Házasságunk Isten műhelyében 34. rész

/Kategória: , ,

Naplemente

„Ha megharagszotok, ne vétkezzetek: a nap le ne menjen a ti haragotokon, ne adjatok helyet az ördögnek.” /Ef. 4,26-27./

A naplemente egy Istentől kapott csodálatos ajándék, természeti jelenség. A narancssárga, vörös és lila árnyalatokban pompázó égbolt gyakran a béke, a megnyugvás és a lecsendesedés pillanatát hozza el számunkra. Amikor a nap lemegy, a természet elcsendesedik, és kezdetét veszi az éjszakai pihenés. Pál apostol azonban az Efezusiakhoz írt levelében egy egészen más, sokkal élesebb jelentést társít a naplementéhez: a harag lezárásának sürgető határidejét adja meg benne.

Sokan élünk azzal a hallgatólagos megegyezéssel a konfliktusainkban, hogy „az idő majd mindent megold”. Úgy gondoljuk, ha egy feszültséget nem bolygatunk, az magától elsimul, és a sérelmek hamar a feledés homályába vesznek. Azonban a valóságban ennek az ellentettje történik.

A halogatott konfliktus olyan, mint a meg nem tisztított seb: idővel begyulladhat, és mérgezni kezdi az egész testet. Amikor elkerüljük a nehéz beszélgetéseket, és hagyjuk, hogy a nap úgy menjen le, hogy a feszültség még mindig köztünk izzik, akaratlanul is teret adunk a távolságtartásnak, mígnem a végére mély szakadék nem lesz közöttünk. A konfliktus megoldás halogatásáért komoly árat fizethetünk, szép lassan csendesen elhidegülünk egymástól.

Nem történik hangos veszekedés, nincs ajtócsapkodás, mégis napról napra vékonyabbá válik a láthatatlan szál, amely összeköt bennünket. A kimondatlan szó, a meg nem bocsátott sérelem és a hűtlenkedő hallgatás lassan, de biztosan felemészti a bizalmat. Ahogy Pál mondja: ezzel „helyet adunk az ördögnek” – teret engedünk a gyanakvásnak, a keserűségnek és fájdalomnak. Korábbi áhítatokban –emlékesztek – ezt már taglaltuk. Azért beszélünk róla harmadjára is, mert fontos.

A Szentírás nem azt mondja, hogy soha ne haragudjunk. Emberi létünkből adódóan a feszültségek, a csalódások és a nézeteltérések elkerülhetetlenek, és ez a házasságunkban sincs másként, a kérdés hogy hogyan rendezzük. A harag önmagában még nem bűn; reakció egy sérelemre. A veszély ott kezdődik, amikor a haragunkat állandósítjuk, és teret adunk neki a szívünkben.

A bibliai megoldás radikális és felszabadító: gyors rendezés. A naplemente itt egy határvonal. Azt üzeni, hogy ne vigyük át a tegnapi sérelmet a holnapi napba. Ne hagyjuk, hogy az éjszaka sötétsége még mélyebbre ássa a sebeket a lelkünkben. A gyors rendezés azt jelenti, hogy még mielőtt lepihennénk, időt szánunk a tisztázásra. Nem söpörjük félre a gondokat azzal, hogy „hagyj most békén”, hanem elszánjuk magunkat a bocsánatkérésre, a megbocsátásra és a kibékülésre. Ez alázatot kíván, mert le kell győznünk a büszkeségünket, de ez az egyetlen útja annak, hogy megvédjük a kapcsolatainkat a pusztulástól. Ez magától nem fog menni, de Jézus Krisztus Urunk segítségével – aki képes összekötni a házaspárokat összekötő, esetleg már teljesen elvékonyodott szálat is – igen. („A hármas fonál nem szakad el egyhamar” – Préd. 4,12b.)

Most álljunk meg egy pillanatra, és engedjük, hogy Isten igéje tükröt tartson elénk:

  • Vajon mit szoktunk a „szőnyeg alá söpörni” a mindennapjainkban?
  • Melyek azok a visszatérő apró sérelmek vagy bosszúságok, amelyeket inkább elhallgatunk, mert félünk a konfrontációtól?
  • És ha őszinték vagyunk magunkhoz: ezek az elhallgatott dolgok idővel mivé váltak? Nem nőttek-e át parányi magból hatalmas, áthatolhatatlan falakká köztünk és a szeretteink között?

Ne engedjük, hogy a mai nap úgy érjen véget, hogy terheket cipelünk a szívünkben. A kegyelem lehetőséget ad arra, hogy még most, mielőtt lemenne a nap, elrendezzük a dolgainkat. Kérjük Istentől a bátorságot és a szelídséget az Ő Lelke által, hogy szavainkkal ne a távolságot növeljük, hanem a békességet építsük újjá. Ámen.

BHSZ–ESG BELSŐ AUDIT – 2. rész

/Kategória: , ,

Ki mondja meg, hogyan működjön a házasság?

Az audit mércéje

„A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.”
/2Tim 3,16–17./

Régi műhelyek falán még látni olykor olyan mérőeszközöket, amelyeknek fája megsötétedett az évtizedektől, fémrészein nyomot hagyott a sok kéz, mégis féltve őrzik őket, mert aki valamit készít, annak előbb-utóbb szüksége lesz valamire, amihez a munkáját hozzámérheti. A szem ugyanis csal, a megszokás még inkább, s ami mellett hosszú időn át naponta elmegyünk, annak görbeségét egy idő után már észre sem vesszük, különösen akkor, ha minden más körülötte ugyanabba az irányba hajlik.

