HÁZASPÁROS / CSALÁDI ÁHÍTAT

Házasságunk Isten műhelyében – 18. részhez kapcsolódó külön kiadás

,,Most azért az URat féljétek, és őt szolgáljátok tökéletesen és igazán. Távolítsátok el azokat az isteneket, amelyeket atyáitok szolgáltak a folyamon túl, meg Egyiptomban, és az URat szolgáljátok! De ha nem tetszik nektek, hogy az URat szolgáljátok, válasszátok ki még ma, hogy kit akartok szolgálni: akár azokat az isteneket, akiket atyáitok szolgáltak a folyamon túl, akár az emóriak isteneit, akiknek a földjén laktok. De én és az én házam népe az URat szolgáljuk!”

/Józs.24:14-15./

A 18. heti áhítatban ígértük, hogy gyakorlati módszertani útjelzőként az új ember felöltéshez a házaspároknak segítségül részletesen kifejtjük – egy korábbi Biblia és család lapszámunkban már megjelent – cikk alapján, hogy mit tudunk a legjobb szándékból ajánlani nektek.

Mi a családi áhítat szerepe a keresztyén otthonokban? Fontos-e, kell-e, nélkülözhetetlen-e a családban rendszeres reggeli/esti áhítatott tartani? Szükséges-e együtt énekelni, bibliát tanulmányozni, hangosan imádkozni, vagy elegendő-e mindenkinek külön-külön a csendes percek magányában kapcsolatot ápolnia az Úrral? Van-e recept, forgatókönyv e műfajra? Szegényebbek leszünk-e, vagy gazdagabbak az áhítatra „vesztegetett” idővel? Nem is élő hitű ember, aki nem tart áhítatot, vagy alvó keresztyén, aki nincs rendszeres napi kapcsolatban családja tagjaival közösen az Úrral? 

Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel foglalkozunk a következő hasábokon a pálcatörést mellőző bizonyságtétel húrjainak pendítésével.

Amire külön törvény nincs a Bibliában, arra újat kreálni nem szükségszerű és nem is érdemes – szögezzük le mindjárt az elején. A Szentírás valóban nem tár elénk ilyen kötelezettséget, helyes módszertanról sem tudósít, nem véletlenül, hiszen kötelességből fakadó szertartásokra a farizeusok álszenteskedését – értük s értünk – megítélő, megváltó Jézus e helyett a hálából fakadó áldozatra helyezvén a hangsúlyt, inkább az önzetlen felé fordulás és követés egyénenként kijelölt útját tárja elénk. Nem vitairatnak szánva, szívbéli meggyőződésemnek hangot adva, magam is hiteles bizonyságtételből értesülve róla, s válva gyakorlójává, az Igéből közvetve levezethetőnek tartom mégis a magam, Úrtól kapott családja részére – és csak jó szívvel és lélekkel ajánlhatom másoknak is -, hogy az istenfélő keresztyén otthonokban helye volt, van és lesz a családi áhítatnak, mely Isten – földit követő örök életre nevelő legkisebb műhelyeként funkcionál. 

Isten igéje több helyen elénk helyezi a család lelki vezetésének fontosságát. Egyik ilyen kiemelt hely például a fenn idézett Józsué könyve 24:14-15. versek, ahol Józsué szigorú egyértelműséggel választva ketté a fehéret a feketétől, a követésre kijelölt üdvösségre vivő utat, az elrettentő kárhozat útjától, s megingathatatlanul elpecsételi előbb magát s azután családját az Úr követés és szolgálata mellett. Józsué ekkor már tudja, hogy hazahívásának ideje közel, de elegendőnek bizonyuló mustármagnyi meggyőződéséből táplálkozva rendületlenül hiszi, hogy családja megtért tagjai Istent fogják követni. Tudja, hogy sajnos még mindig vannak bálványai a népének, de kizárólag Istenben és az Ő munkájában bízva, akitől az ígéret származik, hiszi, hogy az Úrra bízott családja mindvégig meg fog állni és tartatni (mi már azt is tudhatjuk, hogy Jézusban) a növekvő, sodró árral szemben.

