Utazás a házasságunk körül – 17. rész

/Kategória: , , ,

KERESZTÚT / ÚTKERESZTEZŐDÉS

„Tanítalak téged a bölcsesség útjára, vezetlek téged egyenes ösvényeken.” /Péld.4,11./

Keresztutak jellemzően forgalmas nagyvárosokban jelentenek kihívást. Az érdekütközések zónájában lehetünk kipróbáltakká. Könnyű nekünk, hiszen vannak manapság már forgalomirányító lámpák (sőt, az okos útkereszteződések kora is eljön hamarosan), melyek mutatják, ki következik, ki hajthat tovább, ki várakozik, s kinek tilos. Csak figyelmesen kell vezetni a családfőnek, s az őt segítőnek pedig mitfárerként támogatni az eligazodásban. Egyszerű, nem?

Persze, mert nekünk van már tanító Mesterünk, Aki a bölcsesség útját ismeri, s felvezetőként előttünk járt, ismeri a kátyúkat, az útonállókat, a hamis iránymutató táblákat, a pillanatnyi forgalmat, a járművünk képességeit, a sofőrt és az utasokat, az időjárást, egyszóval minden körülményt. Így bizton állíthatjuk, az Örökkévalónál bölcsebb túravezetőre aligha tehetnénk szert. Hajlandók vagyunk Jézustól tanulni, tanácsot kérni, megkérdezni, vagy csakúgy vagányan, vakon be-be hajtunk egy-egy forgalmas kereszteződésbe? Testvéreim, hányan hajtottunk már keresztül sérülés nélkül, ha visszanézünk? Kegyelem és hála. Ne kísértsük az Urat! Vezessünk óvatosan! Férfiak! Az anyós ülésen a feleségünk ül hátuk pedig a gyerekeink. Asszonyok! A volánnál a szeretett férjetek, gyermekeitek apja ül.

  • Férfiak! Jobbra vagy balra akar-e látni titeket az ÚR, megkérdeztétek, megvártátok rá a feleltet, vagy csak vezettek? 
  • Feleségek! Ha látjátok villogni a sárga lámpát, imádkoztok-e egyértelműbb forgalomirányító jelért, vagy rávágjátok első szándékból, hogy – á, akkor most erre menjünk, mert ez nekem tetszik? 
  • Házaspárok! Előzékenyen engedünk-e a jobbról jövőnek, vagy kihajtunk elé, és bumm? Vagy félve, megszeppenve udvariaskodunk, hogy menjetek csak ti előre, s ha nem, hát harmadjára akkor mi indulunk, és bumm? A sárga lámpa nem zöld. A sárga lámpa nem is piros. Vagy már korábban elhangzott az iránymutatás, vagy még várni kell.

A házaspáros életünkben a keresztút a döntések, a megállás, az önvizsgálat, az irányváltás, de előtte a megállás és kötelező elsőbbségadás – és nem utolsósorban – a meghajlás helye. Ahol találkozik az emberi gyengeség az isteni kegyelemmel. Keresztény házasságunkban is eljuthatunk ilyen mérföldkövekhez: amikor már nem tudunk egyszerűen csak továbbmenni. Itt már nem elég a rutin, nem elég a megszokás – itt valódi választásra, határozott döntésre, kétigenes választásra van szükség. 

Hát álljunk is meg egy szóra! Ilyenkor van szükség a csendre, a józanságra, az elvonulásra, az imádságra, a beszélgetésre – egymással (akár házassággondozó testvérekkel) és Istennel. Mert a keresztútnál (életünk sorfordulóinál ugyanúgy, mint a hétköznapi munkába járásnál) nem az a fontos, hogy milyen gyorsan megyünk tovább, hanem az, hogy merre indulunk el közösen.

Vezessen az Úr tovább bennünket!

Folytassuk a következő számban utunkat a házasságunk körül! Az Útpadka következik.

Házasságunk Isten műhelyében – 17. rész

/Kategória: , ,

Öntsd ki a szíved!

„Bízzatok benne mindenkor, ti, népek, öntsétek ki előtte szíveteket, Isten a mi oltalmunk! /Zsolt.62,9./

A bűn teljesen megrontott bennünket, összezavarta pszichés működéseinket. Az érzelmeinket elfojtjuk vagy hagyjuk, hogy uralkodjanak rajtunk, cselekedetre indítsanak. A gondolatainkat szabadjára engedjük. a velünk történt rossz dolgok képesek elönteni bennünket, és addig rágódunk rajtuk, amíg teljesen lehúznak bennünket. Logikus, hogy ettől elromlik a kedvünk, lehangoltak, keserűek leszünk. Akaratunkat is rosszra használjuk. A magunk érdekében minden követ megmozgatunk, de másokért különösen házastársunkért már nem vagyunk ilyen buzgók.