Egy rosszul beállított mérleggel mérve minden mérésünk következetesen pontosnak látszhat, miközben következetesen rossz; egy iránytű, amely néhány fokkal eltér északtól, az út elején alig okoz észrevehető különbséget, ám ha elég sokáig haladunk utána, egyszer csak olyan vidéken találjuk magunkat, ahová sohasem készültünk. S ha valaki ekkor azt bizonygatja, hogy ő mindvégig hűségesen követte a műszert, bizonyára igaza van — csak éppen nem mindegy, hogy a műszer mihez volt igazítva, volt-e kalibrálva, hitelesítve, s mi volt az eredeti etalon.

A házasságunkban is sok ilyen iránytűt hordunk magunkkal, többnyire anélkül, hogy valaha tudatosan választottuk volna őket. Hoztunk mintákat apánktól és anyánktól, láttunk jó és rossz házasságokat, hallottunk tanácsokat, olvastunk könyveket, figyeljük a körülöttünk élőket, s közben korunk is szüntelenül magyarázza nekünk (bár ne tenné!), mit jelent férfinak és nőnek, férjnek és feleségnek, szabadnak, boldognak vagy önmagunkhoz hűnek lenni.

Mindezek között azonban előbb-utóbb föl kell tennünk azt a kérdést, amely nélkül a múlt héten megnyitott belső auditunknak sem volna sok értelme folytanunk:

Ki mondja meg, hogyan kell működnie a házasságnak?

FŐ ÜZENET

A házasság auditjának mércéje nem a saját érzésünk, nem a környezetünk gyakorlata és nem is az, hogy másokhoz képest hogyan teljesítünk, hanem Isten kijelentett Igéje, mert a házasság Alkotójának joga és bölcsessége van meghatározni annak rendjét.

IGE ÉS AUDIT

Egy valamirevaló auditban az auditor (ellenőr) nem saját hangulata szerint dönti el, mi megfelelő és mi nem, hanem előbb rögzíti az auditkritériumot (elvárásokat, peremfeltételeket), vagyis azt a követelményt s elvárt szintet, amelyhez az aktuális tényleges állapotot viszonyítani fogja; különben a megállapítás nem volna több ízlésnél, véleménynél vagy benyomásnál, amelyekből egy házasságban rendszerint amúgy is legalább kettő áll rendelkezésre.

A mi BHSZ-ESG auditunkban azonban különös helyzetben vagyunk, mert nem mi írtuk a szabványt: a Bibliát, azt csak felismertük s követni szándékozunk magunk is.

A Szentírás első lapjain a házasság nem úgy jelenik meg, mint valamely emberi társadalom lassan kialakult, majd később vallásos tartalommal megtöltött szokása, hanem úgy, mint amelynek gondolata megelőzi a mi véleményünket róla: Isten teremti az embert férfivá és nővé, Ő mondja ki, hogy „nem jó az embernek egyedül lenni”, Ő szerez társat, s az Ő teremtő rendjében hangzik el az a mondat is, amely évszázadokon át minden házasságról való bibliai gondolkodás egyik alapköve marad: „Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté.” /1Móz 2,18.24./

Ha pedig Isten a házasság Alkotója, akkor aligha volna bölcs dolog a használati utasítást kizárólag a felhasználók tapasztalatai alapján megírni. Egy bonyolult berendezés mellett sem az a legbiztatóbb mondat, hogy „mi ezt mindig így szoktuk”, különösen akkor, ha a gyártó dokumentációja közben egészen mást mond; márpedig házasságainkban meglepően sok olyan működési szabályt őrzünk, amelynek végső indoka nem több annál, hogy ezt láttuk otthon, nálunk ez vált be, mindenki így csinálja, vagy egyszerűen nekünk ez tűnik természetesnek mai (elfajult) világunkban.

Pál ezért nem azt mondja Timóteusnak, hogy az Írás hasznos mindaddig, amíg megerősít bennünket abban, amit egyébként is gondolunk, hanem azt, hogy tanít, fedd, megjobbít és nevel. Már ezek az igék is arra figyelmeztetnek, hogy Isten szava olykor szembe fog jönni velünk, megállít, helyreigazít, sőt esetenként visszaküld ahhoz az útelágazáshoz, ahol valamikor magabiztosan rossz irányba fordultunk.

A Szentírás ezért nem díszes családi szabályzat, amelyet ünnepélyesen elhelyezünk a polcon, hanem olyan mérce, amelynek éppen az a dolga, hogy akkor is egyenes maradjon, amikor mi már hozzászoktunk a görbéhez. Szabjuk hát rendszeresen, reggel-este közös családi áhítatot tartva imádsággal magunkat az Ige mércéjéhez!

AUDITMEGÁLLAPÍTÁS

Ha a mércét hozzáigazítjuk a saját életünkhöz, előbb-utóbb minden megfelelőnek fog látszani; a bibliai audit azonban éppen fordítva működik: nem Isten Igéjét igazítjuk magunkhoz, hanem saját életünket tartjuk oda az Ige változatlan mércéjéhez.

Ezért ezen az auditon nem az a kérdés, hogy jobb férj vagyok-e a szomszédnál, hogy a mi házasságunk rendezettebb-e másokénál, vagy hogy kívülről példás keresztyén családnak látszunk-e, hanem az, hogy amit szeretetről, hűségről, egységről, szolgálatról, megbocsátásról, férjről és feleségről, döntésekről és egymás hordozásáról Isten mond, ahhoz képest hol tartunk mi?

