Múlt héten volt a pasaréti Házaspári Csendesnap, a Házasság Hete 2025 központi rendezvénye.
A délelőtti programunkon Enreiter Ádám és felesége, Gyöngyi tartotta meg bizonyságtételét és előadását. Életükben gyönyörűen kirajzolódik Isten bölcsessége és vezetése, amelyet engedelmesen követve megtapasztalhatjuk áldásait. Csak maradjon Isten az első helyen az életünkben és házasságunkban! Ezért is fontos beszélgetni a házasságunkért az Úrra és egymással!
Délután pedig a Kátoli házaspár tartott alkalmat. Kátoli Gábor sok más mellett arról is beszélt, milyen fontos a családi áhítat rendszeres megtartása. Többet nem árulunk el, érdemes ezt is meghallgatni.
A Szeka Tábor és az Apa és Én Túlélőtábor szervezője tett bizonyságot a Reformátusok Lapjában gyermekkoráról, apaságról és Mennyei Atyánkba vetett hitéről. A cikket keressétek a február 16-i számban, a gyülekezetben vagy az újságárusoknál.
„Gyerek- és ifjúkorom családi nehézségeit is felhasználta Isten abban, hogy ez a fajta szolgálat – apák és gyermekeik kapcsolata – a szívügyemmé váljon. Édesapámmal, aki maradéktalanul betöltötte ezt a szerepét első tizennégy életévemben, miattam megszakadt a kapcsolatunk. Nyolc év után tékozló fiúként azért kerestem föl bocsánatkérésemmel, mert házasodásunk előtt Steinbach József balatonalmádi lelkipásztor – hitre jutásom idején lelki atyám – azt javasolta nekünk, rendezzük a vitás kérdéseket lehetőleg mindenkivel. Édesapám szeretettel visszafogadott. Azóta vallom: az apa-gyermek viszonynak egész életre kiható jelentősége van. Ráadásul mély értelmű viszonylat ez. Jó esetben jelképezi, kiábrázolja az Atya és a Fiú kapcsolatát. Isten nemcsak a saját képére és hasonlatosságára teremtett bennünket, apákat, hanem megtisztelt azzal is, hogy testileg szülei lehetünk másoknak, s ezáltal részt vegyünk a teremtésben. Az ő ajándéka – a Biblia szerint – a gyermek, de tetszett neki, hogy bevonjon, felhasználjon a teremtő munkájába, hogy aztán ránk is bízza gyermekünket. A szülővé, illetve apává válás arra is jó, hogy jobban át tudjuk érezni, milyen az, amikor az Atya féltőn szeret minket. Gondoskodik rólunk és gonddal nevel, figyel ránk” – idézi fel Kátoli Gábor. Hetedik lapszámunk névjegy rovatából ismerjék meg a Szekszárdi Református Egyházközség tagját, aki a Bibliai Házassággondozó Szolgálat vezetőségében is szolgál. #névjegy#hit#szekszárd
A BHSZ – Biblia Házassággondozó Szolgálat Egyesület Szerelmes Kalandtábort szervez házaspároknak.
A BHSZ SzeKa Tábor CÉLJA, hogy házaspárként jobban megismerjétek egymást, a közös élményekkel gazdagodva megújuljon, elmélyüljön a kapcsolatotok.
„Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg. Mert én, az ÚR, vagyok a te Istened…” (Ézs.43,2-3a./)
Az aktív részvételt és némi szolgálatot is magába foglaló hosszú hétvége elsődleges – nem titkolt – célja az, hogy a SzeKa táborozás 80 órája alatt a világ zajától kissé elvonulva, festői természeti környezetben: idén a Szigetközben, Dunaszigeten nagyobbrészt fél-nomád sátortábori körülmények között (kütyük nélkül) lehetőségetek legyen kizökkenni a mindennapok hajtásából, Isten útmutatásaival foglalkozni, és megvizsgálni, hogy annak milyen hatása van a saját életetekre, ezen belül elsősorban és kifejezetten a házastársi szövetséges kapcsolatotokra.
Együtt töltött szabadidő és aktív kikapcsolódás. Csináljatok, tapasztaljatok újat, majd értsétek meg – mit akar veletek az ÚR, és építsétek be az életetekbe!
Ezt előadásokon és áhítatokon való közös részvétellel, és elsősorban kettesben történő beszélgetések és élménydús foglalkoztató feladatok segítségével tervezzük elérni, melyekhez segítséget is nyújt az elvonuló házaspáros közösség (a „falunk népe”) is majd.
Ehhez Isten Igéjét, az egymással töltött szabadidőt és aktív kikapcsolódást hívjuk segítségül. Kenutúrán, kerékpártúrán, gyalogtúrán veszünk részt, BHSZ SzeKa játékok, meglepetések is várnak szép számban. Sátrazunk, tábortűz körül olykor közösen is főzünk, esténként melengetjük a szívünket, s egyéb kihívásokban veszünk részt.
Sok meglepetést rejt a hétvége, a tábor formálja a résztvevőket, s a résztvevők formálják a tábort. Kiszolgáló személyzet nem lesz, de támogató segítő önkéntes szolgatársak készülnek és várják az alkalmat veletek együtt.
Bátorítunk benneteket a részvételre, szolgálatra és szövetségetek megújítására!