkább „segítek, hogy együtt oldjuk meg.”

Kedves Férj/Feleség! A sorozat zárásként legalább csak ennyit vigyetek magatokkal: a házasságban nem az a művészet, hogy egyszer jól indultunk, hanem az, hogy a gondját viseljük napról napra, imádságban, bocsánatkérésben és megbocsátásban, hordozásban.

És ha majd egyszer a mi erőnk elfogy, akkor ne feledjük: a samaritánus Krisztusban nem fárad el. Ő ma is az, aki odajön, felemel, kötöz, visz, és gondunkat viseli. S ha Ő így szeretett minket, akkor általa mi is képesek lehetünk így szeretni egymást. Szeressünk hát így! Ámen.


Egymásnak terhét, ha hordozzátok,
úgy tesztek Jézus szava szerint.
Egymásnak terhét csak hordozzátok,
mint arra Jézus példája int!

Utazás a házasságunk körül – 6. rész

VÁNDORÚT / ZARÁNDOKÚT

/1Pét.2,11./
„Szeretteim, kérlek titeket, mint idegeneket és vándorokat, hogy tartózkodjatok a test kívánságaitól, amelyek háborúznak a lélek ellen.”

A „vándorút” egy hosszú, fáradságos, de gyakran gazdag tapasztalatokkal teli utazást jelent úgy általában. Ha keresztényként vándorlunk, akkor ugyanerre azt mondjuk: „zarándokút”. Ez az utazás nem csupán fizikailag, hanem érzelmileg és szellemileg is egyaránt igénybe vesz bennünket, mint házaspárt, ahol új felfedezéseket tehetünk a világban és a saját lelkünkben is, s még nagy harcokat is láthatunk, tapasztalhatunk.

„Mert jobb lett volna ezeknek, ha meg sem ismerték volna az igazság útját, mint hogy megismerve elforduljanak a nekik adott szent parancsolattól.” /2Pét.2,21./

Kemény Ige ez Zarándokok! Amely felhív a komoly elhatározásra, elköteleződésre, szövetségvállalásra, amely kitartásra késztett, bizonyosságot és kizárólagosságot vár el tőlünk, ami pedig biztonságba ágyazza a házaspári kapcsolatunkat, felbecsülhetetlenné téve annak értékét. A házassági eskü után az út egyirányú. Vigyázzunk és folyamatosan kormányozzunk ellen, ha sodornak, s végül majd az angyalok az Úréi közé sorolnak.

A házasélet vándor- és zarándokútjának ajándékai:

A fenntartható fejlődés: A házasságunk egy olyan utazás, ahol folyamatosan tanulhatunk egymástól és fejlődhetünk, s felgerjeszthetjük a Szentlélek tüzét egymásban is. Ahogy a vándor új világokat, helyeket fedez fel, úgy mi is új szakaszokat és kihívásokat élünk át házasságunkban egy-egy életszakaszi kihívásban, amelyek, ha túléljük, formálnak bennünket és a hitünket.

„Jöjjetek, térjünk meg az Úrhoz! Mert ő megsebesített, és meg is gyógyít minket; megverte, és bekötözi sebeit.” /Hós.6,1./

A közös cél: A vándorúton a zarándokló házaspárként közös célunk abszolút meghatározza és kijelöli magát az utat. ”Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet” – mondja Jézus. (E három fő célt keresi minden ember. Itt áll előttünk.) A házasságban is fontos, hogy a közös legyen a fő cél, a mennyei haza és az odavezető úton a kisebb és alárendelt célok, amelyeket együtt tűzzünk ki, legyenek azok családi tervek, közös álmok vagy a lelki növekedés. A lényeg a Krisztus követés!

„Utaidat, Uram, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem!”  /Zsolt.25,4./

1. Velem vándorol utamon Jézus,
Gond és félelem el nem ér.
Elvisz, elsegít engem a célhoz,
Ő, a győzelmes, hű vezér,
Ő, a győzelmes, hű vezér.

2. Velem vándorol utamon Jézus,
Ott az oltalom hű szívén.
Ha a szép napot fellegek rejtik,
Ő az éltető, tiszta fény.
Ő az éltető, tiszta fény.

3. Velem vándorol utamon Jézus,
Ez a vigaszom, baj ha jő.
Bármi súlyosak rajtam a terhek,
Segít hordani, ott van Ő,
Segít hordani, ott van Ő.