S itt válik a mérés igazán személyessé, mert az ember hajlamos rövidebbre vágni a mérőrudat éppen azon a területen, ahol ő maga nem fér bele a követelménybe; könnyebb átértelmezni az önfeláldozást, amikor nekem kellene engednem, a megbocsátást, amikor engem bántottak meg, vagy a szeretetet, amikor a másik éppen egyáltalán nem szeretetre méltó.

Jakab ezért különös pontossággal nevezi az Igét tükörnek, amikor arról ír, hogy aki hallgatja az Igét, de nem cselekszi, hasonló ahhoz az emberhez, aki megnézi arcát a tükörben, majd elmegy, és azonnal elfelejti, milyen volt /Jak 1,22–24/. A mérés ugyanis önmagában még semmit sem javít meg, ahogyan egy gondosan elkészített auditjelentés sem változtat egyetlen folyamaton sem, ha azt lefűzzük, iktatjuk, majd minden folytatódik ugyanúgy, mint előtte.

AUDITKÉRDÉSEK

1. Valóban Isten Igéje házasságunk legfőbb mércéje, vagy csak addig tekintjük annak, amíg egybeesik azzal, amit egyébként is gondolunk?

2. Van-e olyan területe a házasságomnak, ahol pontosan tudom, mit mond Isten Igéje, mégis kialakítottam magamnak egy kényelmesebb, rövidebb „házi szabványt”?

HETI LÉPÉS

Ezen a héten ne próbáljuk meg egyszerre az egész házasságunkat hozzámérni a Bibliához, hanem válasszunk ki egyetlen visszatérő helyzetet, amelyben gyakran feszültség támad közöttünk — lehet ez a hangnemünk, az időnk, egy régi sérelem, a megbocsátás, a döntések módja vagy az egymásra fordított figyelem, bármi —, és mielőtt eldöntenénk, kinek van igaza, keressük meg először azt, mit mond erről Isten Igéje.

Majd tegyük föl a nehezebb kérdést is: ha az Ige nem engem igazol, hanem engem igazít helyre, hajlandó vagyok-e engedni neki?

IMÁDSÁG

Urunk Jézus Krisztus, olyan könnyen mérjük magunkat másokhoz, korunk szokásaihoz, családunkból hozott mintáinkhoz vagy saját igazságunkhoz, és közben észre sem vesszük, hogy a mérőrúd lassan a kezünk között rövidül meg. Köszönjük, hogy Te nem változó véleményt, hanem örök Igéd világosságát adtad nekünk, amely tanít, megfedd, helyreigazít és nevel, s amely akkor is igaz marad, amikor nekünk kényelmetlen igazodnunk hozzá.

Kérünk, ne engedd, hogy Igédet egymás ellen használjuk, hanem taníts először önmagunkat odatartani elé; mutasd meg, hol neveztük már jónak azt, amit csupán megszoktunk, hol igazítottuk saját életünkhöz azt, amihez nekünk kellett volna igazodnunk, s adj alázatot ahhoz, hogy amikor szavad keresztezi akaratunkat, ne magyarázni kezdjük, hanem engedelmeskedjünk! S amikor meglátjuk, milyen messze vagyunk attól, amire elhívtál bennünket, ne engedd, hogy kétségbeessünk, hanem vezess újra a kereszthez, ahol igazságod és kegyelmed találkozik, s ahol nemcsak megmérettetünk, hanem Krisztusért bocsánatot és erőt is kapunk az újrakezdéshez. Ámen.

KÖVETKEZŐ AUDITLÉPÉS

Most már tudjuk, kit vizsgálunk: önmagunkat, és azt is, mihez mérünk: Isten Igéjéhez. Mielőtt azonban megnyitnánk házasságunk első konkrét „auditfejezetét”, tisztáznunk kell egy különös rövidítést, amely végigkísér majd bennünket ezen az úton: mit keres egyáltalán az ESG a házasságban, és hogyan lehet egy XXI. századi vállalati gondolkodási keretből úgy kölcsönvenni kérdéseket, hogy közben egyetlen milliméterrel se mozdítsuk el a bibliai mércét?

BHSZ–ESG BELSŐ AUDIT – 3. rész

Mit keres az ESG a házasságban?

Egy XXI. századi példázat

A módszer új. Az üzenet örök.

Házasságunk Isten műhelyében 33. rész

/Kategória: , ,

Szavaink jelentősége

„A szelíd válasz elfordítja a haragot, a bántó beszéd pedig fölszítja az indulatot.” 

/Péld. 15,1./

Életünk során rengeteg szót ejtünk ki a szánkon, jót is, rosszat is. Szavaink nem csupán információk átadására szolgálnak, hanem láthatatlan építőkövei a mindennapi kapcsolatainknak. Amikor megszólalunk, nemcsak mondanivalót közlünk, hanem egy bizonyos „légkört” teremtünk magunk körül. A Példabeszédek könyve éles kontrasztot állít elénk: a szelíd válasz és a bántó beszéd között.

Gondoljunk csak bele egy hétköznapi szituációba! Amikor konfliktusba kerülünk – legyen az a munkahelyen, baráti körben vagy leginkább a házasságunkban –, a szavak tartalma gyakran háttérbe szorul a hangnem mögött. A hangsúly, a hanglejtés és a mimika sokkal hangosabban beszél, mint maguk a mondatok.

Egy házaspár életében a vita gyakran nem az ügyről szól, hanem arról, hogyan beszélünk egymással. Milyen „hangszínben, frekvencián” kezdjük a párbeszédet? Kritikus, vádló, ingerült éppen rezignált a hangnemünk? Ha a hangnemünk támadó, az automatikusan védekezésre kényszeríti a másikat. Ahogy Newton óta tudjuk: a fizikai világban a hatás-ellenhatás törvénye működik, úgy a kapcsolatainkban is: a bántó beszéd, a cinizmus vagy a gúny azonnal „fölszítja az indulatot”, és falakat emel két ember, adott esetben a szeretett házaspár tagjai közé egyik-másik, vagy rosszabb, mindkét oldalról emelve azt egy-egy téglával. A harag tüzére a bántó szó olyan, mint a benzin: nem oltja, hanem éppen ellenkezőleg, pusztítóbbá teszi a lángokat.