Hála Istennek, Ő ezekben is vezetni, tanácsolni akar. AZ elmúlt hetekben erről az iránymutatásról elmélkedhettünk. A 13. alkalommal (4 héttel ezelőtt) Isten rámutatott, hogy a gondolatainkat ne engedjük szabadon. Fegyelmezésüket ránk bízta. Ha rabul ejtjük Krisztusnak, akkor világossá válik, hogy mi az, ami Tőle van, ami az életre visz, ami (ha meg is szomorít egy ideig, mert rámutat bűnünkre, azt megvallva, szabaddá válva ismét öröm fog költözni a szívünkbe). Krisztus jelenlétében napvilágra kerülnek a nem Tőle való gondolataink is. Ezeket meg elmondhatjuk Neki és ott hagyhatjuk Nála. Ha aggasztóak, rábízhatjuk, ha félrevezetőek, hazugságok, akkor kidobhatjuk és kérhetjük, hogy töltse meg elménket az Ő igazságaival.

Érzelmeinkkel nem így kell bánni. 3 hete a 14. áhítatban olvashattuk, hogy szabad megélnünk, átéreznünk az érzelmeket, még a haragot is. Nem az érzelmeink válnak bűnössé, hanem a cselekedeteink (a beszédünk), gondolataink. Ezért ne engedjük, hogy csak az érzelmeink indítsanak be és vezéreljenek!

Milyen szép is lenne, ha a fentiek szerint tudnánk reagálni az élet minden helyzetében! Jézus mindig helyesen cselekedett, igaza volt, igaz módon beszélt. Hogy csinálta?

Azt olvassuk róla, hogy rendszeresen kereste az Atyával való kapcsolatot, megbeszélte Vele a dolgokat, és Tőle indult el, így nem véletlenszerűen cselekedett. János Evangéliuma 8. részében azt olvassuk: (Jézus mondja) “Sok mindent kellene mondanom rólatok és ítélnem felőletek, de Aki elküldött Engem, igaz, és Én azt mondom a világban, amit Tőle hallottam.” /Jn.8,26./

Az utólsó éjszaka bepillanthatunk az Atyával való beszélgetésébe. Itt kiderül, hogy magátó Ő is mást szeretett volna, mint amit az Atya rábízott. Akaratát helyesen használta és kiöntötte a szívét, kimondta érzelmeit az Atyának és odakényszerítette gondolatait az Atya akaratához. Ki tudta mondani, hogy “Legyen meg a Te akaratod!” – így tudta rendezni bűnadósságunkat – hála Néki!

E heti Igénk a Zsoltárok könyvéből erre bátorít minket is, amiben Jézus példát is adott. Öntsük ki a szívünket előtte, Ő a mi menedékünk! Ő tudja, mi van benne, nekünk nélkülözhetetlen, hogy ne tartsuk magunkba, de ne is a másik emberre öntsük rá (a lelkigondozói beszélgetésekben Isten előtt öntjük ki, és a másik ember a tanúja). Ilyenkor Isten meghallgat, megvigasztal, helyreigazít, beláttat, gyógyít, helyreállít és újra indít: -mi másra, mint a szeretetre!

Bátorodj neki és élj ezzel a csodás lehetőséggel naponta! A világmindenség királya szüntelen várja, hogy öntsd ki neki a szíved – ezt az ajándékot vette meg drága vérén a kereszten. Ott nem csak a szíve szakadt meg érted, hanem a kárpit is kettéhasadt, hogy szabadon jöhess – hát jöjjetek hozzá, öntsétek ki a szíveiteket! 

Utazás a házasságunk körül – 16. rész

/Kategória: , ,

VISSZAÚT

„Kigyógyítom őket hűtlenségükből; szeretem őket ingyen kegyelemből, mert elfordult tőlük az én haragom.” /Hós.14,5./

Amikor egy házasságban elhidegülés vagy sértődés, csalódás, fájdalmak és egymásnak okozott sebek miatt, – kisebb-nagyobb korábbi válaszutaknál hozott rossz döntések nyomán – úgy érezzük, hogy hátrafelé, visszamutató irányba haladunk, oda ahol már voltunk, ahonnan kijönni akartunk, ott mindig Isten kegyelme és irgalma kínál csak egyedüli jó megoldást. Ha a szeretet forrásától elfelé haladunk, hidegülünk, elidegenedünk, fázunk, szorongunk, Ő vissza tudja kanyarítani életutunk, csak bízzunk Benne! A tékozlóknak (a készlet erejéig, amíg tart a kegyelem, előre nem tudhatjuk meddig) van még a disznók vályújától is visszaút, egészen az atyai házig. Sose gondoljuk, hogy soha nem térhetünk már vissza. Ahogy Hóseás könyvében olvassuk, Isten nem elutasít minket a hibáink, bűneink, vagy a házasságunkban tett eltévelyedéseink miatt, hanem visszafordít, mert kegyelmes, irgalma nagy és türelme hosszú. Ő azt mondja, hogy „kigyógyítom (kiszeretem Jézus vére által) őket hűtlenségükből” (se ez számukra ingyen van, de mégis drága fiúi véren szerzett áron) – ha ők is akarják és engedik – a házasságban is ugyanez a gyógyulás, helyreállítás elérhető a számunkra. – Akarjuk? – Akarjuk!

