Házasságunk Isten műhelyében – 17. rész

Öntsd ki a szíved!

„Bízzatok benne mindenkor, ti, népek, öntsétek ki előtte szíveteket, Isten a mi oltalmunk! /Zsolt.62,9./

A bűn teljesen megrontott bennünket, összezavarta pszichés működéseinket. Az érzelmeinket elfojtjuk vagy hagyjuk, hogy uralkodjanak rajtunk, cselekedetre indítsanak. A gondolatainkat szabadjára engedjük. a velünk történt rossz dolgok képesek elönteni bennünket, és addig rágódunk rajtuk, amíg teljesen lehúznak bennünket. Logikus, hogy ettől elromlik a kedvünk, lehangoltak, keserűek leszünk. Akaratunkat is rosszra használjuk. A magunk érdekében minden követ megmozgatunk, de másokért különösen házastársunkért már nem vagyunk ilyen buzgók.

Hála Istennek, Ő ezekben is vezetni, tanácsolni akar. AZ elmúlt hetekben erről az iránymutatásról elmélkedhettünk. A 13. alkalommal (4 héttel ezelőtt) Isten rámutatott, hogy a gondolatainkat ne engedjük szabadon. Fegyelmezésüket ránk bízta. Ha rabul ejtjük Krisztusnak, akkor világossá válik, hogy mi az, ami Tőle van, ami az életre visz, ami (ha meg is szomorít egy ideig, mert rámutat bűnünkre, azt megvallva, szabaddá válva ismét öröm fog költözni a szívünkbe). Krisztus jelenlétében napvilágra kerülnek a nem Tőle való gondolataink is. Ezeket meg elmondhatjuk Neki és ott hagyhatjuk Nála. Ha aggasztóak, rábízhatjuk, ha félrevezetőek, hazugságok, akkor kidobhatjuk és kérhetjük, hogy töltse meg elménket az Ő igazságaival.

Érzelmeinkkel nem így kell bánni. 3 hete a 14. áhítatban olvashattuk, hogy szabad megélnünk, átéreznünk az érzelmeket, még a haragot is. Nem az érzelmeink válnak bűnössé, hanem a cselekedeteink (a beszédünk), gondolataink. Ezért ne engedjük, hogy csak az érzelmeink indítsanak be és vezéreljenek!

Milyen szép is lenne, ha a fentiek szerint tudnánk reagálni az élet minden helyzetében! Jézus mindig helyesen cselekedett, igaza volt, igaz módon beszélt. Hogy csinálta?

Azt olvassuk róla, hogy rendszeresen kereste az Atyával való kapcsolatot, megbeszélte Vele a dolgokat, és Tőle indult el, így nem véletlenszerűen cselekedett. János Evangéliuma 8. részében azt olvassuk: (Jézus mondja) “Sok mindent kellene mondanom rólatok és ítélnem felőletek, de Aki elküldött Engem, igaz, és Én azt mondom a világban, amit Tőle hallottam.” /Jn.8,26./

Az utólsó éjszaka bepillanthatunk az Atyával való beszélgetésébe. Itt kiderül, hogy magátó Ő is mást szeretett volna, mint amit az Atya rábízott. Akaratát helyesen használta és kiöntötte a szívét, kimondta érzelmeit az Atyának és odakényszerítette gondolatait az Atya akaratához. Ki tudta mondani, hogy “Legyen meg a Te akaratod!” – így tudta rendezni bűnadósságunkat – hála Néki!

E heti Igénk a Zsoltárok könyvéből erre bátorít minket is, amiben Jézus példát is adott. Öntsük ki a szívünket előtte, Ő a mi menedékünk! Ő tudja, mi van benne, nekünk nélkülözhetetlen, hogy ne tartsuk magunkba, de ne is a másik emberre öntsük rá (a lelkigondozói beszélgetésekben Isten előtt öntjük ki, és a másik ember a tanúja). Ilyenkor Isten meghallgat, megvigasztal, helyreigazít, beláttat, gyógyít, helyreállít és újra indít: -mi másra, mint a szeretetre!

Bátorodj neki és élj ezzel a csodás lehetőséggel naponta! A világmindenség királya szüntelen várja, hogy öntsd ki neki a szíved – ezt az ajándékot vette meg drága vérén a kereszten. Ott nem csak a szíve szakadt meg érted, hanem a kárpit is kettéhasadt, hogy szabadon jöhess – hát jöjjetek hozzá, öntsétek ki a szíveiteket!