Sokan tévesen a szelídséget a passzivitással vagy a gyengeséggel azonosítják. Azt gondolják, hogy aki szelíd, az hagyja magát elnyomni, vagy egyszerűen nincs bátorsága kiállni az igazáért. A Biblia tanítása azonban gyökeresen más: „A szelídek pedig öröklik a földet, és élvezik a béke teljességét.”/Zsolt. 37,11./

A szelídség bibliai értelemben fegyelmezett erő. Olyan, mint a megzabolázott paripa: a ló ereje nem vész el attól, hogy van rajta zabla, hanem célzottá és irányítottá válik. A szelídség azt jelenti, hogy képes vagyok uralkodni az indulataimon, nem hagyom, hogy a pillanatnyi dühöm irányítsa a szavaimat. Ehhez nem emberi erőlködésre van szükség, hanem a Szentlélek gyümölcsére. Amikor „szelíd választ” adunk, valójában a Lélek hatalmát engedjük be a konfliktusba. Ez a fajta visszafogottság nem az elnyomott gyengeség jele, hanem az Úr jelenlétét tükrözi.

Ha megállunk meg egy pillanatra, és végig gondoljuk a legutóbbi feszült pillanatunkat, vajon milyen hangnemben beszéltünk, amikor éreztük, hogy a vitánk élesedik? Vajon a győzni akarás vezérelt, vagy a megértés keresése? Mindig legyen szemünk előtt, hogy vajon hogyan reagál a házastársunk arra a bizonyos hanglejtésre, amit használunk! Gondoljuk csak végig, az ő védekezése vagy elhallgatása nem éppen a mi szavaink „hőmérsékletének” a következménye volt?

A Példabeszédek tanácsa nem azt kéri, hogy hallgassunk el, vagy hogy a problémákat söpörjük a szőnyeg alá. Nem! Épp ellenkezőleg. Arra hív, hogy váltsunk stratégiát! A szelíd válasz „elfordítja” a haragot – ez nem passzív, hanem egy igen aktív – szeretetből fakadó – cselekvés. Isten segítségével megvan a hatalmunk arra, hogy egy feszült helyzetben ne olajat, hanem vizet öntsünk a tűzre, ha csak nincs feszültség alatt, mert akkor a porhintés a jobb megoldás ☺. A szelídség a kapcsolatunk „légkondicionálója”: lehűti a forró indulatokat, és teret enged annak, hogy a másikra figyeljünk. Nem csak az elhangzott szóra, mondatokra figyelünk, hanem a másik szívébe is belelátunk.

Kérjük hát a Szentlélek vezetését, hogy amikor legközelebb megszólalunk, szavaink ne fegyverek legyenek, hanem hidak, amelyek közelebb visznek minket az Úrhoz, egymáshoz, és dicsőséget szereznek Istennek a mindennapi kapcsolatainkban. Ámen.

BHSZ-ESG Belső audit – 1. rész

/Kategória: , ,

A háló, amelyet magunkra vetünk

Megnyílik a házassági belső audit

„Mester, egész éjszaka fáradtunk ugyan, és semmit sem fogtunk, de a te szavadra mégis kivetem a hálókat.”
/Lk 5,5./

Van az úgy, hogy az ember, miután hosszú időn keresztül becsülettel, erejét nem kímélve, talán még hittel is próbálkozott valamivel, egy idő után elfárad, leül a vízpart szélére, s miközben a kezében maradt kötél erős szálai lassan beleállnak a tenyerébe, már nem annyira azt mérlegeli, hogyan kellene még egyszer nekifognia, hanem inkább azt, vajon van-e egyáltalán értelme újra elindulni, vagy inkább lábat lógatni, mert az éjszaka hosszú volt, a víz sötét, a háló üres, az ember pedig minden becsületes igyekezete ellenére is egyre nehezebben hiszi el, hogy ugyanabban a tóban, ugyanazokkal a társakkal, ugyanabból a csónakból és ugyanazzal a hálóval bármi más történhet, mint ami eddig történt.

Péter valami ilyesmit élhetett át azon a hajnalon, amikor az egész éjszakai munka után a parton mosta az üres hálókat, s bizonyára nem sejtette, hogy éppen akkor készül életének egyik legemlékezetesebb halfogása, amikor ő „szakmailag már lezártnak tekintette a műszakot”; hiszen nem kezdő halász volt, nem könyvből tanulta a mesterséget, hanem egész életét a vízhez kötötte, ismerte annak szagát és szeszélyét, a szél járását, az éjszaka óráit és a háló súlyát, s emberi tapasztalata joggal mondhatta volna: ennek most már nincs értelme.

Jézus azonban megszólal, Péter pedig nem tagadja le az elmúlt éjszakát, nem tesz úgy, mintha nem volna fáradt, s nem kényszerít magára valamiféle kegyes derűlátást sem, hanem egyetlen mondatban odateszi Jézus elé mindazt, amit tud, amit átélt, ami emberileg a nemet indokolná, majd egyetlen apró szóval mindezek fölé emeli Krisztus szavát:

„…de a te szavadra mégis…”

Ebben a mégisben benne van az egész éjszaka hiábavalósága, a kudarc, a józanész, az üres háló és az a keserű belső mondat is, amelyet oly sokszor mondunk magunknak: – „én már megpróbáltam”; ugyanebben a mondatrészben azonban ott feszül valami mindezeknél erősebb is, mert Péter nem a következő kivetés sikerében kezdett hinni, hanem annak szavában, Aki szólt hozzá.