Imádkozzunk!

Te vagy az Út, az Igazság és az Élet. Hálát adunk Neked, hogy házasságunk közös útján nem vagyunk egyedül, hanem Te vezetsz, kísérsz, tanítasz – sokszor csendben, de mindig hűségesen. Köszönjük, hogy amikor válaszúthoz érkezünk, Te nem csak nézed a tétovaságunkat, hanem irányt mutatsz, és ha kell, visszahívsz az egyirányú útra, amely bizton Hozzád vezet.

Urunk, néha kerülőutakon járunk – eltévedünk a saját vágyaink, a sérelmeink, vagy a világ hamis fényei között. Kérünk, ne hagyd, hogy az útvesztők végleg elválasszanak minket egymástól vagy Tőled! Világosítsd meg számunkra az igaz hazautat, és adj bátorságot, hogy a visszafordulásban ne kudarcként, hanem kegyelmi lehetőségként lássuk meg a Te jóságodat!

Taníts meg minket, hogy a keresztutaknál ne csak saját szívünkre hallgassunk, hanem Rád figyeljünk, s hogy a döntéseinkben a Te bölcsességed legyen az iránytűnk. Kérünk, Urunk, ha megfáradunk, ha letérnénk az ösvényről, ha lepadkáztunk, vezesd lépteinket újra az útpadkáról a megszentelődés ösvényére! Ne engedd, hogy a fásultság vagy az önzés letérítsen bennünket a szeretet és a hűség örök útjáról!

Áldd meg házasságunkat, hogy ne csak célba érjünk, hanem útközben is Téged tükrözzünk – a döntéseinkben, a szavainkban, a szeretetünkben, hogy az utunk: bizonyságtétel legyen Rólad – aki elhívtál, kísérsz és megtartasz minket. Ámen.

Vezessen az Úr tovább bennünket!

Folytassuk a következő számban utunkat a házasságunk körül! A keresztút, útkereszteződés következik.

Házasságunk Isten műhelyében – 16. rész

/Kategória: , ,

Hordozzátok el egymást!

„Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak…” /Kol.3,13./

A Károli fordítás szerint “szenvedjétek el egymást”. Igen, elviselni egy másik embert, annak másságát, az akár szenvedést is jelenthet.

20 éve verseny táncolunk a házastársammal. Egyre szebben, egyre jobban megy. Azok a pillanatok motiválnak, amikor sikerül teljesen egymásra hangolódnunk és szinte összeolvadnak mozdulataink a zene ritmusára. Ezekben a gyönyörű pillanatokban egy testként átszellemülten siklunk a parketten.

Az életben is ezt tapasztaljuk, vannak jó együtt- működéseink, jó élményeink közös tevékenységeinkben, de természetesen vannak visszatérő súrlódásaink mind a táncban, mind az élet más területein is. Ezek bosszantóak. Ilyenkor kirobban belőlünk az elégedetlenség, a másikat kritizáljuk, máskor még az is eszünkbe jut, hogy hátat fordítsunk egymásnak.

Van ezek között olyan, ami a természetünkből fakad. Én bírom, sőt szeretem a hűvösebbet, míg párom a melegben érzi jól magát. Persze, hogy birkózunk a termosztát kezelésén, ugye?

Van olyan, ami annyira régóta velünk van és olyan mélyen belénk ívódott, hogy szinte lehetetlennek tűnik a változás. Pároméknál a spájzajtó nem volt zárható, ezért csak behajtották. Évtizedek után is ez a rutin van benne. Engem meg bosszant, hogy onnan bejön a hideg, helyesebben szólva, a konyhából kimegy a meleg. 

Van olyan is, amikor csak másképpen csinálja ugyanazt a dolgot. Persze nem értem, hogyan lehet másképpen, hiszen azt „csak úgy lehet, ahogy én teszem”. Biztosan?

Isten mindenen keresztül tanít; mélyíteni akarja belátásunkat, szeretetünket. Amikor egy fali óránkat áttettük a szoba szemközti sarkába, még félév után is automatikusan a régi helyére néztem. Akkor megértettem, hogy a másik nem hanyag, nem felelőtlen, amikor egy mélyen rögzült viselkedésében nem változik meg egyik napról a másikra. Nincs más esélyünk, mint elszenvedni magunkat is és egymást is. Ez saját erőből nem megy, honnan kaphatunk segítséget? Költői a kérdés.

Egyszer lehetőségem lett, hogy lovagoljak. Életemben először ültem lovon. Nem tanítottak, hanem rögtön csapatban nekiindultunk az erdőnek. Zenész létemre nem találtam el a ritmust és az ügetésnél folyamatosan “szembe mentem” a lóval. Csattogott alattam a nyereg. Nagyon bosszantott a dolog, és féltem is. A végén mégis a lovat sajnáltam meg. Jól elverhettem a hátát. Ő hűségesen elviselt, elhordozott, sőt elszenvedte ügyetlenségemet.