Az /5.Móz.6:6-7./ alapján (is) folyamatosan kell, hogy a tanulásmódszertan különböző eszközeit bevetve gyakorlatias módon és állandóan, szüntelen vezetve tanítsuk házaspárként egymást és gyermekeinket Isten Igéjére. Az állandó és szüntelen jelzőkre téve a hangsúlyt hozzá teszem, hogy míg együtt járunk az úton, s kiemelve, hogy a tanításba, nevelésbe, terelésbe, Isten országába való beszeretésbe nem fáradhatunk bele. Az egyetemes papság elve /1Pét.2,9./ alapján a szülőkre, s elsősorban családfőkre háruló különleges és megtisztelő megbízatásunkat teljesítve jó példával elől járva felelős léptek követhető távolságba helyezett nyomait tapodjuk a homokba a jövő generáció számára, ahogy azt elődeink velünk is megcselekedték, vagy épp ellenkezőleg, ahogy azt elmulasztották, most megszaporázva lépteink, pótolni igyekszünk. 

A protestáns szóhasználat szerinti istentisztelet szó jelentése a családi áhítatokat is magába foglalja, nem csak a templomi szertartásokat, ami másik szelete összetett életünknek. Ennélfogva az alá-fölé rendelés hierarchiája helyett az egymást kiegészítő, támogatva megerősítő, kiteljesedő mellérendeltségi viszony áll fenn a két „műfaj” között. Az Ige naponkénti tanítása tehát magába foglal minden tevékenységet, amikor arról beszélünk, vagy cselekedeteinkkel szavak nélkül arra utalunk, arra reflektálva mutatunk rá. 

„Vegyétek azért a szívetekre és lelketekre ezeket az igéket, kössétek jelül a kezetekre, és legyenek fejdíszként a homlokotokon. Tanítsátok meg ezeket a fiaitoknak is, beszélj róluk, ha otthon vagy, és ha úton jársz, ha lefekszel, és ha felkelsz.” /5 Mózes 6:6-7./

Isten tisztelete jelenti még az Ige naponkénti olvasását, amely továbbképző intézmény nélkül, mint oktatók megkopva, -gyengülve, -fakulva mutathatjuk csak fel ama fényes Hajnalcsillagot, Aki örök életünk megtartója. Így ölthetjük fel az Újembert, ha gyakrabban nyitogatjuk az Új öltözet gardróbszekrényét: a Bibliát. Ennek fontosságáról külön szót sem ejtve, csak egy más piedesztálra emelve a szerető családi légkörben, az egymásért munkálkodó legbensőségesebb testvéri közösségében megélhető közös Bibliatanulmányozás sajátos élményt adó, emberi idősíkunkban elmúló, de az emlékekben továbböröklődő lehetőségre szeretnék rámutatni. Mily szép, amikor a házastársak, lelki testvérek a bibliai igazságokban egyetértésben élnek /Zsolt.133,1./, s együtt járják az élet iskoláját, s beszélhetik meg naponként megtapasztalásaikat, tehetnek bizonyságot megélt (sokszor e-nélkül a feledés homályába burkolózó) apró hétköznapi csodákról, el-elbizonytalanodva tehetnek fel kérdéseket, hálaadással tárhatják fel kéréseiket az Úr előtt /Fil.4,6./, melyet néha nem baj, ha a kis közösség is hall, (a Facebook helyett) egymás előtt őszintén oszthatják meg szívbéli fájdalmukat a kiteregetési veszélyezettség nélkül, s tehetik részesévé örömeiknek azokat, kiket legjobban szeretnek.