Talán a házasságban is vannak ilyen hosszú éjszakák, amikor az ember már annyi beszélgetést lefolytatott, annyi jó elhatározást tett, annyi sértődést elsimított vagy éppen a szőnyeg alá söpört, hogy lassanként már nem azt kérdezi, hogyan lehetne jobban csinálni, hanem azt, vajon lehet-e még egyáltalán másként; s talán éppen ilyenkor kell meghallanunk ugyanazt a kérdést: mi van akkor, ha az Úr mást mond, mint amit mi már régen kész tényként elfogadtunk?

El tudjuk-e mondani Péterrel: „Uram, én eddig így láttam, így tanultam, így próbáltam, talán még igazam is van sok mindenben – de a te szavadra mégis…”?

Fő üzenet

A házassági ESG belső audit első szabálya az, hogy nem a házastársamat vizsgálom, hanem engedem, hogy Isten Igéje először engem vizsgáljon meg.

MI EZ A SOROZAT, ÉS HOVÁ TARTUNK?

Ezzel a cikkel egy tizennyolc részes közös ESG belső auditra hívjuk a házaspárokat, amelyben hétről hétre más oldalról tartjuk majd Isten Igéjének világosságába közös életünket, miközben egy mai, első hallásra kissé idegennek tűnő gondolkodási keretet, az ESG és a belső audit (felülvizsgálat) világát vesszük kölcsön a világból, mint módszertant ahhoz, hogy régi és örök kérdéseket egy merészen új rendben tegyük föl, ha vállaljátok velünk ezt a kockázatot. ☺

Nem azért, mert a házasság vállalat volna, szó sincs róla, s még kevésbé azért, mert Isten Igéjét korszerűsíteni kellene, az is kizárva, hanem éppen ellenkezőleg: a módszer lehet új, az üzenet azonban örök elve mentén felrázva az érdeklődésünket, s a következő hónapokban mindig a Szentírás marad a mérce, amelyhez nem egymást, hanem önmagunkat szeretnénk odatartani.

Először tisztázzuk majd, ki mondja meg, hogyan működjön a házasság, és mit keres egyáltalán az ESG ebben a különös történetben; azután megismerjük az auditált „szervezetet”, vagyis magát a házasságot, annak Alapítójával, küldetésével és mindazokkal, akikre közös életünk hatással van; később megvizsgáljuk azt a környezetet, amelyet egymás számára teremtünk, kapcsolatainkat, Istentől kapott szerepeinket, közös életünk vezetését és döntéseit, végül pedig eljutunk a feltárt eltérésekhez, azok gyökereihez, a helyesbítéshez és a megújuláshoz.

ESG := E – Environmental (Környezet) – S – Social (Társadalom) – G – Governance (Vezetés)

Mérnöki nyelven valahogy így rajzolható föl előttünk az út:

jelen állapot → mérce → megállapítás → eltérés → gyökérok → helyesbítés → megújulás

Csakhogy mindez nem egy Excel-táblázat hideg rubrikái között történik majd, hanem két ember élő szövetségében, ahol minden eltérés mögött történet, seb, döntés és mulasztás van, s ahol a helyesbítő-megelőző intézkedés, helyreállítás végső reménysége sem valamiféle tökéletes házassági menedzsment, hanem Krisztus kegyelme.

IGE ÉS AUDIT

Van azonban ennek az egész sorozatnak egy szabálya, amelyet már a nyitóértekezlet bejáratánál vastag betűkkel kellene az ajtó fölé írnunk: ezen az auditon nem a házastársunkat vizsgáljuk.

Mert milyen könnyű volna ezt az egész módszert úgy kézbe venni, mint valami gondosan kifent eszközt, amelynek segítségével végre szakszerűen is bizonyíthatjuk, amit amúgy régóta sejtünk, hogy a házasságunk problémáinak tekintélyes része a másik oldalon található; s milyen különös tehetségünk van ahhoz, hogy még a Szentírás tükrét is úgy tartsuk, hogy valamiképpen mindig a mellettünk álló arca látszódjék benne.

Dávid egészen másként áll Isten elé:

„Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat! Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján!”
/Zsolt 139,23–24./

Ebben az imádságban nincs vádlottként odahívott házastárs (Betsabé pl. – mit illeget-billeget ugye a királyi palota ablaka előtti ház fürdőjébe?), nincs összehasonlítás és nincs magyarázat arra, hogy a másik miért nagyobb hibás, hanem egy ember áll Isten előtt, s olyan ajtót nyit ki előtte, amely mögött ő maga lakik.

Az Ige ugyanis nem kézi reflektor, amellyel a másik hiányosságait világítjuk meg, hanem tükör, amely elé nekünk kell odaállnunk, s ennek a tükörnek az a kellemetlenül becsületes tulajdonsága, hogy nem azt mutatja, akiről éppen gondolkodunk, hanem azt, aki előtte áll.

Ugyanakkor éppen itt válik el ez az audit minden puszta önfejlesztő módszertől, mert amikor Isten világosságot gyújt bennünk, nem azért teszi, hogy megszégyenítve ott hagyjon, hanem azért, hogy Krisztusban visszahívjon önmagához; amit bűnnek mutat meg, arra bocsánatot, amit elrontottunk, arra újrakezdést, amit pedig saját erőnkből már nem tudunk megváltoztatni, arra kegyelmet készített.