4. Velem vándorol utamon Jézus,
Bár az út néha oly sötét.
Soha nincs okom félni a bajtól,
Amíg irgalmas karja véd,
Amíg irgalmas karja véd.

5. Velem vándorol utamon Jézus,
Túl a sír sötét éjjelén.
Fenn a mennyei, angyali karban
Nevét végtelen áldom én,
Nevét végtelen áldom én.

A kihívások és nehézségek: A házaspáros zarándoklat, a vándorút nem mindig könnyű; sőt, a legritkábban az, legfeljebb időszakosan, hogy erőre kapjunk, felüdüljünk, lendületet vegyünk, az úton akadályokkal és nehézségekkel találkozhatunk, néha komolyabbakkal is. Hasonlóan, a házasságunkban is lehetnek nehéz pillanataink, merjük bevallani, még kínlódásaink is, amelyek próbára teszik a kapcsolatunkat ugyan, de ezeken keresztül lehetőség nyílik a megerősödésre, hisz amelyik hármas fonál nem szakad el, az erős, mégpedig attól az Úrtól, Aki fentről harmadikként azt átszövi. Nem ígért az Úr könnyű életet az övéinek, de áldottat igen.

„És mondták egymásnak: Avagy nem gerjedezett-é a mi szívünk mibennünk, mikor szólott nékünk az úton, és mikor magyarázta nékünk az írásokat?” /Lk.24,32./

Az együttes felfedezés öröme: Ahogy a zarándok és a vándor új tájakat fedez fel, úgy a házastársak is felfedezhetik egymásban rejlő mélységeket és szépségeket, újra és újra, ugyanazt és mindig mást. A közös élmények és a felfedezések gazdagítják a kapcsolatunkat. Érdemes ezeket gyűjtenünk (Lássátok múlt heti Házi Feladatlistát!). Nem az élményeket kell hajszolnunk, ne essünk tévedésbe! A közös munkának (még a közönséges házimunkának is), szolgálatnak (kicsinek és magasztosnak is) sokkal gazdagítóbb és tartósabb öröme van, mint a semmitevő nyaralásnak csúfolt közös időtékozlásnak. Lássuk meg az együttben a gyümölcstermő örömöt a körülményektől függetlenül. Tudjunk együtt szűkölködni is, ne csak bővelkedni! S ne kaszával menjünk vetni, jó megadással lenni, s türelemmel élni.

„Óh, Isten gazdagságának, bölcsességének és tudományának mélysége! Mely igen megfoghatatlanok az ő ítéletei, és kinyomozhatatlanok az ő útjai!” /Róm.11,33./

Az Isten vezetése: A vándorúton, zarándoklat közben sokan keresik az Isteni útmutatást, hogy biztonságban és helyesen haladjanak. A házaséletünkben is fontos, hogy Isten vezetését kérjük, hogy közösen járhassunk el a helyes úton, és megtalálják az örök értékeket, a múlhatatlan boldogságot: Jézus Krisztussal való együttlétet.

„Hagyd az Úrra a te utadat, bízzál benne, majd ő teljesíti.” /Zsolt.37,5./

A közösség és támogatás: A vándorúton gyakran találkozunk másokkal, más házaspárokkal, akik hasonló utat járnak. Erősíthetjük, vagy éppen gyengíthetjük is ám egymást. Vigyázzunk, hogy hogyan élünk, mit mutatunk, mit beszélünk! Ezért is fontos a hitben járók közössége, a barátok és a család támogatása, akik segíthetnek a nehéz időkben, akikre számíthatunk, és akik viszont számíthatnak ránk. Ahol szabad őszintén beszélnünk, ahol nem kell szerepet játszanunk, ahol kinyílhatunk, ahol találkozhatunk egymással és az Úrral. (Például egy keresztény házaskörben vagy táborban.)

„Ha letértek jobbra vagy balra, halljátok majd a fületekben a szót, amely így szól: ‘Ez a helyes út, ezen járjatok!’ /Ézs.30,21./

A vándorút és a zarándoklat a közös házaspári utazás jelentőségét festi elénk, a fejlődést az együtt megküzdött kihívások és közös imádságok által megerősödő Istenbe vetett hitünk, ami segít abban, hogy szövetséges házastársként együtt boldoguljunk az élet rögös ösvényein.

Vezessen az Úr tovább bennünket!

Folytassuk a következő számban utunkat a házasságunk körül! A Műút fog következni.