Az Úr Jézus is ezt tette. Földi életében elhordozta esetlenségeinket, engedetlenségeinket, bűneinket. A végén helyettünk szenvedte el a büntetést is, csakhogy megmenthessen bennünket. Kereszthalálával bocsánatot szerzett nekünk, az Atya Őmiatta békélt meg velünk. Ezért, “Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz Ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.”

Neked eszedbe jut hozzá fordulni, amikor éppen az “elszenvedést” akarod elkerülni, vagy amikor meg kellene bocsátanod? Bátran oda mehetsz hozzá.

“Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken,… Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk.”

Ámen!

Utazás a házasságunk körül – 15. rész

/Kategória: , , ,

VÁLASZÚT

„Ezt mondja az Úr: Ímé, én előtökbe adom néktek az élet útját és a halál útját.” 

Némely napon, amikor nem is várnánk, a házasságban is elérkezhetnek akár azok a pillanatok, amikor válaszúthoz érünk. Az élet kihívásai, a mindennapi gondok terhei, imaéletünk megkopása, a félreértések, és a hibáink, vétkeink, bűneink, mulasztásaink, szavaink, sötét gondolataink, zabolátlan vágyaink és önzésünk, a rossz minták, a rossz tanácsadók mind-mind olyan utakra sodorhatnak akár, – ha nem vagyunk kellően elővigyázatosak, – amelyek eltéríthetnek minket a két hete említett említett egyenestől. Veled, vagy nélküled?! De Isten azt ígéri, hogy a válaszúton, ami keresztezi elképzelésünket, amikor úgy érezzük, elveszítettük az irányt, amikor forgatjuk a fejünk, hogy merre is van az előre, a cél, a hogyan, ott van a lehetőség a választásra, a helyreállításra, a gyógyulásra és a szeretet lángjának felgerjesztésére, az Ő útján való újra elindulásra, de választanunk mindig nekünk kell! Két bit van. 0 és 1, igen és nem. Ki melyiket választja – ma?

A válaszúton a kérdés csupán az, hogy hajlandóak vagyunk-e nyitni szívünket Isten irgalma előtt, és őszintén egyértelmű, határozott igennel válaszolni a szeretetének hívására, vagy enélkül automatikusan a kárhozat felé vivő kanyart észrevétlenül bevéve elsodródunk Tőle és egymástól.

Ha valamiért (óh de sok okból lehet így) válaszúthoz érkezett a házasságunk ne habozzunk válaszolni Isten hívására! Tudjuk, Őt hol találjuk. Keressük és zörgessünk és kérjünk! A válaszút nem csupán döntés a jövőről, hanem döntés a jelenről is: arról, hogy ma visszatalálunk-e Hozzá, hogy meggyógyuljunk, hogy a szív csalárdsága helyére az Ő szeretete és kegyelme léphessen, s helyreállítson bennünket együtt. Isten mindig nyújtja a kezét, hogy vezessen minket, és a válaszutakon keresztül elérhetjük a valódi helyreállítást és békét, amely csak Őbenne található meg. A tékozló fiú is ennek reményében választotta a hazafelé vezető utat. Kövessük őt! Ne féljünk! Bízzunk Benne és egymásban is újra! De ti azért válasszátok a jót, az örök élet útját! /5Móz.3,20./

Vezessen az Úr tovább bennünket!

Folytassuk a következő számban utunkat a házasságunk körül! A Visszaút következik.

Házasságunk Isten műhelyében – 15. rész

/Kategória: , ,

Bocsássatok meg!

„Legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban.” /Ef.4,32/

Vajon – a múlt heti áhitat nyomán – hogy sikerült naplózni reakcióidat, kit választottál az elmúlt napokban. Én megfigyeltem és be kell vallanom, gyakran nem az Új Emberem reagált. Mire észbe kaptam, már előugrott Óemberem és “megoldotta a problémát”. Házastársam felsóhajtott, hogy már megint napok óta nem segítek. Nyeltem és nem szóltam. 

Félreértés ne essék: ez is bűn, azaz céltévesztés. Nem attól vagyok jó keresztyén, hogy elhallgatok és lenyelem az indulataimat. Az elfojtott negatív érzelmektől csak megbetegszik a testem (infarktus, gyomorfekély, stb.). Megbetegszik tőle a kapcsolatunk is, persze akkor is, ha indulatom felgerjeszti haragomat és dühöm tüzét ráöntöm a társamra. Talán magadra ismersz a következő listában: kiabálás, káromkodás, eltúlzás, cinikus megjegyzések, a másik szidása, csapkodás, bosszúállás, stb., a másik véglet: csak gondolatban perelni, kifelé pedig mosolyogni, vagy elfordulni, nem reagálni a másikra, fagyos hallgatásba burkolózni, visszatartani információkat, szívességeket, jó cselekedeteket (mert nem érdemli meg).