AUDITMEGÁLLAPÍTÁS

Az önvizsgálat nélküli házassági audit könnyen a társunk elleni vádirattá válik, miközben az Ige nem arra adatott, hogy másokat mérjünk vele, hanem arra, hogy először mi magunk álljunk meg előtte.

AUDITKÉRDÉSEK

1. Készen állok-e arra, hogy ma s a következő hetekben ne a házastársamat, hanem önmagamat vizsgáljam?

2. Amikor Isten Igéje valami kellemetlent mutat meg bennem, kész vagyok-e engedelmeskedni, vagy előbb megkeresem, miben hibásabb nálam a másik?

HETI LÉPÉS

Ezen a héten egyetlen helyzetet figyeljünk meg tudatosan: amikor társunk valamely jól ismert gyengesége fölbosszant, mielőtt megszólalnánk vagy a régi védekezési rend szerint reagálnánk, tegyük föl magunkban ezt a kérdést:

„Uram, ebben a helyzetben mit szeretnél bennem elvégezni?” (WWJD)

Nem kell egy hét alatt megjavítani a házasságunkat, s még csak látványos eredményt sem kell produkálnunk; az első helyesbítő lépés most csupán annyi, hogy a vizsgálat irányát a másikról visszafordítjuk önmagunk felé. Aztán, ha élünk, folytatjuk….

IMÁDSÁG

Urunk Jézus Krisztus, Te jobban ismersz bennünket annál, mint ahogyan mi ismerjük önmagunkat, s látod házasságunknak azokat a szép részeit is, amelyekért hálásak lehetünk, és azokat az elrejtett zugait is, amelyekbe mi már talán régóta nem szeretünk benézni. Kérünk, adj bátorságot ahhoz, hogy ne társunk hibáit gyűjtsük össze, hanem először önmagunkat engedjük a Te Igéd világosságába állítani; őrizz meg attól, hogy a Szentírást fegyverként használjuk egymás ellen, és taníts úgy hallgatni szavadra, hogy amikor mást mondasz, mint amit mi megszoktunk, akkor is ki tudjuk mondani: „de a te szavadra mégis”!

Vizsgálj meg bennünket, Urunk, ismerd meg szívünket, mutasd meg, hol járunk téves úton, s ahol bűnt találunk magunkban, vezess bennünket Krisztus keresztjéhez, ahol nemcsak ítéletet, hanem bocsánatot és újrakezdést is találunk. Add, hogy ezen az úton ne egymás bíráivá, hanem egymásért imádkozó, alázatosabb társakká váljunk, és munkáld bennünk azt, amit mi saját erőnkből nem tudunk elvégezni! Ámen.

KÖVETKEZŐ AUDITLÉPÉS

Ha már tudjuk, kit vizsgálunk, a következő kérdés az lesz, mihez mérjük azt, amit találunk, mert eltérésről csak akkor beszélhetünk, ha van hiteles mércénk.

BHSZ–ESG BELSŐ AUDIT – 2. rész

Ki mondja meg, hogyan működjön a házasság?

Az audit mércéje

„…de a te szavadra mégis…”

A módszer új. Az üzenet örök.
Krisztusközpontú Biblia Házasságirányítási Rendszer – BHSZ ISO 777:2026 – ESG Belső audit

HAMAROSAN ÚJ SOROZAT INDUL A BHSZ OLDALÁN!

/Kategória: ,

Mi lenne, ha egyszer nem a házastársunkat vizsgálnánk meg – hanem a házasságunkat engednénk Isten Igéjének fényébe állítani?

Első hallásra talán furcsán fér meg egymás mellett néhány szó: házasság, ESG, belső audit, stakeholder- kettős lényegesség elemzés (DMA), IRO, GAP, CAPA… Mintha három öltönyös auditor tévedt volna be egy házaspáros vagy családos hétre, aktatáskával a kezében.

Pedig lehet, hogy éppen egy mai módszer segít új kérdéseket feltenni egy nagyon régi, Istentől kapott szövetségről.

Hamarosan induló, 18 részes sorozatunkban ötven kérdésen keresztül járjuk körül házasságunk légkörét, kapcsolatainkat, Istentől kapott szerepeinket, vezetését, kockázatait, eltéréseit – és a megújulás lehetőségeit.

Az első kérdéstől:

  1. ) „Mi az a legnagyobb áldás, amit a házasságunkban Istentől kaptunk?”

egészen az ötvenedikig:

50.) „Mit szeretnénk, hogy rólunk mondjanak gyermekeink, unokáink a házasságunk láttán?”

És közben végig ugyanaz marad a mérce.

Nem az ESG. Nem a kor divatja. Hanem Isten Igéje.

Az ESG csak eszköz lesz a kezünkben.

A módszer új. Az üzenet örök.

📖 BHSZ–ESG BELSŐ AUDIT
Krisztusközpontú Biblia Házasságirányítási Rendszer – BHSZ ISO 777:2026

Hamarosan péntek esténkénti megjelenéssel indulunk. Érdemes velünk tartani.

#BHSZ #Házasság #BibliaiHázasság #ESG #BelsőAudit #Házassággondozás #Párkapcsolat #KrisztusKözpontúHázasság

Házasságunk Isten műhelyében 32. rész

/Kategória: ,

Türelemmel

„Teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel; viseljétek el egymást szeretetben, igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével.” /Ef 4,2–3./

Békesség Istentől, Kedves Házaspárok!