A házaspáros és családi istentisztelet jelenti a naponkénti imádságot is. Szülőként, hogy gyermekeink megismerjék Istent, kell, hogy elmélyítsük kapcsolatunkat az Úrral, s ennek legfontosabb felfelé törő síkja: az imádság, mely néha jó, ha a kis szobánk magányába csak belülről, s néha jó, ha kis közösségünk előtt fennszóval hangzik fel. Semmiféle erkölcsi tanítás, szigorú nevelés, vallásos oktatás, vagy templomba, gyülekezeti alkalomra járás sem pótolhatja azt, amit a gyermekeivel közösen esetleg nem imádkozó házaspár és szülő elmulaszt. Az imádság az, amely átvezet a vallásosság elméleti teóriáinak birodalmából a személyes megtapasztalásokon nyugvó isteni realitás világába. Isten személyes életünkben betöltött helyét, fontosságát – arról nem csak beszélve, hanem inkább cselekedve – szükséges bemutatnunk bizonyságképp, hogy Ő mennyire fontos nekünk, mennyi időt fordítunk lelkünk gondozására, tudván, hogy egymásért felelős gyóntatók, őrállók és segítőtársak vagyunk a család védőgyűrűjében. „Mimódon menekedünk meg mi, hogyha nem törődünk ily nagy idvességgel?” /Zsid.2.3./ A közös imádságnak fokozott ereje van, mert tudjuk, hogy ahol ketten, vagy hárman összegyűlnek Jézus nevében, Ő ott van köztük. /Mt.18.19./

Istentiszteleteink része az éneklés is. Különös közösségformáló, együvé kovácsoló hatása van a zeneelméleti tudást nem feltétlen szükségessé tevő szívből fakadó Istent magasztaló közös éneklésnek. Akik együtt énekelnek, szívbeli legbelsőségesebb rezdüléseiket osszák meg egymással, s fonják elválaszthatatlan harmóniába, s ha ezt hálaadással az Úr előtt teszik, Őt dicsőítve, a Szentlélek kötelékével megerősített szövetségből meríthetnek erőt. Az evangéliumi énekek hitmélyítő hatását a házasságunk és a család javára és épülésére felhasználva ne fosszuk meg egymást énekhangunk pallérozatlanságára való felesleges hivatkozással az együtténeklés nyújtotta örömöktől. 

Hogy milyen legyen a házaspáros, családi áhítat? 

Meg nem mondhatom, csak jelzőkkel körülírva sejtetni bírom elsősorban őszinte, szeretetteljes, szívből fakadó, a Biblia igazságán nyugvó, az Úr és egymás iránti elköteleződésből táplálkozó, naponként megújuló, előre és felfelé mutató, Krisztus központú, családias, egyéni színezetű, pont olyan, amilyenek ti vagytok, saját családotokra szabott, egyszeri és megismételhetetlen, mint ti magatok, másodsorban mindegy, nem kell, hogy tökéletes legyen, magunk is repedezett agyagedények vagyunk, csak jó, ha van, szükségképpen előbbre visz mindnyájunkat a Krisztus követésében. 

Kell-e készülnünk rá? 

Egyes számú recept, ha tudsz, jó, ha igen, kettes számú recept, ha nem tudsz, elég, ha lelked adod belé, de azt igazán és fáradhatatlanul, önzetlenül, csakazértis szeretetből. 

Legyen komoly, folyamatos (minden nap) és reménységgel teljes? 