Visszatérve a csendben maradásom nem tartott sokáig, mert egyre jobban feszített az a gondolat, hogy meg kell védeni magam (eszembe se jutott a két héttel korábbi áhítat, pedig olvastam! ☺). Csak később esett le, hogy nem Jézushoz menekültem.

A mai igénk azt mondja: “…ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban.” Istennek szüntelenül meg kell bocsátania, mert szüntelenül vétkezünk. Isten fiainak valljuk magunkat, de nem “Isten lelke vezérel. ”Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai.” /Róm.8,14./

Isten pedig igaz Bíró, aki nem hagyja büntetlenül a vétket. Az Ő kegyelme és irgalmas szeretete, hogy a büntetést nem rajtunk hajtja végre, hanem Fián. Krisztus miattunk, helyettünk halt meg, és értünk, hogy nekünk életünk lehessen. Tudok-e ilyen irgalmas lenni. Előtte pont ezt mondja: “Legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak,”

A jóságos szó jelentése: jóindulatú, becsületes, kegyes, barátságos, jó, alkalmas, hasznos. Az irgalmas szó jelentése: együttérző, könyörületes, megindulni képes.

Megvizsgáltam magam. Amikor feleségem kifejezte elégedetlenségét, együtt éreztem vele? Ő sokat tesz azért, hogy rend és tisztaság legyen, pedig ő még dolgozik, én meg már nyugdíjas vagyok. Becsületes voltam? Az elmúlt napokban többször rendetlenséget hagytam magam után, egyszer nem, de csak ezt veszem figyelembe és ezért akarok visszavágni? 

Hasznos, alkalmas voltam? Korábban azt olvassuk: “Semmiféle bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szátokon, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják.” /Ef.4,29/ Károli fordításában a “jó” helyett a “hasznos” szó szerepel. Ennek a szónak a jelentésében is ott van a jóindulat, jóakarat.

Már azt hittem, hogy most milyen jól reagáltam, nem szóltam, aztán csak megjegyeztem indulat és sértődöttség nélkül, hogy mi az “igazság”, vagyis az én meglátásom -és mégis elbuktam. Nem tudok ilyen lenni. Hát ezért kellett Krisztusnak keresztre menni. 

Hála néki! Ez a hála és öröm motiváljon, hogy akkor én is így bocsássak meg társamnak. Hogy legyek együttérző, jóságos. Ha ő vétkezik is -mert ahogyan kifejezte magárahagyottságát, az sem volt helyes -akkor is lássak mögé, lássam meg csalódottságát, szükségét. Tudjak megindulni sebzettségén, amit én okoztam, és ne a viszont sebzettségemet nyalogassam. Arra keressem az építő választ. Ehhez ad erőt az Úr. Ámen.

Jövő vasárnap tovább vizsgáljuk a megbocsátás kérdését, azt követő vasárnap pedig azt, hogy hogyan tudjuk megtenni mindezt, ha nekünk is fáj vérző sebünk.

Utazás a házasságunk körül – 14. rész

/Kategória: , , ,

KERÜLŐÚT

„Az embernek az értelme terveli ki útját, de az Úr irányítja járását.” /Péld.16,9./

A kerülőút olyan váratlan és vagy nehéz pillanatokban bukkan elő, amikor az életben hajlamosak vagyunk elhajlani a kitűzött célunktól, és saját emberi elképzeléseink szerint próbáljuk formálni a jövőnket. A házasságban is gyakran előfordulhat, hogy próbálunk minden apró részletet irányítani (házvásárlás, munkahelyváltás, iskolaválasztás, hétvégi programszervezés, szolgálategyeztetés stb.), az utat mi magunk akarjuk megtervezni (így szeretném; és úgy lesz, hogy…), vagy éppen nagykarbantartást végezve javítani (nem baj, csakazértis), de az Úr végső vezetése döntése, akarata, engedélye az, ami ténylegesen meghatározza, hogy merre haladjunk mi ketten. A kerülők (melyekre az Úr „kényszerít”), a hosszabb utak, amelyek elvisznek minket a közvetlen legrövidebb úton elérhető célunktól, nem mindig rosszak – hiszen Isten sokszor éppen a kerülőutak által formál, alakít, lassít, figyelmeztet minket és tanít meg türelemre, alázatra, vagy épp a másik fél és az Úr akaratának megértésére. Hogy esetleg később bizonyságtétellel bátoríthassunk más hasonló házaspárokat, vagy lehessünk épp mi a kerülőút jelző tábla a számukra.