Aki valaha elültetett egy facsemetét, tudja, milyen különös vállalkozás a kertészkedés: az ember dolgozik valamiért, aminek növekedését valójában nem tudja siettetni, mert kiáshatja a gödröt, fellazíthatja a földet, vizet hordhat a gyökerekhez, karót verhet a vékony törzs mellé, hogy el ne törje a szél, megmetszheti a beteg ágat, sőt még beszélhet is hozzá, ha úgy tetszik – de egyetlen centiméterrel sem tudja fölfelé húzni anélkül, hogy éppen azt ne sértené meg, aminek növekedését annyira szeretné.

A növekedést nem lehet erőltetni.

Talán azért olyan nehéz ezt elfogadnunk a házasságban, mert amikor éveken, évtizedeken keresztül ugyanannak az embernek a közelében élünk, lassan már nemcsak szépségeit ismerjük olyan közelről, ahogyan senki más, hanem gyengeségeinek térképét is; tudjuk, hol botlik meg újra, melyik mondatát hallottuk már százszor, melyik rossz szokása kíséri makacsul közös életünket, s melyik az a tulajdonsága, amelyet valaha talán kedves különcségnek láttunk, de amelyet a sokadik közös év hétköznapjaiban már egyre nehezebb mosolyogva elviselnünk.

S valahol itt születik meg a türelmetlenség, s ha nem vigyázunk, a hűtlen szív melegágyává válhat.

Nem feltétlenül hangos haraggal érkezik, hanem először csak egy sóhajban, egy szemforgatásban, egy félbehagyott mondatban, abban a bizonyos hangsúlyban, amelyet rajtunk kívül talán senki sem venne észre, de a társunk pontosan ismer; aztán egyre gyakrabban gondoljuk: „-Hányszor mondjam még?” „-Miért nem érted?” „-Miért nem tudsz végre megváltozni?”

S talán észre sem vesszük, hogy közben lassan kertészből hajcsárrá lettünk.

Már nem öntözzük azt, amit Isten növeszt a másikban, hanem húzzuk fölfelé a hajtást, mert szerintünk gyorsabban kellene nőnie; nem megtámasztjuk, amikor gyenge, hanem bosszankodunk rajta, hogy miért nem erősebb; nem örülünk annak a néhány friss rügynek, amely már megjelent rajta, hanem azt az ágat nézzük, amely még mindig csupasz.

Pedig közben elfeledjük, mit mond az Ige a növekedés csodálatos titkáról:

„..Újra gyökeret vernek lenn, és gyümölcsöt hoznak fenn. […] A Seregek Urának féltő szeretete műveli ezt.” /2Kir 19,30–31./

Ő műveli ezt – nem mi!

Milyen nehéz ezt elfogadnunk éppen a házasságban, ahol olykor észrevétlenül nemcsak társai, hanem kertészei, metszőollói, növekedési felügyelői, már-már átformálói szeretnénk lenni egymásnak, mintha rajtunk múlna, mikor ereszt végre mélyebb gyökeret a másik, mikor hajt lombot azon az ágán, amelyet mi már oly régóta türelmetlenül csupasznak látunk, és mikor terem végre olyan gyümölcsöt, amilyet mi már réges-régen elvárnánk tőle.

Pedig a növekedés titka nem a mi kezünkben van. Mi öntözhetünk szeretettel, megtámaszthatunk szelídséggel, inthetünk igazságban, hordozhatjuk egymást imádságban, de életet fakasztani, gyökeret mélyíteni, rügyet pattantani és valódi gyümölcsöt érlelni csak az Úr tud. De Ő biztosan.

S talán éppen itt kezdjük megérteni Pál szavát: „türelemmel; viseljétek el egymást szeretetben.”

A bibliai türelem ugyanis nem közöny, nem mindent ráhagyó engedékenység, s nem azt jelenti, hogy a bűnt jónak nevezzük vagy a romboló dolgokat szó nélkül eltűrjük; hanem szeretetből vállalt lelassulás, amely teret enged annak, hogy Isten is munkálkodjék a társamban, és nem akarja mindenáron a saját órájához igazítani azt, amit az Úr talán egészen más ritmusban és eszközökkel formál.

Mert lehet, hogy amit mi odafent mozdulatlanságnak látunk, annak mélyén már növekszik a gyökér.

Lehet, hogy miközben mi még a csupasz ágat nézzük, Isten már a tavaszt készíti; sőt az is lehet, hogy miközben türelmetlenül várjuk a másik változását, az Úr éppen az ő lassúságán keresztül munkálja a miénket, tanítva bennünket szelídségre, alázatra, önmegtagadásra, arra a szeretetre, amely már nem azért szeret, mert a másik végre megfelel az elvárásainknak, hanem mert őt kaptuk társul Istentől.

Talán ezért kerül egymás mellé Pálnál az alázatosság, a szelídség és a türelem, mert a türelmetlenségünk mélyén sokszor ott lapul a saját menetrendünk is: ennyi év után ezt már tudnia kellene, ezt már meg kellett volna értenie, ezen már túl kellene lennie.

Csakhogy Isten kertjében nincs két egyformán növekvő fa.

Van, amelyik korán virágzik, van, amelyik később; az egyiknek előbb mélyre kell eresztenie gyökereit, mielőtt látványosan növekedni kezd, a másikat megtépázta egy régi vihar, s idő kell, amíg újra koronát nevel – de a jó Kertész egyik mellett sem áll türelmetlenül, az órájára mutogatva.

És vajon velünk hány esztendeje türelmes az Úr? Hányszor botlottunk ugyanabba, hányszor ígértük meg, hogy mostantól másképp lesz, majd álltunk ismét ugyanazzal a régi gyengeségünkkel Előtte – Ő pedig mégsem tépett ki bennünket kertjéből, hanem metszett, öntözött, visszahívott, megbocsátott, és újabb tavaszt adott.