Valamely bibliaolvasó kalauz szerinti igeszakasz az ideális az elmélkedésre, magyarázásra, memorizálásra, de ez legfőképp egyéni vérmérséklet és megfontolás, nem kőbe vésendő választáson alapuló közmegegyezés tárgya legtöbbször a családon belül. Nagyon jó, ha minél fiatalabb korban a gyerekeknek is van már saját Bibliájuk, illetve használhatunk más kellékeket is – pl. kommentárokat, Heidelbergi Kátét, atlaszokat, áhítatos könyveket, korhoz igazodó gyermekbibliákat, vagy akár csak egy példát kiragadva a jól ismert Zarándok útját, stb. -. Ha ajándékként adott valakiben zenei tehetség hangszerrel kísérni az éneklést különös fénye lehet egy-egy ünnepi alkalomnak, de e nélkül is lehet zengedezni örömmel az Úrnak. Mint minden tanítás, a családi áhítat igemagyarázatának egyik legfontosabb jellemzője, hogy személy(ek)re és napi eseményekre szabott szokott lenni, mely az evangélium befogadását és elmélyítését hivatott segíteni, táplálni. Épp az egyediség teszi a legalkalmasabbá a család Istennel és egymással való kötelékeinek megerősítésére. Emiatt leírhatatlan és pótolhatatlan, felbecsülhetetlen közös kincs az, amit a családi áhítaton keresztül az atya viszonzásként nyújt, érdemes megtapasztalni, s egymást gyarapítva Isten országának javát szolgálva és épülését munkálva sáfárkodni a reánk bízottakkal.

Álljon itt néhány szokásos közismert ellenérv és néhány ellenérv:

Érvek a családi áhítat ellen

Érvek a családi áhítat mellett

A Biblia nem parancsolja meg. Családunknak nincs ideje áhítatra. Nincs egy időpont, amikor mind együtt lehetünk. Túl kicsi a családunk – pl. még nincs is gyerekünk. Túl nagy és sokszínű a családunk pl. vannak ovisok és kamaszok is. Nem vagyok alkalmas a családi áhítat vezetésére. (Talentumhiány?)Egyes családtagjaink nem akarnak részt venni. Nem akarunk képmutatókat faragni meg nem tért gyerekeinkből. Nem tudunk énekelni.Stb.

Szeretteink üdvössége, és jóléte függ tőle /Példabeszédek 22:6/„Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól.”A rendszeres családi áhítat tartás jó lelkiismerettel tölt el, felszabadít az önvád alól, kiteljesít.Reális segítség a családi problémák megoldásában.Az Isten és Egyháza iránti szeretetünk megnyilvánulása a kötelezettségeink komolyan vétele. A személyes kegyességben való növekedésünket szolgálja, és épp erre van szüksége a mi családunknak!

10 éves fiúnk bizonyságtétele a családi áhítatok nyújtotta ajándékokról:

„A reggeli áhítatokat anya szokta tartani, ez csak 5-10 perces, az esti áhítatok hosszabbak, azok 20-30 percesek szoktak lenni.

A reggeli áhítatokat vagy a Bibliából vagy például a Lámpás az úton-ból szoktuk tartani.

Az utóbbi időben este külön van rövid áhítat a kicsiknek (<7 éveseknek), amit mindig más tart, akár néha az idősebb testvérek.

A nagyobbaknak (9-12 éveseknek) apa tartja egy jellem fejlesztő sorozatból, és a Bibliából, utána megmagyarázza, aztán beszélgetünk róla, a végén mindig közösen imádkozunk nem meghatározott sorrendben és mégsem vágunk egymás szavába, csak ritkán.

Én szeretem az áhítatokat, mert akkor feltöltődhetek egész napra. Ennek, hogy együtt vagyunk ilyenkor, az a lényege, amit a Biblia is mond. „Ha ketten vagy hárman összegyűlnek, az én nevemben ott leszek köztük”. /Mt.18,19, a szerk./ Hát még ha hatan vagy heten gyűlnek össze. 🙂

Azért tartunk reggel és este áhítatokat, hogy Istennel kezdjük és végezzük a napunkat, napközben pedig, amit hallottunk azt próbáljuk is megvalósítani.

„Bölccsé teszlek és megtanítalak, melyik úton kell járnod, tanácsot adok és rajtad lesz a szemem” /Zsolt. 32,8./. (Ez az én kedvenc Igém.)

Csak ajánlani tudom minden családnak, hogy folytassa, vagy kezdje el!”