Ez az Igevers arra tanít, hogy bár az ember próbálhatja irányítani az életét, a végső vezetés, ha máshogy nem megy a követés, a távirányítás mindig Isten kezében van volt és lesz. A keresztény házasságban is előfordulhat, hogy az élet nem mindig a tervezett, különösen nem az általunk elképzelt kényelmes tempomatos módon halad: lehetnek nem várt hirtelen, vagy tartós nehézségek, félreértések, .csapások, betegségek, bármi, olyan helyzetek, amelyek eltérítenek minket az egyenestől, mert egy olyan akadály van előttünk, amit félre tenni nem tudnunk, átugorni sem, hát meg kell kerülnünk, ha nem várjuk meg, míg az Úr elgörgeti előlünk a hegyet. De Isten, mint a legjobb úttervező, ha úgy dönt, akár a kerülőúton is képes megtanítani nekünk azokat a leckéket, amelyekre szükségünk van ahhoz, hogy elérjük közös célunkat: hogy kövessük Jézust.

Ha figyelmesen hallgatunk Istenre és engedjük, hogy Ő irányítson minket, akkor a kerülő utak sem lesznek feltétlen céltalan kitérők, hanem akár segíthetnek minket abban, hogy végül épp a cél felé haladjunk, esteleg elkerüljünk néhány nehézséget, veszélyt, vagy útközben találkozunk olyanokkal, akik mellé csak így vezethetett, akik csak azért hallgatnak meg, mert rólunk elhiszik, hogy valóban megértjük őket. A lényeg, ha az ÚR áll előttünk, Őt ne akarjuk soha megkerülni, inkább kérdezzük meg a miértet?! Lehet, hogy szakadék van egy lépéssel mögötte, eltévedtünk, s másfelé akar terelni minket?!

Ezért fontos, hogy ne ragaszkodjunk mereven a saját terveinkhez, hanem bízzunk abban, hogy Isten a legjobb úton vezet kettőnket (hol egyikünket, hol másikunkat vagy együtt), még akkor is, ha néha a körülmények eltérítenek minket attól az úttól, amely egyenesnek tűnt előttünk. Fontos még megjegyeznünk, hogy kerülőútra nem megy soha az autónak csak az egyik fele- vagy ha igen, óriási nagy a baj! A házastárak egy autóban egyirányból kerülhetnek meg akadályokat, de csak közösen. Az egyenes út nem pedig az, amelyiken nincs kanyar (múlt héten láttuk, hogy szerpentinút is egyenes célját tekintve), hanem amelyik visszafordulás nélkül közvetlen a célba vezet. S a kanyarban az előrelátás erősen korlátozott, a reflektorfény sem sokat használ e tekintetben, de hinni kell, hogy az Út megtart, a tízparancsolat névre hallgató korlát benntart, a kegyelem padka visszavet. Milyen kerülőútra terelő akadály van most éppen előttünk? Mivel vagyunk megpróbálva? Beszélgessünk erről!

Vezessen az Úr tovább bennünket!

Folytassuk a következő számban utunkat a házasságunk körül! A Válaszút következik.

Nyári Házasságújító Hosszúhétvége

🌿 HázasságÚjító Hétvége – 4 nap a megújulásért, egymásért és Istennel

/Kategória: ,

A mindennapok sodrásában könnyű elveszíteni azt a mélységet és közelséget, ami egykor természetes volt a házasságotokban. Sok pár érzi időről időre, hogy jó lenne megállni egy kicsit – kiszakadni a megszokott ritmusból, és újra egymás felé, valamint Isten felé fordulni. A HUH – HázasságÚjító Hétvége erre kínál egy különleges lehetőséget.

Ez a nyári, 4 napos alkalom nem tanfolyam és nem terápia, hanem egy meghívás. Meghívás arra, hogy őszinte beszélgetésekben kapcsolódjatok egymáshoz, hogy újra felfedezzétek a kapcsolatotok értékeit, és hogy teret adjatok Isten munkájának a házasságotokban. Hisszük, hogy Isten jelenléte nemcsak vigasztal, hanem formál, gyógyít és megerősít – akár egy stabil időszakban vagytok, akár nehézségeket hordozva érkeztek.

A hétvége során biztonságos és elfogadó légkört teremtünk, ahol figyelhettek egymásra, elcsendesedhettek, és lépésről lépésre mélyülhet a kapcsolatotok. A program egymásra épülő elemekből áll, ezért fontos számunkra, hogy együtt, teljes egészében élhessétek át ezt a folyamatot.

📅 Időpont: 2026. július 2–5.
📍 Helyszín: Biblia Centrum, Dömös

A program csütörtök este közös vacsorával indul, és vasárnap ebéddel zárul. A fizikai szükségeitekről gondoskodunk, így valóban lehetőségetek nyílik arra, hogy egymásra és az Úrra figyeljetek.

⚠️ Fontos információ:
A nagy érdeklődés miatt a jelentkezési határidőt meghosszabbítottuk, ugyanakkor már csak 8 szabad hely áll rendelkezésre. Ha megszólít benneteket ez a lehetőség, érdemes mielőbb jelentkezni.