Talán innen kezdődik a házastársi türelem is: annak felismeréséből, hogy én magam is Isten türelméből élek.

Ezért amikor legközelebb azt érzed, hogy már megint elfogyott a türelmed, ne csak azt kérdezd: „Miért ilyen ő?”, hanem azt is: „Mi az, ami bennem most türelmetlenséget szül a társam felé – és mi áll mögötte?”

S aztán talán könnyebb lesz újra mellé állni, öntözni azt, ami növekszik, megtámasztani azt, ami gyenge, örülni annak az egyetlen apró rügynek is, amely tegnap még nem volt ott – a növekedés titkát pedig visszaadni Annak, aki egyedül képes életet fakasztani.

Mert a szeretet nem húzza fölfelé a növényt.

Öntöz, megtámaszt, remél – és türelmesen vár.

Hiszen:

„A Seregek Urának féltő szeretete műveli ezt.”

Ámen.

Búcsúzás Istvántól

/Kategória: , ,

A Budapest-Kelenföldi Református Gyülekezet házaspárok között végzett szolgálatához évek óta kapcsolódik a BHSZ. Nyári házaspáros csendeshetükön minden évben egy-egy BHSZ-es szolgáló házaspár vezeti a délelőtti előadásokat és közös alkalmakat.

Ezt a szép együttműködést az első kelenföldi házaspáros csendeshéten Gödör István és felesége, Zita szolgálata indította el. István halálhíre a gyülekezet házaskörének tagjait is mélyen megrendítette. Szeretettel adjuk közre a kelenföldi házaskör búcsúzását, amellyel Istvánra emlékeznek.

Mennyei Édes Atyám!

Itt állunk megrendülten, összetörten. A hétköznapok természetes folyása hirtelen megszakadt, kimondhatatlan veszteség és fájdalom költözött a helyére. Minden ami, addig adatott: a gyönyörű, Neked szolgáló, Téged dicsőítő család élete, egyik pillanatról a másikra megszakadt. S mi itt vagyunk, míg István már Veled, Uram.

Valahol tudjuk, hogy a döntés csak Tenálad van, mégis amikor meg kel állni akaratod előtt, és elfogadni az elmúlás könyörtelen bizonyságát, és elveszítünk valakit, akkor minden összetörik. Ilyenkor érezzük minden porcikánkban a fizikai valónkat, ember voltunk terhét, ilyenkor törnek fel bennünk a legmélyebb életkérdéseink. Zúgnak, morajlanak:

Ő komolyan vette, amit kértél Uram, hogy “menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet!” /Mt.28,19./ Feleségével, Zitával járta a gyülekezeteket, bizonyságot tettek Rólad hitükkel, házastársakként, férjként, feleségként, családként. Annyit adtál rajtuk keresztül, hitet, szeretetet és életet, ott ahová küldted Őket. 2022-ben hozzánk küldted Őket, Kelenföldre, a református gyülekezet körébe. Tőled kaptunk Tőlük, Drága Úr Jézus, szeretnénk mi is adni most Nekik, mi is megállunk most előtted Uram, megrendülve, Zitával és a családdal együtt érezve, hordozva terhüket esténként imaközösségeinkben.

Felfoghatatlan. Nincsenek válaszaink, a mi értelmünk nem fér össze Uram, a Te hatalmas bölcsességeddel, még csak a közelébe sem érhet. – Drága Urunk, két világ közt vagyunk, “tükör által homályosan” /1Kor.13,12-/ látunk. Itt vagyunk a Te csodálatos teremtett világodban, amin láthatjuk, ahogyan Te alkottad. Téged dicsér minden teremtmény, téged dicsér föld és ég, téged dicsér István családja. Olyan hirtelen, olyan váratlanul… Benned való hitük az egyetlen reménység. Hatalmas szereteted, felénk nyújtott karod Jézus Krisztusban a miénk, az örök élet reménysége, az újra találkozás reménységébe vetett bizalom az egyetlen vigasztalásunk. Találkozni fogunk. Nyújtsd ki kezed Uram, nap, mint nap, óráról órára, minden pillanatban, erősítsd Őket, Tőled jövő szent erővel! Add meg Uram, hadd kapaszkodjanak Beléd, vezesd Őket, Te légy a világosság, az Út, az élet minden napjukon!

Drága István, testvérünk is így élt, így küzdött, így járta földi útját: Veled. Veled örült, Veled sírt, Rád tekintett, erősen fogta a kezed. – Add meg Uram, hogy ez az erő ott lehessen most is, a mi fizikai valóságunkban, terjeszd ki rájuk bölcsességed határát, mert ott lehetnek csak válaszok, ott lehet csak vigasztalás. Így itt állva, mást nem tehetünk, el kell, hogy fogadjuk, meg kell, hogy nyugodjunk abban az egyedül Tőled jövő, “minden értelemet meghaladó békességben”, ami csak Tőled van, ami megnyugvást adhat. A Beléd vetett hit ad erőt elviselni, a Beléd vetett hit ad erőt felfogni és elfogadni, hogy Nálad van minden bölcsesség, hogy Te vagy, aki bölcsen igazgatsz mindeneket. A Te véget nem érő szereteted vigasztal, mert “sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket Isten szeretetétől, amely megjelent Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” /Róm.8,38-39./

István felmutatja a Bibliai Házassággondozó Szolgálat egyesület legnagyobb üzenetét, a mi Urunk Jézus Krisztus legfőbb parancsolatát, hogy szeressük egymást!

“Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!” /Jn.13,34./