Ha vágytok arra, hogy házasságotok ne csak „működjön”, hanem élő, mély és Istennel áthatott kapcsolat legyen, szeretettel hívunk benneteket erre a négy napra. Ez idő ajándék lehet számotokra – egymás felé, és Isten felé vezető úton. 💛

Házasságunk Isten műhelyében – 14. rész

/Kategória: , ,

Ne halogass!

„Ha haragusztok is, ne vétkezzetek”: a nap ne menjen le a ti haragotokkal,” /Ef.4,26./

Szeretjük a Napot. Amikor nem takarják el felhők, jól esik sütkérezni melegében, és látni a sok szépséget, amit Isten teremtett. Különösen így tavasszal, amikor virágba borul minden, szívünk megtelik csodálattal és hálával.

Házasságunk tavasztán is olvadozott a szívünk valahányszor párunkra néztünk. Fiatal volt, szép, kecses a járása édes a hangja, érintésébe beleborzongtunk a gyönyörűségtől. Ahogy Salamon megénekli: “Mint liliom a tövisek közt, olyan kedvesem a lányok közt. Mint almafa az erdő fái közt, olyan szerelmesem a legények közt. Árnyékában vágyom ülni, gyümölcse édes ínyemnek.” /Én.Én.2,2-3./

Amilyen jó egy fa árnyékba húzódni a forró napsütésben, olyan biztonságot adó párunk védelmébe menekülni a világ perzselő tüzei elől. Nincs olyan vihar, vagy hőség, vagy jégeső -elbukás, bántás, megszégyenítés, durvaság, megalázás, kisemmizés, stb. -aminek nyomása ne enyhülne, amikor szerető társunk megértően átölel. Ha együtt menekülünk Isten ölelő karjaiba, nincs, amit ne tudnánk kiheverni, amiből ne tudnánk gyógyulni, ott megnyugodhatunk, gyógyulhatunk, erőre kaphatunk.

De mi van akkor, amikor felhő takarja el a Napot? Amikor napokig nem látjuk éltető sugarait, vagy amikor viharfelhők tornyosulnak az égen, amikor sűrű fekete fellegek rémítenek, vagy amikor ólomszürke felhők sejtetik a hózáport vagy jégesőt? Az elmúlt időszakban többször tapasztaltuk, hogy milyen pusztító tud lenni az ilyen idő. Ilyenkor azért imádkozunk, hogy tisztuljon ki az ég és süssön fel újra a Nap.

A házasságunkban mit teszünk, mit gondolunk? Miért hisszük azt, hogy ott mindig napsütésnek kell lenni? Miért gondoljuk azt, hogy az “idő elromlása” azt jelenti, hogy baj van a másikkal, vagy rosszul választottunk?

A régi parasztember azt mondta, hogy Isten mindennel üzen, tanít. Pl. a virágokkal Isten az Ő virágos jókedvéről mesél. Vajon a fellegekkel nem arra akar tanítani, hogy ne aggódjunk, mert a felhők felett ott van a Nap, és ha türelemmel várunk, újra előbújik. A viharral nem arra akar tanítani, hogy a legnagyobb orkán is elmúlik egyszer és újra kisüt a Nap. Építkeznünk meg úgy kell, hogy kibírja a nagy szelet is! Nem erről beszélt Jézus is a kősziklára épült ház hasonlatával? Te mire építesz? Te mit gondolsz a házasságodról?

A legutóbbi (13.) áhítatban pont erről volt szó, hogy milyen fontos a gondolatainkat fegyelmezni, odavinni Jézushoz. 

Amikor baj van, amikor konfliktus van köztetek, vagy csak megbántott a másik, amikor olyat tett, amitől haragra lobbantál, mit teszel? Ha hitben élsz, mindig 2 út áll előtted, neked kell választani! Engeded saját természetedből fakadó megoldásaidat előjönni, vagy odamenekülsz Jézushoz?

Különböző megoldásokat tanultunk származási családunkban. Ott tanultuk el szüleinktől, hogyan kell élni, mit kell tenni. Te mit tanultál? Ha felbosszantották szülődet, akkor nyelte indulatait, majd belefájdult a feje és napokig nem szólt? Vagy dühében kiabált, talán csapkodott, vagy meg is legyintette azt, aki felingerelte? Vagy földhöz vágta azt, ami kezében volt? Vagy sértő, esetleges cinikus megjegyzésekkel próbált felülkerekedni? Amikor ebben növünk fel, ezt visszük örökségül magunkkal. Nagyon tud fájni, amikor a társunk meg is jegyzi: “Olyan vagy mint apád/anyád”. (a következő heti áhítatok során megnézzük, hogy Ő mit szól ehhez, hogyan tud segíteni, amikor “beborul az ég”.) 

Jézus azt mondta, hogy a világosságban tudunk cselekedni, jót tenni, a sötétben már nem. Igénk ezért figyelmeztet, hogy “a nap ne menjen le…”. 

A következő napokban kérd az Urat, hogy leplezze le, hogy melyik utat szoktad választani. Az “atyainktól örökölt hiábavalót” vagy Őt, a mindenhatót? 

Ha Őt akarod választani, akkor amíg “világos” van, addig kell keresned Őt, majd a társadat. Legközelebb megnézzük, hogyan! 

Várunk jövő vasárnap is!

Utazás a házasságunk körül – 13. rész

/Kategória: , , ,

EGYIRÁNYÚ ÚT

„Jézus így válaszolt: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.” /Jn.14,6./

Tudjuk, hogy egy egyirányú irreverzibilis utat nem lehet megfordítani, nem lehet – büntetlenül és erős következmények nélkül – irányt változtatni, és autópályán különösen nem lehet visszafordulni szembe anélkül, hogy szabályszegésünkkel fájdalmat, sérülést, vagy halált ne okozzunk magunknak s másoknak. Ezért fontolja jól meg, aki dönt, hogy behajt a házas utcába, s aki már döntött, tudja, hogy urnazárás után voksot leadni (másra?!) már nem lehet, s házastársválasztás pedig egy éleben csak egy van, ha felhajtottál az autópáláyra, menj is végig rajta! Ez nem riogató kép akar lenni, félreértés ne essen – kedves házasság előtt álló fiatalok – , hanem épp ellenkezőleg, bíztató: hiszen csak ezzel a kétséget nem tűrő örök bizalommal lehet hátra dőlni az ülésbe, s kezdődhet csak a nagy utazás becsatolt, megtartó biztonsági övvel, így ugyanis biztosak lehetünk benne, hogy sem a sofőr, sem a mitfárer nem akar majd menet közben – egy éles kanyarban – kiszállni.

Ha valaki egyszer elindul tehát rajta, végig is kell járnia – és ugyanígy van ez a házasság országútján is. A házasság, mint az egyirányú út olyan: egy világos és határozott cél felé vezet, amit csak egyféleképpen lehet végig járni, csakis Krisztussal, s csak előre, s nem hátra. Az „egyirányú út” jelző táblát önkéntesen magunk helyeztük ki az oltárnál, amely előtt mély meghatódással és elköteleződéssel, őszinte visszavonhatatlan felelőségvállalással mondtuk ki egymásnak az élethosszig tartó hűségesküt. Innen már a temetőig csak egy út vezet: a közös és „két igenes egyirányú út”! Egyikünk előtt sincs már többé B-terv. Nem lehet. SOHA. Köt az eskü, vagy ha nem, mit ér (s mit szül? – félelmet!) anélkül a szeretet? „A kocka el van vetve”. Együtt. Ezen az úton, s nem mással, s nem máshová. Te meg Én ezt a házasság nevű egyirányú utat választottuk, ki a házasságkötő teremből, a templomból, el egész a Mennyig, amin csak az Urat visszük magunkkal útitársként (ill. gyakran Ő hordoz minket), s később azokat, akikkel még megajándékoz, ha akar, s ha hagyjuk. 

Jó ezt tudatosítani magunkban újra és újra, hogy együtt anno bejöttünk ebbe a keresztény házas egyirányú utcába, ami nem zsákutca, visz valahova, de csak előre lehet rajta haladni, el egészen a földi lét végéig nevű stop tábláig, ahol is a házasságunk ugyan véget ér, s odaát se folytatódik, hiszen ott ugyanis nem lesz ilyen műfaj, de a házastársak egymást megismerve örök boldogságban örvendhetnek majd az Úr előtt. Ez a magasztos cél vezet, hogy addig egymást segítve, támogatva, s egymásra és másokra is sugározva Jézus szeretetének visszfényét, melegét futhatunk kéz a kézben egyenest a cél felé, az örök élet jutalmáért. S aki vissza akar fordulni, hogy mást kézen ragadva fusson inkább, az kockára teszi a maga és az utcájában vele járók megérkezését. Aki biztosíték nélkül, hitlenül elhagyva szeretteit hűtlenül akar a hűség Urához eljutni, az eltéved, szembe megy az Örök rend által magszabott forgalomi iránnyal, ki tudja, hogy megérkeznek-e mind, s mi lesz majd a számonkéréskor?  Akinek van füle, hallja! Jaj, az önzőknek, hazugoknak és paráznáknak, s a botránkoztatóknak, ha meg nem térnek! /Jel. 22,14-15./ Csak Jézusban van a megváltás. Térjetek meg! Majd egyenest kövessük Jézust!

Az egyirányú út tehát nemcsak egy sima, könnyen járható út, hanem egy folyamatosan figyelemmel kísért, ápolt és Isten vezetésével biztosított közös egyirányú útszakasz, amely végül a célba vezet – együtt, kéz a kézben, Isten áldásával. Isten vezessen minket ezen az egyirányú úton, hogy házasságunk minden napján őszinte szeretettel, türelemmel és hűséggel haladhassunk előre!

Vezessen az Úr tovább bennünket!

Folytassuk a következő számban utunkat a házasságunk körül! A Kerülő út következik.